A nép és a szavak

Ami azt illeti, már a „konvergencia” szóval is baj volt: lett abból a konferencia-programtól kezdve az ingerencián át a Kohn-vergenciáig minden, ami belefért.

Most meg itt van ez az „oligarchiák”.

– Eddig nagyon szimpatikus fiú volt ez az Orbán Viktor, de most nem értem, miért akarja kiirtani az orchideákat... – mesélik egy idősebb hölgyről, aki fiatalkorában valószínűleg könnyes szemmel hallgatta Tolnayval és Págerrel a Fehér orchideákat. És most az egyik budai buszon örvendeztette meg az utastársait ezzel a mondatával.

Nem értem, hogy a szemmel láthatólag nagyon művelt és minden téren különösen pallérozott gondolkodású politikai elitnek miért kell egyszersmind kérkednie is azzal a mérhetetlenül nagy tudásával, amelynek egyébként az élet minden pillanatában csak a hasznait látjuk. Nyilván az „iskola” fogalma is csupán azért maradt ki a Nemzeti együttműködés nyilatkozatának alapfeladatai közül, mert el sem tudják képzelni a megalkotói, hogy egy olyan közegben, amilyen a miénk, egyáltalán szükség lehet még iskolákra. Hát pedig, mint látjuk, sajnos mindenben még nem lehet ez az elit a norma. Úgyhogy szerencsésebb volna, ha mégis leereszkednének a néphez. És amikor az ellenség nevéhez érkeznek, akkor egyszerűen csak azt mondanák, hogy „mocskos kommunisták”, illetve „gonosz tőkés”. Ezt ma már nálunk mindenki érti, hiszen az előző rendszerek felváltva épültek erre a két ellenségképre. Mindkettő be van gyakorolva.

Az igaz, hogy az „itt a vége, fuss el véle” is.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!