Lázár János: Gyurcsány miniszterelnöksége alatt az orosz érdekek diktáltak Magyarországon
- Részletek
- Szemle
- 2010. szeptember 06. hétfő, 05:04
- Galamus-csoport
Amit még fontosnak tartunk...
Az origo.hu interjút készített Kiss-Rigó László püspökkel abból az alkalomból, hogy a főpap focicsapat-tulajdonos lett.
Orbán: Értékalapú, kereszténydemokrata kormány, két szélsőség közt – Erőforrásaink: a magyarok észjárása, az ország földrajzi fekvése, az állam hatékonysága – IMF: csak kölcsönszerződés, nem gazdaságpolitikai megállapodás – A jogállamiságot „sikerült helyreállítani”
Orbán Viktor Rómába utazott - Balog Zoltán Rómában - A kimaradt hírhez ajánljuk
…az IMF-kapcsolatról, Simor András és László Csaba valutarengetéséről – és egy nézői sms
A Népszava mai számában közzétette, hogyan látja Orbán gazdaságpolitikáját [és Kósa Lajos megszólalásait] a Financial Times
„…most, miután a magyar polgári társadalom ’Orbán Viktor eszmei irányításával’, Hende Csaba segítségével, vezetésével a 2002 óta tartó ’sivatagi átkelést’ sikerrel végrehajtotta, a szívós aprómunka ideje jött el.”
„Szeretnék… megtalálni az egyházi és állami forrását annak, hogy a magyar zarándokok minél nagyobb számban látogassanak el a Szentföldre…. ez alapvetően egyházi feladat, ugyanakkor az egyházak támogatása az állam dolga, a kettő így összeér.”
A Libération című francia napilap írása Orbán kormányzásáról és interjúja Konrád Györggyel
Kommentárok A magyar jobboldal szélsőséges irányba fordul című íráshoz (válogatás)
Magyarország megpróbál szabadulni az IMF költségvetési szigorától – A jegybankelnököt túlságosan ortodoxnak és túlságosan jól fizetettnek tartják
A köztársasági elnökkel Nika György beszélgetett Az Estében, 2010. augusztus 9-én
(Forrás: az MTV honlapja.)
A Bloomberg írása 2010. augusztus 9-én
A Moszkvában uralkodó állapotok a hírek és a videofelvételek tükrében – A Le Monde szakértőjének magyarázata a katasztrófa államigazgatási okairól
A Népszabadság gazdasági újságírója és főszerkesztő-helyettese augusztus 8-ai írásában egy olyan összefüggést világít meg, amelyről a közpolgár nemigen tud, ennélfogva viszonya sincs hozzá. Az írásból közülünk részleteket.
Schmitt Pál köztársasági elnök péntek délelőtt ünnepélyes keretek között lépett hivatalba. Az alábbiakban közöljük ünnepi beszédének szó szerinti leiratát.
Hírösszefoglaló:
Sólyom, az MSZP, az LMP nem vesz részt az új államfő beiktatásán, a Jobbik igen – Sólyom láthatatlan elnökként Schmitt lelkiismerete lesz – Péntektől új szervezeti rend a Köztársasági Elnöki Hivatalban – Lezsák már küldi is a törvényeket – Nagy N. Péter: „Hogyan őrködik egy motor?”
Cséfalvay Zoltán szerint a vállalkozók;
Orbán Viktor korábbi ígéretei szerint a Fidesz
Pelczné Gáll Ildikó az Európai Bizottságot kérdezi – Szalai Annamária szerint nő a magyar média politikai függetlensége – Dunja Mijatovic részletes jogi szakértői felülvizsgálatot végeztet – Haraszti Miklós a magyar médiát egyenesen Orbán dolgozószobájába látja bekötve
A Nézőpont Intézet ingyen tájékoztatja a kormány egyes tagjait a tévék-rádiók hangvételéről
Megnyugodhatnak a szülők, „nem fogják erőszakkal a kislányt fiúnak nevelni és a fiút kislánynak”; az előző kormány célja az oktatás lesüllyesztésével az lehetett, hogy „felbontsák azt az… értékrendet, amelyben például épeszű ember nem nyitott vitát arról, hogy egy hazugságbeszéd igazságbeszéd-e vagy sem.”
„Orbán Viktor. Revansista beszédeivel, a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeknek megadott útlevéllel, a cigány tanulók szegregációs programjával az új miniszterelnök veszélyes flörtbe kezdett a saját szélsőjobboldalával”
Index: Ki venné meg Széles médiabirodalmát? – HVG: A Wall Street Journal tanácsa Orbán úrnak – Origo: interjú a MOB elnöki posztjára pályázó Kovács Istvánnal – Népszabadság: A focival lesz a Fidesz barátja Leisztinger – Hoffmann Rózsa: az óvodák ezentúl nem kerülik a nemi sztereotípiák erősítését – Népszabadság: Észak Korea: megbüntetett focisták – Index: feszengő videó
Magyar Nemzet: „az igazgató erről ’elfelejtett’ egyeztetni a Balassi Intézettel” – Igazgató: „2007. március 23-án a New York-i Kulturális Intézet immár a Balassi Intézetnek számolt be az alapítvány létrejöttéről.”
A köztársasági elnökhöz fordul Miskolc polgármestere a választókörzetek átírása miatt – Fidesz: a polgármester a szabad választások eltörlését szeretné – Miskolci egyesület polgármester-jelöltje: a pártok meggyengültek és marakodnak
Adam LeBor – Financial Times – Róna Péter – Orbán Viktor – Nép
A politika oltárán áldozzák fel a stabilitást? – Egyetlen lépésre a bóvlikategóriától a magyar adósság – A piac nem vevő a magyar populizmusra – Mostantól bármikor bíróság elé citálhatják az Orbán-kormányt – A reformellenesség csapdájában – Mi lett Veled, Stumpf István? – Szivárogtató lett az OVB elnöke
Az alábbiakban közöljük az amerikai üzleti lap, a Bloomberg Businessweek mai írásának fordítását: „A költségvetési hiány csökkentéséről szóló tárgyalások hétvégi kudarca után Magyarország azt állítja, hogy az Európai Unióval együttműködik, ám az IMF-fel nem tárgyal tovább.”
WP: „…erős médiatanácsot hoznának létre... A tanács elnökét Orbán Viktor, többi tagját pedig a kormányzó párt jelölné.”
KZ: „A lap tévesen írta, hogy Orbán Viktor nevezné ki a médiatanács elnökét, tagjait pedig a kormányzó Fidesz jelölné. A valóságban a parlamenti pártok jelölhetik a testület tagjait a törvényhozásban megszerzett mandátumaik arányában.”