rss      tw      fb
Keres

Találóskérdés – a Fidesz válasza az amerikai nagykövet interjújára


Az interjú

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis pénteken interjút adott a Népszabadságnak (Nagyon csalódottak vagyunk – interjú az amerikai nagykövettel).

Előbb elmondta, milyen jó volt a kapcsolatuk az Orbán-kormánnyal.

„Nagyszerű két év volt, izgalmas időszak.” „…úgy érzem, hogy az elmúlt másfél évben, amióta az új kormány van hatalmon, a kétoldalú kapcsolatok megerősödtek a két ország között.” „…hatalmas változások zajlottak Magyarországon, amit szorosan figyelemmel kísértünk. Szorosan együttműködtünk a kormánnyal, miközben a reformokon dolgoztak, és észrevételeket tettünk.” „Mindig is nagyon jók voltak a kapcsolataink, az ajtók nyitva álltak előttem és a munkatársaim előtt.”

Aztán elmondta, miért nem olyan jók ma már a kapcsolatok.

„…amikor a múlt év végén a sarkalatos törvényeket úgy fogadták el, hogy az általunk megfogalmazott aggodalmakat nem vették figyelembe, az nagyon nagy csalódást okozott.” „…csak az utóbbi néhány hétben vált világossá számunkra, hogy sok olyan területen, ahol komoly fenntartásaink voltak, a megjegyzéseinket egyáltalán nem vették figyelembe.” „A választások fontosak, de a demokrácia többet jelent, mint pusztán szabad választásokat. A demokráciának része a jogállam elemeinek tisztelete és a demokratikus intézmények fenntartása is.” „Mint üzletasszony én magam is elmondhatom, hogy a kiszámíthatóság nagyon fontos, és a rengeteg változás bizony befolyásolta a befektetések kiszámíthatóságát. Hozzá kell tennem, hogy a befektetések szempontjából Magyarország nagyon sok előnnyel is rendelkezik, ezért a kiszámíthatóság visszaállítása gyors eredményt hozhat.”


A válasz

A Fidesz péntek délután a saját honlapján válaszolt az amerikai nagykövetnek (A Fidesz reagálása az amerikai nagykövet Népszabadságnak adott interjújára). Így:

„William Odom amerikai tábornok és kémfőnök: ’A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának. És meglepi őket, hogy velünk mégiscsak könnyebb tárgyalni’.”


A találóskérdés

Kit szimbolizál itt „az amerikai tábornok és kémfőnök”? Kit a „szocialisták”? Ki „gazsulál” kinek? Melyik szereplő az amerikai nagykövet és melyik szereplő nem a Fidesz? Ki itt a gyarmatosító és ki a szabadságharcos? Egyáltalán: hogy kerül a csizma az asztalra?

Pótkérdés 1.
Vajon melyik Fidesz-szóvivő vagy kommunikációs főember fejéből pattant ki a válasz? Netán kollektív, kétharmados munka terméke?

Pótkérdés 2.
Vajon a térdüket csapkodták-e nevettükben a fideszesek, amikor elolvasták a saját válaszukat?

Pótkérdés 3.
Vajon miért nem volt a Fideszben egyetlenegy olyan ember sem, aki azonnal levetette volna minden nyilvános helyről ezt a „közleményt”, mihelyt tudomást szerzett róla?

Pótkérdés 4.
Vajon kell-e nekünk, a többi magyarnak szégyenkeznünk amiatt, hogy egy országban élünk azokkal, akik ezt a választ kitalálták, megírták és közzétették?

Pótkérdés 5.
Vajon kit vet meg jobban a Fidesz: bennünket, „többi magyart”, vagy az amerikai nagykövetet?

(A helyes megfejtés önmagában hordozza a jutalmát)

(Mihancsik Zsófia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!