rss      tw      fb
Keres

Jogutódok



Az alábbiakban megkísérlem tisztán jogi szempontból elemezni a kormánypárt legújabb ötletét az egykori állampárttal, illetve az egykori állampárt és a mai szocialista párt viszonyával kapcsolatban.

Kiinduló tételnek tekinthetjük, hogy a tervezett törvény szerint az állampárt és jogelődei, valamint a kiszolgálására létrehozott politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak. Ez a kategória nem teljesen ismeretlen: a nürnbergi perben bizonyos szervezeteket, így a nemzetiszocialista (náci) pártot is, bűnös szervezetnek minősítették. Ebből következően a tervezett törvény szerint az állampárt stb. vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak az elnyomó rendszer fönntartásáért, irányításáért, a jogsértésekért, a nemzet elárulásáért, mivel a pártállam nevében vagy érdekében elkövetett bűncselekmények nem évülnek el. Itt már akad probléma. Először is Nürnbergben senkit nem ítéltek el pusztán azért, mert a náci párt tagja, netán vezető tagja volt; mindenkit, akit elítéltek, meghatározott konkrét bűntett miatt ítéltek el. Másodszor kérdés, hogyan lehet ilyen konkrét bűntetté formálni azokat az általános történelmi vagy morális értékítéleteket, amelyek a föntebbi fölsorolásban foglaltatnak. Egy másik enumerációban: a II. világháború utáni évek többpártrendszerre épülő demokratikus kísérletének szovjet katonai segítséggel történő fölszámolása, az ország eladósítása és versenyképességének végzetes lerontása (!), emberek meggyilkolása vagy idegen hatalomnak való kiszolgáltatása, törvénytelen bebörtönzése; az 1956-os forradalomnak a szovjet megszállókkal együttműködésben történt vérbefojtása, végül köztörvényes bűncselekmények elkövetése politikai indítékból. Ezek a vádpontok mármost jogi vádakként még megfoghatatlanabbak, mint az első fölsorolás. Végül harmadszor: az elévülés egy abszolúte normális jogi kategória (kivéve a háborús és az emberiség elleni bűnöket), s ha a rendszerváltás után a közismert „lex Zétényi” – korábbi precedensre hivatkozva – újra akarta volna kezdeni az elévülési idő számítását, ám az Alkotmánybíróság ezt már akkor elutasította, micsoda abszurdum lesz most, 20 év után egy új időszámítás bevezetése?!

Az nevetséges ötlet, hogy a szóbanforgó vezetők törvény által megszabott juttatásai csökkenthetők legyenek, s az így nyert pénz a diktatúra okozta sérelmek enyhítésére legyen fölhasználható. A két dolognak nincs köze egymáshoz. A törvény által megszabott juttatásokat a törvény szabta meg, s például a Német Szövetségi Köztársaságban azokat a juttatásokat fizették ki mindenkinek, politikai múltjának morális minősítésétől függetlenül, ami törvény szerint járt neki. Ha pedig csakugyan enyhítendők (megint csak: 20 év után?!) a diktatúra okozta sérelmek, akkor azok szintén törvény szerint enyhítendők, akár elveszünk pénzt másoktól, akár nem. Ennél nevetségesebb már csak az ún. Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozása, tekintve hogy a megjelölt célra, a nemzeti emlékezet fönntartására megvannak a megfelelő tudományos intézmények. Az emlékezet „állami megőrzése” kifejezés, annak külön kiemelésével, hogy a hatalom egykori birtoklói márpedig közszereplők, arra mutat, hogy a kormány maga kívánja megszabni egyrészt azt, mi is történt voltaképpen a történelemben, másrészt azt, hogy kiket is vonjanak be „a hatalom egykori birtoklói”, egyben a mai „közszereplők” körébe.


Arbitrary selection – flickr/jef safi

A törvénytervezet legfontosabb eleme valójában a jogfolytonosság megkonstruálása az egykori állampárt és jogelődei, illetve a mai szocialista párt mint a megszűnt állampárt jogutódja között. Mivel a tervezet szerint a mai szocialista párt „jogutód”, ő is felelőséggel tartozik – úgymond a törvénytelenül fölhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során illegitim előnyök haszonélvezőjeként, továbbá a régi és új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán – mindenért, amiért az állampárt és jogelődei.

Való igaz: a szocialista párt a megalakulásakor az egykori állampárt jogutódjának nyilvánította magát, konkrétan vagyoni tekintetben. Erre nézve most az az érv hangzik el, hogy ha a vagyonból részesedett, akkor részesedjen a felelősségből is. A szofisztika gyönyörű példája. Mert igen, aki részesedik a vagyonból, az felelősséggel tartozik – a vagyonért, mi másért?! Az egykori Német Birodalomnak mindkét német állam a jogutódja volt, fizettek is – bár nem egyformán – kemény háborús jóvátételeket és tisztességes kárpótlásokat a megmaradt és megörökölt vagyonból. Azonban a háborús és az emberiség ellen elkövetett bűnökért (mert valójában tehát csak ezek nem évülnek el) nem voltak felelősek, s ilyet nem is mondott értelmes ember soha! A szocialista párt a megörökölt pártvagyonnal egyszer már elszámolt, az illetékes intézmények ezt akkor tudomásul vették és jóváhagyták. Ha netán anyagi visszaélések történtek közben, azt ma is föl lehet mutatni, morális értékítélet céljából – jogilag ugyanis ezek bizony már elévültek.

Valójában egyetlen kérdés van csak, ami itt föltehető. Utódpártja-e (nem pedig „jogutódja”) a mai szocialista párt az egykori állampártnak és jogelődeinek? (Amelyek közé, formálisan és jogilag nézve, az 1948-ban „egyesült” szociáldemokrata párt is odatartozhatna.) Utódpártok ugyanis valóban létezhetnek, csakhogy ezt nem a „jogutód” mivolt, és nem is az állítólagos „személyi folytonosság” határozza meg. A Német Szövetségi Köztársaságban már tiltottak be pártokat, mivel az egykori náci párt utódpártjának minősítették őket, ezt pedig, éppen mint bűnös szervezetet, tilos újjáalakítani. Pedig sem a náci párt „jogutódai” nem voltak, sem „személyi folytonosság” nem állt fönn. Ami folytonosság fönnállt, az a szellemiség, a program, a célok folytonossága volt. Mármost ma Magyarországon van egy radikális baloldali párt, amelynél meg lehetne vizsgálni éppenséggel, vajon az egykori kommunista párt utódpártja-e az említett tényleges értelemben, s egy radikális jobboldali párt is, amelynél meg lehetne vizsgálni ugyanezt az egykori fasiszta párt vonatkozásában. Csakhogy a kormánypárt korifeusai nem tartják őket veszélyesnek, mert az előbbit nyilván gyöngének látják, az utóbbit meg nyilván rokonszenvesnek. Marad tehát a szocialista párt, amely hiába határolta el magát mindentől, amitől csak kellett, a szellemiség, a program és a célok tekintetében – ők láthatólag félnek tőle, s ezért a törvényes alapok megteremtése után (amire a mostani törvénytervezet irányul), a számukra megfelelő pillanatban majd szívesen betiltanának.



Lendvai L. Ferenc



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!