rss      tw      fb
Keres

Győri Enikő: „Európa nem játszhat a magyarok büszkeségével”




A spanyol sajtó gyakorlatilag sohasem foglalkozik Magyarországgal, a héten azonban a kormánynak címzett brüsszeli figyelmeztetésekről és ezzel kapcsolatban a magyarországi helyzetről a közszolgálati televízió híradója kétszer is beszámolt, és az El Pais is elemző cikket közölt. Mindez többnyire külföldi, főként brüsszeli források felhasználásával készült. A La Vangardia című lap azonban most saját tudósítót küldött Magyarországra. A szombati számban megjelent írás „Magyarország nacionalista irányba sodródása kényelmetlen helyzetbe hozza az EU-t – Orbán Viktor miniszterelnök csupán saját pártja támogatásával változtatta meg az alkotmányt” címmel jelent meg, és a kiépült rendszert ért ellenzéki kritikák bemutatása után főként az EU dilemmáját ecseteli.

„A tekintélyelvűség, amely felé – úgy tűnik – Magyarország sodródik, az európai közösséget egy fájdalmas realitással szembesíti: a demokratikus értékek garantálásához szükséges ereje elolvad, amint egy ország a klub tagja lesz. Az EU keveset tehet a már bent lévők autokratikus vágyainak kiélése ellen. Az első figyelmeztetések a Fidesz szándékaival kapcsolatban egy éve hangzottak el, amikor elfogadták a médiatörvényt, amelyet Európa többi része szájkosártörvénynek tart. Az Európai Bizottság néhány kozmetikai módosítást kicsikart, de be kellett látnia, hogy nincs kompetenciája lényegi változtatások követelésére. Később az euróválság miatt a többi főváros is elvesztette érdeklődését Budapest iránt, így az utóbbi hónapokban Orbán kormánya hozzálátott missziójának befejezéséhez: az ország alapvető megreformálásához és a ’rendszerváltáshoz’.

A kizárólag a Fidesz által elfogadott új alkotmányt és a az ország átalakítását egy vitatott választási törvény egészíti ki, amely az ellenzék szerint a Fidesz hatalmának bebetonozását szolgálja, és példátlan Magyarország legutóbbi történelmében. Emellett változtatásokat hajtottak végre az igazságszolgáltatás és a Nemzeti Bank (MNB) működésében is. A nemzetközi közösség számára ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az MNB függetlenségének ily módon lehetővé váló korlátozására az EU és az IMF a hiteltárgyalások felfüggesztésével válaszolt.

Az Orbán-kormány csak most kezd olyan jeleket adni, hogy meghallotta a nemzetközi figyelmeztetéseket: miután a gazdasági csőd felé robogó ország ismét nemzetközi pénzügyi segitségre szorul” – írja a La Vangardia tudósítója, aki ugyanebben a  számban hosszabb interjút készített Győri Enikő EU-ügyi államtitkárral is. Győri Enikő szerint kormánya nyitott a tárgyalásokra egyes törvények megváltoztatásáról, hogy eloszlassa az EU aggályait, ugyanakkor a magyaroknak elegük van a külföldi támadásokból, amelyek csak a szélsőjobboldali Jobbiknak segítenek. Európa nem játszhat a magyarok büszkeségével – mondta Győri Enikő.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!