rss      tw      fb
Keres

Vári Györgynek az egységesülésről



Kedves Vári György!

Mint értesültem róla, Ön ezt a megjegyzést fűzte a Nem kérek a B-listázókból című írásomhoz a Facebookon:

Már rögtön a rendszerváltás után, az MDF-kormányzás alatt tudták a kormánypolitikusok: a sajtó a hibás. Őszintén örülük, hogy legalább ebben végre teljes lett az egység a két politikai oldal között. Én kérek elnézést tehát azért, hogy Magyarország – dicső urainak áldozatos, önzetlen tevékenysége ellenére – itt tart. Éljen Kuncze és Gyurcsány, le a nyilvánossággal, pláne a kritikaival!

Kedves Vári György!

Tényleg úgy látja, hogy ezt írtam? Hogy „a sajtó” a hibás? Hogy áldozatos és önzetlen politikai osztályunk volt? Hogy Kuncze és Gyurcsány (Bajnait kifelejtette) kritizálhatatlan? És hogy le a nyilvánossággal?

Ön azt tekinti kritikának, amit Ferenczi Krisztina írt? Vagy Balavány?

És mire föl ez a dühödt és lekezelő hang? Úgy véli netán, nem az történt, hogy nem értettem egyet az ítéletével, hanem az, hogy megtámadtam Önt? Mert Ön megvédett egy embert, aki – szerintem – csak látszólag változott? És aki a saját kereszténységét lobogtatja fennen? Én mit tegyek? Lobogtassam az ateizmusomat vagy az agnoszticizmusomat? És uszuljunk egymásnak, mert nem a demokrataság a közös nevezőnk, hiszen ő keresztényként határozza meg egy közéleti-politikai írásban önmagát, én meg úgy gondolom, a vallásunknak-vallástalanságunknak nincs köze ahhoz, ami az elvégzendő dolgunk? Ugyanis ha ismét demokráciában fogunk élni, az én agnoszticizmusom és liberális meggyőződésem sohase fogja őt akadályozni abban, hogy úgy legyen keresztény, ahogy akar, de ha a kereszténység erény, amelyet nyilvánosan hirdetni kell, én máris kiesem a lehetséges partnerek közül.

Kérem, indokoljon, mielőtt ilyen lapos és ellenséges közhelyekre ragadtatja magát, még ha csak a Facebookon is. Szívesen elolvasom, hogy Ön szerint hol szerepelnek az Ön állításai az írásomban vagy az Ön által nyilvánvalóan feltételezett hátsószándékaimban. Hogy meglehetősen hosszú újságírói pályámnak melyik termékéből jutott arra a következtetésre, hogy nyilvánosság- és kritikaellenes lennék? Melyik mondatomból olvasta ki, hogy általában meszeltem el a sajtót? És melyikből azt, hogy a dicső és áldozatos politikusok seggét nyalom?

Elszomorított, kedves Vári György!

Az írásai alapján nem feltételeztem, hogy ilyen mondatok kijönnek a tollából. Ilyen mondatokért szerintem nem érdemes megtanulni írni.

Mindezt persze nem biztos hogy leírtam volna, ha nem volna a dologhoz tartalmi hozzáfűznivalóm is (bár szerintem az is tartalmi kérdés, hogyan vitatkozunk). Én sokakkal – ezek szerint Önnel is – ellentétben úgy gondolom, hogy nemhogy nem lehet, nem is szabad egységre törekedni a két oldal között.

A megszállott Fidesz-hívekkel, úgy hiszem, semmiféle megállapodásra nem lehet jutni. Nekik Orbán és a Fidesz, bármit tesz is, úgy jó, ahogy van, és csak ő jó. Ha egy ma született bárány állna a demokrácia visszaépítésére irányuló törekvések élén, az sem kellene nekik.

Azok a valószínűleg nagy tömegek, amelyek Orbánra és a Fideszre szavaztak, mert bármilyen okból is, de elegük volt a szocialista-szabaddemokrata kormányzásból, biztosan nem párthűségből, rokonszenvből vagy meggyőződésből, hanem a megígért változásokért szavaztak rájuk, és ma már valószínűleg akkor sem tennének ilyet, ha a Fidesz lenne az egyetlen politikai párt a kínálatban. Szerintem ők, ha koncepciózus és kormányzóképes erőt látnak maguk előtt, amely esélyt kínál arra, hogy a romhalmaz alól, amellyé valamennyiük életét változtatták Orbánék, legalább hosszú távon ki lehet mászni, megnyerhetők.

És van egy harmadik egykori Fidesz-szavazócsoport, amelynek tagjai sokáig elhitették magukkal, hogy Orbán a civilizált európai konzervatív politika képviselője is lehet. Szerintem nekik van a legnehezebb dolguk, mert ha tényleg európai értelemben vett konzervatívok, ma már tudják, hogy erre régóta megszűnt minden esély. Azt azonban valószínűnek tartom – örülnék, ha nem lenne igazam –, hogy ők nem Bajnaitól, nem a Millától, nem az LMP-től (a DK-ról és az MSZP-ről nem is beszélve), de még csak nem is az ő összefogásuktól várják a megoldást, sőt a demokratikus rend visszaállítását sem. Nekik nyilvánvalóan ki kell kínlódniuk magukból a saját új, Fidesz-mentes önazonosságukat, de úgy gondolom, ehhez Orbánnak és a Fidesznek újabb és súlyos vereséget kell szenvednie. Ami egyet jelent azzal, hogy szét kell esnie ennek a pártgépezetnek. Vagyis nem vagyok biztos abban sem, hogy a konzervatívoknak sikerülhet 2014-ig alternatívát teremteniük Orbánékkal szemben. És ha így van, tőlük szerintem legfeljebb semlegesség várható el, és semmiképp sem aktív részvétel abban a választási szövetségben, amelynek, ha tetszik nekünk, ha nem, lesz baloldali résztvevője. Egyelőre ugyanis úgy néz ki, hogy Orbán tényleg csak az MSZP-vel (azaz az MSZP egymillió-kétszázezer szavazójával) együtt váltható le. Nem mindegy, hogyan, milyen erőviszonyok mellett, nem mindegy, milyen MSZP lesz az, de ez most más probléma, erről (is) fog szólni a következő másfél év.

Én tehát úgy látom, hogy nincs az a „közép”, amely a választásokig hátra lévő rövid időben megnyerhetné a valóban jobboldali és valóban konzervatív szavazókat. Az egyiket azért, mert megnyerhetetlen, a másikat részben azért, mert egyelőre nincs, nem létezik, nem tárgyalópartner, részben azért, mert szerintem nem azzal fogja kezdeni a saját helyének megtalálását a világban, hogy beáll egy Bajnai vagy akárki vezette liberális és baloldali beütésekkel teli alakulat mögé a demokráciaszeretet jegyében.

Úgyhogy már csak ezért is kár volt gúnyolódnia, kedves Vári György, az én állítólagos, gondolom, a Fidesszel és a Magyar Nemzettel egységkereső törekvéseimen. Arról a jelentéktelen történeti elemről nem is beszélve, hogy nem Ön, hanem én csináltam végig a Magyar Rádióban az ellenállást a „másik oldal”, az MDF nyilvánosságkisajátító (nevezheti egységteremtőnek is) törekvéseivel szemben. Igaz, hogy – Önnel szemben – a Magyar Nemzet egykori hithű publicistájával sem egységesülök ma pusztán azért, mert megtért, és onnan ide hozta át a parancsuralmi gondolkodásmódot.

(Mihancsik Zsófia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!