rss      tw      fb
Keres

Obama: térjen vissza az udvariasság a politikába!

MTI 2010. február 4., csütörtök 17:33

Vissza kell térnie az udvariasságnak a politikába - mondta Barack Obama amerikai elnök csütörtökön Washingtonban az úgynevezett nemzeti imareggelin, amelyen a több ezer meghívott vendég között Martonyi János volt külügyminiszter is részt vett.

"Megkérdőjelezhetik a politikámat anélkül, hogy megkérdőjeleznék a hitemet vagy az állampolgárságomat" - fogalmazott az elnök az ökumenikus eseményen, amelyet 58. alkalommal rendeztek meg a megbékélés szellemében a kongresszus kezdeményezésére a Washington Hilton szállodában. Obama megjegyzésével arra utalt: még mindig vannak, akik azzal támadják, hogy nem Hawaiin, hanem külföldön született, és nem amerikai állampolgár.

Kifejtette, olyan érzés alakult ki, mintha valami nem működne Washingtonban, mintha a politikusok nem szolgálnák annyira jól a népet, amennyire kellene, hogy szolgálják. "Időnként mintha nem tudnánk egymásra figyelni" - mondta, és sürgette a politikusokat, hogy a hit erejével lépjenek ki "komfortzónájukból", igyekezzenek áthidalni a különbségeket és egyesülni a közös célok körül. Hangsúlyozta, hogy "egyik oldalnak sincs monopóliuma az igazságra".

Úgy fogalmazott: a haladás megreked, ha "démonizáljuk ellenfeleinket", és beköszönt, amikor "egymás szemébe nézve meglátjuk Isten arcát". Méltatta a földrengés sújtotta Haitiba irányuló segítséget, de azt mondta, ez a szellemiség túlontúl ritka. "Érzéketlenné váltunk a mindennapi válságokra", köztük az éhezésre és az elégtelen betegellátásra, a hatalomért folyó harc van a középpontban, és "ebben a bábeli toronyban elveszítjük Isten hangját" - mondta.

A több mint 50 éve megrendezett rangos eseményen az amerikai kongresszus meghívására a világ több politikai, gazdasági, egyházi, diplomáciai és társadalmi vezetője mellett részt vett Martonyi János volt külügyminiszter, Demján Sándor üzletember és Szombati Béla magyar nagykövet is.

Az imareggelin beszédet mondott Hillary Clinton külügyminiszter is, és megjelent mások mellett Joe Biden alelnök és a first lady, Michelle Obama, a külföldi vezérszónok José Luis Rodríguez Zapatero, az EU-ban elnöklő Spanyolország miniszterelnöke volt.

A washingtoni Nemzeti Imareggelit először 1953-ban, Dwight Eisenhower elnök beiktatása után rendezték meg. Az eseményen korábban részt vett Göncz Árpád volt köztársasági elnök, 2008-ban Dávid Ibolya, az MDF elnöke kapott meghívást a reggelire.

***

Martonyi a magyar választásokról is tárgyalt Washingtonban

MTI 2010. február 4., csütörtök

A magyarországi választások témájában is folytatott megbeszéléseket az utóbbi napokban Washingtonban Martonyi János volt külügyminiszter, aki erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.

A politikus az amerikai kongresszus meghívására érkezett az úgynevezett nemzeti imareggelire. Martonyi János az imareggeli után az MTI-nek elmondta: úgy tudja, Orbán Viktort is meghívták az eseményre, de a Fidesz elnöke "egy más fontos program" miatt nem tudott az Egyesült Államokba utazni.

A volt külügyminiszter először vett részt a több mint 50 éve minden februárban megrendezett washingtoni imareggelin, amelyet rendkívüli élménynek nevezett. Azt mondta, nagyszerű volt a hangulat, remek beszédek hangzottak el, az egész rendezvény szelleme, üzenete "értelmemhez és szívemhez is szólt".

Elmondta, hogy az imareggeli alkalmával számos képviselővel és szenátorral találkozott, az eseményre sok külföldi politikust hívtak meg. A beszélgetéseken egyebek mellett arról esett szó, hogyan lehet közös nyelvet találni, hogyan hozza össze a különböző politikai pártokhoz, vallásokhoz tartozó embereket például az imádság.

Martonyi János az utóbbi két napban tárgyalásokat folytatott az amerikai külügyminisztériumban is, ahol a legkülönbözőbb témákat érintették, globális és a két országot érintő ügyeket egyaránt.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a külügyminisztériumban felmerült-e a magyarországi választások témája, kifejtette: "természetesen mindenütt szó esik a magyarországi választásokról, és ez a legtöbb beszélgetésen felmerül". Az azokkal kapcsolatos várakozásokról külföldi partnerei azonban általában nem szólnak, "hiszen nem az ő tisztük, hogy várakozásaiknak hangot adjanak".

Martonyi János legutóbb tavaly decemberben járt az amerikai fővárosban, ahol sokrétű tárgyalásokat folytatott. A vele egy időben Washingtonban tartózkodó Bajnai Gordon miniszterelnökkel közösen részt vett az Amerikai Magyar Koalíció Mikulás-napi vacsoráján, ahol a magyar politika megosztottsága kapcsán azt hangoztatta: meg kell szabadulni a történelmi eredetű kétpólusú szemlélettől, a sikerek érdekében meg kell teremteni egy minimális nemzeti egyetértést.

Szombati Béla nagykövet elmondta az MTI-nek: az alapvetően keresztény indíttatású imareggeli nem csak a vallások "összehozásáról" szól. Az imák által keretbe foglalt esemény célja összeültetni a különböző fajok, nemzetek, vallások és politikai krédók képviselőit, és kifejezni, hogy az emberek a bennük levő közös hit alapján képesek közös célok érdekében munkálkodni.

Az eseményen közvetlen politikai beszédek általában nem hangzanak el, elsősorban vallásról és hitről esik szó, a szónokok megosztják egymással lélekemelő élményeiket. A záróbeszédet tartó Barack Obama elnök azonban ha nem is pártpolitikai, de politikai üzenetet mondott, amikor reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államokban kétpárti, vagyis a két nagy párt egyetértésén alapuló politizálással meg lehet oldani fontos kérdéseket.