Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. december 8.



Bolgár György kérdései 2011. december 8-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy teljesen váratlanul lemondott Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Lépését azzal indokolta, hogy sok egyéb teendője, az orosz, ukrán és kínai gazdasági kapcsolatok erősítése mellett nem tudna az IMF tárgyalásokra összpontosítani. Hihető? Vagy teljes a zűrzavar?

Másik témánk, hogy a budapesti amerikai nagykövet ismét nyilvánosan figyelmeztette a magyar kormányt az alaptörvény és a sarkalatos törvények újbóli megfontolására. A fékek és egyensúlyok megőrzésére. A falnak beszélnek?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy megszűnik a négynapos autópálya matrica és valószínűleg új tétellel emelik ismét az üzemanyagárakat is. Meddig van az addig?

És végül beszéljük meg, hogy Szőcs Géza kulturális államtitkár lett a magyar Pen klub új elnöke. Mint közölte, politikai érdekeket nem kíván érvényesíteni a szervezetben. Ja, az más? És ízlésbeli érdekeket?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Budapest a csőd szélén
Atkári János, Tarlós István pénzügyi tanácsadója


Bolgár György: - Olvastam tegnap egy nagyon figyelemreméltó interjút a Népszabadságban Atkári Jánossal egykori főpolgármester-helyettessel. Most Tarlós István pénzügyi tanácsadójával. A lényeg az, hogy annyira fontosnak tartottuk, hogy még ma délelőtt is hallottam a híreinkben egy rövid összefoglalóját. A lényeg az, hogy nekem és gondolom az olvasóknak is szívbe vagy mellbe vágó volt, amiket mondott. Tulajdonképpen először Önre gondoltam, hogy meddig maradhat még Tarlós István tanácsadója az, aki ennyire egyenesen és őszintén beszél. Hogy itt gyakorlatilag csőd lehet bármelyik pillanatban a BKV-nál, a fővárosban, de akár az országban is. Szóval mit mondott a főnöke?

Atkári János: - A lényeget illetően azt gondolom, hogy nemcsak hogy egyetértünk a főpolgármesterrel, hanem a főpolgármester nyilatkozatai gyakorlatilag ugyanezt tartalmazzák. A szakadék szélén nem lehet kétféle beszéd.

Hát jó, ez egyenes beszéd, de csak egy olyan embernek a hangját halljuk, aki veszélyben van, ott áll a szakadék szélén és magától nem tud már ellépni. Valahogy a lendület vagy éppen a mozgás hiánya bele fogja valahogy lökni a szakadékba és kiabál, hogy segítség, segítség, valaki fogjon meg és rántson vissza. Hát rendben van, hogy Önök őszintén és egyenesen beszélnek, de nem hallom azok hangját, akik még segítő kezet nyújthatnának és visszaránthatnák a fővárost a szakadék széléről. Vagyis a kormány hangja nem hallatszik.

– Ez nem teljesen így van. A 2011-es évet araszolva vitte végig a BKV úgy, hogy amikor a süllyedés pillanata bekövetkezett volna – noha a fuldoklás végig kísérte ezt az évet –, amikor tényleg elsüllyedt volna, akkor eddig mindig érkezett egy injekció. Legutóbb december elején érkezett egy ötmilliárdos összeg a központi kormánytól. Csak hát a jövő év első felében további negyvenöt milliárdos hitel visszafizetése válik szükségessé.

– Igen. Kell januárban még néhány milliárd meg februárban még néhány milliárd és aztán áprilisban jár le egy nagy hitel. Ugye? Amit vissza kell fizetni.

– Összességében ennyi, és áprilisban lejár a közszolgáltatási szerződés, és ennek a megújítása nem teszi lehetővé, hogy a BKV-nak ilyen vesztesége legyen, mint amit az elmúlt húsz évben cipelt magával.

– Bevonták azokba a tárgyalásokba vagy gondolkodásokba, amelyek eredetileg legalábbis, kívülről ítélve, arról szólhattak, hogy a magánnyugdíjpénztári elvont bevételből konszolidálnák a BKV-t és a MÁV-ot is. Aztán ezt ejtették, de egy ideig komolyan erről volt szó.

– Volt erről szó, még szeptember elején is arról volt szó, hogy egyfelől a közvetlen likviditási gondjaiból kisegítik a BKV-t, másfelől 2012-től a folyó finanszírozásnak a hiányát, amelyik a BKV alapvető problémája, húsz év óta megoldatlan dolog, megoldják. Szeptember óta viszont nyilvánvaló, hogy az egész ország gazdasága olyan helyzetbe került, hogy ez a határozott szándék egyelőre nem realizálódott.

– De valamiből csak kell hogy jöjjön pénz, mert nagyon egyértelműen mondta ebben az interjúban, hogy ha a BKV csődbe megy, akkor csődbe megy a főváros, elveszítjük a 4-es metróra adott európai uniós pénzt és magával rántja a főváros az egész országot is, és ez valószínűleg így is lesz. És ezt nyilván nemcsak Ön tudja, hanem a kormány gazdasági pénzügyi szakértői is. Vagyis nem lesz elég az, hogy ötmilliárdos mentőöveket dobnak hónapról hónapra, hanem valami átfogó megoldás kellene, és a maga részéről a főváros mintha ehhez hozzálátott volna. Felmondták, a szakszervezetek számára nyilvánvalóan fájdalmas módon, a kollektív szerződést, Ön itt meglengette azt az interjúban, hogy akár új paraméterkönyvet kell írni, márpedig ebből is volt sztrájk már Budapesten.

– Igen.

– Viteldíjakat kell emelni, bár a közgyűlés kimondta, hogy jövőre nem emelnek. Jó. De ebből mennyit lehet összeszedni? Annyit biztos nem, amennyiből a BKV a víz felszínén marad.

– Ezekből együttesen mintegy nagyon jó esetben húsz százalékát a folyó finanszírozási hiánynak lehet összekaparni. De ezt meg kell tenni akkor is.

– Mennyi a folyó finanszírozási hiány?

– Egy negyven és ötven milliárd közötti összegről beszélünk.

– Hát akkor harminc még hiányzik.

– Így van. És ez vagy központi költségvetésnek a terhére valósulhat meg vagy egy olyan nagyobb mozgástérnek a biztosításával a főváros számára, hogy képes legyen erre a saját erejéből kitermelni ezt a forrást.

– Milyen nagyobb mozgástér? Több adó maradjon a fővárosnál? De akkor nekik lesz kevesebb.

– Itt többletbevételi lehetőségről kell beszélni.

– Új adókivetés? Aha. Dugódíj. Mondjuk az egyik. De azt nem lehet azonnal megcsinálni.

– Arra egyébiránt is kötelezettsége van a fővárosnak, hogy 2013. január elsejétől bevezesse. Ez így már uniós kötelezettsége.

– És meg tudják ezt technikailag csinálni egy év alatt?

– Hát ez egy technikailag is egy komoly feladat és pénzek is kellenek hozzá, hogy ez bevezethető legyen. Természetesen.

– Tehát mondjuk a dugódíj egy eklatáns példa lehetne, hogy hogyan lehetne plusz bevételekhez jutni ugye? De milyen adókra gondolnak még?

– Még ha dugódíj önmagában képes is lenne ezt a hiányzó forrást megteremteni, akkor is látni kell, hogy érdemben az 14-től várható belőle bevétel vagyis két évet akkor is át kell vészelni.

– Harmincmilliárdot nem hozhat.

– Nem. Sokan azt mondják, hogy hozhat, én egy kicsit kételkedőbb vagyok. De nyilvánvalóan tízmilliárdos nagyságrendben hozhat. De ha harmincmilliárdot hoz, akkor is 2012 és 13-ban is finanszírozni kell a BKV-t. Tehát arra az időszakra mindenképpen kell teremteni, ha másként nem, átmeneti jelleggel egy többletmozgásteret, ami igen, többlet bevételek generálását jelenti.

– Talán az IMF-nek lesznek ötletei nem?

– Hát nagyon remélem, hogy nem kell csupán az IMF-től várni ilyen ötleteket.

– Már csak azért is, mert ők először a magyar kormány ötleteit várják. Vagyis nem kéne például Fellegi Tamással beszélniük, hogy itt van például a főváros helyzete, ez nagyon súlyos az egész ország számára, az IMF tárgyalásokon fel lehetne vetni ezt ezt és ezt.

– Nézze. Tudomásom van arról, hogy vannak konzultációk a városvezetés és a kormányzat között. Nem mondhatom azt, hogy ezek már eredményhez vezettek vagy pontosabban publikálható eredményük van, nagyon remélem, hogy még időben lesz.

– Jó. Ezt majd mind a ketten meglátjuk, de térjünk vissza oda, hogy milyen típusú plusz bevételeket tud elképzelni a dugódíjon kívül? Amik azonnal, 2012-ben segítenek a városon.

– Itt többletadó bevételről lehet beszélni.

– De hát Budapest egy plusz iparűzési adót vessen ki? Vagy lakhatási adót? Vagy milyen típusú adók lehetnek?

– Több elképzelés is megfogalmazható.

– Nagyon titokzatos arcot vág. Valami újdonság lesz? Vagy vannak olyan európai nagyvárosok, ahol olyan típusú adók, amilyenekre gondol, már léteznek?

– Léteznek.

– Akkor mondjon egy pár ilyet. Hátha bejön.

– Létezik olyasmi, amit korábban a főváros is felvetett, közlekedési adó. Létezik.

– És ezt hogy kell elképzelni? Hogy mindenki, akinek autója van, fizessen be a városnak mondjuk évi ötezer forintot?

– Van ahol ezt a munkáltatókra vetik ki.

– De például így, hogy az autótulajdonosokra?

– Igen, és van ahol az autótulajdonosokra. Igen.

– Az azt jelenti, hogy akinek nincs autója, az egy ilyen közlekedési adó alól mentesül.

– Igen.

– Még milyen van?

– Létező adónemek.

– Megpróbálunk szabad utat teremteni Önnek, amikor elmegy a rádióból, hogy ne rohanják meg a feldühödött budapestiek. De azért csak mondja, mert előbb utóbb szembesülünk ezekkel.

– Nézze. Bármely létező olyan adónem, ami a keretszabályok szerint a Fővárosi Önkormányzat által kivethető, annak vagy az adóneme vagy a mértéke változtatásával lehet ezt megoldani.

– De meg kell tárgyalniuk ezt a kormányzattal vagy akár saját hatáskörben is eldönthetik?

– Ami a fővárosnak a saját hatáskörében áll, az az iparűzési adó, és az kezdettől a maximumon veti ki. Magyarul semmiféle…

– Semmi más egyéb adókivetési joguk nincs?

– Semmiféle. Semmi. Olyan töredékjoga van, amit az idegenforgalmi adó tekintetében a kerületek átengednek neki. Itt ugye két vagy három kerületről van szó, ahol egy-egy szálloda működik, és igazából nincs más idegenforgalom, vagy ha a kerületnek önállóan nem éri meg egy apparátust ezért működtetni. Ezért átengedi ezt a jogot a fővárosnak. Harmincmilliós bevételről beszélünk.

– Léteznek azért olyan önkormányzati adók, amelyeket igaz, nem a főváros, hanem a kerületek vetnek ki, nagyon népszerűtlent mondok, ingatlanadó.

– Építmény- és telekadó. Lehetne kommunális adó, ha nem lenne.

– Tehát léteznek ilyen fajta adók, csak ezek nem a főváros adói. Hanem a kerületi önkormányzatokéi.

– Így van. A helyi adótörvény ezt a kerületekhez rendeli.

– És ezen nem lehet változtatni? Vagy erre sem képes a főváros, nincs arra jogköre, hogy a kerületektől ezt az adónemet kvázi elvonja, és központilag vesse ki, mert akkor ugyan a fővárosiak nagyobb felháborodására, de mégiscsak egy viszonylag nagy vagyonmennyiséggel és az abból származó bevételekkel gazdálkodhatna.

– Így van. Csak ez a sok lúd disznót győz elve alapján működik.

– A kerületek győzik a disznót?

– Így van. Nagyobb lobbi erejük van a parlamentben.

– Magyarán akkor ez nem megoldás. Nem ilyenre gondolnak, ezt nem fogják tudni néhány hét alatt megváltoztatni.

– Politikailag ez nem látszik kivihetőnek.

– Akkor az lesz a megoldás, hogy egyszer csak a parlament hoz egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Budapest kivethessen bizonyos típusú új adókat, mondjuk egy közlekedési adót.

– Például. Igen.

– És ha ezt nem teszi, akkor Budapest tavaszra csődbe megy.

– Ez egész biztos.

– Ön pedig még a helyén marad? Ha Budapest csődbe megy?

– Bocsánat, én azt gondolom, hogy egy csődben senkinek nem kényelmes ülni.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Vizsgálat Lomnici kitakarása ügyében
Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója


Bolgár György: - Kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét egy sajtótájékoztatóról szóló televíziós tudósításban. Ketten tartották a tájékoztatót Tőkés Lászlóval, ám a riportban Tőkés szerepelt, mögötte pedig Lomnici képe diszkréten ki lett takarva. Azt ígérték, hogy kivizsgálják, hogy ez megtörtént-e?

Szabó László: - Igen, megtörtént. A meghallgatások a tegnap esti órákban befejeződtek, ma délelőtt elkészült az ezzel kapcsolatos jelentés, ezekben a pillanatokban van a vezérigazgató úr asztalán, aki szerintem nagyon rövid időn belül véglegesíti vagy meghozza a döntését, és erről természetesen fogjuk tájékoztatni a nyilvánosságot. Ez is fontos, de az még fontosabb, hogy még egyszer most is, nem lehet elégszer elmondani, elnézést kérjünk Lomnici úrtól emiatt a tényleg érthetetlen és megmagyarázhatatlan incidens miatt.

- Na jó. Azt mondja megmagyarázhatatlan. De valakik azért csak megpróbálták megmagyarázni? Mire jutottak? Hogy magyarázták? Hogy lehetett ezt megmagyarázni?

- Volt a dologban természetesen szakmai hiba is. A szakmai hibák, ahogy ez lenni szokott, együtt jártak pechekkel, a körülmények szerencsétlen összjátékával. Ez egy híradóanyag volt, a híradók mindig rendkívül feszített tempóban, minden anyag az utolsó pillanatra készül el, ez egy ilyen műfaj, ennek ez a sajátossága. Ez az anyag is egy utolsó pillanatban elkészült anyag volt. Már elindult a híradó, amikor ez az anyag véglegesen elkészült és a vágott verziója adásba került. Tehát nem volt alkalom arra, hogy a szerkesztő megnézze, és észrevegye azt, hogy ez tényleg lehetetlen megoldása annak, hogy Tőkés László mögött a zavaró képek eltűnjenek. Nem látta, nem vette észre. Amikor adásba került az anyag, akkor azzal foglalkozott, hogy egy feliratot javítson, ahelyett, hogy nézte volna. Mert ha nézte volna, akkor nem ment volna le így. A szakmai hiba mellett itt sajnos összejátszottak ilyen szerencsétlen körülmények is. De ez mindegy, ez nem kell, hogy a nézőket vagy bárkit érdekeljen, ettől ez még egy súlyos hiba, amivel csúnyán, bután és értelmetlenül magunkra vontuk sok ember haragját. Amit nem kellett volna, amit meg kellett volna úszni. Nincs más teendőnk, mint sokszor elnézést kérni és kiszabni nyilvánvalóan a megfelelő büntetéseket.

- Én eddig értem is, csak azt a gyakorlatot nem értem, hogyan juthat bárkinek eszébe egy híradós szerkesztőségben, hogy a sajtótájékoztató résztvevői közül bárkit zavarónak minősítsen. Ez nem gyakorlat.

- Nyilvánvalóan senkit nem tekintettünk zavaró elemnek a sajtótájékoztatón, hiszen ha annak tekintettük volna, akkor fel sem vettük volna magát a sajtótájékoztatót, nem mentünk volna ki az eseményre, nem forgattunk volna.

- Na jó. Tőkést nem akarták eltüntetni, de Lomnici azért mégiscsak az előző kormányzat alatt volt a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

- Lomnici Zoltán egy közjogi méltóság, akinek meg kell adni a tiszteletet, függetlenül attól, hogy milyen kormány alatt töltötte be ezt a tisztségét. Ez természetesen egyébként mindenkinek kijár, de egy volt közjogi méltóságnak meg különösen. Ezért is borzasztóan kínos és kellemetlen ez az ügy, ez hatványozza a dolog kínosságát. Természetesen szó sem volt arról, hogy bárkit, különösen Lomnici Zoltánt valamilyen módon diszkrimináció alá akartunk volna vonni.

- Értem. De ezt a gyakorlatot soha, sehol nem látom, hogy bárkit egy esemény felvételén kitakarnak. A híradóban sem és nem is szeretném látni. Nem valami közízlés sértő esemény vagy dolog zajlott ott a képernyő bal felső sarkában, hanem egy ember, egyébként a sajtótájékoztató résztvevője, valószínűleg beszélgetett, valakinek valamit magyarázott és mondott. Hogy jut eszébe bárkinek, nem tudok elképzelni olyan szerkesztőt, riportert, vágót, akinek ez zavaró lehet. Egy sajtótájékoztatón emberek vannak, fel vannak véve, oszt kész.

- Teljesen igaza van, egyetértünk.

- Akkor hogy történhetett meg? Erre kaptak választ valakitől? Kinek jutott eszébe az, hogy én ezt az embert kitakarom, mert mozgatja a fejét vagy mert Lomnicinak hívják.

- Nem is az feltétlenül a kérdés, hogy kinek jutott eszébe. Az a kérdés igazából, hogy ha már egy ilyen megtörténik, egy ilyen technikai módszerrel él valaki, akkor miért nem vettük észre, miért nem vették észre a kollégák, hogy ez van. És nyilvánvalóan, ha ezt észrevették volna, akkor azonnal sikoltoznak és szólnak.

- De nem, erre tudok magyarázatot és ez még menthető is. Azért nem vették észre, mert későn készült el a riport, mert mással voltak elfoglalva, mert egy pillanatra elterelődött a figyelmük. Ezt értem. És ez még maximum hibának fogható fel, bűnnek semmiképpen. De, hogy valakinek az jutott eszébe, hogy kitöröljön valakit a képről, ez előre megfontolt szándékkal elkövetett hamisítás.

- Azzal értek egyet, hogy az, ha valakinek ez direkt valami okból, valamilyen sérelem okán vagy nem tudom miért jutott volna eszébe, akkor ez valóban előre megfontolt szándékkal történő hamisítás lenne. De nem ez történt. A kolléga meg akart oldani egy képi helyzetet, egy technikailag rosszul kivitelezett felvétel képi helyzetét és rosszul döntött, rossz megoldást választott és rossz képi, technikai eszközt alkalmazott ehhez. És ez nagy hiba. De mondom még egyszer, legalább akkora hiba az, hogy ezt nem vette észre az azért felelős, és adásba engedte.

- Ön mindig készségesen és hősiesen védelmezi a mundér becsületét, ez a is dolga természetesen, de azért az ember kicsit kínban van, hogy Önnek teszi fel ezeket a kérdéseket, miközben azoknak kéne, akik a hírműsorok szerkesztéséért, vezetéséért felelősek. És nekik meg nem lehet feltenni.

- Miért ne lehetne feltenni?

- Mert valahogy elbújnak.

- Nem, nem hiszem én ezt. Ők is nyilatkoznak, ha arról van szó, konferencián vesznek részt, ahol válaszolnak.

- Konferencián igen, de itt most konkrét ügyről, egy hírről van szó és a hír kapcsán nem adnak választ. Ön pedig igen, megteszi, de mégsem a saját ügyéről beszél, nem arról, hogyan zajlott a szerkesztés a híradóban és egyáltalán hogyan juthatott bárki erre a megoldásra. Túlságosan közvetett itt a kérdezz-felelek, nem az beszél, aki igazából illetékes és felelős.

- Ez a dolgom. Az a dolgom, hogy azt, ami a közmédiában történik, általunk történik vagy amit szeretnénk megmutatni, azt megpróbáljam akkor elmagyarázni, amikor Ön vagy a kollégái vagy bárki más ezt megkérdezi. Nekik meg az a dolguk, hogy híradót szerkesszenek vagy szórakoztató műsort csináljanak vagy kulturális műsort vagy sportközvetítést. Ez van, kénytelen lesz velem beérni, tudom, hogy talán nem olyan izgalmas, mintha egy híradószerkesztővel vagy egy vágóval beszélgetne, de ez jutott, nincs mit tenni.

- Egy vágót fognak kirúgni emiatt?

- Nem. Többen voltak sajnos érintettek ebben a dologban. Egy ilyen anyagot nem egyvalaki készít, van, aki kimegy a riportot megcsinálni, van aki szerkesztőként átveszi, van aki megvágja, van aki adásba rakja. Ez egy bonyolult rendszer, sok kollégám kezén átmegy valamilyen okból ez az anyag.

- Úgyhogy hamarosan megtudjuk, hogy mivel járt a vizsgálat, ugye?

- Így van. Annyit hadd tegyek még hozzá, mert ez nagyon fontos, hogy Lomnici urat több kollégám személyesen felhívta, elnézést kért, bocsánatot kért tőle és ma este az M1 Este című műsorában Lomnici Zoltán a vendégünk lesz. Nyilván nem azt akarom ezzel mondani, hogy fátylat a múltra, de ezzel is azért azt hiszem, azt tudjuk igazolni, hogy nincsen harag, nincsen vita, nincsen bármiféle feloldhatatlan ellentét Lomnici Zoltán és a közmédia között, sőt. A jövőben is, meg ahogy a múltban is így volt egyébként, amikor neki olyan mondanivalója van, ami a nyilvánosságra tartozik, akkor azt be fogjuk mutatni. Ma éppen a holnapi napon megrendezésre kerülő Emberi Méltóság Nemzeti Emléknapja kapcsán lesz Lomnici Zoltán az M1 Este című műsorának vendége.

- És azt tudják-e bizonyítani, hogy nincs ki nem mondott, nem nyilvános, de mégiscsak létező politikai elvárás szerkesztőkkel, riporterekkel, vágókkal szemben, hogy lehetőleg ezt mutassuk, azt meg, ha lehet, ne mutassuk?

- Most persze mondhatnám azt, hogy nincsen, de most ez ha akarja elhiszi, ha nem akarja, akkor nem. Én bízom benne, hogy elhiszi. De inkább afelől közelíteném ezt a dolgot, és afelől próbálnám igazolni, hogy ez tényleg egy buta szakmai hiba és buta véletlenek sorozata, hogy azért bármennyire is politikailag támadott adott esetben a közszolgálati média átalakítása, én nem örülök ennek, hogy ez ebbe a metszetbe került, de így van. Nem talál példát azért hosszú-hosszú évekre visszamenőleg, sem ilyen kormány alatt, sem olyan kormány alatt, hogy bárki indexre került volna a közmédiában. Én remélem, hogy a Lomnici úrral történek – amiért mondom még egyszer elnézést kérünk, sokszor is elnézést kérünk – nem ezt bizonyítják, mert nem volt ennek semmiféle előjele, hogy ilyesfajta diszkriminációk lennének. Szó sincs ilyenről. Nincsenek.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A pénteki uniós csúcs elé
Balázs Péter volt európai uniós biztos, a közép-európai egyetem tanára


Bolgár György: - Nincs ma fontosabb dolog Európában, de talán a világon sem, mint ami ma este történik, meg esetleg holnap is Brüsszelben az európai uniós csúcstalálkozón. Meg kell menteni az eurót, az eurózónát, Európát és a világ stabilitását valahogyan fenn kell tartani. Mekkora esélyt ad ennek?

Balázs Péter: - Azt gondolom, hogy ennek van esélye. Meglátjuk, hogy a tagállamok hogyan reagálnak arra a kezdeményezésre, amit a két legnagyobb és legerősebb tagállam, Németország és Franciaország terjesztett elő és mennyire alakul ki egység e körül. Hiszen az igazán átütő, stabilizáló intézkedéseket a 27 tagállam egyhangú támogatásával lehetne meghozni.

- Igen, ez egy nagyon demokratikus intézményrendszer, és el is lehet bíbelődni, sokszor évekig a közös döntések meghozatalával és a végső pecsét rátételével, de most nincs idő. Most pillanatokon belül dönteni kell, mert a piac annyira türelmetlen és annyira ideges, hogy magával ránthatja az eurót, vele együtt pedig az európai gazdaságot.

- Így van. Már maga az eurózóna sem fedi le az egész Európai Uniót, hiszen mi sem vagyunk benne. A 27-ből 17 ország alkotja az euróövezetet. De a 17 sem biztos hogy mindenben egyet fog érteni a németekkel és franciákkal. Már az nagy dolog és azt gondolom, hogy azért ez az első bíztató lépés, hogy ők ketten végre egyetértenek. Itt legalább két éve tart egy folyamat, amit Németország kezdett el és a franciák kicsit fanyalogva csatlakoztak először hozzá, és így sikerült elérni azt a bizonyos hatos jogszabálycsomagot, amit egyébként a magyar EU elnökség szakértői is ügyesen vittek előre, és ami megszilárdította a költségvetési fegyelmet, a nemzeti költségvetések nyilvánosságát, bizonyos beleszólási lehetőséget, szankcionálási lehetőségeket. Az utat már láttuk, most semmi más nem történik, mint hogy ezen az úton kell még néhány igen jelentős lépést megtenni előre. És minél többen csinálják annál jobb, de arra is van megoldás, ha nem akarja mindenki.

- Milyenek lehetnek a technikai megoldások? Előterjesztik, mondjuk ma este a német-francia javaslatot és akkor az eurózónán belül is lesz néhány kétkedő hang vagy néhány olyan ellenjavaslat, hogy ezt változtassuk meg vagy azt ne csináljuk meg. Az eurózónán kívüli országok részéről főleg a befolyásos és fontos angolok vagy akár a svédek oldaláról is jöhetnek különböző ellenjavaslatok és ellenvélemények. Szóval milyen technikai rendje, módja, menete lehet annak, hogy sikerüljön az eurót is megmenteni, a piacokat is megnyugtatni és a szükséges megállapodásokat, szerződéseket megkötni?

- Azt gondolom, hogy a két fő kezdeményező – a német kancellár és a francia elnök – elég jól fel van fegyverezve, habár ezeken a kormányfői üléseken az a veszély mindig fennforog, hogy a politikai hatalmuk nagy az ott résztvevőknek, de a technikai tudásuk nem szükségképpen ugyanolyan nagy. Nem is kell egyébként, hogy az legyen.

- Nem ülnek ott mögöttük, az asztal mögött a szakértők, akik ebben segítséget nyújtanak, akár azonnal is?

- A legfontosabb dolgok a kezdővacsorán szoktak eldőlni és ott csak egyedül a kormányfők vesznek részt, nincs szakértői csapat mögöttük. Manapság már a hivatalos plenáris üléseken is egy belső körben ülnek a főnökök, tőlük meglehetősen messze ülnek a többiek, tehát nem lehet tárgyalás közben odasúgni vagy kérdezni valamit. Mindezt előrebocsátva én azt gondolom, hogy a kritikus tömeg a német-francia egységgel már megvan. Erre már rá tud épülni egy tágabb uniós keménymag. Kérdés, hogy ki fog ellene beszélni. Valóban van két nagy tagállam, amelyik nincs benne az euróban. Az egyik Anglia, a másik Lengyelország. Ők szoktak prüszkölni most az utóbbi időben azért, ha netán kimaradnának valamiből, mert az euróba Anglia nem akar, Lengyelország meg még nem tud részt venni. De azért azt tudni szeretnék, hogy mi történik a belső körben.

- Mind a kettejüknek ugyanúgy szükségük van a stabil euróra, csak az a probléma, hogy az angolok például ezért nem biztos, hogy akkora áldozatokat hajlandók meghozni, mint az eurózóna tagállamai.

- Igen. És ők nincsenek benne, ezért valóban az áldozatvállalási készségük is csekélyebb. Egyes angol politikusok szájából olyat is hallottunk, hogy még az sem lenne baj, ha összedőlne az egész euró. Nem tudják, mit beszélnek, mert igen lényeges piaci hatások csapnának vissza az angol iparra, angol kereskedelemre, úgyhogy ők is rosszul járnának.

- De azért a miniszterelnök és emberei ezt tudják. Legalábbis úgy érzékelem.

- Ezt tudják jól. Még azt akartam hozzáfűzni, hogy lehet még egy-két kis tagállam, amelyik kötözködik a nagyokkal, és valahol egy külön sarokba akar állni. Láttunk ilyet, amikor nemrég megszületett az euró körül az úgynevezett euró plusz paktum, amiben a 27 országból már 23 benne van és vállalt bizonyos többlet fegyelmet. De 4-en kimaradtak belőle.

- Mi történhet, ha elindul a francia-német kezdeményezés, sokan rácsatlakoznak, de néhányan elkezdenek akadékoskodni? Akkor jó, össze lehet hívni egy következő csúcstalálkozót is, de ha megindul a roham az euró ellen, akkor megint csak az idővel van a probléma és esetleg a válság olyan méretűre növekszik, hogy egy következő csúcstalálkozón már a tüzet sem sikerül eloltani.

- Az most jól látható, hogy az euróövezet magja ezúttal nem fog várni türelmesen, amíg mindenki megérti a problémát, hanem olyan irányba fordulhatnak, hogy azt mondják, hogy kérem, aki akar és tud az jön velünk, aki nem, az lemarad. Nagyon sajnáljuk, nincs idő várni.

- Ezt politikailag meg talán szemléletesen érti is az ember, jó, ez a csapat velünk tart, a másik meg kimarad. De mit jelent az, ha mondjuk a portugálok vagy az írek mint eurózóna-tagok azt mondják, hogy ők ezt meg ezt nem vállalják, egyébként amúgy is lélegeztetőgépen vannak, inkább kimaradnak. Hogy maradnak ki? Az euróból maradnak ki, kilépnek az eurózónából, bevezetik a saját korábbi pénznemüket? Beláthatatlan következményekkel járhat ez, ami egy politikailag értelmezhető mondattal könnyen leírható.

- Az euróból jogilag nem lehet kilépni. Aki bent van, innen még nem vezet kifelé ajtó, magából az unióból már ki lehet lépni, mert a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerint onnan már ki lehetne lépni. Az euróból így simán kiugrani nem lehet, de talán nem is szükséges, hiszen nem ott válnak el az utak, hogy valaki az eurót használja fizetőeszközként vagy visszavenné nagyon kacifántosan, nagyon bonyolultan a régi nemzeti valutáját, mondjuk a görögök a drachmát. Nem kell visszavenni. Lehet használni az eurót az euróövezeten kívül is. Ott van Montenegró vagy ott van Koszovó, ott vidáman fizetnek euróval és közben nem vesznek részt magában az euróövezeti döntéshozatalban.

- Tehát azt mondja, lehet, hogy nem lesznek ennek közvetlen pénzpiaci hatásai, ha valaki mégiscsak félig meddig kívül akar maradni ezen a megállapodáson?

- Én ad abszurdum még azt is el tudom képzelni, hogy valaki megtartja az eurót, továbbra is használja, de mivel a fokozott fegyelmet nem vállalja, ezért a döntésekben sem vesz részt, amíg ebben nem hajlandó osztozni. Láttuk, hogy azért az euróövezet kötelezettségekkel is jár, Szlovákiában egy kormány bukott bele abba, hogy hozzá kellett járulni a görög válságkezeléshez.

- Ha egy kicsit távolabbról, messzebbi perspektívából nézzük az eseményeket és nem rágjuk a körmünket közben, hogy megmarad-e az euró, az eurózóna és az Európai Unió, akkor azt lehet mondani, hogy nagyon egyszerű a kérdés. A világ mai kihívásaira Európa csak úgy tudna válaszolni, ha szorosabbra vonná a szálakat, a kötelékeket, egy szorosabb és egységesebb Európai Uniót állítana fel. Még egységesebb piaccal, még egységesebb szabályokkal, még szigorúbb közös kötöttségekkel, ha nem is egy Európai Egyesült Államokat hozna létre, de az afelé vezető úton határozott léptekkel menne tovább, nem pedig az önálló nemzetállamok abszolút önállóságára helyezné a hangsúlyt. Tehát ez az alap. Mit gondol, hogy melyik lesz itt a győztes?

- Én azt gondolom, hogy együtt többre megyünk, mint külön-külön. Ezt azért mindenki tudja, mert Európában különösen sok a kicsi állam. Mi ugyan közepes méretűnek számítunk, de azért ha a világ mércéjével mérjük, a tízmillió egy átlagos kínai város mérete, és Isztambul önmagában is kétszer akkora, mint egész Magyarország. A méretekkel óvatosan kell bánni. Igaz az, hogy együtt többre megyünk, érdemes építeni ezt az egységet és különösen abban a sokpólusú világban, ahol Kínával, Indiával, másokkal szállunk versenybe vagy akarunk együttműködni a külső piacokon. Ott azért az Unió mint méret igen hasznos. A keménymag, amelyik most minden bizonnyal összeáll, legszűkebb magjában is benne lesz a németeken, franciákon kívül a Benelux államok, Ausztria, Finnország, ez szinte biztosra vehető. Már ez az EU félmilliárdos lakosságának egyharmadát kiteszi és már tudja magával húzni a többit.

- Jól érzékelem, hogy Ön valószínűleg azért, mert sok nagy válságot megélt már, mérsékelten, de optimista?

- Azt hiszem, hogy a mérsékelt optimizmus indokolt. Eljutottunk oda, hogy van megoldás, körvonalazódik, van egy központi akarat, amelyik ezt akarja, egy kritikus tömeg. Nagyon fontos az Unióban, hogy egy ilyen mag, egy csapat kialakuljon. Ez meg is van. És nyom a helyzet abba az irányba, hogy megtalálják a megoldást. Én most ennek szurkolok.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Mit tett volna az ORTT Lomnici-ügyben?
Gyuricza Péter, az egykori Országos Rádió és Televízió Testület tagja


Bolgár György: - Mit csinált volna az ORTT 2010 előtt, ha egy olyan eset történt volna a köztelevízióban, mint ami most Lomnici Zoltánnal. Vagyis, hogy a híradóban kitakarják a sajtótájékoztatót tartó Legfelsőbb Bíróság volt elnökének fejét.

Gyuricza Péter: - Annak függvényében, hogy kit takartak volna ki, valamelyik oldal felháborodott volna, és egyéni indítványt tett volna, amelyben kérte volna, hogy a hatóság vizsgálja meg ezt az ügyet, hogy médiajogi szempontból a médiatörvény mely pontjával ellenkezik. Mert valamely pontjával biztos hogy ellenkezik. Ha én ott lettem volna, akkor valószínű, hogy tettem volna ilyen kezdeményezést. De mondjuk ad abszurdum, ha mondjuk Tőkés Lászlót takarták volna ki, mert azért el kéne játszani ezzel a gondolattal is, akkor miről szólna ma a közélet, melyik rádió, melyik televízió és melyik lap hogyan fogalmazna ezzel a kérdéssel kapcsolatban. És ha esetleg valamelyik ideológia által vezérelt médiumban láttuk volna ezt a jelenetet, akkor is nagy hisztéria lett volna. De itt egy minősített esetről van szó. Ez a közszolgálat. Ez a közszolgálati rádió és televízió, ahol viszont azt látjuk, hogy 2010-ben középvezetői szinttől felfelé kizárólag a jobboldali és szélsőjobboldali médiából rekrutáltak embereket. Ennek megfelelően hogy ezzel az üggyel kapcsolatban érdemben bármi történne, aminek ők elébe mennek, alig látom esélyét. Érdemi felelőst szerintem nem fognak megnevezni vagy nem fognak kitalálni. Mert teszem azt, minden normális hírműsorban van például szakmai szabályzat, és ha azt a szakmai szabályzatot áthágják, akkor azért a szerkesztőség vezetője felel. Itt, ha jól sejtem, az vizsgálja ezt az ügyet, akinek nem vizsgálódnia, hanem távoznia és lemondania kellene. Ráadásul pont egy olyan személy, aki már ilyenféle ügyben saját magának és a közszolgálatnak is rossz hírét keltette. A médiatanácsban vagy a néhai ORTT-ben az történt volna, hogy sürgősséggel benyújtunk egy ilyen indítványt. Ma egyébként talán volt is médiatanács ülés, az én reményeim szerint – mondanám optimistán – ez megtörtént. De ebből az ügyből levezethető, hogy miért rossz a médiatörvény. Azért, mert egy párt értékrendjét, egy oldal értékrendjét, egy ideológia értékrendjét képviseli a médiatanács.

- Nincs másik oldal, nincs harmadik oldal, nincs negyedik oldal, a  parlamentben képviselt pártok.

- Akkor ezt lehet plurális demokráciának nevezni? Nem lehet. Ilyen volt már a kézi vezérléses egypártrendszer idején. Gyakorlatilag, ha ez így működik, akkor ez elég nagy baj. A mostani médiatanács tagjainak különösen nagy a felelősségük és ügyelniük kellene arra, hogy még a látszata se keltődjék annak, hogy valamilyen ügyet nem hajlandók vizsgálni. És akkor hadd emlékeztessek néhány dologra. A médiatanács jelenlegi elnöke akkor, amikor Medgyessy Péter lemondott és Friderikusz Sándor készített vele egy interjút és merészelt kivágni egy kérdést és választ, vizsgálatot akart elrendelni a kivágott rész okán. Nem amiatt, ami lement a televízióban, mert az ORTT vagy a médiahatóság mégiscsak azt vizsgálhatná, ami a képernyőn megjelenik, hanem a kivágott rész miatt.

- Igen. Hogy merte azt a kérdést és választ kivágni, ami pedig tényleg belső szerkesztési kérdés.

- Teljesen szuverén szerkesztői dolog. Akkor, amikor a Hír TV-t az ominózus Magyar Televízió székházánál történt eset miatt az ORTT egymillió forintra büntette, akkor az ORTT fideszes tagja különvéleményben a döntést szakmaiatlannak és politikailag motiváltnak nevezte. Azt a monstre tudósítást, amiben a tudósító rendszeresen forradalomnak és háborúnak nevezte azt, ami ott történt. Tehát valami ilyesmi kellene most is hogy történjen, hogy legalább nézzen szembe a médiatanács egy ilyen üggyel, ami a maga nemében példátlan. És ismétlem, azért példátlan, mert ez a közszolgálatban történt meg.

- A közszolgálatban még példátlanabb. De ha az egyik nagy országos kereskedelmi csatorna híradójában történik, szerintem akkor is megengedhetetlen és valószínűleg akkor is el kellene járnia a médihatóságnál.

- Mindenhol megengedhetetlen, én azt mondom, hogy attól válik minősítetté a dolog, hogy mindez a közszolgálati Magyar Televízióban történik és ezért mondom azt, hogy ez a médiatörvény bizonytalanságaira vagy egyoldalúságára nagyon jó példa. Nagyon jó példa arra, hogy ez az összevont Hírcentrum mennyire diszfunkcionálisan működik. Nem értek egyet azzal, amit Szabó László az előbb elmondott, hogy azonnal léptek, amikor ezt észrevették. Nem léptek. 18 órakor a Duna Televízió híradójában ez lement. Lehet azt mondani, hogy nem látta az asszisztens. Tessék mondani, egy sajtótájékoztató olyan fontos dolog, hogy loholnia kell a szerkesztőnek, és nem várja meg a 21 órai adást? Vagy majd bekerül a fél nyolcas híradóba. Aztán fél nyolckor is megismételték, nyolc órakor az M2-n is. A szerkesztők, az asszisztens, a hírigazgató, a híradó vezetője, ezt mindenki benézte.

- De te rádiós szerkesztő is voltál, meg televíziós szerkesztő is voltál, egyáltalán bárkinek eszébe juthat ez szakmai szempontból, hogy töröljék ki valakinek a képét a felvételről?

- Szakmailag ez teljesen indokolatlan, ezért kellene azokat az állításokat vagy városi legendákat egyértelműen cáfolni vagy bizonyítani, hogy ilyen nincs, hogy nincsenek tiltó listák például. Vagy nincs kézi vezérlés. Néhány nappal ezelőtt olvashattuk valamelyik vezető kör emailjét, hogy az egyébként tehetséges Gereben Ágnes megjelenő könyvét melyik műsorokba be kell nyomni, hogy a könyvbemutató minél nagyobb hírverést kapjon. Az ilyenfajta bátorítások helyszíne a reggeli értekezlet, de nem ez. Tehát teljesen bizonytalan, ugyanis ha nem a Hírcentrum készítené és adná kézről-kézre a kazettát, akkor lehet, hogy az egyik stáb elkövet egy ilyen hibát, de a másik nem. És cinikusan teszem hozzá, hogy ha a magyar rádióban lement volna ez a tudósítás, ott vajon kisípolták volna a Lomnici arcát?

- A hangját sípolták volna ki. De látszik, hogy ez nem működik igazán olajozottan, ez az egyik problémája. A másik azonban az, hogy az ember tényleg nehezen szabadul a gondolattól, hogy ennek semmiféle ésszerű magyarázata nem lehet, csak az, hogy valakiket valamiért nem szeretnek és nem akarnak látni.

- Ez a legrosszabb ostobaság, ami itt megtörtént. És azért még halkan megkérdezném, hogy ezért az ügyért a Magyar Televízió nem vállalt felelősséget? Ő volt a felület, ő tette közzé. A Duna Televízió nem vállal felelősséget? Ő volt a felület, ő tette közzé. Miért nem mondanak egy mondatot se?

- Jó, nem teljes abszurdum az, hogy zűrzavaros szervezet ez az MTVA, amelynek a munkatársai ott dolgoznak a legkülönbözőbb intézményekben. Ez is egy külön vezetés alá tartozik, de közben a Magyar Televíziónak, a Duna Televíziónak, a rádiónak van egy külön szűk vezetése, olyan vezérigazgatókkal, akiknek ezek szerint semmi közük semmihez. A spórolás jegyében, mintha dupla fenekű vagy tripla fenekű volna az egész rendszer.

- Van egy harmadik feneke is sajnos a dolognak, hogy azokat a munkatársakat, akik értettek a szakmához, páros lábbal rúgták ki.

- Na jó, akkor lyukas fenekű a rendszer.

- Igen. Ennek az ügynek csak feneke van. Azért hívják ma be Lomnici Zoltánt az Estébe, mert ma van az Emberi Méltóság Nemzeti Emléknapja? Nem. Lomnici Zoltánt már tegnap be kellett volna hívni és tegnap meg kellett volna követni. Nem azért, mert Emberi Méltóság Emléknapja van, hanem azért, mert tisztességtelenül és aljas módon járt el vele a közszolgálati nem tudom micsoda. Média.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!