Oktatási miniszterek
- Részletek
- 2010. máj. 15. szombat, 06:18
- Kis Ádám
Kis Ádám
Az idei könyvfesztiválon megvettem Thienemann Tivadarnak, a húszas és a harmincas években nagy karriert befutó, de később elfeledett germanista professzorának emlékiratait. Thienemann egyebek mellett érzékletes képet ad a Trianon utáni Magyarország kulturális újraszervezéséről, amely egyértelműen Klebelsberg Kunó nevéhez kapcsolható. Klebelsberg nagy feladatot oldott meg: a határok átszabása miatt lényegében teljesen újra kellett szerveznie a magyar felsőoktatást, tulajdonképpen az ő minisztersége alatt alakult ki a mai struktúra. Emellett a közoktatás terén is sokat tett – ott nem újraszervezésről, hanem első szervezésről van szó, és a miniszter nevét igen sok, jellegzetes iskolaépület őrzi.
Sok jele van annak, hogy a politikai hatalom új birtokosai szentistváni helyzetet képzelnek el: erre utalnak azok a fenyegetések, hogy a Fidesz nem módosítani akarja az alkotmányt, hanem teljesen újra akarja írni (vö. Kis János és Boros János polémiáját az Élet és Irodalomban). Ez lenne a forradalom. A forradalmi kormány oktatásügyi felelőse, államtitkári rangban, Hoffmann Rózsa középiskolai tanár lesz. (Bár, ahogy az e heti Magyar Narancsból megtudjuk, nem tanított középiskolában, csak igazgatott.) Az ő mentalitására jellemző az egyik húzása (szintén a MANCS tudósít róla [1]): tiltakozott az ellen, hogy Nádasdy Ádám interjúja érettségi tétel lehetett. Nádasdyval az a baja, hogy a „tanártársadalométól eltérő nézeteket vall a nyelv változásairól”.
Ez a kijelentés túlmutat a tartalmán, hiszen nemcsak a tanártársadalom nézeteinek tudománytalanságáról tudósít (szerintem egyébként jogtalanul, szűklátókörűen), hanem arról is, hogy a leendő felső vezető ezt tekinti normának. Ha nem is teljes mértékben, de ez a középfokú oktatás és a felsőoktatás szembeállítását is jelenti. Ez is hagyomány, ha nem is haladó, Pintér Jenő neve jut eszembe róla. Hoffman Rózsa a tanfelügyeleti rendszer felelevenítését ígéri, és Pintér Jenő tankerületi főigazgatóként hosszú ideig megszabta a középiskolai oktatás kereteit. A köztiszteletnek örvendő Szerb Antal a következőképp jellemezte Pintér Jenőt:
Pintér Jenő majdnem két évtizeden át a budapesti tankerület élén állt mint főigazgató. Ily módon a legtöbb irodalomtörténésznek hivatali feljebbvalója volt; hozzátehetjük: személyes jóbarátja és pártfogója is. Művéről el nem ismerően írni fegyelmi okokból nem lehetett; ha pedig elismerően írt valaki, nem hittek őszinteségében. De most már a fegyelem nem tart vissza, a kegyelet ösztönöz és őszinteségünket senki sem vonhatja kétségbe, ha megírjuk Pintér könyvéről a jót, ami az igazság.
A Nádasdy-kritika sajnos ezt a szemléletet ígéri. Kíváncsi vagyok, ki lesz a 21. század Pintér Jenője.
[1] Vári György: Egyenes vonalak, Magyar Narancs, XXII./19 szám, 2010. május 13., 12. oldal
