Az Alkotmánybíróság tündöklése és bukása


Az Alkotmánybíróság 2011. végére minden tekintélyét elvesztette. Arra pedig, hogy 2012. január 1. után visszaszerezze, csekély az esély. A tekintélyvesztésnek hosszú, több évre visszavezethető előzményei vannak, a folyamat azonban a 2010-es kormányváltáskor gyorsult fel, vált visszafordíthatatlanná, és az Alkotmánybíróság létszámának kibővítésével, ezt követően új tagjainak megválasztásával, a régi-új elnök országgyűlési megbízásával pedig lezárult. Az Alkotmánybíróság fénykora az a „Sólyom-korszak” volt, amikor – a jogbiztonság követelményére, az emberi méltóság tiszteletére, a szerzett jogok védelmére épülő – jogállamiság „szentháromságának” elveit kidolgozta. Az Alkotmánybíróság tiszteletének kiemelkedő korszaka volt a több mint kétharmados parlamenti támogatottsággal rendelkező Horn-kormány időszaka, amikor eszébe sem jutott senkinek a megsemmisített „Bokros-csomag” miatt kiegészíteni az Alkotmányt és újraírni a megsemmisített gazdasági törvényeket.

A tekintélyvesztés legbiztosabb a jele az a fékevesztett, minden garanciális szabályt felrúgó, a napi politikai igényeket kiszolgáló jogalkotási folyamat, amelynek következtében kiismerhetetlenné és alkalmazhatatlanná váltak a jogszabályok, inflálódott az Alkotmány, elértéktelenedtek a törvények, megszűnt a jogbiztonság, így a jogállam. Ezeknek az állításoknak az igazáról bárki meggyőződhet, ha megnézi az Országgyűlés honlapját és – a már közismert tényeken, az egyéni képviselői indítványként benyújtott törvények sokaságán, az előkészítetlenül benyújtott, rövid időn belül, jószerivel vita nélkül elfogadott törvények tucatjain túl – meggyőződik arról is, hogy szinte minden törvényben legalább egy tucat, esetenként egymással tartalmilag összefüggésbe sem hozható törvényeket módosítanak, sokszor ugyanazokat rövid időn belül, a kihirdetést követő azonnali vagy néhány napon belüli hatályba léptetéssel. Jó példa erre a T/5001/2011. számon benyújtott „egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról” szóló törvényjavaslat, amelyben 117 oldalon 219 törvény módosítására tett javaslatot eredetileg a Kormány. A módosításokkal érintett törvényekből – a javaslat benyújtáskor – kettőnek még száma sem volt, vagyis még kis sem hirdették őket. Tíz módosítandó törvény – köztük egy sarkalatos törvény – az Alaptörvény kihirdetése után született, tehát az összhangot meg kellett volna teremteni elfogadásuk előtt. A törvényjavaslatot november 19-én nyújtotta be a Kormány és december 23-án fogadta el az Országgyűlés. Kihirdetésének napja 2011. december 30. A végeredmény „lenyűgöző”: 307 törvény módosult, köztük olyan sarkalatos törvények, amelyeket ennek a javaslatnak a benyújtása után fogadott el az Országgyűlés. A köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvényszövegben az eredeti benyújtott törvényjavaslatba módosító indítvánnyal beépített, szám nélküli, kihirdetésre váró sarkalatos törvény módosítása is megtalálható. A módosuló törvények számos esetben nem hozhatók összefüggésbe a szabályozási céllal, az Alaptörvénnyel. A törvény hatályba lépésének napja részben 2011. december 31., részben 2012. január 1.

Ezeket a lépéseket csak olyan kormány, csak olyan országgyűlés kockáztathatja meg, amelyik majdnem száz százalékig biztos lehet abban, hogy az Alkotmánybíróságtól nem kell tartania. Mire számíthattak a törvénygyárosok? A köztársasági elnök lojalitására és az alkotmánybíróság működési zavaraira. Természetesen a köztársasági elnök lojalitása döntő fontosságú volt, mivel az elődei által kezdeményezett előzetes normakontrollok általában sikeresek voltak. Többet nyomott azonban a latba az kormányzati felismerés, hogy az Alkotmánybíróság nem képes, nem tud, nem akar túllépni az általa „békeidőben” kialakított gyakorlaton, elveken, normákon, nem képes, nem tud, nem akar alkalmazkodni a „forradalmi körülményekhez”, nem vesz tudomást arról, hogy nem a jogállam építése folyik, hanem éppen ellenkezőleg, a lebontása.

Ezek a kijelentések súlyosak, de közismert tényekkel alátámaszthatók. Íme: Az Alkotmánybíróság akkor és azt az ügyet tűzi napirendjére, tárgyalja meg teljes körűen vagy csak részleteiben, hoz benne határozatot vagy napolja el, állapítja meg visszamenőlegesen vagy a jövőre szólóan a megsemmisítés időpontját, amikor és ahogy azt jónak látja. Így fordulhatott elő, hogy nem született döntés a magánnyugdíjpénztárak államosításának ügyében és még számtalan, 2012. január 1. előtt benyújtott beadvány tárgyában. (Ez a nap vízválasztó, mivel az Alaptörvény hatályba lépésével „okafogyottá” vált minden, el nem bírált beadvány, be nem fejezett ügy.) Így fordulhatott elő, hogy nem fejeződött be annak vizsgálata, hogy a 98 százalékos különadót megállapító törvény nemzetközi szerződésbe ütközik-e (37/2010. [V. 10.] AB. h. I/1.8). Így fordulhatott elő, hogy bár az Alkotmánybíróság 2011. február 18-án megállapította, alkotmánysértő a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénynek az a rendelkezése, amely lehetővé teszi az indokolás nélküli „elbocsátást”, a rendelkezés 2011. május 31-i hatállyal történő megsemmisítése lehetőséget adott további „tisztogatásokra” (8/2011. [II. 18.] AB. h. 1.).  Így fordulhatott elő, hogy az Alkotmánybíróság elzárkózott az Alkotmányt módosító törvények alkotmányosságának vizsgálatától. Ezért válhattak az alkotmánysértőnek talált és megsemmisített megoldások alkotmányossá úgy, hogy beépítették őket az Alkotmányba – például a visszamenőleges hatályú törvénykezés vagy az önkormányzati vagyon ellenszolgáltatás nélküli államosítása. Járhatott volna más úton is a testület, mint azt a különvéleményt megfogalmazó alkotmánybírók kimutatták (61/2011. [VII. 13.] AB. h.). Így fordulhatott elő, hogy az Alkotmánybíróság megállapította ugyan, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény alkotmányellenes – közjogi (eljárási okokra alapozott) érvénytelenség miatt –, ezért a törvényt megsemmisítette, de a határozatot megelőző eljárásban érdemi kérdéseket – például hogy lehet-e különbséget tenni egyház és egyház között, vizsgálhatnak-e állami szervek hitéleti kérdéseket – nem mérlegelt (164/2011. [XII. 20.] AB. h. III/5.).

Ennek eredményeképpen az alkotmánybírósági határozat megjelenését követő napon új törvényjavaslatot nyújtottak be a kormányzópárt képviselői, amelyben „visszahozták” a megtámadott, de el nem bírált megoldásokat, amelyeket az Országgyűlés 2011. december 30-án el is fogadott, 2012. január 1-jei hatályba lépéssel. A törvénykezés teljes szétzilálásához azonban az Alkotmánybíróságnak az a „következetes gyakorlata” járult hozzá leginkább, amely nem tekintette abszolút semmisségi oknak az Alkotmányban előírt egyeztetési eljárások mellőzését, továbbá azt sem, ha nem biztosítják a törvény megismeréséhez szükséges kellő időt a hatályba léptetés meghatározásával (8/2011. [II. 8.] AB. h. II/1-3.). Ennek következtében születhetett meg például a szakszervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül benyújtott új Munka Törvénykönyve, és az egyházakkal való egyeztetés nélkül újra benyújtott „egyházügyi törvény”. Ennek következtében alakulhatott ki az a „gyakorlat”, hogy a kihirdetést követő napon, esetleg a kihirdetést követő néhány nap eltelte után léptettek hatályba nagy terjedelmű, lényeges változásokat eredményező, egész rendszereket átíró törvényeket, nem biztosítva kellő időt nem hogy a megismeréshez és a megértéshez, de még az elolvasáshoz sem.


Disturbance - flickr/Dennis

Az alkotmánybíráknak vigaszul szolgálhat, hogy nincs már tekintélye a köztársasági elnöknek, a közigazgatásnak, az országgyűlésnek, az ügyészségnek, az Állami Számvevőszéknek, a kormánynak sem, és nem zárható ki, hogy rövidesen erre a sorsra jutnak a bíróságok is. Ezek a tények azonban nem szolgálhatnak vigaszul azoknak, akik jogállamban akarnak élni. Ehhez azonban feltehetően meg kell várni a Magyar Köztársaság újjászületését, az Alkotmánybíróság újjászervezését.

Az új Alkotmánybíróság megteremtéséhez olyan új alkotmányra van szükség, amely garantálja, hogy ne pártkatonák, hanem szigorú szakmai követelményeknek megfelelő szaktekintélyek váljanak alkotmánybíróvá, amely biztosítja az Alkotmánybíróság függetlenségét az országgyűléstől. E követelmények teljesülésének feltétele, hogy az alkotmánybírók kinevezési joga átkerüljön a köztársasági elnökhöz és az alkotmánybírák visszakapják elnökválasztási jogukat. A köztársasági elnököt pedig közvetlenül kell megválasztani.



Szüdi János jogász
(honlap)

Írásai a Galamusban:

Háború és béke
A felsőoktatás megszállása
A gép forog, az alkotó pihen
Az államnál nagyobb tolvaj nincs
Azért a víz az úr
A látszat néha csal
Gondolatok az oktatásról



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!