rss      tw      fb
Keres

Petícióban fordult az államfőhöz a Magyarok Szövetsége

MTI 2012. január 21., szombat 16:46

A Magyarok Szövetsége (MSZ) szombaton petíciót adott át a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) munkatársának a Sándor-palotában, amelyben arra kérik az államfőt, tegye világossá a külföld előtt a magyar nép nehéz helyzetét és azt, hogy Magyarország a "monetáris diktatúra, a bankár kaszt" ellen üzent hadat.

A szervezet mintegy 50-60 szimpatizánsa árpádsávos zászlók, valamint "1956 the Banks, 2012 the Tanks" feliratú táblák alatt gyülekezett a Budai Várban található Szent György téren.

Bene Gábor, a szövetség elnöke kihangosítással elmondott beszédében azt mondta, Magyarországon soha nem volt köztársaság, hiszen a nép arról soha sem dönthetett, ezért szerinte nyilvánvaló, hogy az ország államformája királyság a jogfolytonosság elve alapján. A szervezet vezetője élesen kritizálta az Európai Uniót, amely meglátása alapján a Szovjetunióhoz hasonlóan kívánja "feldarálni" a szuverén államokat. Mint mondta, ezért nemet mondanak az unióra, helyette pedig a "nemzetek Európáját" szeretnék.

Ezt követően felolvasták a szövetség petícióját, amelyben azt szorgalmazzák, hogy a kormány jobban konzultáljon a parlamenten kívüli erőkkel, továbbá ismertesse az európai kormánykörökkel a magyar társadalom súlyos állapotát, és kérje, legyenek megértők és segítőkészek a magyar nép irányában a jelenlegi nehéz helyzetében.

A rendezvény résztvevői ezt követően a Sándor-palotában átadták petíciójukat a KEH munkatársának, majd elvonultak a Kossuth tér mellett található Mártírok terére, ahol újabb rendezvényt tartanak.