rss      tw      fb
Keres

A Paul Krugman-blog újra Magyarországról szól




A Nobel-díjas közgazdász Még többet Magyarországról címmel újabb adalékokat közöl a The New York Times honlapján vezetett blogjában Kim Lane Scheppelétől, aki Magyarország alkotmányos forradalma című írását egészíti ki.


Kim Lane Schepelle elküldte nekem a legfrissebb fejleményeket a magyarországi politikai helyzetről, íme.

Frissítve: Válság és Demokrácia

Kim Lane Scheppele

Az eredeti írásomra született olvasói kommentárok fényében azt szeretném megmagyarázni, hogyan keveredett Magyarország ebbe a helyzetbe, és vajon a magyarok azt kapták-e, amire szavaztak.

Igen, állítom, hogy a 2010-es választás nyílt és tisztességes volt, ám ez nem jelenti azt, hogy a magyarok azt kapták, amire szavaztak. A Fidesz nem azzal kampányolt, hogy megváltoztatja a teljes alkotmányos berendezkedést. Ráadásul a magyarok nem helyeslik azokat az alkotmányos változásokat, amelyeket a Fidesz művel. A választások óta a Fidesz elveszítette szavazóinak felét, ebből következően a népszerűsége alig 20 százalékos.


Ám miközben a Fidesz népszerűsége zuhant, egyetlen más párt sem tudott szavazókat nyerni. A legnagyobb „politikai” párt Magyarországon a „bizonytalanoké”, illetve azoké, akiknek a válasza „nem tudom”. A Fidesz még az országgyűlési választások idején sem szerezte meg a társadalom többségének a támogatását. Csakis azért győztek, mert sok „nem tudom”-os otthon maradt.

Szóval miként eshetett meg a Fidesz 2010-es elsöprő győzelme?

Magyarország, amelynek a  kommunista időszakból örökölt adósságállománya a legnagyobb volt a szovjet csatlós államok között, azóta sem tudta rendbe rakni a pénzügyeit. Az előző szocialista kormány, amelyet 2002-ben megválasztottak, majd 2006-ban újraválasztottak, belefulladt a botrányokba, és rendkívül népszerűtlenné vált. Ám a gazdaság helyzete csak tovább rontott a dolgokon.

Magyarországon is megjelent a lakáspiaci lufi, amelyet a magyarok által felvett euró- és svájcifrank-hitelek fújtak fel. A világgazdasági válság, az előző kormány rossz gazdálkodásával párosulva, a forint meredek zuhanását eredményezte. Így a magyarok jelzáloghitelei hirtelen megkétszereződtek, sőt megháromszorozódtak. A számok magukért beszélnek.


A forint sérülékenysége arra kényszerítette az előző kormányt, hogy egy technokrata miniszterelnököt válasszon, aki gyorsan stabilizálta Magyarország pénzügyeit az IMF által nyújtott hitel segítségével.

Ám a választók dühösek voltak, és az első adandó alkalommal a korábbi ellenzéki pártra, a Fideszre szavaztak.

A Fidesz mostani, alig 20 százalékos népszerűségével teszi tönkre a korábbi alkotmányos rendet, és az országban senki sem tudja őket megállítani. A Fidesz ellenzéke szervezetlen, és egyetlen más politikai párt sem tudja mozgósítani a kiábrándultakat. Ráadásul a következő választások csak 2014-ben lesznek.

Paul Krugman írása heves reakciókat váltott ki Magyarországon. És a Fidesz azzal válaszolt, hogy beterjesztett egy házszabálymódosítást, amely szerint nincs szükség általános vitára, ha egy törvényjavaslatot kétharmados többséggel terjesztenek be a parlamentben. Most aztán a Fidesz, a maga mozdíthatatlan kétharmadával, a saját politikai programját úgy tudja átverni a parlamenten, hogy még lehetősége sincs senkinek ellenvetést tenni.

Paulnak abban is igaza volt, hogy összefüggést látott a válság és a demokrácia között. A magyarok irtózatos gazdasági sokkot éltek át, amely korábban és mélyebben érintette őket, mint szomszédaik legtöbbjét. Ezzel magyarázható az éles jobbra fordulás, legalábbis politikai értelemben.

Ám az a párt, amely a választásokon győzött, nem akar mást, mint bebetonozni magát a hatalomba a belátható jövőre. A magyarok nem akarják ezt, de képtelenek megakadályozni. Magyarországon a politikát egyszerűen eltérítették, ahogy a repülőket szokás.

_______________

Paul Krugman a Galamusban:
– Két rövid blogbejegyzése Magyarországról: „Hajmeresztő” és „jobb távol maradni Budapesttől” – amerikai apróságok Magyarországról
– Írása a The New York Times véleményrovatában: Paul Krugman: A közvetlen veszélyt a Fidesz jelenti
Krugman-blog – Kim Lane Scheppele: Magyarország alkotmányos forradalma



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!