Kampányigazságok
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. január 31. vasárnap, 05:41
Január 29-én, pénteken este a Klubrádió Kontra című műsorának szokásos pénteki összefoglalójában ismét három meghívott vendéggel (Bruck Gábor kampányszakértővel, Gerő András történésszel és Lévai Júlia publicistával) értékelte a műsorvezető, Orosz József a hét eseményeit.
A beszélgetés elején feltette a kérdést, mit szólnak a résztvevők ahhoz, hogy a Fidesz levette az országos választási listáról Mádi Lászlót, retorzióként amiatt, hogy egy megszólalásában az ingatlanadó jövőbeni bevezetését elképzelhetőnek tartotta. „Mádi László tegnap a Fidesz álláspontjával ellentétesen nyilatkozott, ezért nem szerepelhet a Fidesz listáján”- tette közzé a verdiktet Cser Palkovics András, helyettes szóvivő.
A műsorvezetői kérdésre sokféle választ lehetett volna adni. Például végiggondolni, mi mindenre következtethetünk abból, hogy a Fidesz egyik rutinos politikusa olyan nyilatkozatot tesz, amely valóban szembemegy a hivatalos pártállásponttal. (Ráadásul ez már a második elszólás, az első Varga Mihályé volt a nyugdíjrendszer átalakításáráról.) Vajon a sorozatos kibeszélések nem jelzik-e világosan, hogy a választóközönség, „az emberek” nem ismerhetik meg a Fidesz valóságos terveit, azokat, amelyekről folyvást csak elszólják magukat a Fidesz politikusai?
Az elmúlt években teljesen elfogadottá vált néhány axiomatikus áligazság a hazai közbeszédben, amelyek megkönnyítik a racionális diskurzust kerülő kommunikációt. Például, hogy az ellenzéken nem kell számon kérni a semmitmondást, és azt sem, ha folyamatosan az ellenkezőjét hirdeti annak, mint amit maga is tenne kormányon. Állítólag ez a dolga. („Majd ha kormányon lesz, akkor kell kérdőre vonni azért, amit csinál.”)
A másik ilyen tézis, hogy „érthető”, ha egy választásra készülő párt nem tárja fel programját, hiszen ezzel szavazatokat veszíthet.
Az is axiomatikus hamis tézis, hogy kampányban csak a kampányigazságokról essék szó, olyankor is, amikor a pártokat analizáljuk. Jelen esetben például csak arról, hogy hatékony-e egy Mádi-féle nyilatkozat vagy sem a Fidesz választási szereplése szempontjából. Hogy a választópolgárok szemszögéből miként értékelhető a kampányigazság és a (kibeszélt) valóság közti ellentmondás, valamint ennek elhallgatása – az nem fontos.
A válaszok a műsorvezetői kérdésre sajnos jórészt ezeknek a téziseknek feleltek meg.
„94 óta nagy fegyelem és rend van… aki mást gondol, mást mond, az egzisztenciálisan veszélyeztetett helyzetbe kerülhet” (Bruck).
„…egy üzemszerű működésbe nem fér bele az, hogy valaki mást mondjon, mint amit addig a párt fő vonalában mondott. Ez szerintem evidencia. Ebből következik, hogy ha valaki mást mond, akkor azt bizonyos értelemben, hogy így mondjam, el kell hallgattatni. Ez történt. Tehát itt lényegében semmi másról nincs szó, mint egy üzemszerű működésről” (Gerő).
Lévai ugyan vitatta, hogy a retorzió professzionalizmus jele lenne, de Bruck szerint: „…egy beszédkampány olyan, mint egy katonai hadművelet.”
Hogy „….elmondta-e ez az adott párt nagy nyilvánosság előtt részletesen, mi a koncepciója arról, amiről a Mádi beszélt” (Lévai ), arra ez volt a válasz: „Igen, elmondta, azt mondta az adott párt, hogy ő nem, soha nem akar ingatlanadót.” (Gerő). „…már rászállt az MSZP, hogy lám-lám, a Fidesz azért titokban be akarja vezetni az ingatlanadót. Tehát egy ilyen riválissal szemben én, aki azért kampányt már láttam belülről, soha nem tudhattam volna valakit így kirakni, de szerettem volna, hogy őszinte legyek.”(Bruck)
Van valami lehangoló a nem is titkolt elismerésben a retorzió gyorsasága és helyénvalósága láttán. Főként, mivel fel sem merül, hogy ez a respektált fegyelem minek az elfedésére szolgál.
|
A példás gyorsaság a listáról való törlésben - amely érdekes módon Molnár Oszkár képviselőjelöltsége ügyében, a belső demokráciára hivatkozással, csak nyögvenyelősen, hosszadalmasan és suba alatt született meg – mást is kifejez, mint határozottságot. Megmutatja például azt, hogy a vészfék behúzásához milyen tartalom éri el elsőként az ingerküszöböt. Aki a semmitmondással összetákolt „hitelességet” veszélyezteti azzal, hogy a valóságnak megfelelő információkkal áll elő, nagyobb fenyegetést jelent a pártvezetők szerint, mint az, aki az alkotmányos rendet megkérdőjelező nézeteket hangoztat.
Szembeötlő az is, hogy egy kampányszakember nem látja az összefüggést az általa képviselt, kizárólag taktikai megfontolásokat mérlegelő szempont és az általa minősített hazai állapotok között: „…a választási kampány egy normális országban többről szól, mint hogy ki a miniszterelnök vagy ki győz. Ez egy speciális időszak, amikor egy ország néhány hétig sorra veszi a saját legfontosabb kérdéseit. Olyan ez, mintha belépnénk egy egyetemre, és három héten keresztül közös dolgainkról beszélnénk, gondolkodnánk: ez a funkciója egy kampánynak. De nálunk évek óta nem teljesül.”
Mégis mitől teljesülne, kérdezem én. Hacsak attól nem, hogy az öntudatos, jogaikat ismerő állampolgárok és például a sajtó kikényszerítik. Többek közt a nyilvánosság számára is megfogalmazott álláspontjuk kifejtésével egy rádióműsorban.
Ideje lenne végre felismerni, hogy szoros összefüggés van a történéseket kizárólag a politikai taktika szempontjából szemlélő, értékmentesen leíró látásmód sulykolásai és a most éppen nyerésre álló látványpolitizálás sikeressége között.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Patai Ambrus hozzászólása (2010.01.31 10:47):
Lánczos Vera cikke a hazai közbeszédet eluraló hamisságra hívja fel a figyelmet. Kevéssé vigasztaló, hogy korántsem új keletű a baj. "A politika vagy a haszonelvű gondolkodás - ha az őt megillető másodlagos szellemi tevékenység szintjére helyezzük - olyan üdvös erőfeszítés. amiről nem mondhatunk le. (...) De amikor a politika hatalomra kerül a tudatban, és uralkodik egész mentális életünkön, súlyos betegség forrása lesz. Az ok világos. Amíg a hasznost mint hasznost vesszük, nincs benne semmi kivetnivaló. De ha a hasznosságért való foglalatosság személyiségünk központi szokásává válik, hajlamosak leszünk - az igaz keresése közben - összetéveszteni az igazat a hasznossal. A hasznosságból igazságot csinálni: ez a hazugság definíciója. Vagyis, a politika a hazugság birodalma"- írta Ortega már közel száz éve.(José Ortega y Gasset: Tájak és emberek. Attraktor Kiadó, 2008. 5-6. old.)
Figyelmeztetése ma nemcsak a kereskedelmi politológusoknak, az újságíróknak, a magamutogató szakértőknek, hanem az értelmiség vátesz szerepben tetszelgő megélhetési nyilatkozóinak is szól.
