Egyedül nem megy



Mielőtt elmesélném Önöknek, hogy szerintem mi és miért nem megy egyedül, mondanék két példát.

Az első példa a dohányzásról és az egészségügyi ellátásról szól.

Kedves Állampolgártárs! A jómódú keresztény felső- és középosztályhoz tartozik-e Ön? Ahhoz, amelyet az Orbán-kormány bármi áron, a gazdasági válság kellős közepén is fel akar építeni, meg akar erősíteni? Ha igen, akkor ne olvassa el ezt a passzust, mert nem Önről szól.

Ha viszont Ön szegény (tehát, ahogy a KSH fogalmaz, abba a két decilisbe – a lakosság egy-egy tizedét magába foglaló csoportba – tartozik, amelynek az éves egy főre jutó nettó jövedelme nem éri el a 392 595 vagy 521 184 forintot), vagy ha nem is szegény, de a havi 210 ezer forintos átlagbér környékén keresők igen népes táborába tartozik, akkor a következőkkel okvetlenül számolnia kell.

Ha Ön dohányzik, most már tényleg le kell mondania annak az egészségtelen, de rendkívül vonzó és sok felejthetetlen pillanatot okozó terméknek a fogyasztásáról, ami a cigaretta. Mert az ismét megemelt jövedéki adóval sújtott cigarettaárak mellett a kérdés az Ön havi jövedelmi szintjén úgy fog felmerülni, hogy vagy dohányzik, vagy a gyerekének ad enni. Nem belátásból, szabad elhatározásból, esetleg a se szeri, se száma meggyőzések hatására mond tehát le erről a csodás és káros szenvedélyről, nem lehet rá büszke, hogy felismert valamit, döntött, kibírta és megcsinálta. Nem, Önt a legsúlyosabb egzisztenciális kényszerek fogják rászorítani arra, hogy akarata ellenére, dühöngve, elkeseredve, megalázottan felhagyjon már a dohányzással is (pálinkát persze készíthet is, ihat is, amennyit nem szégyell).

Szemben az Ön jómódú (keresztény) felső- és felsőközéposztályhoz tartozó polgártársaival (tudja, akiknek évi 314 ezer forinttal nőtt 2010-ben az egy főre jutó éves átlagjövedelmük): nekik ez után sem okoz majd semmiféle nehézséget, hogy a megemelt árú cigarettával boldogan továbbrongálják az egészségüket. Ők szabadon döntenek ezután is.

De ez még mind semmi. Ha Ön beteg lesz (krónikus hörghurut, érszűkület, keringési zavarok, ne adj isten, tüdőrák), és az Ön számára még megfizethető áron hozzá akar jutni a gyógyító vagy életmentő gyógyszerekhez, akkor Önnek kötelessége lesz katonás fegyelemmel betartani az orvos utasításait: pontosan kell szednie a gyógyszereit, pontosan kell követnie a diéta-előírásokat – nincs többé szalonna, kenyér, házi füstöltkolbász, van viszont sok zöldség-gyümölcs, ja, hogy drága?, hát istenem, az egészségért áldozni kell –, akár az egész életmódját is meg kell változtatnia. És mivel ezt ellenőrizni fogják, Ön nemcsak állandó orvosi, hanem állandó életmód-ellenőrzés alatt fog élni. Ha nem alkalmazkodik, az Ön számára megfizethetetlen magasságokba emelkedik gyógyszereinek az ára, és gyógyszer híján Ön gyorsabban romlik le, hal meg. Nincs lazaság, nem dönthet úgy, hogy kevesebbet ad fel a korábbi életmódjából, legfeljebb hosszabb ideig gyógyul.

Így csak az Ön jómódú keresztény felső- és középosztályhoz tartozó polgártársai dönthetnek, akiknek ez után sem okoz majd semmiféle nehézséget, hogy saját belátásuk alapján mérlegeljenek, mert a döntésük árának a következményeit meg tudják fizetni a patikában. Ők tehát szabadon döntenek továbbra is az életmódfeladás-gyógyulás arányairól.

Na és ha Ön beteg lesz, nemigen van más választása, mint hogy rábízza magát a közismerten lerohasztott magyar kórházrendszerre. Szemben felsődecilises honfitársaival, akik a kormánynak hála, ezentúl a munkáltató által adományozott nagy összegű magánbiztosítás révén a magánegészségügyi intézményekben kaphatnak az Önénél sokkal-sokkal színvonalasabb ellátást. (Mégse kellett volna igennel szavazni azon a 2008-as népszavazáson!)

A második példám az abortuszról és a bérrabszolgaságról szól.

Kedves magyar alsódecilis-Hölgyek! Ha Önök nem hallottak még fogamzásgátló szerekről; ha hallottak ugyan róluk, de a családjuk, a környezetük vallási vagy bármilyen más okból nem engedi meg Önöknek a szedését; ha Önök fegyelmezetlenek a szexuális életükben, vagy szeretnének ugyan fegyelmezettek lenni, de bunkó férjjel verte meg Önöket a sors, aki vágykielégítő tárgynak nézi Önöket, így Önöknek minden kangörcs esetén rendelkezésre kell állniuk; ha szednek ugyan fogamzásgátlót, csak éppen a 93 százalékos biztonságú szerek mellett Önök a 7 százalékhoz tartoznak… akkor Önök csak azért menekültek meg attól, hogy a megfizethetetlen ár miatt ne jussanak hozzá az abortuszhoz, mert szemben a KDNP-vel és a Jobbikkal, a kormány rájött, hogy a nemzetnek nem a prolimagyarok szaporításával kell sokasodnia. Van azokkal már most is elég baj, nem győzik a csemetéiket 16 éves korukban kirugdosni az iskolából – nem baj, lesz sok közmunkás ároktakarításra, erdőtelepítésre, haladunk a megígért egymillió új munkahely és az újabb, egész életükre tönkretett generációk kialakulása felé –, akit meg nem rúgnak ki, azt nem győzik beterelni abba a szakmunkásképző rendszerbe, amelynek semmi köze a prolicsemete gyermeki vagy kamaszvágyaihoz, de még csak egy felvilágosult társadalom alapismérvéhez sincs köze, hogy minél több jól képzett tagja legyen, mert csak a magyar gazdaság bérrabszolga-szükségletéhez van köze, de hát ez az az emberáldozat (ez is az), amelyet meg kell hozni a magyar tulajdonosi osztály megerősödéséért (és persze, sajnos, nem kivédhető, hogy a külföldi cégek is profitáljanak belőle). Amúgy afelől se legyen kétségük, hogy Önök, a nem a jómódú keresztény felső és középosztályhoz tartozó családanyák és családapák, valamint nem szaporítandó csemetéik lesznek az áldozatai az új munkatörvénykönyvnek is, nemcsak jogfosztott bérrabszolgaként, hanem a munkáltató belátásától függő munkaidő-megállapítás és szabadságolás miatt is, ami az Önök családi életét totál szétveri, noha a mélyen emberbarát parlamenti kereszténypolgárok oly sok szívhez szóló dolgot elmondtak már a családi életről, amióta hatalmon vannak. (A bérrabszolga-perspektívából szép különösen az egész családvédelmi törvény meg az a mondás, hogy „egészséges társadalomban egészséges gyermekeket anya és apa nevel fel” – értsd: nem anya és anya, apa és apa, nem is egyedülálló nő vagy férfi. A lényeg, hogy apa és anya. Hogy aztán az életükkel a munkaadójuk rendelkezik, ha egyáltalán van munkájuk, az lényegtelen. Ez tényleg maga az egészség!)

Na de vissza a fősodorhoz: szóval így esett, hogy a magyar parlament végül nem szavazta meg, hogy elvonják a terhességmegszakításra előirányzott 400 millió forintot, amit a KDNP és a Jobbik, ez a két mélyen emberbarát párt kívánatosnak tartott. Különben Önöknek, kedves magyar alsódecilis-Hölgyek, szülniük kellett volna, vagy kötőtűzniük, szemben az Önök jómódú keresztény felső- és középosztályhoz tartozó hölgytársaival, akiknek semmiféle nehézséget nem okozott volna, hogy kiköhögjék azt a harmincezer abortuszforintot. (Bár várják ki a végét, Soltész Miklós, NEFMI-államtitkár már Rómában is tett lépéseket, hogy a magzatvédelmet ne csak a magyar, hanem az uniós alkotmány is rögzítse, és ne higgyék, hogy a sok ájtatos magyar parlamenti férfiú nem készül rá, hogy előbb-utóbb korbáccsal is érvényt szerezzen magzatvédő elveinek, és akkor jaj Önöknek. Mert jómódú hölgytársaik előtt akkor is nyitva áll majd a határ a külföldi kórházakba vezető úton.)

Összegezve: akinek pénze van, szabad. Akinek nincs pénze, annak az életét olyan területeken is a külső kényszerek uralják, amelyeken nem lenne szabad, elvégre az adóink, járulékaink arra (is) valók, hogy akiknek nincs, azok is emberhez méltó életet élhessenek. Csak hát ehhez egy olyan állam kellene, amelyik nem a saját nagyívű történelemformáló rög- és téveszméit követi, hanem a rábízott emberek sorsára figyel.


Alone – flickr/fukcanabi

 És most itt egy furcsa csavar jön.

Amikor Önök, kedves nem felső és felsőközéposztályhoz tartozó polgártársaim, azt hallják, hogy Magyarországon pusztul a demokrácia, vége a jogállamnak, totálisan le van építve a fékek és az ellensúlyok rendszere, hogy nincs többé Alkotmánybíróság, bírói függetlenség, Nemzeti Bank, hogy a parlamenti kétharmadot senki és semmi nem akadályozza meg abban, hogy keresztülvigye az akaratát, amely akarat nem más, mint egy elszállt – bár Önök által esetleg bálványozott – miniszterelnök akarata, akkor nem életidegen, csak húsz értelmiséginek meg a fél világnak fontos elveket hallanak. Az Önök életéről van szó. Arról, hogy a szolgalelkű kétharmaddal megtámogatott fővezér akadálytalanul feláldozhatja-e Önöket meg a gyerekeiket egy emberellenes és működésképtelen gazdaságfejlesztési mánia oltárán, hogy teremthet-e az Önök bőre és pénztárcája rovására egy kliens – vele puszipajtási és kölcsönös segítségnyújtási viszonyban álló, mindenki mást eltaposó – „magyar” nagytőkésréteget, hogy segítheti-e az Önök hátán felkapaszkodni az új magyar (és reményei szerint keresztény) felsőközéposztályt, hogy megerőszakolhatja-e Önöket és a gyerekeiket egy letűnt és mélyen emberellenes ideológia nevében, amely semmi másra nem szolgál, mint hogy kicsikből és nagyokból megfélemlített, gondolkodásképtelen, kiszolgáltatott és engedelmes birkákat csináljon. Akik ha egyáltalán észreveszik, szóvá tenni biztosan nem merik, amit mások élete érdekében az ő életükkel művelnek.

Az imént felsorolt, sokszor hallott, Önök által bizonyára üresnek tartott kifejezések arról szólnak, hogy ha Önök mindezt mégse akarják, de nem tudják magukat megvédeni – márpedig nem tudják –, akkor legyen valaki, intézmény, ember, szabály, amely megvédi Önöket. Lehet, hogy ezek a garanciális intézmények nem védték Önöket eléggé az elmúlt húsz évben, vagy nem vették észre, hogy Önöket is védik, mert ez a védelem rengeteg áttételen keresztül valósul meg. De azt talán érzik, hogy ennyire kiszolgáltatottak, lesajnáltak, árokszélre vetettek még sose voltak. Nehéz persze rájönni, hogy a nagy magyar nemzeti lózungok, amelyekbe ezt a helyzetet a kíméletlen fővezér ügyesen becsomagolja – és amely bizonyára vonzó az Önök fülének és szívének, mert ha már a személyes életüket tönkretették, legalább a nemzeti közösség tagjaként érezhessék nagynak magukat – nem Önökről, csak Önöknek szólnak. Arra valók, hogy segítsenek elfedni azt a szakadékot, amely az Önök valóságos életének egyre tragikusabb és a fővezér által preferált szűk társadalmi csoportok életének egyre magasabb minősége közt tátong. Önök csak a jelszavak szintjén tartoznak a felemelkedő nemzethez. A valóságban Önök azok, akiknek az egzisztenciális és lelki megnyomorítása árán egyszer majd felemelkedik a nemzet – mármint ha a fővezér nem téved, amire katasztrofálisan nagy az esély (és ezt előbb-utóbb talán a preferált felső és felsőközéposztályhoz tartozók is észreveszik majd).

Mindenesetre befejezett tény, hogy tudnak róla, vagy sem, tudomásul veszik, vagy sem, többé senki sem tudja Önöket megvédeni az elszabadult hatalomtól. Mert Önök nem védték meg a saját védelmükre szolgáló intézményeket, rendszereket és személyeket. Bizonyára van mentségük, hiszen nem tudták, sose fordította le az Önök nyelvére senki, mi dolguk is van Önöknek ilyen felhőrégiókban székelő kategóriákkal, mint demokrácia, jogállam, garanciális intézmények és társaik.

De ez nem változtat azon, hogy mivel nem maradt senki és semmi, ami megvédhetné Önöket, nincs más hátra, mint az önvédelem. A világ legnehezebb és legkockázatosabb dolga. Mert egyedül nem megy. Mert az érthető egzisztenciaféltés ellenére is el kell hinni, hogy ha sokan mernek szembeszállni, ha huzamosan mernek szembeszállni, védve lesznek. Mert meg kell tudni szervezni az ellenállást.

Így aztán ha Önök nincsenek ott a Milla tüntetésein, ha nem értik, miért kellene elzarándokolniuk nap mint nap a Kossuth téren kétségbeesetten tiltakozó pedagógusokhoz, ha szélsőséges megnyilvánulásnak vagy ostoba önsanyargatásnak tartják a televízió előtt éhségsztrájkolók akcióját, ha nem rúgják ki két lábbal azokat a szakszervezeti vezetőket, akik eladták Önöket egy tál lencséért ennek a hatalomnak, egyáltalán, ha fel sem merül Önökben a szervezett ellenállás gondolata, akkor Önök a saját önvédelmükről is lemondtak.


Mihancsik Zsófia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!