Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. november 18.


Bolgár György kérdései 2011. november 18-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az Orbán-kormány száznyolcvan fokos politikai fordulatot hajtott végre, és fölvette a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal, hogy megállapodást kössön vele. A miniszterelnök szerint nincs szükségünk ugyan hitelre, csak valamilyen biztosításra a piacok megnyugtatása érdekében. A baj csak az, hogy az IMF nem biztosításokat köt, hanem hitelszerződéseket! Csupán nyelvi probléma ez, vagy a kormány továbbra is kuruckodik? És vajon mi lesz a gazdasági és politikai következménye a mostani pálfordulásnak?

Másik témánk, hogy a két legnagyobb magyar televízió, az RTL Klub és a tv2 tegnap este csak eldugva számolt be az utóbbi idők legfontosabb híréről – az iméntiről –, az RTL a Híradó huszonnyolcadik, a tv2 Tények-je pedig a harmincötödik percben! Nesze nekünk tájékoztatás?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy már egymillió-nyolcszázezer szavazó elhagyta a Fideszt, igaz, más pártot még nem találtak maguknak. Nincs választék?

Beszéljük meg aztán, hogy a magyar kutyafajták után nem kell ebadót fizetni.

Mi a véleményük továbbá arról, hogy radioaktív izotóppal szennyezte egy cég nemcsak Budapestet, hanem valószínűleg Európa egy részét is? A kiszabadult mennyiség nem veszélyes, de vajon rendben van-e, hogy Európa kezd aggódni helyettünk?

És végül mit szólnak ahhoz, hogy József Attila-verseket szavalnak folyamatosan a Kossuth téri József Attila-szobornál? A civilek nem ortodox tiltakozása elég lesz-e vajon a szobor megmentésére?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Veres János szocialista képviselő, volt pénzügyminiszter


Bolgár György: - A kormány alapvető fordulatáról szeretnék Önnel beszélgetni, de ha megengedi, először egy pillanatra egy mellékesnek látszó témát hadd hozzak elő, az evát. Önnek szakmailag és politikailag mi a véleménye arról, ami itt az eva körül zajlott, először meg akarták szüntetni, aztán úgy látszik, kiegyeztek egy harminchét százalékos kulcsban. Mi az előnye és mi a hátránya az evának, érdemes-e megtartani?

Veres János: - Szerintem érdemes megtartani. Az előnye az, hogy egy egyszerű adminisztrációt viszonylag korlátozottan megkövetelő adózási mód, és hogy olyan tevékenységek folytatásánál is származik adóbevétele a költségvetésnek az eva révén, amelyeknél a korábbi időszakban sokkal inkább az elköltségelés vagy pedig a szürke zónában mozgás volt a jellemző.

- Tehát az illető vagy nem vitte be a számlák világába a tevékenységének egy részét, vagy pedig gyűjtögetett mindenféle számlát.

- És leköltségelte a bevételét, ebből következően nem volt adóbevétel.

- Magyarán ez kicsit tisztítása az üzleti vagy a gazdasági folyamatoknak.

- Így van. A hátrányáról pedig két dolgot tudok mondani. Az egyik az, hogy mi találtuk ki. Már megbocsásson, de ebben a mostani kurzusban az egy nagyon komoly hátránynak minősül, úgy látom.

- Ez majdhogynem bűn, úgyhogy nehéz is kimosni Önöket ebből.

- Így van. Ami még egy hátránya, hogy ha megnézzük azt, hogy az azonos adóterhelés hogyan valósul meg, milyen adómérték mellett, akkor azt tudom mondani, hogy az eddigi adómérték mellett ez egy preferált adózási forma volt, azaz fajlagosan kevesebb adót kellett fizetni ezen adóváltozat mellett, mintha a hagyományos adózási formát folytatta volna valaki. És ilyen értelemben a költségvetés elvben vagy egy ilyen mesterkélt számítással kimutathatóan esetleg bevételektől esett volna el. De hát a mi számításunk az volt, hogy olyan körből is származott így bevétele az államnak, amelyik körből egyébként korábban még nem származott bevétele a költségvetésnek.

- Éppen azért, mert ez egy preferált adóforma volt. Ezért odavonzott olyanokat, akik korábban talán nem is adóztak.

- Így van. Ők is azt mondták, hogy annyi befizetéssel már megéri, és ettől kezdve nem piszkálhat bennünket senki sem. Van még egy hátrányos része. Ha nagyon megnézzük, vannak bizonyos kapcsolódási formák, amelynél esetleg ez adóvisszaélésre lehetőséget adott embereknek. Volt valakinek egy hagyományos adózási cége, meg egy evás cége, és elképzelhető volt, hogy ezzel néhányan játszottak. De ezt az adóhivatal már ismeri, mint formát, ez ellen nagyon hatásos vizsgálatokat és megállapításokat tett az elmúlt években már a magyar adóhivatal. Gondolom, ezt folytatta volna a következő időszakban is, tehát én ezt nem látom igazi nagy veszélynek. A másik kettő közül főleg a legelsőt tartom igazán problémásnak.

- Nem mintha a többi adózási formával nem lehetne trükközni, ugye?

- Természetesen mindegyikkel lehet trükközni. Magyarországon széles körben divat is, hogy trükköznek vele, de ma azt tudom mondani, hogy ez egy olyan forma, amelynél mindenki jól jár. Jól járt az adózó is, mert nem nagyon magas az adóterhe, és jól járt az állam is, mert bevétele származott ebből a tevékenységből.

- Akkor térjünk rá a Valutaalap témára, ami kétségtelenül az utóbbi időszak legfontosabb híre, mert egyrészt láthatóan belekerült az ország egy gazdasági, pénzügyi, piaci örvénybe, másfelől a fulladás előtt, talán az utolsó előtti pillanatban a kormányzat úgy döntött, hogy abbahagyja a szabadságharcot és a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul. Ez önmagában elég lesz, vagy azért ennél a formális, ámde nagyon jelentős lépésnél sokkal több kell?

- Én a következőt gondolom erről. Jelen helyzetben, amit ismerünk, történt tegnap egy bejelentés, mint utóbb kiderült, egy szóbeli intervenció történt a piacoknak, hiszen nem keresték meg a partnert, csak bejelentették, hogy meg fogják keresni. Amikor kiderült, hogy az IMF nem tud még róla, hogy meg fogják keresni, akkor ez jelentős mértékben csökkentette a hitelét ennek a bejelentésnek, ez látszott az árfolyamváltozáson is. Ezzel együtt önmagában a hír bejelentése, látjuk, hány forinttal erősítette az euró–forint-árfolyamnál a forintot.

- És amikor ma Matolcsy György tényleg megkereste a Valutaalap illetékesét, akkor tovább erősödött megint a forint.

- Természetesen, mert ettől kezdve hitelessé vált a dolog. Tehát ezzel hitelessé vált a kormányzat szándéka. Azt nem hiszem, hogy így gondolta a kormány, hogy majd két ütem fogja megerősíteni a forintot azzal, hogy tegnap úgy jelenti be, ma pedig így jelenti be.

- Csak nem arra gondol, hogy dilettáns módon csinálták?

- Nem, ez bénázás volt, tehát ez el volt rontva. Ha valaki megnézi a tegnapi közleményt, akkor az egy nagyon tanulságos közlemény sok szempontból, sokat fogunk még majd – a gazdasággal foglalkozó emberek – hivatkozni a tegnap megjelent közlemény bizonyos mondataira, meg az egész történésre. Másik két amatőrizmus is történt azért a dolog körül. Az érvényes szabályok szerint Magyarországon a kormány önmagában nem jogosult megkeresni az IMF-et, mert a kormány és a jegybank az IMF partnere minden országban.

- Két úgynevezett társkormányzója van minden országnak.

- És a másik a jegybank, pontosan így van. Van még egy probléma, az európai uniós tagországok esetében csak közösen az Európai Unióval együtt hajlandó az IMF a tagországgal tárgyalni, ezért az úgy nem működik, hogy külön megkeressük az IMF-et, az uniónak meg azt se mondjuk, hogy bakfitty. Hanem az úgy működik, hogy az Európai Uniót és az IMF-et is megkeresi a magyar kormány és a magyar jegybank. Ezt csak azért tartom tanulságosnak és figyelembe veendőnek, mert ha valaki komolyan készült volna erre az eseményre, erre a bejelentésre, erre a döntésre, akkor legalább ennyit mondjuk két sima parolis ügyintéző szintű volt pénzügyminisztériumi munkatárs megkérdezésével megtudhatott volna, hogyan zajlik ez.

- Ezek szerint Ön azt gyanítja, hogy maximum a miniszterelnök és minisztere határozta el ezt, méghozzá viharos gyorsasággal, és még arra sem fordítottak időt, hogy bárkit megkérdezzenek, hogy is kell ezt csinálni?

- Én ezt nem tudom, lehetséges, hogy így van.

- Azért kérdeztem, hogy azt gyanítja-e?

- Az is lehet, hogy mindenkit kirúgtak azok közül a régi kollégák közül, akik ezt tudták, az újak pedig még nincsenek felvértezve ezzel a tudással a minisztériumban. De én nem tudom pontosan, mi történt a minisztériumon belül. Egyben biztos vagyok, hogy az akkori kollégáim közül az ügyintéző is tudta volna, hogy ez hogy zajlik, tehát nem az osztályvezető-helyettes, nem az osztályvezető, nem a főosztályvezető-helyettes, nem a főosztályvezető és nem a szakállamtitkár meg a miniszter – hogy végigmondjam a sort – tudta volna ezt, hanem az ügyintéző, aki az ilyen dolgokkal foglalkozik. Ő tudta volna pontosan azt, amit most én elmondtam. De mindegy, ez már megtörtént, így történt, magyaros a megoldás, maradjunk ennyiben.

- De most már tudni fogják.

- Szerintem igen, mert nagyon egyértelmű a nemzetközi szervezetek reagálása ilyen esetben.

- De akkor nézzük a tartalmi kérdéseket. Ön mégiscsak abban a helyzetben volt pénzügyminiszterként, hogy amikor kitört a világválság és Magyarország finanszírozhatatlanná vált, vagy legalábbis küszöbön állt a finanszírozhatatlanság veszélye, mi pedig a Valutaalaphoz és az Európai Unióhoz fordultunk, akkor mi történt, hogy ment ez? Mennyire gyorsan és milyen diktátumot kapott a kezébe? Vagy nem diktátumot kapott?

- Jó, akkor pontosítsuk. Ez 2008. október 9-én történt. És nem az történt, amire most már sokan emlékeznek, hanem tudja, mi történt? Az történt, hogy megtámadták az OTP-t a tőzsdezárás előtti utolsó percekben, valamint a forint elleni spekuláció indult el azon a napon, továbbá délután nem jegyezték a magyar állampapírokat. Fél egyig jegyezték, fél egytől nem jegyezték. Tehát érdemes arra pontosan emlékezni, ami akkor történt, hogy tudjuk, mi volt az oka annak, hogy mi akkor elindítottunk egy ilyen jellegű folyamatot.

- Tehát volt egy közvetlen, összehangolt piaci akció volt az ország vagy a valutája ellen.

- Tehát a forint ellen, az OTP-részvény ellen, továbbá a magyar állampapírok délután fél egytől történő nem jegyzése történt, ez a három ok volt, ami miatt akkor összeültünk. És úgy gondoltuk, hogy az Európai Unióhoz és az IMF-hez fordulunk. A folyamat pedig roppant egyszerű, ha egy ország azt kéri, hogy foglalkozzon vele a két nemzetközi szervezet, akkor a két nemzetközi szervezet kijelöli azt a tárgyalódelegációt, amely az adott országgal fölveszi a kapcsolatot, együtt idejönnek tárgyalni, tárgyalnak a Nemzeti Bankkal és a kormány képviselőivel, továbbá tárgyalnak nagyon sok más szervezettel is az adott országban, hogy egy megfelelő objektív képet kapjanak az ország folyamatairól. Ez most természetesen zajlik, hiszen jelen pillanatban is itt van az a néhány szakember, akik közül többen ugyanazok, akik 2008-ban is itt voltak Magyarországon.

- Hiszen ismerik Magyarországot, nyilván nem azért küldik őket, hogy valami teljesen más területtel foglalkozó ember ismerkedjen Magyarországgal, hanem olyanokat küldenek, akik ismerik az itteni helyzetet és folyamatokat.

- Tehát ilyen értelemben van egy kép az országról, és annak függvényében, hogy a kormány pontosan mit kér, illetve hogy ők mit látnak szükségesnek az adott országban, a költségvetés-politikában, a monetáris politikában, a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében megteendő lépésekben, lefolytatják ezt a bizonyos konzultációt, amely konzultáció eredményeképpen egy cselekvési tervet készítenek. Lehet ezt adott esetben konvergencia-programnak nevezni vagy bármi másnak. Magyarul az adott ország által összeállított programot minősítenek ők a továbbiakban.

- De ők állítják össze ezt a programot, vagy a tárgyalások nyomán Önök állítanak össze egy programot, és elkezdenek erről tárgyalni, hogy ez így jó, vagy nem jó?

- Ez is, az is.

- Ki adja azt a programot, amiben végül megegyeznek?

- Ez nemzeti döntési jogkör, tehát a kormány és a jegybank közösen kell hogy egy programot összeállítson. Nem ők mondják meg, nem ők diktálják tollbamondásszerűen a dolgot, erről szó nincs. Ők természetesen minden egyes, a kormány és jegybank által javasolt lépésről véleményt formálnak, de – még egyszer mondom – nem ők fogják a tollat és nem ők diktálják a szöveget.

- Tehát nincs diktátum, hanem arról van szó, hogy mi adunk pénzt, állítsatok össze egy programot és megnézzük, hogy ez hiteles-e?

- Nem, nem így van. Nem biztos, hogy adunk pénzt.

- Ja, igen, a végén adunk pénzt, értem.

- Szóval az van, hogy állítsatok össze egy programot, beszéljünk erről a programról, vitassuk meg ennek a programnak a realitását, és nemcsak azok, akik itt tárgyalnak, hanem azok is, akik döntéshozók. Ugyanis akik itt tárgyalnak, azok nem döntéshozók, azok a megbízottjaik.

- Technikai szakemberek.

- Természetesen így van. Ők megbízottjai annak a szervezetnek. Hazamennek, előterjesztik az európai uniós szakemberek az Európai Bizottságnak, az IMF-es szakemberek előterjesztik az IMF igazgatóságának, ahol döntés születik a kérdésben. A döntést már más személyek hozzák meg, nem azok, akik a szakmai előkészítő munkát csinálják. És ha megvan a két szervezet döntése, akkor valamilyen megállapodás jön létre. A megállapodás csak olyan tartalommal jöhet létre, amit az adott ország előterjeszt, és amivel egyetért a két szervezet vezető testülete. Azt követően, hogy ebből van-e pénzadás vagy nincs, az része ennek a megállapodásnak, ugyanis vannak olyan országok, akik úgy kötnek megállapodást, hogy kérték, hogy legyen ebből pénzfolyósítás. Magyarország ilyen helyzetben volt 2008 telén.

- Ez volt az úgynevezett készenléti vagy standby hitel.

- A hitel, amiből mi negyedévente igénybe vettünk bizonyos összegeket, majd volt olyan időszak, 2009-ben, amikor Magyarország piaci finanszírozása olyan mértékben javult, hogy már nem kellett igénybe venni a következő két negyedévi lehetőséget. Úgy emlékszem, ennyit hagyott benn Magyarország, amely továbbra is rendelkezésére állna az országnak, ha igénybe akarná venni, jóllehet, ez a kormány azt mondta, hogy nem is kéri a rendelkezésre állást.

- De az akkori kormány még nem mondta azt, hogy vigyétek haza a pénzeteket, nem is kell nekünk, csak nem vette igénybe.

- Így van, nem vette igénybe. Ott parkolt az a pénz, bármikor hozzá lehetett férni. És van olyan megállapodás is, más országokkal kötöttek olyat is, hogy rendelkezésre áll egy összeg, amelyet, ha nagyon muszáj, igénybe lehet venni, de egyébként nem kívánja igénybe venni az adott ország. Tehát például Lengyelország kötött ilyet 2009-ben az IMF-fel, amely sosem lett igénybe véve az ország által, de mind a mai napig megvan ez a megállapodás Lengyelországgal. De mondok olyat, hogy Romániának is van hasonló megállapodása az IMF-fel, és Románia hiába van bóvliba sorolva a hitelminősítők által, ma Románia ezen IMF-es háttérmegállapodás eredményeképpen olcsóbban tud a pénzpiacon államkötvényt kibocsátani, mint mondjuk Magyarország jelen pillanatban.

- Ha azt mondja, hogy nem az IMF és az Európai Unió fog átadni egy diktátumot a magyar kormánynak, akkor nem lehet, hogy mégis Orbán Viktornak van igaza, aki azt mondja, hogy nem kellenek semmiféle feltételek, szóval nem különböző feltételek alapján fogunk tárgyalni ezekkel a szervezetekkel.

- Én nem azt mondtam, hogy ezek a szervezetek a magyar kormány által mondott minden egyes „a” betűt elfogadnak „a” betűnek. Azt mondtam, hogy a kormánynak egy hiteles programot kell letennie ezen szervezetek szakértői elé, akik ezt minősítik és vagy egyetértenek vele, vagy nem értenek vele egyet.

- Vagyis ha magától összeállít egy hiteles programot, azt el fogják fogadni, de ha nem lesz hiteles a program, akkor lesznek feltételek.

- Nemcsak hogy feltételek, hanem akkor azt mondják, hogy ezt tessék végiggondolni még egyszer, ezt tessék bebizonyítani, hogy így van, tessék megindokolni, hogy miért gondoljuk így. Mondok egy roppant egyszerű példát. Nekünk annak idején vitánk volt a tárgyalások során abban, hogy kell-e a magyar bankrendszerbe tőkét külön biztosítani az IMF-forrásokból. Mind a Magyar Nemzeti Banknak, mind a kormánynak az volt az álláspontja, hogy a magyar bankrendszer nem szorul külső forrás-megerősítésre.

- Akkoriban Nyugat-Európában is egy csomó országban állami pénzt nyomtak a magánbankokba.

- Ez így van, nagyon nagy összegeket. Mi úgy ítéltük meg, hogy erre nincs szüksége. Ennek ellenére a megállapodást csak úgy volt elfogadni az IMF, hogy a megállapodás egy bizonyos összege a magyar bankrendszer pénzügyi stabilitásának megerősítésére volt csak fölhasználható, és mintegy hat hónap múltával – 2009. márciusa volt ez az időpont, ha jól emlékszem – végül is sor került arra, hogy három magyarországi tulajdonú magyar pénzintézet kapott ebből a bizonyos pénzből megerősítésre, amely átmenetileg náluk volt, aztán később vissza is fizették ezt az összeget. De a lényeg az, hogy ez egy olyan pont volt, amit eredetileg nem kértünk volna, nem akartunk volna beírni a megállapodásba, azonban ők ragaszkodtak hozzá, hogy legyen beírva, és később, majd hónapok múltával lett egy olyan szituáció, amikor valóban fel lett használva ez a pénz arra a célra.

- Volt-e olyan, amihez úgy tűnt, hogy a Valutaalap ragaszkodik és aztán a kormánynak mégis sikerült róla lebeszélnie?

- Ilyenre most azért nem emlékszem, mert minden részletre nem emlékszem pontosan. Biztos, hogy volt olyan pont, akár a makrogazdasági mutatókban, akár a prognózisok számszerű értékeiben, amelyben vita volt, és nem az ő számuk érvényesült a megállapodásban. Tehát ez nem úgy van, hogy ők azt mondják, hogy 4,2 és ha mi nem ennyit mondunk, akkor sose fogadják el. Ha én be tudom bizonyítani, hogy mondjuk a tervezett infláció miért 4 az ő általa mondott 4,2-vel szemben, akkor ezt ő el fogja fogadni. De ahhoz akkor az összes makroszámot alá kell pakolni a számításban, be kell mutatni, hogy pontosan miért gondoljuk, hogy 4 és miért nem 4,2 és ha ez hitelesen dokumentálható számára, akkor minden további nélkül elfogadja. Tehát ilyen értékekben volt nagyon sok olyan, hogy részben a jegybank, részben a pénzügyminisztérium tárgyalódelegációjának érvelésére az ő álláspontjuk is változott.

- És az ilyen számokból természetesen intézkedések is következnek, vagy nem következnek, tehát ha el tudnak fogadtatni bizonyos számokat, akkor bizonyos intézkedéseket mondjuk meg lehet spórolni.

- Pontosan így van. Ez a lényege a dolognak. Ha a makrogazdasági pályát hitelesre sikerül bemutatni, ilyen és ilyen feltételekkel, akkor nem kell más feltételt szerepeltetni. De ha mondjuk nem tudtuk volna azt igazolni, hogy a munkanélküliségi ráta annyi lesz, amennyi, hanem ő mondjuk három százalékkal magasabbat hozott volna ki, akkor nyilván kellett volna még olyan intézkedést is mellétenni, hogy mit csinálunk a három százalékosnál magasabb munkanélküliség csökkentése érdekében, csak hogy egy ilyen konkrét ügyet mondjak, ami egy számszerű vitának a konzekvenciája lett volna a megállapodásban.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Soós Károly Attila, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa


Bolgár György: - A magyar kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult, érdekes körülmények között, érdekes bejelentésekkel, érdekes fordulatokkal. De talán mégis a lényeg a lényeg e pillanatban, és nem annyira a körítés, a forma, hanem az a tartalom, hogy az eddigi szabadságharcos Valutaalap-ellenes politikáját megváltoztatva most mégis úgy döntött, hogy Magyarországnak szüksége van valamiféle biztosítékra. Ön ezt jó hírnek értékeli?

Soós Károly Attila: - Én jó hírnek értékelem. Néhány héttel ezelőtt a sajtóba követeltem, természetesen megvolt rá a válasz, és szó lehet ilyesmiről, ezzel együtt engem nem lepett meg! Tegnap a kollégáimmal beszélgettünk, mondtam, hogy előbb-utóbb jön ez, de arra nem gondoltam, hogy ez ma jön vagy tegnap.

- És vajon az, amit ki lehet olvasni az eddigi információkból, a miniszterelnök szavaiból, a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből, hogy mi tulajdonképpen nem is pénzt, nem is hitelt akarunk, csak valamiféle biztosítást, ez menni fog? Ez így megy, hogy biztosítóval állunk szemben, vagy egy nemzetközi pénzügyi szervezettel?

- A Nemzetközi Valutaalap az ENSZ szakosított szervezete. Az egyik fő szakosítása a hitel, biztosítást nem lehet tőle kapni. Annyira lehet ott biztosítást venni, mint mondjuk amennyire a Klubrádióba csirkemell-filét lehet vásárolni.

- Majd hozok, és akkor árulni fogjuk. Lehet persze, hogy ezt egy kicsit tágabban értelmezte a miniszterelnök, ne legyünk ennyire szőrös szívűek. Valószínűleg arra gondolt, csak nem szerette volna a hitel szót használni, hogy egy olyanfajta hitel-megállapodást kössünk a Valutaalappal, amelynek nem az a célja, hogy azonnal fölvehessünk X milliárd eurónyi hitelt, hanem az a célja, hogy ha véletlenül mégis szükség mutatkozna rá, akkor legyen hova nyúlnunk. És ez önmagában megnyugtatja majd a befektetőket, megnyugtatja majd a kötvényvásárlókat, a piaci szereplőket, hogy Magyarország nem kerülhet bajba, ezért fogjuk tudni finanszírozni magunkat, anélkül, hogy egyetlen eurónyi hitelt fölvennénk a Valutalaptól.

- Szerkesztő úr, ez nem új. Amikor mi 96-ban kaptunk egy hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól, egy fillért soha föl nem vettünk belőle, arra szolgált, mint ahogy ez is most arra szolgálna elvileg, hogy meg tudjuk mutatni más hitelezőknek, hogy itt van ez a pénz, hozzáférünk, ha te nem adsz alacsonyabb kamatra hitelt, tőled nem veszünk. Erre szolgált, erre nagyon jó volt, ez nem új. Ami új benne, az az, hogy azt mondja Matolcsy úr is meg a miniszterelnök úr is, hogy nem lesznek olyan föltételek, amik bennünket gúzsba kötnek stb. Ez az, amit egy kicsit meg kéne nézegetni, hogy miről is van szó. Ugye a lengyelek kaptak valami ilyesmit, ezt úgy hívják, hogy rugalmas hitelmegállapodás. Itt tényleg arról van szó, hogy ránéztek: Lengyelország, jó gazdaságpolitika, jó gazdasági fundamentumok, tessék, adunk. Az körülbelül olyan huszonhárom-milliárd euró lehet, amit ugye SDR-ben adnak, azért nem tudok pontos számot mondani.

- Ami egy ilyen közös nem létező valuta, az euróból, dollárból és nem tudom, még miből közösen számítják ki, és állandóan változik a pontos értéke. A lényeg az, hogy egy tartós nemzetközi valutaegységnek minősül.

- Igen. Tehát ezt kapta Lengyelország.

- De ennek meg – ha jól értem – az a feltétele, hogy bizonyos számokat stabilan szállítson egy ország. Azt mondják, hogy neked ilyenek a számaid, ilyen a költségvetési hiányod, ilyen a növekedésed, ekkora az eladósodottságod, tehát ezen feltételek alapján te alkalmas vagy egy ilyenfajta hitelkeretre?

- Igen. De nemcsak ez, hanem hogy olyan gazdaságpolitikát folytasson, ami elfogadott. Na most, ha tényleg ha nem akarjuk magunkat túlzottan kiröhögtetni, akkor Lengyelországhoz mostanában ne hasonlítsuk magunkat, mert mi nagyon sokkal rosszabb megítélés alatt állunk, mint Lengyelország, nem is érdemes róla beszélni. Van egy másik fajta hitelkeret, ezt úgy hívják, hogy elővigyázatossági hitelkeret, itt már jobban ránéznek, szóval itt azért már van ellenőrzés, erre már nem igazán igaz az, amit a miniszterelnök úr meg Matolcsy miniszter úr mondott, hogy nincs beleszólás. Ezt úgy hívják, hogy elővigyázatossági hitelkeret. Ilyet kapott nemrégiben Macedónia. Macedóniáról sokan legfeljebb annyit tudnak, hogy az valami olyan ország, ami nem is ország, legalábbis a görögök szerint. Macedónia ma jobban áll, mint mi. Meg lehet nézni a Nemzetközi Valutaalap honlapján, hogy milyen szöveggel kapott Macedónia ilyen hitelkeretet. Az első mondatban kétszer szerepel a „sound” szó, a szerkesztő úr tudja, hogy ez gyakorlatilag egy szuperlatívusz, ugye így alapfokon is, ez jelenti azt, hogy jó, megbízható, szilárd stb.

- Józan, ésszerű, minden, ami, ha tetszik, ortodoxnak számít. A kiszámíthatóság, az ésszerűség az ortodox dolog.

- Ez vonatkozik egyrészt a gazdasági helyzetükre, másrészt a gazdaságpolitikájukra. És itt feltételek vannak, szóval ez nem úgy megy, hogy csak úgy eldönti, hogy most ezt adjál, azt adjál. Azt mondják, hogy ezeket a feltételeket nagyjából teljesíti, de azt nem egészen teljesíti, hogy a hitelpiacokhoz jól hozzáfér, mert sebezhető, attól, hogy az eurózónában zűrök vannak. Mi meg nemcsak attól vagyunk sebezhetők, ezt fel kell ismerni. A magyar gazdaságpolitika annyira zavaros, hogy maga okoz ilyen problémákat a hitelpiacokon, s nem fogunk olyan hitelt kapni, amilyet Macedónia kap. Szóval ébredjünk föl, Macedóniánál rosszabbak vagyunk. Ezért ott tartunk, hogy ugyanazt a hitelkeretet, hitelmegállapodást tudjuk kötni, a készenlétit, amit már kötöttünk három éve.

- Amit a válság kirobbanása után, 2008 végén kötöttünk.

- Meg korábban 2000-ben.

- Igen. De ez arra szolgál, hogy elkerüljük az azonnali csődbejutási problémákat, viszont szigorú feltételeket szabnak, hogy akkor mit kell megcsinálni.

- Igen. Adja isten, hogy szabjanak. Miket is kifogásolt az utóbbi időben a Nemzetközi Valutaalap? Ugye Rosenberg úr, aki a delegációt vezette, kifogásolta ezt a bizonyos egykulcsos személyi jövedelemadót, ami egyrészt gazdasági szempontból hátrányos, mert ezek a magas jövedelműek nem költik el azt a pénzt, nem élénkítik a gazdaságot azzal, amit kaptak egy ilyen adóreformtól, másrészt szociális szempontból. Most igaza volt száz százalékban.

- Harmadrészt nagy lyukat üt a költségvetésen. Ugye, ezt se felejtsük el.

- Azt befoltozták mással, mindegy. De igaz ez is. Tehát ezt kifogásolták, adja isten, hogy ilyen kifogásokat emeljenek. És ugye kifogásolták a nagyszerű MOL-részvényvásárlást, ami kétmilliárd euróba került nekünk, abból körülbelül egymilliárdot már elvesztettünk az árfolyamcsökkenésen. Ez egy katasztrófa. Az IMF csak akkor ad hitelt, ha ezeket nem csinálja a kormány, és ez egy nemzeti szerencse. Úgyhogy én egyáltalán nem gondolom, hogy baj az, hogy csak olyan megállapodást tudunk kötni, amelyikben föltételeket szabnak. Itt nem megszorításokról van szó, láthatjuk, hogy a megszorítások itt vannak. Nem szabad úgy nevezni őket, de itt vannak, csak ezek az őrültségek, amiket a kormány gazdaságpolitikája...

- Csak ezek saját, magyar megszorításaink, ezek a mieink, ezeket szeretjük, nem?

- Igen. Már nem ezt fogjuk az IMF-től kapni, hanem olyan korlátozásokat, amiknek – legalábbis nagyrészt – örülhetünk, ha megkapjuk.

- Mindenesetre a kormány bizakodó, mert Matolcsy György ma délután azt mondta, hogy remélhetőleg a jövő év első vagy második hónapjában legkésőbb meg is kötjük ezt a megállapodást a Valutaalappal. Tegnap persze még az IMF nem tudta azt sem, hogy kérelemmel fordultunk hozzájuk, mert nem érkezett hozzájuk semmi, sőt még a Magyar Nemzeti Bank sem tudta, pedig együtt kellene a Valutaalaphoz fordulniuk, ugyanis ketten képviselik Magyarországot, a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank, szóval mitől lehet ilyen magabiztos a magyar kormány?

- Én nem tudom, hogy magabiztos-e, vagy csak azt mondja, hogy ez így lesz.

- Vagy csak a kommunikáció magabiztos?

- A kommunikáció magabiztos. Adja isten, hogy ne legyenek igazak azok a pletykák, hogy ma délután leminősítenek bennünket valamelyik hitelminősítőnél. Ugye a tőzsdezárás után szokták bejelenteni, adja isten, hogy ez ne legyen igaz. Ha bekövetkezik, és ha az IMF-fel komolyan tárgyalunk, akkor ettől nem lesz akkora katasztrófa. Románia, ő egyébként ugyancsak standby hitelt kapott és nem kapott annál jobbat semmit se, ezzel együtt alacsonyabb kamatokat fizet most a hiteleire, mint mi, noha ő valamelyik hitelminősítőnél már le van minősítve bóvlira. Szóval nekünk még akár csökkenhet is… most egyébként ideiglenesen hirtelen csökkent valamit a kötvényhozamunk, csökkenhet is, még egy ilyen leértékelés ellenére is, ha komolyan tárgyalunk az IMF-fel. Hogy aztán mennyire komoly ez a tárgyalás, azt nem tudom, tényleg nem lehetett volna ezt így csinálni. De, hogy a Nemzeti Bank ne tudjon róla! Ráadásul előre bejelentették, hogy majd olyanok fognak jönni tárgyalni, akik megkötötték a lengyelekkel a megállapodást. Már elnézést kérek, de ezt nem mi döntjük el, hogy a másik oldalról kit küldenek, ugye?

- Igen. Mi történhet akkor, ha egyrészt bóvli kategóriára minősítenek le bennünket, de közben kiderül az is, hogy nem komolyan akarunk tárgyalni a Valutalappal, hanem ez csak egy ilyen szóbeli megnyugtatásnak szánt kormányzati kezdeményezés volt, lényegében csak arra szolgálna, hogy a befektetőket megnyugtassuk. De a szándékunk nem az, hogy bármilyen feltételeket elfogadjunk a Valutaalaptól. Annak mi lehet a pénzügyi, gazdasági következménye?

- Szerkesztő úr, ne játsszunk a tűzzel. Ezt a föltételezést tegyük ad acta, ilyen ne legyen.

- Szóval akkor lenne a tűz?

- Akkor lenne a tűz. Ilyenre gondolni sem szabad. Egyébként a kormány eddigi kommunikációja nem teszi túlzottan hitelessé a mostani szándékát arra nézve, hogy tárgyalni akar a Valutaalappal, tehát nagyon komolyan kell tárgyalni ahhoz, hogy ezt komolyan vegyék, és akkor elkerülhetjük a leminősítést is. Adja isten, hogy elkerüljük! Én csak azt mondtam, hogy ha megtörténik, az sem katasztrófa, föltéve, hogy az IMF-fel komolyan gondoljuk a tárgyalást.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Mellár Tamás közgazdász


Bolgár György: - Ön már néhány hónappal ezelőtt azt írta, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott. Ennek valamiféle kényszerű tudomásul vétele az, hogy a kormány úgy döntött, ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul?

Mellár Tamás: - Azt gondolom, hogy igen, és nem vagyok boldog, hogy igazam lett, mert ez nem jó hír az országnak. De úgy tűnik, hogy más út nem volt már, csak ez. Kérdés természetesen, hogy a dolog elég lesz-e, mert azért elképzelhető, hogy tulajdonképpen ez az odafordulás egy kicsit pótcselekvés is. Egyrészt talán már elég későn is indult, a másik pedig az, ami nagyon fontos, hogy vajon összekapcsolódik-e ez egy hiteles gazdaságpolitikai fordulattal is, mert én azt gondolom, hogy erre lenne szükség. Mert annak a beismerése, hogy a korábbi gazdaságpolitika nem volt jó, az egy dolog, de a másik az lenne, hogy akkor egy új gazdaságpolitikát is el kellene indítani mindenképpen.

- A beismerésről én nem olvastam, sőt azt olvastam, hogy óriási sikereket értünk el és a következő fázis az lesz, hogy a növekedést gyorsítjuk. És ehhez kell a valutaalap.

- Ezért mondtam azt, hogy tulajdonképpen lehet, hogy ez csak egy trükk, időhúzás azért, hogy nyugodjanak meg a piacok a leminősítés miatt. És valóban, egyébként én is megdöbbenve olvastam ezt, hogy a stabilizáció szakaszán túljutottunk, most már a növekedés szakaszában vagyunk, hogy a jövő évben növekedés lesz a magyar gazdaságban, ami jó esetben nulla százalékot fog jelenteni.

- Azt mondja, jó esetben nulla százalék.

- Igen, jó esetben nulla százalék, rosszabb esetben ennél kisebb lesz, és ugye a stabilizáció már megvolt, ennek jegyében a jövő esztendőben ezernégyszáz milliárd forintos kiigazításra lesz szükség. Ez egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján olvasható.

- Igaz, hogy csak az angol nyelvű verzióban van ezernégyszáz milliárd, a magyar nyelvű ennél kisebb számokat tartalmaz. Nyilván a fordításban elsikkadt pár százmilliárd.

- Valószínű. Azért mondom, hogy most a kormány talán azt gondolja, hogy ezzel a lépéssel, hogy elkezd tárgyalni az IMF-fel, most időt fog nyerni, de szerintem ha valódi, lényegi változtatásokat nem fog végrehajtani a gazdaságpolitikában, akkor nem fog megváltozni ettől a lépéstől önmagában a vélemény, a vélekedés Magyarországról, a magyar gazdaságról.

- De lehet, hogy a Valutaalap éppen ezeket a szükséges változtatásokat fogja kikényszeríteni vagy a tárgyalások nyomán elérni, hogy a magyar kormány a hitel-megállapodás fejében hajtsa végre ezeket a változásokat, amelyeket Ön is ésszerűnek tart, meg a Valutaalap is, meg a nemzetközi piacok is.

- Ha így történik, akkor ez jó lesz, de ugyanakkor azt is lehet hallani a mai hírekből, hogy a miniszterelnök is arról nyilatkozott, hogy mi nem engedünk magunknak diktálni, és továbbra is folytatjuk azt a gazdaságpolitikát, amelyet elkezdtünk.

- Mi lett volna az, amit Ön még nyáron végrehajthatónak, megcsinálhatónak tartott volna és amivel el lehetett volna kerülni, hogy visszamenjünk a Nemzetközi Valutaalaphoz?

- Ugye én mindenképpen azt mondtam nyáron is és korábban is, utána később is, hogy nem is kellett volna egyébként az IMF-fel összeveszni, egy ilyen elővigyázatossági megállapodást mindenképpen fent kellett volna tartani, mert Magyarország kis ország, sérülékeny, válságos időszak van, nagy adósságunk van, tehát a biztonságra kellett volna mindenképpen játszani. Emellett viszont a legfontosabb az lett volna – és abban a cikkemben is, amit a nyár végén írtam, végig erről beszéltem –, hogy a gazdasági növekedés feltételeit kellett volna kiépíteni, kialakítani, hiszen a világgazdasági válság közepén ez az exportvezérelt gazdasági növekedés nem megy, nem működőképes. Ezért a kormányzatnak el kellett volna indítani azokat a programjait – nem nyáron, hanem már korábban, de legkésőbb nyáron –, amelyek eredményeképpen egy stabil belső piac alakulhatott volna ki, és a kis- és középvállalkozások elkezdhették volna húzni a magyar gazdaságot, alapvetően a belső kereslet kielégítése és a jövedelemtermelés megteremtése érdekében.

- Hogy lehetett volna ezt megtenni úgy, hogy közben a költségvetési hiány nem szalad el, hiszen a belső piac és vállalkozások erősítése általában azzal szokott járni, hogy felborul az egyensúly?

- Igen, csak itt is elmondtam erről, hogy a kormány elpazarolt ötszázmilliárd forintot a személyi jövedelemadóra. Otthagyott ötszázmilliárdot úgy, hogy az valóságos, tényleges élénkítést nem hozott, ahelyett, hogy azt az ötszázmilliárdot célirányosan úgy fektették volna be, hogy valóban vállalkozásokat hozott volna, hogy a hiányzó infrastruktúrákat alakította volna ki kistérségi szinteken, hogy a kisgazdasági szereplők együttműködését segítette volna elő. Tehát, ha a mezőgazdaság, élelmiszergazdaság fejlesztését segítette volna szállítókkal, gyümölcsfeldolgozókkal, hűtőházakkal, vágóhidakkal és egyebekkel, akkor beindulhatott volna egy növekedés. Ötszázmilliárd azért nagy pénz. Ezt most elherdáltuk.

- És el tudta volna képzelni, hogy ezen akár év közben is változtatnak, vagy azt azért nem? Ám, ha célul tűzik ki, hogy úgy látszik, ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 2012-ben ezt részben visszavonjuk, akkor ez elég lett volna a piacok megnyugtatására?

- Önmagában ez nem lett volna elég, de biztos, hogy fontos lépés lett volna.

- Eleve nem kellett volna meghozni talán, sokan figyelmeztettek már akkor is erre.

- Amikor még a Századvégnél voltam, vissza lehet keresni egyébként azokat az interjúkat, én tavaly ősszel elég sokszor, sok helyen mondtam el, hogy ez az szja-rendszer nem lesz jó, ez nem fogja hozni azt az eredményt, amit hoznia kellett volna. Rajtam kívül persze mások is mondták. A Költségvetési Tanács, ami akkor még megvolt, hasonló dolgokat mondott, hasonló számításokat végzett, mint amiket mi is, szóval azért ez nem volt egy meglepetés, hanem elég nyilvánvaló volt.

- És még csak nem is politikai alapon ellenezték ezt, hiszen Ön köztudomásúan a jobboldalhoz áll közelebb. Voltak sokan mások is, persze, baloldali vagy liberálisnak nevezhető közgazdászok között is, ha nem is volt teljes egység, de elég nagy ellentábora volt ennek a tervnek.

- Igen, sajnos ez így alakult. Aztán még ebben a válságos időszakban rájött ez a végtörlesztési ötletelés és elképzelés, ami ebben a nehéz helyzetben még a bankok helyzetét és a hitelezést is bizonytalanná tette volna. Azt gondolom, hogy ez még egy kemény dolog volt és ugye van még – amit szintén elmondtam többször is –, amit nem kellett volna megtenni, ezeknek a különadóknak a lebegtetése, hogy mikor és hogy mennyi ideig marad fönn. Ezek nyilván elbizonytalanították a külföldi tőkét, a beruházásokat visszafogták, és ez se segítette a hazai konjunktúrát és a megítélést sem. Sokkal jobb lett volna, ha a kormány kiegyezett volna a külföldi tőkével, és keresett volna egy olyan tárgyalási alapot, ahol megmondja, mik az igényeink. Tehát nagyobb beszállítói részesedést hol szeretnénk kérni, hogy a technológiai transzfer jobban érzékelhető legyen, de cserébe adunk egy kiszámítható pályát a következő öt-nyolc esztendőre. Ha beruháznak, akkor stabilan, fixen megmaradnak az adók és ehhez hasonló dolgok, szóval egy ilyen tárgyalás kellett volna, amivel meg lehetett volna nyugtatni őket.

- Értem. Akkor hadd hozzam most – elvileg – nehéz helyzetbe. Ha mondjuk azt mondaná a miniszterelnök holnapután, hogy Matolcsy úr, köszönöm szépen az eddigi munkáját, de a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetését Mellár Tamásra bízom, és ő vezesse le, ő irányítsa a valutaalappal is a tárgyalásokat meg még az utolsó pillanatban a költségvetésen is dolgozzon, és persze indítsa be a növekedést, mert az nagyon fontos, akkor mit tenne?

- Ez ugyan nem lehetetlen esemény, de nulla valószínűségű, tehát könnyen mondhatok akármit, mert semmilyen kockázata nincs ennek a dolognak. Természetesen azt gondolom, hogy nagyjából abban a körben kellene forgolódni, ahol az előbbiekben, tehát mindenképpen arra tenném a hangsúlyt, hogy egy kiszámítható gazdaságpolitikát tegyek le az asztalra és természetesen elkezdenénk egyeztetni az összes érintett féllel, tehát leülnénk tárgyalni az IMF-fel, a külföldi tőkével, a hazai gazdasági szereplőkkel, uram bocsá', a közgazdász társadalommal, jobboldali és baloldali közgazdászokkal. És konszenzusos alapon próbálnám végigvenni például a nagy elosztási rendszerek átalakítását, a nyugdíjrendszert, oktatást, egészségügyet és a többit, és haladéktalanul beindítanám ezt a vidékfejlesztési programot, amiről már olyan sokat beszéltem, amely ugye a mezőgazdaságra, élelmiszergazdaságra, a megújuló energiára épülhetne. Mindenképpen erre próbálnék pénzeket valahonnan átcsoportosítani. Például az eddigi meglévő állami támogatási rendszerből, amely szerintem egy elhibázott, rossz struktúrájú, rossz irányzatú dolog. Természetesen ez jelentős mértékben sértené az érdekeket, hiszen ma azért van egy nagyon jól megfogható vállalkozói réteg, amelyiknek komoly haszna van abból, hogy egy ilyen támogatási és adórendszer és redisztribúciós rendszer van. Ezt át kéne írni annak érdekében, hogy valóban dinamizálni lehessen a gazdaságot.

- De még nem volna lehetetlen, nem volna késő?

- Sohasincs késő. Nehezebb feltételek mellett nyilván sokkal tovább tartana a dolog, de én úgy gondolom, hogy mindig van valamekkora összeg, amelynek az elosztásáról lehet dönteni, s amelyet, ha jó prioritások szerint osztjuk el, akkor érezhető eredményeket hoz, ha pedig rosszul osztjuk el, abból rossz származik. Az elmúlt másfél év is ezt mutatta, hogy nem volt olyan végletekig beszorítva a költségvetés, és nem volt akkora kényszerpálya, mint amiről beszélnek, hiszen tavaly mi még arról beszéltünk, hogy egy háromszázalékos gazdasági növekedési pálya áll rendelkezésre. Ezt mindenki elfogadta, mindenki úgy gondolta, hogy így van, és ehhez képest ez most egy százalékra csökkent le, és nem azért történt meg a potenciális pálya, mert a külföldi gazdasági helyzet így alakult, hanem azért, mert egy olyan gazdaságpolitikát követtünk, amely éppen azt mulasztotta el, hogy ezeket a kapacitásokat fölépítse és kiépítse, amire egy növekedést lehetne alapozni.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója


Bolgár György: - Arról szeretnék Önnel beszélni, amiről tulajdonképpen nem tudok semmit, de hallottam valamit, és zavar, hogy ilyeneket hallok. Nem látom semmi bizonyítékát, úgyhogy gondoltam, Öntől kérdezem meg. Ugye néhány héttel ezelőtt Christoph von Dohnányi, a világhírű német karmester lemondta operaházi vendégjátékát, szereplését, mégpedig tiltakozásul az új színházi kinevezések miatt, és az terjedt el, hogy valaki megpróbálta erre rávenni, ezért tette ezt, mégpedig azt hallottam, hogy Ön.

Fischer Iván: - Hát nem lep meg, hogy egy ilyen pletyka eljut Önhöz, mert hozzám is eljutott. Ez egy nagyon pletykás város és mindenféle őrületeket kitalálnak, de az ilyesmi nem jó, mert egyszerűen nem igaz. Én nagyon tisztelem Christoph von Dohnányit, ő különben tényleg egy nagy ember a szakmában, de sajnos még soha nem volt alkalmam vele beszélni. Életemben nem beszéltem Christoph von Dohnányival, nem is leveleztem vele, soha semmiféle személyes kapcsolatban nem voltunk. Tehát ha bárki azt állítja, hogy én beszéltem volna rá Christoph von Dohnányit, hogy ne lépjen fel Budapesten, ez egyszerűen egy nem igaz, ez egy szemenszedett hazugság, rágalom.

– És egyébként hogy létezik az, hogy két világhírű karmester valahogy elkerül egymást egy életen keresztül?

– Hát ez, ez sajnos egy magányos szakma, mert ugye egy karmester dolgozik valahol, akkor egyedül van. Hát ott vagyunk egy majdnem százfős zenekarral általában egy hétig, mert próbák vannak, koncertek, és utána elutazunk, és csak halljuk, hogy jönnek a többiek, meg hát természetesen a nézőtérről meghallgatjuk egymást. Én különben sok-sok kiváló kollégát ismerek a szakmában. Nagyon jól ismertem még fiatalkoromban Leonard Bernsteint, vagy most jó barátságban vagyok Simon Rettle-lel, a Berlini Filharmonikusok vezetőjével, tehát sok jó kolléga van, akivel jóban vagyunk, Claudio Abbadóval, de Dohnányival véletlenül nem volt még alkalmam találkozni.

– Úgyhogy ennyi alapja van ezeknek a pletykáknak.

– Igen.

– És vajon mire mehet ki egy ilyen pletyka, ha már elkezd terjedni?

– Hát én ezt nem tudom. Ezt én is hallottam, mégpedig fővárosi körökből hallottam, és ott ugye az a veszély, hogy folyamatosan tárgyalunk a fővárossal a Budapesti Fesztiválzenekar támogatásáról. Úgyhogy én írtam is különben erről egy levelet a polgármester úrnak, megírtam neki is, hogy én is hallottam egy ilyen pletykát, ebből egy szó se igaz...

– Ja, hogy ezt le is írta egy levélben a főpolgármesternek?

– Igen, ezt meg is írtam, mert az ilyesmit el kell oszlatni. Tehát megírtam Tarlós úrnak, hogy ez a pletyka nem igaz. Abszolút nem feltételezem, hogy bárki kapcsolatba hozná ezt a Budapesti Fesztiválzenekar támogatásával, ugyanis az egy sokkal fontosabb ügy. Hát a Fesztiválzenekar a világ egyik legjobb zenekara, Budapest büszkesége, nem kell sorolnom, hogy ez mekkora nemzeti kincs és ennek a támogatásáról tárgyalunk gyakran a fővárosban és ott is elhangzott egy ilyen híresztelés. Na most ezért írtam is a főpolgármester úrnak...

– Mert már egy ilyen tárgyaláson is valaki azt mondta...

– Nem, nem, én hallottam személyesen, csak nekem mondták. Ezért írtam a főpolgármester úrnak, hogy szeretnék vele személyesen találkozni, személyesen is elmondani neki, hogy egy szó se igaz ebből a híresztelésből. Mellesleg meg szeretnénk beszélni, hogyan lesz a Budapesti Fesztiválzenekar jövő évi támogatása, mert ugye ezt biztosítani kell, és tavaly volt egy jelentős elvonás, és most már egyetlen forinttal se szabad csökkenteni a támogatást, mert az nagyon komoly dolgokat veszélyeztetne a fesztiválzenekar működésében.

– Az, az eddigi tárgyalásokon voltak arra célzások, hogy a főváros újból csökkenteni akarja a támogatást?

– Én nem voltam még ott, kedden reggel hét órakor fogok találkozni Tarlós úrral, és erről fogunk beszélni.

– Ó, ilyen korán kezdi a munkanapját a főpolgármester, vagy önnek kell elrohannia egy koncertre valahova külföldre?

– Nem, nem, hát ekkor volt időnk, én is korán kelek, úgyhogy nekem ez nem okoz problémát.

– De ezek szerint akkor tisztázni akarja, hogy van-e bármi alapja ezeknek a pletykáknak, hogy a fővárosban ennek hitelt adnak-e, és ennek alapján akarnának valamilyen lépéseket tenni, vagy pedig miután ezt tisztázta, akkor arra akar rátérni, hogy viszont a fővárosnak is fontos egy ilyen zenekarnak a léte és megnyugtató működése.

– Ez szerintem két teljesen külön történet, és én egyáltalán nem feltételezem se a főpolgármester úrról, se senkiről a fővárosban, hogy a kettőt kapcsolatba hozná. Hát egy nagyon fontos támogatási kérdésről van szó, a Budapesti Fesztiválzenekar működéséről és van egy nevetséges pletyka, ami valóban terjed, és amit el kell oszlatni, mert nem igaz.

– Bárki olyan embertől is hallotta ezt a pletykát, aki összefüggésbe hozható a fővárosi vezetéssel?

– Hát a fővárosi dolgozóktól hallottuk, nem én, hanem az én munkatársaim, akik beszéltek velük, azután írtam én is levelet Tarlós úrnak, hogy ez egyszerűen nem igaz, ezt szeretném vele tisztázni személyesen, de azért is találkozni szeretnék vele, hogy egy sokkal fontosabb kérdést beszéljünk meg, a Fesztiválzenekar jövő évi támogatását.

– Magunk között diszkréten leszögezhetjük, hogy ne hallja senki, hogy a magyar országimázsnak talán az egyik legfényesebb része vagy csillaga a Fesztiválzenekar, ilyen jót magyar intézményről meg magyar szereplőkről, azt hiszem, az elmúlt egy-két-három évben nem nagyon írtak, mondtak, mint a Fesztiválzenekarról. Volt olyan fantasztikus kritika is, amelyik úgy fogalmazott, hogy az biztos, hogy azon az estén a világ legjobb zenekara a Budapesti Fesztiválzenekar volt. Ha jól emlékszem, ezt talán a New York Times írta nem olyan régen, és hát fantasztikus díjakat is kapnak. Ezek után elképzelhetőnek tartja, hogy a főváros azt mondja, hogy kérem szépen, válság van, rengeteg sok bajunk van, éljenek meg úgy, ahogy tudnak, hát ha kiválóan működnek, akkor biztos majd megfizeti a közönség ezt a kiváló teljesítményt?

– Hát egyrészt köszönöm a szép szavakat, másrészt nem tartom elképzelhetőnek, mert nem volna benne semmi ráció. A Fesztiválzenekar nagyon gazdaságosan működik viszonylag kevés támogatásból, sokkal kevesebből, mint nyilván a hozzá hasonló külföldi zenekarok, de a magyar zenekarokkal összehasonlítva is nagyon szerény támogatásból működik a Budapesti Fesztiválzenekar, a hasznossága viszont egyértelmű. Tehát nem gondolhatja senki azt, hogy egyetlen forint az adófizetők pénzéből rossz célra lenne elköltve.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!