rss      tw      fb
Keres

Orbán „tiszteletben tartja a demokrácia formáit, hogy alaposabban elárulhassa a lényegét”




Nem szokásunk, noha nap mint nap fordítjuk vagy szemlézzük a külföldi sajtót, másutt megjelent elemzéseket kirakni a saját véleményünk helyett. Most azonban ezt tesszük. A kivételes eljárásnak egyetlen oka van: másfél éve működik Kiemelt hírek, összefoglalók című rovatunk. Rengeteg cikket lefordítottunk a német, az angol, az orosz, a francia nyelvű sajtóból páratlan segítőmmel, és a rengetegnél is többet elolvastunk, hogy kiválasszuk azokat, amelyek igencsak szűkös fordítói időnkbe és kapacitásunkba beleférnek. Olyan remek külföldi elemzővel, aki nemcsak pontosan ismeri, hanem érti is azt, ami Magyarországon történik, találkoztam már ez alatt az idő alatt. Olyan szerzővel még nem, mint Jean-Christophe Rufin, aki nemcsak érti, hanem ennyire plasztikusan meg is tudja értetni a külföldi olvasóval, mi történik Orbán Magyarországán, és az miért veszélyes, mint azt a Paris Match-írásban megtette.

Épp néhány napja panaszoltam fel – és ebben nemcsak Krémer Ferenc angol nyelvű írásának sorsa, hanem az említett olvasási tapasztalatok is megerősítettek –, hogy a nyugati világ mintha már nem értené (megint nem értené), hogy a törvényesség látszatába bujtatva hogyan lehet megszüntetni a jogállamot, és a demokrácia szabályaival elfedett önkény hogyan kényszeríti ki (legalábbis erősen próbálkozik vele) az egész társadalom idomulását és meghunyászkodását. Jean-Christophe Rufin ezt is pontosan átlátja. Bízom benne, hogy nemcsak nekem jelentett szellemi örömöt Ruffin írása, az olvasó is így lesz vele.

És még valami, ha már a külföldi sajtó Magyarországgal foglalkozó cikközönéről beszélünk (a Galamusban, sajnos, ennek csak a töredékét tudjuk ismertetni vagy lefordítani). Nem hiszem, hogy lenne olyan Galamus-olvasó, aki ne felemás érzésekkel olvasná – ahogy a Le Figaró fogalmazott –, hogy Magyarországot a világ most már naponta a szégyenpadra ülteti. Mi, akik szerint a méltán bírált és elítélt Orbán tönkreteszi a saját hazáját, ugyanebben a hazában élünk. Mi, akik szerint Orbán ma már csak nyolcszázezernyi biztos szavazója rossz embert, életveszélyes politikust és bajt hozó eszméket követ, tudjuk, hogy a honfi- és polgártársainkról van szó – ha őket megszégyenítik a vezérükkel együtt, velük fogunk szégyenkezni. Azért is, mert a világsajtó sokszor ugyanúgy nem tesz különbséget Orbán és Magyarország között, ahogyan ő is szereti elhitetni velünk, hogy az őt ért bírálatok Magyarországot sértik. És azért is, mert mi mindannyian, tízmillióan tűrjük el, még ma is, Orbán országdúlását. A többség magában morgolódik, a kisebbség naponta nyilvánosan bírál vagy olykor az utcán tüntet, a végeredmény e pillanatban mindannyiunk számára ugyanaz: Magyarországot még mindig Orbán tartja a hatalmában. Még mindig nem látszik, nem tudjuk, hogyan fogunk megszabadulni tőle, törvényesen és vérontás nélkül (pedig a vérontásra hajlamosak már készülődnek). Ha a nyugati demokráciák nem lennének, sem az Európai Unió nem lenne a maga szabályaival és megkövetelt értékeivel, ha a piac is úgy működne, mint mi, magyarok, hogy a „majdcsak lesz valahogy”-ban bízik – egyszóval ha mi, morgolódók és felháborodók, külföldről se kapnánk némi biztatást és reményt, valószínűleg a saját tehetetlenségünkbe fulladnánk bele. Rossz tehát olvasni a jelzők tömkelegét, amellyel Orbánt és az országát – a miénket – illetik, de még így is gyengék vagyunk vele szemben. Rossz a uniós szankciókra várni, de feltehetőleg még ez is kevés lesz Orbánnal szemben.

Egy dolgot azonban biztosan tudnunk kell, és szerintem a kicsit is józan polgárok tudják is: a világ nem „a magyarok büszkeségével” játszik – ezt legfeljebb Győri Enikő és a Jobbik állítja –, és nem is „a magyarokat” támadja, ahogy ugyancsak a külügyi államtitkár mondja, Karátson Gábor íróval, Élőlánc-tüntetővel és Csurka István MIÉP-elnökkel egybehangzóan. A világ ugyanattól szeretne megszabadulni, amitől mi: az önkényuralom „vírusától”, mert ez az uralmi rend, szemben a demokráciával, ellehetetleníti azokat, akik egyszerre vágynak a szabadságra és a biztonságra, és helyzetbe hozza azokat, akik mindannyiunk rovására és félelmére a saját agresszivitásukat és uralomvágyukat akarják kiélni másokon.

A nyugati világ, remélem, nem fogja hagyni magát. De abban még inkább bízom, hogy mi sem engedünk a „nemzeti büszkeségünkről” szóló szirénhangoknak. Ha meg tudjuk védeni a saját országunkat az Orbán és kéretlen-választott szövetségesei által rákényszerített levegőhiányos jövőtől, lesz miért büszkének lenni önmagunkra.

Mihancsik Zsófia

Tovább:
Paris Match – Jean-Christophe Rufin:  Orbán Viktor – az ember, aki nem szereti a demokráciát



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!