Szocialisták – honnan hová?
- Részletek
- 2011. június 18. szombat, 06:20
- Bauer Tamás
Két dokumentumot olvasok, amelyeket az MSZP elnöksége terjeszt a rendkívüli kongresszus elé. Az egyik felhívás, amelyben megjelölik azt a három kérdést, amelyet a kongresszuson szerintük el kell dönteni: Balra forduljon-e az MSZP, vagy a centrumba vegye az irányt? Magába integrálja-e a nem baloldali demokratákat, vagy szövetségesként, de kívülállóként kezelje őket? Vezérelvű párttá váljon-e, ahol a közvetlenül választott elnök szervezi maga köré a vezető testületeket és szabja meg a párt programját, vagy fenntartsa az eddigi működési mechanizmust? Gyurcsány Ferenc nyilvános elképzeléseivel vitatkozik mindhárom kérdés.
A másik dokumentum egy nyilatkozat tervezete, amely a politika tartalmi kérdéseiben foglalna állást, élesen bírálva a Fideszt, s szembeszegezve vele az MSZP álláspontját. Ez a második elem azonban lényegében hiányzik, s ezért a politikai nyilatkozat tulajdonképpen üres.
De mi közöm nekem az MSZP kongresszusához, hiszen nem vagyok szocialista, nem voltam és nem vagyok az MSZP tagja, még a Gyurcsány-féle platform pártoló tagja sem? Mégis van közöm ahhoz, hogy mit tesz az MSZP, hiszen magam is szemben állok a Fidesszel, az általa létrehozott rendszerrel, és miután már a választások előtt is tudtam, hogy mire számíthatunk, ha kétharmaduk lesz, nyilvánossá tettem, hogy – saját egykori pártom összeomlását követően – az MSZP-re fogok szavazni, ezt javasoltam másoknak is, s ha holnap lennének a választások, most se nagyon tudnék másra szavazni. Ezek a dokumentumok azonban nem könnyítenék meg, hogy az MSZP-re szavazzak, s talán nem állok ezzel egyedül.
Ha egy politikai párt átfogó nyilatkozatot ad ki, akkor nem elég az ellenfél „antidemokratikus, nemzet- és társadalomellenes politikáját” ostorozni (a nemzetellenesség kifejezéstől egyébként is jobb lenne tartózkodni), hanem világossá kellene tenni, mit tennének másképp.
Ennek hiányában a bírálat hitele is sérül. A dokumentum szerint a kormányzó pártok „Konfrontatív, arrogáns politikájukkal aláássák Magyarország nemzetközi tekintélyét, veszélyeztetve hazánk jószomszédi kapcsolatait a környező országokkal és az Európai Unióval. Ez a felelőtlen politika az ország elszigetelődéséhez vezet, és gyengíti a határon túli magyarok politikai érdekérvényesítő képességét is.” Én egyetértek ezzel, de furcsa ezt azoktól az MSZP-s politikusoktól olvasni, akik maguk is megszavazták az itt jellemzett politika legfontosabb aktusát, a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Vajon az MSZP visszamódosítaná az állampolgársági törvényt, ha tehetné?
A nyilatkozattervezet a szólásszabadság korlátozása, „a gondolkodás, a tudomány, a művészet és a kultúra függetlensége” és a világnézeti semlegesség megsértése miatt is támadja a Fideszt. Joggal. De mit gondolnak ma a szocialisták az egykor általuk kötött vatikáni megállapodásról? Vagy arról a sajtószabadság szempontjából elfogadhatatlan médiatörvény-tervezetről, melyet a Fidesszel közösen készítettek elő 2008-ban? Vagy a rádiófrekvenciák törvénytelen elosztásáról, amiben a Fidesz bűntársai voltak? Miféle médiapolitikát, egyházpolitikát folytatnának ők a Fidesz remélt bukása után? Megint olyan engedményeket tennének, mint korábban?
Egyetértek mindazzal, amit a nyilatkozattervezet a Fidesz antiszociális adópolitikájáról, a közmunkaprogram szűkítéséről, az oktatási rendszer eltorzításáról, a nyugdíjrendszer második pillérének felszámolásáról, az önkormányzatiság korlátozásáról mond, bár felidézhetném, hogy az MSZP szavazta meg az MDF-nek engedve az örökösödési illeték szűkítését, amit azután a Fidesz vitt tovább, s az MSZP is szerette volna bevezetni a kötelező önkormányzati társulásokat, csak a Fidesz nélkül nem volt meg hozzá a kétharmada. Mindazonáltal nem vitás, hogy az MSZP politikáját minden elvi tisztázatlansága és meghátrálása ellenére egy világ választja el attól, amit a Fidesz művel most Magyarországgal.
Csakhogy a politikai nyilatkozattervezet azt mondja a Fidesz politikájáról: „Intézkedéseik nyomán Magyarországon demokratikus, gazdasági, és szociális válság alakult ki”, s a Fidesz „lerombolja elért eredményeinket”. Nos, ha van Magyarországon válság, az nem a 2010-es kormányváltás után alakult ki. A második Gyurcsány- és a Bajnai-kormány végrehajtott egy keserves, ám eredményes államháztartási stabilizációt, de az egészséges gazdasági fejlődést megalapozó reformpolitikában csak az első lépéseket tette meg azt követően, hogy igen nehéz helyzetbe sodorta az országot a Medgyessy–Magyar-kormány felelőtlen költekező politikája (amelyért a felelősségüket nem csökkenti, inkább súlyosbítja, hogy az első Orbán-kormány nyomdokain haladtak tovább). A második (sőt valamelyest már az első) Gyurcsány-kormány reformpróbálkozásait pedig nemcsak a Fidesz gátlástalan ellenzéki fellépése ásta alá, hanem az is, hogy a második Gyurcsány-kormányt alig egy évnyi fegyelmezett kiállás után lényegében cserben hagyta a frakció és a pártelit jó része. Ezért is akadtak el a reformpróbálkozások például az egészségügyben és a közoktatásban, s alakultak ki olyan súlyos nehézségek, amelyekre aztán a Fidesz most valóban rendkívül ártalmas módon reagál, ahogy a nyilatkozattervezet is írja.
A nyilatkozattervezetnek egyetlen szava sincs arról, hogy miben felelős a nyolc éven át kormányzó Magyar Szocialista Párt. Csak „elért eredményeinkről” beszél. Ez nemcsak morális kérdéseket vet fel, hanem azért is baj, mert az olvasó, a potenciális választó nem tudja: mit kívánnak folytatni abból a nyolc évből, ha lehetőséget kapnak rá, és mit tennének másként. A dokumentum arról is mélyen hallgat, ami az MSZP bukásának és főleg a bukás mértékének alighanem a fő oka volt: a fekete pártfinanszírozásról, a korrupcióról. Nem tudhatja a potenciális választó, akarnak-e ebben gyökeres változást, vagy sem. Márpedig ez a magyar politika egyik alapkérdése, ha erről nincs mondandójuk, a nyilatkozat üres marad.
Üres azért is, mert nem mondja meg azt sem: milyen adópolitikát tartanának méltányosnak? Visszahoznák-e az ingatlanadót? Meghagynák-e a családi adókedvezményt, vagy visszaolvasztanák a családi pótlékba? Mit tennének a nyugdíjakkal? Emelnék-e a korhatárt, meghagynák-e a nők kedvezményét, korlátoznák-e a korengedményes nyugdíjazást?
Több pénzt követelnek az egészségügy számára, akárcsak korábban az ellenzéki Fidesz. Honnan vennék? Vajon „az érdekeltségi viszonyok betegközpontú átrendezésébe” beleértik-e a vizitdíjat, és mit kezdenének a hálapénzzel? Mit tennének a felsőoktatással? Egyáltalán nem korlátoznák az intézmények és a hallgatók számát? S bevezetnék-e a tandíjat? Mit tennének az önkormányzati rendszerrel? Járásokat biztos nem hoznának létre, de terveznek-e kötelező társulásokat? Mit tennének a fővárosi kerületekkel?
Minderről hallgatnak. Ahogy a Fidesz hallgatott végig, egészen a választási győzelemig arról, hogy mit tesz majd kormányon, és a szocialista-szabaddemokrata kormányok minden intézkedésének támadásával azt üzente a választóknak: ők majd mindent másképp csinálnak, ők majd megszorítások nélkül találnak mindenre megoldást. Most mintha a szocialisták is ezen az úton indulnának el.
Obscure path – flickr/diloz
Ebből következően viszont a pártelnökség kongresszusi felhívásával is baj van. A három kérdés félrevisz. Igaz, ezek Gyurcsány pártszavazási kezdeményezésére és a párttal kapcsolatos javaslataira válaszolnak, de megkerülik a Gyurcsány által az elmúlt évben (sőt már korábban is) felvetett legfontosabb kérdést: mit akar az MSZP folytatni, és miben kíván gyökeresen mást tenni, mint eddig. Vajon 1995-öt és 2006-ot, a reformok politikáját akarja folytatni, vagy 1994-et és 2002-t, visszatérve a fájdalommentes kormányzás illúziójához? Vajon újra olyan jövőképet akarnak-e a választók elé vetíteni, amely megvalósíthatatlan, s ami újra hitelvesztésbe torkollik (mint korábban az MSZP s most a Fidesz esetében), vagy megmondják végre egyszer előre, hogy mit kívánnak tenni a lehetőségek keretei között kormányon? E dilemma szemszögéből kellene értelmezni a „modern baloldali néppárt” bizonytalan tartalmú jelszavát. (Mellesleg azokat, akik parlamenti szavazatukkal felzárkóznak a Fidesz avítt nacionalizmusához, se modernnek, se baloldalinak nem tudom tekinteni.) Gyurcsány pártszavazási kérdéseiből a kongresszus napirendjére tűznék azt, ami a párt szervezeti életéről szól, de széles ívben elkerülik azt, ami a párt morális megtisztítását veti fel.
A választások óta eltelt egy év alatt nemhogy világosabbá vált volna, de egyre kevésbé világos, hogy miként viszonyul az MSZP jelenlegi vezetése a párt korábbi kormányzásához, az országos és a helyi hatalomban való viselkedéséhez. Nem az önostorozás hiányzik, de a potenciális választónak tudnia kell, mire számíthat, ha újra ők jöhetnek. A pártelnökség kongresszusi dokumentumai nemhogy eloszlatnák, de fokozzák a zavart. Arra, hogy a politikai nyilatkozat elfogadásával „lezárják a vitát”, amely valójában a párt fennállása óta folyik, ezek a szövegek semmiképp sem alkalmasak. Nem alkalmasak arra sem, hogy azok az MSZP-n kívüli demokraták, akiknek szövetséget ajánlanak, ahogy a 2010-es választások előtt is tették, eldönthessék, hogy miként fogadják ezt az ajánlatot.
Bauer Tamás közgazdász - Déri Miklós felvétele
Korábban a Galamusban:
A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában (előadás)
Bauer Tamás beszéde (a Körcsarnokban)
„Hiába itt Cicero, Diderot…”
G-7
Mi folyik itt kormányzás gyanánt?
„Nyaltam. Szar ember vagyok”
A hazudozás apológiája
Mit tegyünk nyugdíj-ügyben?
A magyar szellem
Köztársaság
Már nem köztársaság
A köztársaság lebontása
Távol maradva
Átállás
Orbán vallomása
Részletes vita
Két hamisság, egy igazság alkotmányügyben
Különvélemény jeles napokon
Beismerésben
Lásd még:
Alkotmánybírósági beadványok tára
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
