rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. december 7.

Miért írta alá a megállapodást a kormánnyal?
Pataky Péter a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke


Bolgár György: - Gondolom, mostanában nincsenek igazán nyugodt napjai, bár elvileg egy megállapodás aláírása a kormánnyal azt sejtetné, hogy nyugvópontra jutott egy hosszú vita. Ön egyike volt annak a három szakszervezeti vezetőnek, Gaskó Istvánnal és Palkovics Jánossal együtt, akik megállapodást kötöttek a kormány képviselőivel a tervezett új Munka Törvénykönyvének néhány vitatott kérdéséről. De ahelyett, hogy valamiféle rendezés következett volna vagy valamilyen nyugodtabb hangulat, eközben még a saját szakszervezetében is erősödnek a bírálatok. Hát még azoktól a szakszervezeti vezetőktől mit hallani, akik nem voltak meghívva és nem írták alá ezt a megegyezést. Visszatekintve az elmúlt napok eseményeire, érdemes volt?

Pataky Péter: - Azt mondta, hogy nehéz napokat élek, igen, meg éjszakákat is. Ez egy nagyon nehéz döntés volt. Már akkor nehéz volt ez a döntés – ami nemcsak az enyém volt, hanem az MSZOSZ tagszervezet vezetőivel közösen született meg –, amikor szeptemberben a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára felajánlotta, hogy én is menjek oda ezekre a megbeszélésekre, egyeztetésekre, amit ők elkezdtek, csak a másik két szakszervezettel. Akkor az volt a testületi álláspont, hogy oda kell menni és részt kell venni, mert látni kell, hogy mi történik és hátha befolyásolni lehet az ügyeket, ez még a parlamenti beterjesztés előtt volt. És azt gondolom, hogy ennek is volt értelme, mint ahogy nagyon fontos volt a dologban az, hogy a konföderáció közösen a nemzetközi szervezetekhez fordult, az, hogy közös demonstrációk voltak. Ezek mind eljutottak oda, hogy amit a kormány beterjesztett a parlamenthez, az már nem az volt, mint amit először láttunk. De továbbra is az volt a terv, az volt a célunk, hogy módosítsunk, ne az a törvény legyen elfogadva, ami be van terjesztve. Ennek egyik lehetséges terepe volt, hogy ott próbáljunk egyezségeket kötni munkáltatói szervezettel és az előterjesztő minisztérium vezetésével. Azt gondolom, hogy sikerült is részeredményeket elérni. A vita pedig abban van a mostani pénteki aláírással, hogy valóban, ahogy Ön konkrétan és korrekten mondta, néhány kérdésben megállapodtunk. Ehhez képest a kormányzati kommunikáció azonnal az volt, hogy kvázi jóváhagytuk az egész Munka Törvénykönyvét és most már rendben van minden, hiszen megállapodtak a szakszervezetekkel. És ebből a kommunikációs csapdából elég nehéz kijönni, még akkor is, ha minden fórumon elmondtuk, hogy részkérdésekben állapodtunk meg.

- De ez csak a csapda egyik része. A másik része az – ez nyilván már az első pillanattól kezdve megvolt, amikor Önöket hívták az egyeztetésekre –, hogy miért maradtak ebben a csapdában, miért nem másztak ki belőle még akkor, hiszen feltette nyilván a kérdést, hogy miért nem hívták meg az autonómok vezetőjét?  Miért nem hívták meg a szakszervezetek együttműködési fórumát és így tovább?

- Igen. Erre kétféle válasz volt, értelmes válasz arra nem volt, hogy az autonómok vezetőjét miért nem hívták meg. Érződött egy törekvés a kormány részéről, hogy külön akarja választani a versenyszférában érdekelt szakszervezeteket és a közszférában érdekelteket. És nemcsak itt, hanem – ha figyeli a kommunikációt – sokfelé úgy próbálják előadni a Munka Törvénykönyvét, mintha az csak a versenyszféra viszonyait szabályozná. A munkáltatói szervezetek véleményei is mindig ezt erősítik. És egyébként, hogy az előző kérdésére próbáljak konkrétabban válaszolni, a közszférában azt ne felejtsük el, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot nem rúgta szét a kormány, ahogy az OÉT-et szétrúgta, az egy létező, törvényben rögzített fórum. És ott, az abban résztvevő szakszervezetek, közszolgálati szakszervezetek, olyanok is, akik a mi szövetségünkhöz tartoznak, folyamatosan kezdeményezték hivatalosan, hogy legyen tárgyalás a Munka Törvénykönyvéről. Én is és mindannyian, a kollégák is ezt képviseltük, hogy igen, a kormány menjen oda, és tárgyalja meg velük is, hiszen az egy hivatalos fórum. Az egy nagyon szerencsétlen dolog, és tényleg elfogadhatatlan, hogy erre a fórumra nem mentek oda Munka Törvénykönyvének ügyben tárgyalni. Márpedig ugyanúgy a közoktatást, az egészségügyet, egyebeket befolyásolja az, hogy milyen a Munka Törvénykönyve. És egyébként az, hogy az autonómok miért nincsenek ott, erre nem volt értelmes válasz.

- És Ön nem mondta azt, hogy ha nem hívják meg a többieket, akkor mi sem fogunk tudni jönni, pedig van értelme a tárgyalásoknak?

- Igen, ez volt a kérdés, erre volt az a testületi döntés, mert akkor is világos volt, én visszakérdeztem, hogy csak az MSZOSZ-t hívták-e, és erre azt mondták a kollégák, hogy ez nem jó helyzet, de oda kell menni.

- Mit mondott a többi szakszervezet, amelynek a vezetőit nem hívták meg? Ők is azt mondták, hogy ez egy rossz helyzet, de oda kell menni?

- Nem.

- Mondjuk mit mondott Borsik János?

- Ezt mi tisztáztuk egyébként vele is, mielőtt én odamentem, mikor ezt a lehetőséget megkaptam, én megbeszéltem velük is, hogy van ez a helyzet, hogy én mit képviselek, ez a válasz, és majd a mi testületünk eldönti, hogy menjünk-e vagy nem. Amiben meg tudtunk akkor még szeptemberben állapodni, hogy amikor én ott ülök, akkor mik azok a kérdések, amit én képviselhetek, amivel egyetértünk. Ennek volt egy alapja, hiszen azért mi közösen, a négy konföderáció egy közös javaslatot küldtünk a minisztériumba annak idején, hogy változzon meg a Munka Törvénykönyve. Tehát abban tartalmilag nem volt köztünk vita. Egyébként én soha nem mondtam azt, szemben egy-két kormányzati emberrel, hogy én a másik három szövetséget is képviselem ott a tárgyaláson.

- Nem is árulózták le a többiek Önt, hogy mégis elment és mégis aláírta ezt?

- Egészen mostanáig, amíg ez az aláírás meg nem történt, és nem csinált belőle ekkora dolgot a kormány, ami egyébként a saját politikai érdekükből érthető, ahogy megpróbálták ezt előadni…

- Ezt sejthette előre Ön is, hogy ennek nagy visszhangot fognak adni.

- Ami az igazán kínos a dologban – és itt el kell ismernem nyilvánvalóan a magam felelősségét, néhány kollégámét, de elsősorban a magamét –, hogy nem tudtuk ott másfél nap alatt azt megcsinálni, hogy akkor ott üljünk össze, döntsük el közösen, hogy mit csinálunk, mert ez egy gyorsan eszkalálódó helyzet volt a múlt héten. Lehetőség nyílt arra, hogy mégiscsak legyen módosítás ezekben a kérdésekben. És én egyedül bevállaltam, hogy jó, rendben, akkor én is alá fogom írni. Egyébként a történet feltétele az volt, hogy a kormány beadja ezt ilyen utolsó pillanatos, kapcsolódó bizottsági módosításra, ha aláírjuk mindannyian, akik ott vagyunk. Ilyen helyzet volt.

- Tehát úgy érezte, hogy konkrétan azt kockáztatja, hogy végül nem lesz ez a néhány kedvező módosítás sem?

- Nem lesz meg ez a változtatás, így van, és ha ezt a módosítást mondjuk hétfőn tényleg a végszavazásnál megszavazza a parlament – erre vállalt garanciát a kormány –, akkor én nem mondom, hogy jobb helyzet lesz, de azt az alapot meg tudtuk tartani, amire támaszkodva egyáltalán a szakszervezet életben marad.

- Tehát nem lesznek szétverve a szakszervezetek?

- És működni fognak, igen. És ez a másik, nagyon igaztalan volt, amit a sajtóban sokfelől olvastam, hogy a szakszervezetek meg a szakszervezeti vezetők a saját érdekükben eladták a munkavállalókat. Szó nincs erről. Az egyéni érdekvédelmet sem tudja megcsinálni a bizalmi meg a munkahelyi tisztségviselő, ha nem lesz lehetősége arra, hogy félórára otthagyja a munkapadot és elintézzen valamit. Ilyen egyszerű dolgokról van szó.

- Jó, ez világos, hogy itt nemcsak a szakszervezeti funkcionáriusok személyes helyzetéről van szó.

- Abszolút nem. Az enyémről például egyáltalán nincsen szó, mert nekem nincs is közöm se a munkaidő-kedvezményhez, semmihez.

- Tehát az a dolog lényege, hogy tud-e működni a szakszervezet vagy nem tud működni.

- Erről van szó.

- Ez egyfelől. De lehet, hogy megkötötték volna ezt a megállapodást a Ligával is. Nem? Meg a Munkástanácsokkal is, ha Ön nem megy el. Végül is ők közelebb állnak a kormányhoz, még inkább büszkék lehettek volna, hogy ők kiharcolták, a többiek bezzeg nem, de vessenek magukra.

- Így utólag úgy ítéltem meg a dolgot, és akik ott voltak, gondolom, ezt alá tudják támasztani, hogy a feltétel úgy szólt, hogy akik ott az asztalnál ülnek, ha aláírnak, akkor van változtatás. Nem volt alternatívája.

- Volt valamilyen más eszköze a kormánynak azon kívül, hogy szóltak, hogy Pataky úr jöjjön, írja alá, mert különben nem lesz törvénymódosítás? Tehát tudnak valamilyen másfajta nyomást gyakorolni az MSZOSZ-re?

- Nem. Nem tudnak szerencsére, mert azért a szakszervezet független. Rám sem tudnak, nincs semmi olyan, amivel rám bármilyen nyomást gyakoroltak volna.

- Tehát zsarolni nem lehet az MSZOSZ-t?

- Nem. Én azt gondolom, hogy nem. Annyira rossz helyzetet teremtenek ezzel a törvénnyel, hogy nemcsak az MSZOSZ-nek, hanem mindenkinek egységesen, minden szakszervezetnek és minden munkavállalónak nagyon hátrányos lesz.

- Jó, hogy ezt az egységet említi, mert éppen ezzel az aláírással bizonyos szempontból, praktikusan valószínűleg sikerült valamilyen jobb feltételt elérni vagy néhány jobb feltételt elérni, viszont a szakszervezeti egységben keletkezett egy nagy rés, ami most látványosan szétszakadt.

- Az a veszélye mindenképpen megvan ennek a helyzetnek, hogy ha ezt hagyjuk tovább eszkalálódni – a hagyjuk alatt én most mindenkit értek, és különösen a többi szakszervezeti vezető kollégát, most az ágazati szakszervezetek vezetőiről beszélek elsősorban –, akkor vagy egy szakszervezeti háborúnak nézünk elébe vagy pedig megpróbáljuk azt csinálni, ami a dolgunk. Tehát, hogy a munkavállalók érdekében működjünk együtt. És tényleg kínos, mert az MSZOSZ azért következetesen mindig az együttműködés mellett volt, ez most is így van. Tegnap elnökségi ülés volt, az elnökségen egy hosszú-hosszú vita volt erről, és végül is annak is az volt a konklúziója, hogy a helyzet nagyon nem jó, de olyan módon kell megpróbálni ebből kijönni, hogy ne szakadjon tovább a szakszervezet. Részben belül sem, illetve hogy az együttműködés a konföderációkkal, azokkal, akikkel eddig is együttműködtünk és együtt tudtunk menni és közösen képviseltük a munkavállalókat, ez a jövőben is így legyen. Legalábbis nálunk ez egy testületi elhatározás. A jövő héten lesz egy szélesebb fórumú szövetségi tanácsülés, amikor szintén ezt fogjuk megvitatni és ott én bízom benne, hogy ez a döntés fog megszületni.

- Nem tették le önként a fegyvert ennek a megállapodásnak az aláírásával? Hiszen ott van egy olyan egy olyan mondat, hogy ezzel lényegében…

- Igen, ez a legkínosabb, ez a mondat, ezen nagyon sokan lovagolnak. A mondat természetesen eredetileg nem így szólt, és akkor ilyenkor van az, amikor az ember sajnos odáig jut, mindannyian persze, hogy beleírtuk egy gondolatjelbe, hogy „továbbra is a jogintézményekkel, egyebekkel kapcsolatos szakmai vitát fenntartva”. És ez az államtitkár úr kedvenc fordulata. A fő irányaiban egyébként egyetértünk.

- De elmehetnek demonstrálni a Munka Törvénykönyve ellen?

- Persze, nyugodtan elmehetünk.

- Akár sztrájkot is hirdethetnek ezután?

- Bármit. Továbbra is azt mondjuk, hogy egy részmegállapodást írtunk alá.

- Nem mondanak le egyéb tiltakozási eszközökről.

- Nem, és arról nem beszélve, hogy közben most a parlament előtt vannak olyan beterjesztett törvények a Munka Törvénykönyvén kívül, amelyek nagyon sok munkavállalói csoportot hátrányosan érintenek. Ott vannak a közszféra különböző jogállási törvényei, amik nyilvánvalóan nem maradhatnak úgy, ahogy vannak. Itt senki nem adta fel azt, hogy tiltakozzon. Sőt meggyőződésünk, hogy vannak további olyan beterjesztések, amikkel ugyanúgy a nemzetközi szervezetekhez kell fordulni, mert nemzetközi egyezményeket sértenek, tehát itt semmiféle fegyverletételről nincsen szó.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái