rss      tw      fb
Keres

És amiből szintén elég volt



A Hírszerző – szeret engem, mindig is szeretett – azt mondja rólam, hogy más töprengőkkel és gondolkozókkal ellentétben meglehetősen egyszerű, mondhatni primitív képem van a valóságról. Miközben „az elemzők, a magyar sajtó jelentős része” „évek óta” azt boncolgatja, hogy a Fidesz miért ilyen orbánröghöz-kötött, amilyen, én a magam bugyuta módján elővettem az alkotmányt, és „terméketlen töprengés” helyett kimásoltam belőle a megoldást a Fidesz- meg az Orbán-problémára (Elég volt). Nem csoda, hiszen csak egy nő vagyok, mint a cikk címe is utal rá, amelynek ismeretlen szerzője a keresztnevemen szólít (Köszönjük, Zsófia!), noha nem őriztünk együtt libát. Azaz én, a butuska nő, bizonyára őriztem, miközben ő, a nevét bátran vállaló, minden bizonnyal hímnemű publicista magasabb szellemi tudományokon művelte elméjét és erkölcsét, nyilván nem a libaitatónál.

Abban bízom, hogy a nem felületes és nem Zsófia-allergiás olvasók értették, mit és miért írtam meg a cikkben. Hogy vannak kétségbeejtő és az adott pillanatban megoldhatatlannak látszó problémák, amelyek épp azért azok, mert nyilvánvaló, hogy a megoldásukhoz szükséges elemek közül az adott pillanatban egyetlenegy se működőképes. Amit el lehet regélni hosszú, részletes és lehangoló elemzésekben – szoktam ezt tenni –, és el lehet mondani egy rövid írásban is, ami éppen attól lehet revelatív és felhívó erejű, hogy nem vesz tudomást a dolog lehetetlenségéről. Hogy úgy tesz, mintha egy normális világban élnénk, legalább emlékeztet rá, milyen is volna egy normális világ. Úgyhogy a saját írásom mellett még a Hírszerző derék gúnygyártója kedvéért sem érvelek, és mivel minden írásom nyilvánosan hozzáférhető az elmúlt öt évből (korábbról az interjúim), nem érvelek a saját valóságértésem minősége mellett sem.

Azt a hazugságot viszont nem hagyom szó nélkül, hogy az elemzők és a magyar sajtó jelentős része évek óta azt boncolgatja, hogy a fideszesek miért követik „a legnagyobb unortodox őrültségekbe is” a vezetőjüket, meg azt, hogy a Fideszben „miért a feltétlen lojalitás lett az egyetlen szempont”. Ha a magyar sajtó meg az elemzők jelentős része évek óta ezt boncolgatná, Orbán meg az ő Fidesze ma nem lenne hatalmon. De semmiképp sem volna országfelforgató kétharmada. Például akkor, ha a Hírszerző 2010 nyara előtt legalább annyi energiát fordított volna Orbán meg a pártja természetének „boncolgatására”, mint amennyit arra szánt, hogy besegítsen Gyurcsány megbuktatásába, az SZDSZ szétverésébe meg a szocialisták teljes hitelvesztésébe. Például akkor, ha a liberális és baloldali újságírók és értelmiségiek hada nem hitette volna el önmagával meg az olvasóival, hogy Orbán lesz a rég várt megoldás, csak a bugris és korrupt szocialisták meg az örökké „csatározó”, szegény szocialistákat folyton ütlegelő nagyképű liberálisok tűnjenek már el végre a színről.

Szögezzük le ismételten: a magyar sajtó és az elemzők „jelentős része”, ki erősen, ki fenntartásokkal, hitt vagy bízott Orbánban. Szükségtelen hónapokig tartó munkával idézethalmazt összerakni ennek bizonyítására. Itt éltünk, itt olvastunk, tudjuk. És egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik később nyilvánosan is elismerték korábban nyilvánosan elkövetett bűneiket (én ugyanis ezt bűnnek tartottam és tartom, mert az olvasóikat vezették félre). A többség némán meg akarja úszni korábbi súlyos tévedéseit, és mit ad isten, sikerül is neki.


...alone but not lonely – flickr/Enkhtuvshin 

Álljon itt egy idézet a Hírszerző korábbi főszerkesztője, Gavra Gábor 2008. december 11-ei cikkéből. Kritikát írt arról az interjúkötetről, amelyet Friderikusz Sándorral készítettem. „Mihancsik (sajnos a tőle e témában megszokott módon) nem tartózkodik attól, hogy rendre alátámassza alanya állításait arról, milyen ’rettenetes’ interjúalannyá vált az utóbbi évekre Orbán, s mennyire ’hamisan’, de legalábbis ’egyoldalúan’ értelmezték a ’Gyurcsány-ellenes baloldali-liberális publicisták az őszödi beszédet’. Friderikusz és Mihancsik egymásnak adják a végszavakat, midőn arról értekeznek, miképp csinál a Fidesz hordát a társadalomból, s hogyan ültették el a durvaságot és a gorombaságot a hétköznapi emberek mindennapjaiban. Az összegzés nem is lehet más, mint hogy ’a mai Fidesz nem más, mint Orbán Viktor legrosszabb személyiségjegyeinek a kivetülése és intézményesülése’.” Holott a Hírszerző akkori (a hvg.hu mai) főszerkesztője szerint „Orbán Viktor gonoszságáról” értekezni egyszerűen unalmas, én meg, aki ezt teszem, „szélsőségesen elfogult” vagyok.

Én ma is vállalok mindent, amit akkor mondtam.


Mihancsik Zsófia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!