rss      tw      fb
Keres

Ha én kormány lennék 23.




Ha én kormány lennék, és látnám, hogy a január 2-i százezres tüntetés milyen erős hivatkozási alap lett bírálóm szemében, akkor az ellenem összeesküvő nagyvilág torkára forrasztanám a szót: összehoznék egy többszázezres kormány melletti szimpátiatüntetést.

A lelki alapok megvannak, megteremtette már Rákosi és Kádár az önkéntes május 1-jei felvonulásokkal, amelyekről senki nem mert távol maradni. A hozzám közelálló néhány tízezer embert, aki zsíros állásokat kapott tőlem, és akinek adótörvényem is százezreket rakott a zsebébe, nem kellene külön ösztönözni, ők zsebükre hallgatva őszinte hittel jönnének. A többi csak szervezés kérdése, és abban jó vagyok. Először is, számolhatnék mindig bevethető csőcselékemmel, amelyiknek azért megmondanám, hogy most békésen kell tüntetni, legfeljebb néhány kormányt éltető artikulátlan üvöltéssel vezethetik le felkorbácsolt indulataikat. (Na, jó, kicsit gyurcsányozhatnak is.) Aztán ott van a sok polgármesteri hivatalban dolgozó alkalmazott, a huszonhárom budapesti kerületből huszonkettő. Egyedül az angyalföldi dolgozók maradnának távol, mert ott nem én vagyok önkormányon. Nem kellene egyéb, mint hogy a polgármesterek végigsétáljanak a hivatali helyiségeken, és kedélyesen megjegyezzék, hogy majd találkozunk a tüntetésen. És mindenki hozzon magával egy-két családtagot is! Ki merne otthon maradni, amikor ilyen nagy a munkanélküliség? Iskola is sok van a fővárosban, és a pedagógusok hagyományosan mindig mindent önként vállaltak, amire egy kicsit erőteljesebben kérték őket. Nehéz manapság a pályán elhelyezkedni, ha valakit elbocsátanak. Aztán ott van a rengeteg állami intézmény, amelyekben egyenként ugyan nem sokan dolgoznak, de együttes létszámuk már tetemes: postahivatalok, minisztériumok, földhivatalok, állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatok, nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, nemzeti APEH, bíróságok, ügyészségek, számvevőszék, versenyhivatal, ombudsmani irodák, múzeumok, színházak és még ki tudja mi. Az ott dolgozók sem merik majd megtagadni az önkéntes részvételt.

És ha mindez nem elég, akkor ott a tizenkilenc megye, ahonnan buszokkal lehet felhozni lelkes híveimet és a jobb belátásra bírt önkormányzati dolgozókat. Ha pedig még ez sem lenne elég, akkor megállapítanék egy létszámarányos kvótát a magáncégeknek is: ennyi meg ennyi embert kell küldeniük, ha a jövőben állami megrendelést akarnak kapni. A teljesítést az eseményre felállítandó tüntetés-részvételi kommandóval ellenőrizném. Ha jól megszervezem, akkor a tavaly március 15-i fizetett ünneplőkre már nem is lesz szükség.

(Andor Mihály)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!