Új bringaút az Andrássyn
- Részletek
- Az olvasók írásai
- 2012. július 09. hétfő, 03:31
- Nyíri András
Nyíri András
Volt anno – most már mondhatom – egy többek által elb…-nak nevezett megoldás az Andrássy úton, ami úgy nézett ki, hogy: járda–bringa út–parkoló autó–úttest. Voltak vele gondok. Ha a bringás és a kiszálló utas egyaránt figyelmetlen volt, akkor súlyos sérülést szenvedhetett a kerékpáros. Ha a gyalogos figyelmetlen volt és úgy lépett le a járdáról, hogy jobbra nézett és nem balra, akkor elüthették – megjegyzem, ez autóval is megtörténhetett, súlyosabb sérülésekkel. Állítólag gond volt még a jobbra kanyarodó autók számára is, hogy hátranézés hiányában könnyen elüthette a gyanútlan bringást. Az autóajtó nyitása nem feltétlen okozhatott gondot, mert akárhányszor mentem ezen az úton és nyitottak ajtót, nem kerültem veszélybe, mert kellő távolságot tartottam a nyíló ajtótól. Ugyanígy, ha valaki figyelmesen kerekezik, láthatja a lelépő gyalogost. Nem láthatatlan emberekről van szó. A jobbra kanyarodás pedig nemcsak az Andrássy úton gebaszos.
A fentiekből látható, hogy nekem semmi különösebb gondom nem volt ezzel a változattal.
Nos, nézzük az új megoldást.
Most a következőképpen néz ki: járda–parkoló autó–bringaút–úttest. Pozitívumnak mondják, hogy ez beleillik a közlekedés ma elfogadott normális rendjébe. Lássuk csak! Valóban, párhuzamosan egymás mellett futnak a sávok, az autós látja a bringást, ha kanyarodni akar, illetve a sávon keresztül sorol át a kanyarodó sávba. És akkor itt elkezdődnek a gondok. (Nem mondom, a fegyelmezetlenség persze nagy úr!) Ha kettőnél több autó akar kanyarodni, de várakoznia kell, óhatatlanul megáll a bringasávon. A bringás kénytelen kikerülni. De menjünk csak tovább. Nem feltétlen parkolnak be az autók (buszok) a parkolóhelyre.

Látható, hogy a bringás kikényszerül az autók közé, ami nem tragédia, csak ne nevezzük ezt a megoldást szupernek.
De folytatom.
Annak idején, amikor még autóztam, a parkolást mindig rükvercben végeztem, ami annyit jelentett, hogy megálltam a parkolóhely előtt, és tolatva bekanyarodtam. Nos. Az Andrássy úton van néhány parkolóhely. Ilyenkor a bringás vagy megáll és megvárja a művelet végét, vagy újfent kimegy az úttestre. Nincs ezzel sem semmi baj, csak ne nevezzük ezt a megoldást szupernek.
Nem egyszer tapasztalhatjuk más bicikliutaknál, hogy valaki egyszerűen rááll a bringaútra, mert a környéken van dolga. (Az autó itt nem a lámpaváltásra vár.)

Nyíri András felvételei
Nincs ezzel semmi gond. Ki lehet kerülni a bringaúton parkolót újfent. De ne nevezzük ezt a megoldást szupernek.
És persze jöjjön a legotrombább lehetőség. A parkoló autós útnak akar indulni. Belenéz a tükörbe, ahogy illik, de van még sajnos jó néhány autós, aki ilyenkor kocsit keres, nem vesz tudomást más járműről, és kikanyarodik. Ilyenkor négyesélyes a játék.
1. A bringás belehajt a kikanyarodóba, mert már nem tud lefékezni.
2. Az autós egyszerűen elüti a pillanatnyi találkozás hevében. (Nekem volt ilyen tapasztalatom.)
3. A bringás sikeresen blokkol és mamázik.
4. A bringás kikerüli az autót, kihajt az úttestre, és ha szerencséje van, nem üti el senki.
Ezekkel sincs tképpen semmi baj. Meg lehet úszni ezt a szituációt is. Csak ne mondanák azt, hogy szuper ez a megoldás.
A végén hadd tegyek hozzá valamit. A felvételek egy normális hétköznap délben készültek. Éppen parkoló autóval nem találkoztam, kb. nyolc percig voltam ezen az útszakaszon. Ha minden említett példáról képet szeretne valaki készíteni, egy óra talán elég is lenne. Természetesen valószínűleg nem lenne ez idő alatt baleset, mint ahogy jó lenne látni statisztikát arról, hogy az előző megoldás idején hány baleset is volt.
Utózönge: Tegnap bent voltam a városban és nagyon elkeseredtem sorstársaim közlekedési viselkedésén. Nem tudom, mit kellene tenni, de a bringás morál a békának a mélységes segge alatt van. A rendőröknek nem a csengőt, a prizmát és az egyéb ökörségeket kellene előtérbe helyezni, hanem bringás járőrök segítségével kiszűrni az elkanászodottakat, de nagyon sürgősen.
És még egy rövid történet. Állok a piros lámpánál. Nekem volt piros. Elhúz mellettem egy kolléga, bele a pirosba, fékcsikorgás. Egy keresztben érkező autó az utolsó pillanatban tudott csak lefékezni. A kolléga feltett kézzel bocsánatot kér, miközben teker tovább.
Figyelmeztetés gondatlan és felelőtlen bringásoknak: a piros lámpa keresztforgalmat jelent és nem kuplerájt, ahová érdemes lenne betérni. Már csak azért sem, mert az autó fékezésre kényszerülő vezetője talán még most is az infarktus határán áll, miközben levegőért kapkod. És nagyon nem jó neki.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
