rss      tw      fb
Keres

Baj van a Fidesszel (2) – Mi megoldjuk!


Megmondtam, hogy baj van a Fidesszel!

Nem működik már jól a hazugsággyár. Egy nap alatt kiderült, hogy Orbán hazudott az IMF-levélről, azaz arról, hogy a Valutaalapnak konkrét „megszorító” követelései volnának, ahhoz meg épp annyi idő kellett, hogy Rogán manipulációja lelepleződjön, amennyi idő alatt az ember végighallgatta a napirend előttijét. Így aztán amikor néhány nappal később Orbán ismét a bankok meg az IMF elleni hangulatkeltéssel foglalatoskodott, már nem volt nehéz kitalálni, melyik kártyavárat próbálja építgetni – hiába.

Teljesen érthető tehát, ha „rendkívül sürgős médiakampányt” indítanak egy nappal az után, hogy az IMF magyarországi képviselője a Bloomberg hírügynökségnek azt nyilatkozta: „Nem várunk el több költségvetési kiigazítást annál, mint amit a kormány már jelenleg is tervez, nincsenek további megszorító intézkedéssel kapcsolatos javaslataink.”

Csúnya bukfenc: kiderült, hogy a nemzetközi vérszívó szervezet nem „követel” több sanyargatást annál, mint amennyit Orbánék már maguktól is eldöntöttek, hogy legyen miből (a tőlünk elszedett újabb pénzekből tudniillik) finanszírozni Magyarország visszagyömöszölését a két világháború közti állapotába (a Jóisten segedelmével).

De rájöttem, hogy megint eljött a mi időnk (mármint a Galamusé).

Az az igazság, hogy egyszer már azt hittem, nyeregben vagyunk, megoldottam a Galamus finanszírozását, amikor bebizonyítottam Orbánnak, hogy a nép szereti az egyszerűsített vállalkozási adót (lásd: Segítek). Ezzel megspóroltam neki pontosan egy darab nemzeti konzultációs kérdés árát, azaz 62 millió 500 ezer forintot. De hiába szóltam, hogy a pénzt szíveskedjenek átutalni a számlánkra, mondanom sem kell, hogy a fülük botját sem mozgatták. Nem tartozom a kitartotti körhöz, tőlem ingyen veszik el a munkát (megszoktam).

Na de most! Ezennel nyilvánosan bejelentem, elvárom, hogy meghívjanak a rendkívüli sürgősséggel meghirdetett tárgyalásos eljárásra, ahol majd kiválasztják azt céget, amelyik a besült belső manipulációs gépezet munkáját elvégzi. Mint a fenti linkek is bizonyítják (nem beszélve a Galamus-csoport teljes archívumáról), igazolni tudom, hogy mi igazán minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy „minél szélesebb körben és minél egyértelműbben tájékoztassuk az állampolgárokat a kormány szándékairól és egyben mozgásteréről”.

Igaz, arra még nem jutott időm, hogy hírösszefoglalóban bebizonyítsam, szorgalmasan épül tovább az Országgyűlés gazdasági bizottságában a 2008-as IMF-hitelfelvételről szóló vád, amely a mostani tervezett hitelfelvétel nemzet- és magyarember-központúságát hivatott igazolni, de ha be tetszenek venni bennünket ebbe az új médiakampányba, arra is lesz időm (mert a pénz idő, mint a régi világmagyar közmondás tartja).

Megígérem, hogy szerény leszek: nem kérek napi egymilliót egy évig, amennyit a Nézőpont Intézet médiafigyelésért kap, sőt lehet, hogy még annál a 300 milliónál kevesebbel is beérem, amennyibe 2013 májusáig a Nemzeti Könyvtár sorozata kerül (de ezt még majd meggondolom).

A gyümölcsöző együttműködés reményében, és persze "az állampolgárok minél egyértelműbb tájékoztatása" érdekében várom, kedves Miniszterelnökség, „rendkívül sürgős” jelentkezésüket az info@galamus.hu-ra.

A Galamus felelős szerkesztője

(Mihancsik Zsófia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!