rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. május 14.

Bauer Tamás, közgazdász, egyetemi tanár, volt SZDSZ-es képviselő


Bolgár György
: - Kérdezlek mindjárt a parlamentről, de előbb neked is meg a hallgatóknak is fölolvasom, amit most kaptam, hogy tudniillik Sólyom László közleményt adott ki arról, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le az esküjét. És akkor most innen idézem: „Minden országgyűlési képviselőnek be kell tartania a jogszabályokat, akármit is gondol a szabályokról vagy alkotmányosságukról. A parlamentarizmus csúfolja ki az a képviselő, aki az országgyűlés alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg, tudva, hogy a hatályos rendelkezések nem adnak módot ennek fizikai megakadályozására. Ez a méltatlanság azonban visszahull őrá és mindenestül a múlthoz sorolja őt. Ha a Jobbik frakcióvezetője a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküjével a hazugságot fogja képviselni az új országgyűlésben. Ha a jogszabályok értelmezésére és kiskapuira hivatkozik, olyan magatartás megtestesítője lesz a parlamentben, amelyet hatalmas választói többség elvett, amikor a rendet, a normák betartását és az ügyeskedés végét követelte” – fogalmaz az államfő közleménye. Hát ahhoz képest, hogy megtörtént az, amire számítani lehetett, Sólyom a maga módján határozottan reagált, nem?

Bauer Tamás: - Igen, nagyon érdekes volt ez a reagálás, tulajdonképpen a köztársasági elnök folytatta a nyitó beszédének az érvelésmódját.

- Hát igen, egy kicsit odavágott az előző kormánynak is.

- Na ez az.

- Ugye amikor a rendet, a normák betartását és az ügyeskedés végét követelte a hatalmas választási többség. Szóval e nélkül nem megy.

- Szerintem nem ezt követelte, hozzáteszem, én mondjuk a Kubatov-féle listát sem tekintem a rend és az ügyeskedés vége megnyilvánulásának, és sok minden egyebet sem.

- Vagy akkor annak a tisztázását is követelte volna ez a hatalmas választói többség. Tételezzük föl.

- Hát igen. És ha végighallgattuk magát a Sólyom beszédet, akkor abban is az adott időpontban teljesen indokolatlan rúgások voltak a szocialistákba, illetve maga az is ilyen kiszólás volt, hogy párhuzamatom vont a 20 évvel ezelőtti nyitó üléssel, abban a tekintetben is, hogy az ország megszabadult valami rémestől. Ez szerintem nem illik az alkalomhoz és az elnöki szerephez, ugyanakkor az kétségtelen, hogy a Jobbikkal kapcsolatban határozottan beszélt.

- A Jobbikkal kapcsolatban nagyon határozott mondatai voltak, az embernek csak az a hiányérzete támadt, hogy az elmúlt 2-3 évben miért nem voltak hasonlók, főleg amikor a gárda megalakult, majd amikor elkezdett masírozni. És még mindig nem hallottuk és mindig nem, és több nyilatkozatában, amit ilyen-olyan kérdésekben tett, emlékszem, még talán egy éve sem volt, valamiféle közép-európai államfők találkoztak, és Sólyom arról beszélt, hogy a jobboldali szélsőség Magyarországon nem jelent különösebb veszélyt. Szóval mintha ezt a fenyegetést ő végi lekicsinyelte volna, nem tartotta fontosnak, még említésre méltónak sem.

– De hát az igazi problémák itt nem az ő beszédében vannak, és még csak nem is a Jobbikkal. Szóval én a legsúlyosabbnak ebben az ülésben azt tartom, hogy a kormánytöbbség nem szavazta meg a választások lebonyolításáról szóló beszámolót. Szerintem ez még nem fordult elő 20 év alatt a magyar országgyűlésben.

- Úgy emlékszem én is, hogy ilyen nem volt.

- Ilyen nem volt, és ez nagyon beleillik a Fidesz egész viselkedésébe, tehát abba, hogy nem tekinti demokratikus partnernek a szocialista pártot, illetve az előző kormányt. Erre semmi jogalapja nincsen, a választások lebonyolítása szerintem kifogástalan volt, az előforduló sorbaállásról a választásokat lebonyolítók nem tehettek, nem volt más lehetőségük, mint amit tettek. Szerintem az OVB eljárása sem volt kifogásolható. Ez a gesztus része annak, hogy az előző kormányt és a mögötte álló pártot vagy pártokat elítéljük, hol demokrácián kívülinek, hol nemzeten kívülinek tartjuk, ami a Fidesz folyamatos kommunikációja. Én ezt igazán felháborító dolognak tartom, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

- Bár ugye közjogi következménye nincs. Nem azzal jár az OVB beszámolójának az elutasítása, hogy a választások érvénytelenek voltak, nem, azok érvényesek, csak az OVB...

- Igen, annak sincs közjogi következménye, hogy magyargárdás mellényben tesz esküt Vona Gábor, de egy ilyen nyitóülésen a gesztusok a legfontosabbak.

- De legalább olyan súlyos volt akkor az, hogy az egész Jobbik képviselőcsoport a koronára tett esküt. Hát ez micsoda?

- Na most itt két olyan dolog történt, amit meg kellett volna akadályozni. És meg lehetett volna. Hack Péternek volt egy nagyon figyelemreméltó cikke minap az egyik internetes honlapon. Ő azt mondja, nem igaz, hogy ilyenkor az illetékes intézmények tehetetlenek. Ilyenkor meg kell szakítani az ülést, és föl kell szólítani az illetőt arra, hogy a jogsértő magatartást függessze fel, és ha nem függeszti föl, akkor ki kell vezetni a teremből. Erre van mód, ezt az országgyűlés szabályai lehetővé teszik.

- Ehhez nem kell a mentelmi jogát felfüggeszteni.

- Nem, egyszerűen az ülésvezető Horváth Jánosnak, amikor az esküt elkezdik, és Vona Gábor nekivetkőzik, akkor meg kellett volna szakítani ezt a dolgot, föl kellett volna szólítani a jogsértés megszüntetése, majd ki kellett volna vezettetni. Ha neki joga van erre, megvannak az eszközök is. Így ugyanis Vona Gábor győzött a magyar demokrácia fölött.

- A vicc az, hogy ha Sólyom Lászlónak, aki nyilván tudta, hogy erre lehet számítani, és az is biztos, hogy nem utólag fogalmazta ezt a közleményt, hanem előre, valamint a hatalmas kormánytöbbségnek is előre tudnia kellett, hogy ez lesz, és erre föl kellett volna készülnie. Ha egyetértenek, tegyük fel, abban, Sólyom László és a Fidesz, hogy ez jogsértés, és hogy ez hamis eskü, ahogy a köztársasági elnök fogalmaz, akkor erre készen kellett volna hogy álljon ez a válasz, azzal, amit te most leírsz, illetve Hack Péter itt kilátásba is helyezett, mint lehetséges forgatókönyvet.

- Én ugyanezt gondolom a korona előtt tett esküről is. Az országgyűlés épületében be kell tartani a szabályokat. És olyan nincs, olyat nem lehet megengedni, hogy ott valaki egy privát politikai rendezvényt tartson, márpedig a Jobbikos képviselők eskütétele a koronánál az egy külön politikai rendezvény, amit csak az országgyűlés elnökének előzetes engedélyével lehet megtartani. Tehát abban is meg kellett volna őket akadályozni. Ezek nagyon fontos dolgok.

- Mert súlyos üzenetük van, ami nem csak mának szól, hanem holnapnak is, meg a holnaputánnak is.

- Tehát ez még csak a kezdete annak, hogy mi fog történni ebben az országgyűlésben. Hozzáteszem, ez csak az egyik része a dolognak, amit a Jobbik csinál. A másik része az, amit a Fidesz csinált ezzel a szavazással. És ez csak a kezdete annak, amit Orbán Viktor úgy fogalmazott meg, hogy forradalmi országgyűlés lesz. Tehát egy forradalmi országgyűlés azzal foglalkozik, hogy forradalmi törvényeket hoz arról, hogy a politikai ellenfeleket meg kell semmisíteni. Ezt hívják forradalmi országgyűlésének.

- Most hallhattunk egy új fejleményt, hogy a Fideszes frakcióvezető Lázár János szerint még a Bajnai-kormány dolga intézkedni Vona Gábor jogsértő mellényviselése miatt. Csak hát fideszes korelnök elnökölte már a parlamentet.

- Én is azt gondolom, hogy az országgyűlés ülésén történtekért nem a rendőrségnek, tehát a Bajnai-kormány alá tartozó rendőrségnek kell intézkednie, hanem az országgyűlés vezetésének kellett volna intézkedni.

- Annak szellemében, vagy akár konkrét tudatában, amit például Hack Péter javasolt ebben a bizonyos cikkben. Na tehát akkor térjünk vissza oda, ahol abbahagytuk, a forradalmi országgyűlésre, hogy szerinted ez mit akar jelenteni?

- Ugye a Fidesz az elmúlt hónapokban legtöbbet azt a szót használta, hogy elszámoltatás. Tehát én feltételezem, hogy ők olyan dolgokat fognak csinálni, hogy politikailag teljesen ellehetetlenítsék az első számú politikai ellenfelüket, a Szocialista Pártot, és annak legalábbis néhány kiválasztott politikusát.

- Megpróbálják az igazságszolgáltatás elé vinni őket.

- Hát igen, csak ez az elszámoltatás kifejezés jogilag értelmetlen kifejezés, mert valaki vagy elkövetett valamilyen törvénysértést, és akkor nem elszámoltatás kell, hanem szabályos jogi felelősségre vonás, ami nem a politikusok és különösen nem az országgyűlés dolga, hanem az igazságszolgáltatásé. És akkor a dologban semmi keresnivalója nincsen egy miniszterelnöki megbízottnak, hiszen ez ellentétes a hatalmi ágak elválasztásának szabályával. Miniszterelnöki megbízott ne foglalkozzon azzal, ami az ügyészségnek és a bíróságoknak a dolga.

- Lehet, hogy csak tálalja nekik az ügyeket, ugyanúgy, ahogy Keller László is tálalt néhányat.

- Igen, az sem volt szerencsés megoldás.

- Nem is lett belőle semmi.

- De Keller László esetében világos volt, hogy kizárólag kifejezett korrupciós ügyeket keresett. És amikor elszámoltatásról beszélnek a Fideszben, akkor ez úgy általánosságban lebeg. Nagyon gyakran találunk olyan megfogalmazásokat például Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozataiban is, hogy a felelősséget meg kell állapítani, és nincs hozzátéve, hogy a büntetőjogi felelősséget. A felelősséget azért, ami történt. Na most a politikai felelősséget nem lehet szankcionálni. A politikai felelősség egyetlen szankciója a választási vereség. Más szankciója nem lehet a politikai felelősségnek.

- És az éppen elég súlyos volt. De úgy látszik a Fidesznek nem elég.

- De ha jogállam van, akkor elég kell hogy legyen. Tehát ha találnak valaki ellen büntetőeljárásra alapot, akkor az nem Balsai István dolga, hanem az ügyészségé és a bíróságé. Ha nem találnak büntetőjogi alapot, akkor pedig nincs keresnivalójuk az ügyben. És hát nem tudjuk persze, mi lesz ez a forradalmi országgyűlés, de ezek a kijelentések rendkívül aggasztóak, Balsai István kilátásba helyezett megbízása is rendkívül aggasztó, esetleg a mentelmi jogra vonatkozó törvénymódosítás is rendkívül aggasztó. Egyébként nincs is rá szükségük, hiszen kétharmaduk van, bárkit kiadhatnak. Itt a szemlélet az igazi kérdés, az, hogy a politikai vesztessel szemben sem lehet megtorlást érvényesíteni. Ez az, ami jogállamban, parlamenti váltógazdálkodásban nem szokás, nem is elfogadható. Egyelőre nem tudjuk, hogy a Fidesz mire készül, de ezek a jelzések eléggé aggasztóak azok számára, akiknek a jogállam fontos.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái