rss      tw      fb
Keres

Kiskapu a nagy Operaházon




– Közel százezren vagyunk! – jelenti a tüntetés civil „műsorvezetője”, Ámon Betti, nagyjából félidőben. – A Körúton leállították a forgalmat, mert ott is mi vagyunk!!!

– Or-bán, taka-rodj! – fordítja erre visszájára a tömeg a klisét, amely két évvel ezelőtt a riválisa nevével még oly kedvesen hangzott a címzettjének.

– Most már biztosan meghallotta – zárja le a skandálást Ámon Betti.

Ne áltassuk magunkat: nem hallotta meg, és soha nem fogja meghallani. Már tudniillik azt, hogy ez egy igen jelentős és indokolt elégedetlenség, szellemi és elvi szembenállás kifejezője, még ha goromba is. Erre neki nincs se füle, se lelke. Amit meghall ebből, az reflexből az önigazolás nyelvére lefordítva érkezik meg a tudatába. Úgyhogy a tüntetés jelentése nála ez lesz: „Íme, itt az összes elméletem tökéletes megjelenítése”. A tüntetés egyértelmű megerősítése annak, hogy itt most is őrá, és csakis őrá van szükség. Mindenki láthatja, hogy az országban még mindig aktívan nyomulnak a gonoszok, az uszítók, a „másik” rend ádáz védelmezői (mert, mint tudjuk, rendből is csak kétféle lehetséges nála: a sajátja, és ami szemben áll azzal). Alkalmasint a haza elárulói. Íme, itt a bizonyíték, hogy neki mekkora ellenerővel szemben kell vezérelnie a maga gyorsnaszádját a magyar nép vérzivataros történelmének tengerein! S mi más lehet egy ember, akivel szemben ekkora erők gyülekeznek? Csakis hős lehet, efelől semmi kétség. Soha még ennyire világosan nem látszott meg, hogy rajta kívül senki sem hivatott szembeszállni mindazzal, amit most látunk. Hát nem ő az, aki évek óta, folyamatosan megjósolja a létezésüket? És amikor elő is lépnek a vízióiból, meglátja, és azonnal felismeri, halálpontosan beazonosítja a Gonosz képviselőit. Az egész identitása erre a felismerésre épül. Ő az, aki kizárólag hozzájuk képest létezik, egyéb identitása nincs is. Csak megsokszorozni tudja az erejét és elszántságát egy ilyen tüntetés, pláne, ha még a résztvevői merészelik elorozni tőle épp a népharagot, amely pedig kizárólag az ő hivatkozási alapja lehet! Most van csak igazán elemében.

A jó hír azonban az, hogy az ő politikai süketsége és vaksága, önjáró stratégiája végül is lényegtelen. Ezek a tüntetések alapvetően nem neki szólnak. Ezek arra valók, hogy az általa oly sokat emlegetett embereknél nyissanak fel szemeket, füleket, aktivizáljanak agytekervényeket. Hogy azok előtt tegyék világossá a valódi törésvonalakat, valamint hogy mi mit jelent és miből mi következik. Százezren azért kellett most összegyűlni egy úri muri színhelye előtt, hogy a hülye is értse: nincs rendjén ennek az újnak mondott alkotmánynak a megünneplése. Mindenki vegye észbe, hogy amit eddig netán evidensnek gondolt, az másoknak – éspedig feltűnően sokaknak, ami azért már valamit reprezentál – egyáltalán nem evidens, sőt, akár felháborító. Hogy amiről a kormány azt mondta neki: magasztos, arról most százezren azt mondják: nem az. Sőt: bóvli. Itt most százezer ember beszél arról egyöntetűen, hogy baj van, mert a hatalom úgy nyúl az alkotmánybírósághoz, hogy az a jogrend megcsúfolását hozza. Úgy hallgattat el egy rádiót, hogy az, jól tudjuk, azonos a betiltásával. Márpedig ez, mint helyzet, mindenki számára ismerős lehet – az értelmezése nem oldal-kérdés. És hogy itt nem jobboldal-baloldal, hanem autokrata és demokrata áll szemben.

Közpénzből náciknak adnak át színházat Budapesten – igen, akik körül a cirkusz zajlott, azokat magyarul náciknak hívják, tessék már végre megérteni!

Azután egy ember, aki nyilvánvalóan ért a joghoz – mert hiszen évekig magas tisztségben védte –, az most azt mondja, hogy a bűn gyülekezik az Operában, és az erény van jelen az utcán. Azt is mondja, hogy Orbán az alkotmány megvédésére esküdött fel, de ehelyett megdöntötte. Miért mondana ilyet egy közismert szaktekintély, ha nem így volna?

A kormány úgy nyúl az emberek megtakarításaihoz, mintha azok a sajátjai lennének – ismerős ez is.

Undok, veszekedős, provinciális koszfészekké züllesztenek egy olyan országot, amely többre és jobbra képes – ezt is mondják. Pedig az országnak szerintük is voltak és vannak európai szintű erői és európai szintű teljesítményei. Szóval, akik ott vannak, azok a hazáért szólnak, és nem a haza ellen. Nem üvöltöznek semmiféle „magyarelleneset”, nem beszélnek genetikai meghatározottságokról és nem szidják a magyar társadalmat. A kormányt és a balfogásokat szidják, s ez ügyben ugyanazokat a verseket hívják segítségül, amelyeket közülünk bárki hívhatna: a Szózatot és Illyés Egy mondatát a zsarnokságról.

Ezek szerint nemcsak itt léteznek gondolatok alkotmányról, sajtószabadságról, ország sorsáról, hanem ott is, ráadásul csupa ismerős eszköz, csupa ismerős forma, hihető és érthető magyarázat – ha csak egy pillanatra is, de ennek át kell futnia mindazok agyán, akik ezt a tüntetést látták.

Hogy azután ez csak egyszeri lenyomat marad, vagy megerősítéseket is nyer majd, az már a jövő kérdése, de egy biztos: itt most mindenki kapott egy jelzést, éspedig nagyon is erőteljeset. Akkorát, hogy a fal adta a másikat a kétharmadosságos nagyságosoknak.

Még szerencse, hogy a falon van egy oldalsó kapu is, így azon a miniszterelnök sikeresen kislisszolhatott, és beugorhatott a kormányőrség biztonságot jelentő furgonjába.

Kis ugrás a miniszterelnöknek, de nagy lépés a köztársaságnak. Szép látvány, de jó volna, ha ezt most már senki sem kezdené el festeni a Kerényi káderei közül.

(Lévai Júlia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!