rss      tw      fb
Keres

Vegyük úgy, hogy ezt a máshonnét jövő hangot azért nem hallották meg, mert ott nem lehet fogni a hullámhosszát, más frekvenciára vannak hangolva a készülékeik. Nem tudják venni a másik ország adását.

(Ottlik Géza: A másik Magyarország)          

 

Rovatvezető: Simkó János        

 

Dominóelv

„Baranyában 202, Zalában 155, Borsod-Abaúj-Zemplénben 135 olyan kicsi falu próbál talpon maradni, ahol a… megélhetés megteremtése nagy részben a polgármester kreativitásától, menedzseri képességeitől és állhatatosságától függ.”

Mentés másként

„Ugyanaz az értékrend, mint az, hogy… az ügyvivőt feljelentik, de az új nagykövetet rózsacsokorral fogadják, vagy mindattól megvédenek bennünket, ami nélkülük sohasem fordult volna elő velünk.”

Demokratikus önkormányzatizmus

„…ketten az ellenzékből, hogy szavuk se lehessen, és nincs is, mert hát orvos, tanár, jogász, vállalkozó alkotja a grémiumot, esélyük sincs a részletekben lakozó sok kis ördöggel szemben.”

Mennyit ér az ember?

„…a minden rászorulónak segítő kezet nyújtó kormány figyelmét biztosan elkerülte, hogy Miskolc város Fideszes vezetésű önkormányzata 2015-re a hajléktalanokat segítő szervezetek éves támogatását 30 millióról 20-ra csökkentette.”

Fal

Falat húzatna a határra, zárt menekülttáborokat javasolt Toroczkai László, és Facebook-oldalán az Identitás Szövetség posztjaival hívja fel a falubeliek figyelmét arra, hogy a bevándorlók a magyarok elől veszik el a pénzt.

Ez volt a hét…

„Még hosszan folytathatnám, a lényeg nyilvánvaló: az utóbbiak egy másik Magyarország hírei. Hogy „melyik volt a hét” – nos ez választás, és persze még sok minden más kérdése.”

Élet a lélekben

„…esztrádzenébe foglalt zsoltárszerű éneklés folyik, rikító képek vetítésével tarkítva… A terem hétről hétre zsúfolásig tele, mindenki extázisban.”

Állatvásár

„…eltűntek a trágyadombok, kevés a légy, meg a muslica, nincs repülő rovar-bogár, sok a vegyszer – halálra mérgezzük magunkat. A fecskék ezt nem várták meg, elmaradt az okosabbja.”

Ötvenszer kisebb esély

„Ma Magyarországon a roma gyerekek harmada cigány osztályban vagy iskolában tanul és ugyanakkora azoknak az aránya, akiket indokolatlanul fogyatékosnak nyilvánítanak.”

Polgári körök és kockák Szegeden

„...a Tisza-parti város netadós tüntetéseit szervezők arra biztatták a szegedi polgárokat, hogy alakítsanak akár polgári köröket is, ne féljenek a ’polgári’ jelzőtől. Körök, kockák, mi lesz ebből?”

Van Másik!

„…a Galamus most egy újabb ablakot nyit arra a Magyarországra, amelyik nem látható és nem hallható a közpénzből finanszírozott pártállami médiában, a… szoros pórázon tartott regionális és helyi újságokban, rádiókban, televíziókban.”