rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. január 3.

Czeizel Endre orvos-genetikus


Bolgár György: - A mai Népszavában elindult egy elsőoldalas sorozat, „Egy mondat a zsarnokságról” címmel. Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas író írta az első egy mondatot. Így szól: „Szégyelljék magukat a bukásukig és tovább, az egész Teljhatalom zéerté vezérestől, kormányostól, frakcióstól, holdudvarostól; szégyelljék magukat a gyászos oktrojálmányért, amit most fényesen ünnepelnek az operában; védjék meg őket a buzgó nyilasok, akik nélkül még hamarabb megbuknának; szégyelljék, hogy szégyent hoznak ránk Európában, hogy szétbetyárkodták az országunkat, a magyar demokráciát, a jogállamot; hulljon vissza a fejükre minden „Magyar köztársaság”-tábla, amit csak leverettek.” Ahogy tudom, a holnapi Népszavában Ön ír egy mondatot a zsarnokságról.

Czeizel Endre: - Igen. Felkértek, és írtam.

- De ugye egy író, aki sokszor meg szokott nyilvánulni közéleti-politikai kérdésekben, még csak természetesen ír egy ilyen mondatot, nyilván van neki sok hasonló mondata készenlétben. De az orvos-genetikus, akinek más a szakmája, aki néha megnyilvánul ugyan közéleti kérdésekben, de mégsem erről beszél és ír nap, mint nap, hogyhogy rávette magát erre?

- Nem volt könnyű, meg kell mondanom, még sokáig vívódtam is, de mostanában, amióta nyugdíjas vagyok és van szabadidőm, nagyon foglalkoztat a géniuszság, hogy mitől lesznek kivételes képességű emberek. És én azért úgy gondolom, hogy a politika területén is kikristályosodnak és általában a közéletben is azért kikristályosodnak kivételes genetikai adottságú emberek, akik aztán a társadalomnak köszönhetően kiemelkednek. Ez a gének vagy az istenek adománya, hogy valakiből géniusz lesz, és engem mindig az gondolkodtat el, hogy miért van az, hogy ezt egyes emberek jó célokra használják – most akár Jézus Krisztusra vagy Gandhira gondolok, akiknek az volt a fő célkitűzésük, hogy megtanítsák az embereket a szeretetre, a szegények istápolására –, és miért vannak – most hadd ne mondjak neveket – olyan zsarnokok, akik viszont ezzel a géniuszságukkal visszaélve tulajdonképpen a humanitás ellen tesznek. És ezt olyan nehéz megmagyarázni, mert az ember érti, hogy mitől lesz valaki kivételes szellemi képességű, de azt, hogy mitől lesz valaki jó vagy mitől lesz valaki rossz? Tudjuk, hogy bennünk van, mert bennünk van Ábel meg bennünk van Káin, de hogy mikor az egyik és mikor a másik, az azért egy genetikus számára nagyon nagy kihívás, és azt hiszem nincs erre igazi magyarázat. És tulajdonképpen ezen elmélkedtem.

- Azt akarja mondani, hogy kivételes képességek kellenek ahhoz, hogy valaki zsarnok vagy diktátor legyen?

- Feltétlenül.

- Nem elég ahhoz rossznak lenni vagy nem elég ahhoz erőszakosnak lenni, nem elég ahhoz csak a hatalom megszerzésében jónak lenni, hanem különböző kiemelkedő képességek kellenek hozzá?

- Így van. Biztos. Azt gondolom, hogy mondjuk, Napóleontól kezdve, hadd ne mondjam a 20. századi és kortárs zsarnokainkat, ők a maguk nemében kivételes képességű emberek. És ami számomra felfoghatatlan, hogy azért valahogy a géniuszok többsége átérezte, hogy az az adomány, amit most Isten vagy a gének adtak nekik, kötelezi őket arra, hogy inkább az emberiség kedvében járjanak és jók legyenek. És aztán sokszor az ember elcsodálkozik, hogy mondjuk a hatalom mámorában miért lehetnek ilyenek.

- Nem lehet, hogy még a szörnyű zsarnok is jó embernek indul, aki a kivételesnek gondolt képességeit valami általa elképzelt jóra akarja felhasználni?

- Igen. Én azt gondolom, hogy biztos van ilyen, de amikor már valaki ennyire rögeszmésen képzeli az általa jónak tartott elképzelést megvalósítani és ezt mindenkivel szemben és minden jó vagy rosszakaratú kritikával szemben is fenntartja, akkor már orvosilag felmerül az emberben, hogy van valami gond, hogy mennyire képes az önértékelésre, az önszabályozásra, a megbízható döntéshozatalra.

- De hogy lehet akkor valaki kivételes képességű, ha nem képes a józan belátásra, a józan önmérsékletre, arra, hogy másokra odafigyeljen, mások véleményét figyelembe vegye? Akkor lehet, hogy valamiben kiemelkedő, de nagyon sok alapvető dologban átlag alatti.

- Így van. Én ezzel most ugye a debreceni egyetemen foglalkoztam, ahol szaktanári képzés van olyanoknak, akik kivételesen tehetséges gyerekekkel akarnak foglalkozni, szóval az elmúlt tizenöt évben eléggé elmélyültem ebben a témában. És tényleg meg tudjuk jól fogalmazni, hogy mitől lesz valaki géniusz. Hogy most a matematikában, a zenében, a politikában? Hogy milyen képességek kellenek, hogy valaki az átlag fölötti legyen? És hinnünk kell abban, hogy az ő kiemelkedésük azért nem véletlen. De akkor mindig bejön két tényező. Az egyik az orvosi tényező, hogy ahhoz, hogy valaki kivételes géniusz legyen, élni is kell, mégpedig alkotásra képes állapotban, a másik a morális, az etikai faktor, hogy valaki ezt az Isten vagy gének adta kivételes képességeit mire használja. És itt jön be megint egy orvosi probléma, hogy ez most valamifajta belső deviancia-e, vagy ahogy Ön is mondta, valószínűleg az indulásnál neki szép humanitárius céljai voltak, nemzetmegváltás meg minden egyéb, de aztán ez láncreakciókon keresztül hogy jut el oda, hogy ez tulajdonképpen a szegények megtiprása, a be nem hódoltak tönkretétele, szóval, ezt a láncreakciót azért nagyon nehéz megérteni, legalábbis nekem.

- A kutatásaiban, vizsgálódásaiban talált arra példát, talált olyan zseniket, akik egy bizonyos pontig fantasztikusan íveltek felfelé és fantasztikus eredményeket értek el, aztán valaminek a hatására bekövetkezett valami óriási törés vagy nagy irányváltás, és vagy rossz emberekké váltak, vagy a zsenijüket valami egész másra vagy egészen értelmetlen dologra használták fel?

- Igen. Itt két dolog jut eszembe. Az egyik az, hogy a művészekre sajnos jellemző, hogy a belső égés, az ihletettség láza nagyon gyakran önpusztításba viszi őket. Gondoljon Ady Endrére vagy bárki másra. Tehát orvosi szempontból ez is egy óriási kihívás, hogy miért kell hogy feláldozzák magukat, miért kell hogy elégessék magukat.

- De az önpusztítás mellett még kijöhet közben valami olyan zseniális mű és művészet, ami bizonyítja, hogy ő mégiscsak zseni volt.

- Igen. József Attilának igaza van, hogy pokolra kell annak menni, aki költő akar lenni. Mondjuk, aki géniusz akar lenni. Ez az élet nagy igazságtalansága, hogy általában nagy művek szenvedés közben, vérből, izzadságból és kínból születnek. Szóval ez olyan igazságtalan, hogy miért nem boldogságban tudják az emberek megírni az „Ódát” meg a „Szeptember végén”-t. Ez egy nehéz kérdés. De azt is látom azért, még a tudós világban is, hogy bizony ahhoz, hogy valaki elfogadtassa az új eszméit, az ő kreativitásából kipattant eszméket, bizony agresszívnek kell lenni. Mert ugye el kell fogadtatni a szürkék nagy hegedűs táborával ezeket az új eszméket. Szóval sokszor van olyan érzésem, hogy a géniuszok nem feltétlen jó emberek. Mert ahhoz, hogy ők megvalósítsák azt az új ideát, ami kipattan a fejükből, bizony erőszakosnak kell lenni. Nem véletlen, hogy a géniuszok döntő többsége férfi. A nők ennél sokkal rendesebbek, hogy valami önkritikát mondjak.

- Ez vajon mitől van, hogy a nők – most tegyük idézőjelbe – rendesebbek, de kevesebb is köztük a géniusz?

- Ennek történelmi okai vannak. Azért gondoljuk meg, hogy száz évvel ezelőttig az asszonyok tizenegy gyereket szültek. Ki kellett hordani, szoptatni, felnevelni őket, ők a házon belül voltak.

- Hogy lehet emellett géniusznak vagy zsarnoknak lenni.

- Mondjuk, a zsarnokság az belefér.

- Maximum a családban.

- A másik pedig az, hogy ránk, férfiakra azért jellemző ez az androgén hormon, hozzuk magunkkal az evolúció hordalékát, hogy minden hordában mi akarunk az alfahímek lenni. És ez azért rányomja a bélyegét általában a férfiakra, hogy ők a szemétdombon a főkakasok akarnak lenni. Aztán itt a politikában ez a főkakasság már elég veszélyes dolog, főleg, ha aztán elveszti a határait.

- Hogy a Népszava pontosan mire jut ezzel a sorozattal, az majd kiderül. Nyilván mindenkinek meglesznek a maga mondatai a zsarnokságról, de természetesen a kiindulópont Illyés Gyula 1950-ben született verse, és ott találtam egy olyan versszakot, ami furcsán rímel erre a tegnapi eseményre az operában és az operán kívül. Azt mondja, „hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak az ernyedetlen, tapsoló tenyerekben, kürtben, az operában, épp oly hazug-harsányan zengő szoborkövekben, színekben, képteremben, külön minden keretben, már az ecsetben”. Ez a zsarnokság, ugye, ezt tudjuk a mi történelmünkből és mi már sajnos megéltük, valóban odáig vezetett annak elég extrém formájában, hogy a zsarnok bele akart szólni mindenbe. Abba is, hogy a kürtöt hogyan fújják, vagy a festő hogyan fest, és furcsa módon, lám, még képkiállítást is tudtak rendezni tegnap. De vajon kell-e ahhoz extrém zsarnoknak lenni, hogy a zsarnokság mint kifejezés használható legyen valakire? Vagy azért vannak ennek különböző formái, ami nem feltétlenül függ össze azzal, hogy valaki kisebb vagy nagyobb géniusz-e?

- Most ’56 jut eszembe, mert ezt a verset akkor ismertem meg. Ma meg is érthetjük ugye. Gondolom, azért még most sem lenne könnyű, bár azért bízunk benne, hogy amíg a Klubrádió van, ezt lehozták volna. De a lényeg az, hogy tudom, hogy akkor ez mekkora reveláció volt – és megint csak a költő géniuszságról van szó, mindig ezen irigykedek –, hogy amikor az ember tudósként próbál megfogalmazni szép gondolatokat és egyszer csak József Attilánál vagy Illyés Gyulánál, vagy más géniuszoknál rátalál, hogy ők mennyivel pontosabban ráéreztek ugyanarra. Mi genetikusok most istentelen büszkék vagyunk arra, hogy ismerjük a géntérképet és rájöttünk, hogy minden embernek más a DNS-e. De Kosztolányi már megírta, hogy minden ember egyedüli példány. Ezzel azt akarom mondani, amit most az Illyés-vers hoz a tudatomba, hogy micsoda zseniális ez a megfogalmazás és milyen tragikus, hogy ez többször is előfordul.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái