rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. december 8.

A pénteki uniós csúcs elé
Balázs Péter volt európai uniós biztos, a közép-európai egyetem tanára


Bolgár György: - Nincs ma fontosabb dolog Európában, de talán a világon sem, mint ami ma este történik, meg esetleg holnap is Brüsszelben az európai uniós csúcstalálkozón. Meg kell menteni az eurót, az eurózónát, Európát és a világ stabilitását valahogyan fenn kell tartani. Mekkora esélyt ad ennek?

Balázs Péter: - Azt gondolom, hogy ennek van esélye. Meglátjuk, hogy a tagállamok hogyan reagálnak arra a kezdeményezésre, amit a két legnagyobb és legerősebb tagállam, Németország és Franciaország terjesztett elő és mennyire alakul ki egység e körül. Hiszen az igazán átütő, stabilizáló intézkedéseket a 27 tagállam egyhangú támogatásával lehetne meghozni.

- Igen, ez egy nagyon demokratikus intézményrendszer, és el is lehet bíbelődni, sokszor évekig a közös döntések meghozatalával és a végső pecsét rátételével, de most nincs idő. Most pillanatokon belül dönteni kell, mert a piac annyira türelmetlen és annyira ideges, hogy magával ránthatja az eurót, vele együtt pedig az európai gazdaságot.

- Így van. Már maga az eurózóna sem fedi le az egész Európai Uniót, hiszen mi sem vagyunk benne. A 27-ből 17 ország alkotja az euróövezetet. De a 17 sem biztos hogy mindenben egyet fog érteni a németekkel és franciákkal. Már az nagy dolog és azt gondolom, hogy azért ez az első bíztató lépés, hogy ők ketten végre egyetértenek. Itt legalább két éve tart egy folyamat, amit Németország kezdett el és a franciák kicsit fanyalogva csatlakoztak először hozzá, és így sikerült elérni azt a bizonyos hatos jogszabálycsomagot, amit egyébként a magyar EU elnökség szakértői is ügyesen vittek előre, és ami megszilárdította a költségvetési fegyelmet, a nemzeti költségvetések nyilvánosságát, bizonyos beleszólási lehetőséget, szankcionálási lehetőségeket. Az utat már láttuk, most semmi más nem történik, mint hogy ezen az úton kell még néhány igen jelentős lépést megtenni előre. És minél többen csinálják annál jobb, de arra is van megoldás, ha nem akarja mindenki.

- Milyenek lehetnek a technikai megoldások? Előterjesztik, mondjuk ma este a német-francia javaslatot és akkor az eurózónán belül is lesz néhány kétkedő hang vagy néhány olyan ellenjavaslat, hogy ezt változtassuk meg vagy azt ne csináljuk meg. Az eurózónán kívüli országok részéről főleg a befolyásos és fontos angolok vagy akár a svédek oldaláról is jöhetnek különböző ellenjavaslatok és ellenvélemények. Szóval milyen technikai rendje, módja, menete lehet annak, hogy sikerüljön az eurót is megmenteni, a piacokat is megnyugtatni és a szükséges megállapodásokat, szerződéseket megkötni?

- Azt gondolom, hogy a két fő kezdeményező – a német kancellár és a francia elnök – elég jól fel van fegyverezve, habár ezeken a kormányfői üléseken az a veszély mindig fennforog, hogy a politikai hatalmuk nagy az ott résztvevőknek, de a technikai tudásuk nem szükségképpen ugyanolyan nagy. Nem is kell egyébként, hogy az legyen.

- Nem ülnek ott mögöttük, az asztal mögött a szakértők, akik ebben segítséget nyújtanak, akár azonnal is?

- A legfontosabb dolgok a kezdővacsorán szoktak eldőlni és ott csak egyedül a kormányfők vesznek részt, nincs szakértői csapat mögöttük. Manapság már a hivatalos plenáris üléseken is egy belső körben ülnek a főnökök, tőlük meglehetősen messze ülnek a többiek, tehát nem lehet tárgyalás közben odasúgni vagy kérdezni valamit. Mindezt előrebocsátva én azt gondolom, hogy a kritikus tömeg a német-francia egységgel már megvan. Erre már rá tud épülni egy tágabb uniós keménymag. Kérdés, hogy ki fog ellene beszélni. Valóban van két nagy tagállam, amelyik nincs benne az euróban. Az egyik Anglia, a másik Lengyelország. Ők szoktak prüszkölni most az utóbbi időben azért, ha netán kimaradnának valamiből, mert az euróba Anglia nem akar, Lengyelország meg még nem tud részt venni. De azért azt tudni szeretnék, hogy mi történik a belső körben.

- Mind a kettejüknek ugyanúgy szükségük van a stabil euróra, csak az a probléma, hogy az angolok például ezért nem biztos, hogy akkora áldozatokat hajlandók meghozni, mint az eurózóna tagállamai.

- Igen. És ők nincsenek benne, ezért valóban az áldozatvállalási készségük is csekélyebb. Egyes angol politikusok szájából olyat is hallottunk, hogy még az sem lenne baj, ha összedőlne az egész euró. Nem tudják, mit beszélnek, mert igen lényeges piaci hatások csapnának vissza az angol iparra, angol kereskedelemre, úgyhogy ők is rosszul járnának.

- De azért a miniszterelnök és emberei ezt tudják. Legalábbis úgy érzékelem.

- Ezt tudják jól. Még azt akartam hozzáfűzni, hogy lehet még egy-két kis tagállam, amelyik kötözködik a nagyokkal, és valahol egy külön sarokba akar állni. Láttunk ilyet, amikor nemrég megszületett az euró körül az úgynevezett euró plusz paktum, amiben a 27 országból már 23 benne van és vállalt bizonyos többlet fegyelmet. De 4-en kimaradtak belőle.

- Mi történhet, ha elindul a francia-német kezdeményezés, sokan rácsatlakoznak, de néhányan elkezdenek akadékoskodni? Akkor jó, össze lehet hívni egy következő csúcstalálkozót is, de ha megindul a roham az euró ellen, akkor megint csak az idővel van a probléma és esetleg a válság olyan méretűre növekszik, hogy egy következő csúcstalálkozón már a tüzet sem sikerül eloltani.

- Az most jól látható, hogy az euróövezet magja ezúttal nem fog várni türelmesen, amíg mindenki megérti a problémát, hanem olyan irányba fordulhatnak, hogy azt mondják, hogy kérem, aki akar és tud az jön velünk, aki nem, az lemarad. Nagyon sajnáljuk, nincs idő várni.

- Ezt politikailag meg talán szemléletesen érti is az ember, jó, ez a csapat velünk tart, a másik meg kimarad. De mit jelent az, ha mondjuk a portugálok vagy az írek mint eurózóna-tagok azt mondják, hogy ők ezt meg ezt nem vállalják, egyébként amúgy is lélegeztetőgépen vannak, inkább kimaradnak. Hogy maradnak ki? Az euróból maradnak ki, kilépnek az eurózónából, bevezetik a saját korábbi pénznemüket? Beláthatatlan következményekkel járhat ez, ami egy politikailag értelmezhető mondattal könnyen leírható.

- Az euróból jogilag nem lehet kilépni. Aki bent van, innen még nem vezet kifelé ajtó, magából az unióból már ki lehet lépni, mert a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerint onnan már ki lehetne lépni. Az euróból így simán kiugrani nem lehet, de talán nem is szükséges, hiszen nem ott válnak el az utak, hogy valaki az eurót használja fizetőeszközként vagy visszavenné nagyon kacifántosan, nagyon bonyolultan a régi nemzeti valutáját, mondjuk a görögök a drachmát. Nem kell visszavenni. Lehet használni az eurót az euróövezeten kívül is. Ott van Montenegró vagy ott van Koszovó, ott vidáman fizetnek euróval és közben nem vesznek részt magában az euróövezeti döntéshozatalban.

- Tehát azt mondja, lehet, hogy nem lesznek ennek közvetlen pénzpiaci hatásai, ha valaki mégiscsak félig meddig kívül akar maradni ezen a megállapodáson?

- Én ad abszurdum még azt is el tudom képzelni, hogy valaki megtartja az eurót, továbbra is használja, de mivel a fokozott fegyelmet nem vállalja, ezért a döntésekben sem vesz részt, amíg ebben nem hajlandó osztozni. Láttuk, hogy azért az euróövezet kötelezettségekkel is jár, Szlovákiában egy kormány bukott bele abba, hogy hozzá kellett járulni a görög válságkezeléshez.

- Ha egy kicsit távolabbról, messzebbi perspektívából nézzük az eseményeket és nem rágjuk a körmünket közben, hogy megmarad-e az euró, az eurózóna és az Európai Unió, akkor azt lehet mondani, hogy nagyon egyszerű a kérdés. A világ mai kihívásaira Európa csak úgy tudna válaszolni, ha szorosabbra vonná a szálakat, a kötelékeket, egy szorosabb és egységesebb Európai Uniót állítana fel. Még egységesebb piaccal, még egységesebb szabályokkal, még szigorúbb közös kötöttségekkel, ha nem is egy Európai Egyesült Államokat hozna létre, de az afelé vezető úton határozott léptekkel menne tovább, nem pedig az önálló nemzetállamok abszolút önállóságára helyezné a hangsúlyt. Tehát ez az alap. Mit gondol, hogy melyik lesz itt a győztes?

- Én azt gondolom, hogy együtt többre megyünk, mint külön-külön. Ezt azért mindenki tudja, mert Európában különösen sok a kicsi állam. Mi ugyan közepes méretűnek számítunk, de azért ha a világ mércéjével mérjük, a tízmillió egy átlagos kínai város mérete, és Isztambul önmagában is kétszer akkora, mint egész Magyarország. A méretekkel óvatosan kell bánni. Igaz az, hogy együtt többre megyünk, érdemes építeni ezt az egységet és különösen abban a sokpólusú világban, ahol Kínával, Indiával, másokkal szállunk versenybe vagy akarunk együttműködni a külső piacokon. Ott azért az Unió mint méret igen hasznos. A keménymag, amelyik most minden bizonnyal összeáll, legszűkebb magjában is benne lesz a németeken, franciákon kívül a Benelux államok, Ausztria, Finnország, ez szinte biztosra vehető. Már ez az EU félmilliárdos lakosságának egyharmadát kiteszi és már tudja magával húzni a többit.

- Jól érzékelem, hogy Ön valószínűleg azért, mert sok nagy válságot megélt már, mérsékelten, de optimista?

- Azt hiszem, hogy a mérsékelt optimizmus indokolt. Eljutottunk oda, hogy van megoldás, körvonalazódik, van egy központi akarat, amelyik ezt akarja, egy kritikus tömeg. Nagyon fontos az Unióban, hogy egy ilyen mag, egy csapat kialakuljon. Ez meg is van. És nyom a helyzet abba az irányba, hogy megtalálják a megoldást. Én most ennek szurkolok.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái