rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. május 25.

Németh György szociológus, közgazdász


Bolgár György
: - Néhány nappal ezelőtt, lehet, hogy volt már néhány hete is, írt egy érdekes cikket a Magyar Nemzetben "Hat tézis az adóforradalomról" címmel, és ahhoz képest, hogy Önt Fidesz-közeli közgazdásznak tartják, úgy vettem észre, ma már lehet hogy nem is annyira közeli. Ha másért nem is, azért, mert talán a Fidesz igyekezik Öntől gyorsan távolodni, hiszen ilyen kemény kritikát az adózási elképzelések általános céljairól még nem olvastam, még baloldali közgazdászoktól sem. Kapott kritikát ezért Fidesz körökből?

Németh György: - Igen, kaptam. Jelzem, hogy a politikai jobboldal is egy mozogásban lévő szervezet, ahogy a baloldal is. Valóban, némileg ellentmondtam a Fidesz-közeli főáramú adóról való gondolkodásnak, de ugyanúgy a liberálisok és a szocialisták gondolkodásával is szembemegyek ebben a cikkben, amiben leírtam egy olyan adóértelmezést, amit én követendőnek tartanék. Úgy tűnik, hogy a politika erre nem vevő.

- Lehet, hogy valamennyire mégis. Nem tudom, figyelte-e, olvastam egy tudósítást Matolcsy György következő gazdasági csúcsminiszter mai parlamenti bizottsági meghallgatásáról, ahol ő állítólag a következőket mondta: a jövedelmek - és feltételezem, hogy a munkát terhelő adók – csökkentése, illetve a fogyasztást és a forgalmat terhelő adók növelése révén lehet javítani a versenyképességet. Ebből én azt olvasom ki, hogy eddig csak adócsökkentésről beszéltek, de most már adónövelésről is, mert valahonnét elő kell teremteni a csökkentés forrását.

- Az a baj, hogy közgazdaságilag senki sem tisztázza, miről van szó. A Bajnai-, némileg a Gyurcsány-, és valószínűleg a jövendő Orbán-kormány között nincs különbség abban, hogy a munkára rakódó teher fogalmát használják, ami nem értelmes közgazdasági fogalom, én ezt manipulációnak érzem. A dolog arról szól, hogy a munkajövedelmek egy részét a tőkejövedelmekhez csoportosítsuk át, ezzel biztosítsunk magasabb profitabilitást, remélve, hogy a tőke a megemelkedett hozamot az ország gazdasági fejlesztésére fordítja.

- Az előző kormány is erről beszélt és a fideszes gazdaságpolitikusok is, hogy a munkát terhelő adókat, járulékokat csökkenteni kellene. Például a 2006-os választási kampányban a TB-járulékok 10 százalékpontos csökkentése volt a Fidesz egyik fő javaslata, mert ezzel a vállalkozók terhei kisebbek lennének, több embert tudnának fölvenni, alkalmazni, versenyképesebbek lesznek. Ez az alapvető gondolatmenet, ugye?

- Igen. Én ezzel az egész gondolatmenettel nem értek egyet. Úgy gondolom, ez egy hamis tézis. Az én kiindulópontom az, hogy a munka és a tőke közötti jövedelemmegosztást a piacnak kell diktálnia, és az, hogy az állam milyen adót szed tőlünk mint dolgozóktól, mint a saját munkánkból származó jövedelmünk tulajdonosaitól, az legyen az állam és a polgár dolga. A tőke elvileg nem fizet más adót, mint a társasági adót, és némileg a helyi adót. Nem úgy látszik, hogy ez a gondolkodásmód terjedőben lenne. Én mindig elleneztem például azt a kifejezést is, hogy munkát terhelő járulékok. Ez közgazdaságilag hamis kifejezés és nem létezik. A szakszerű kifejezés a munkavállalói jövedelem, amely a bruttó béreket és a munkaadói társadalombiztosítási járulékokat egyaránt tartalmazza.

- Ebben a bizonyos cikkben Ön kifejezetten és egyértelműen leírja, hogy az adócsökkentés rövid távon sem nagyon, de közép- és hosszú távon végképp alkalmatlan a versenyképesség növelésére. Nem mondom, hogy nem hallottam még ilyet, főleg olyan közgazdászoktól, akik adószakértők is egyben, de hogy ez szembemegy a mai általános közgazdasági és gazdaságpolitikai felfogással, az biztos. Ha alkalmatlan az adócsökkentés a versenyképesség növelésére, akkor mire jó? Arra, hogy adjunk valamit az embereknek?

- Tulajdonképpen igen, erről szól. Tehát amikor a személyi jövedelemadó csökkentéséről van szó, akkor az emberek valóban azt hiszik, hogy több, és sokkal több lesz a borítékukban. De valójában nagy pénzeket zsebre tenni csak a legmódosabbak tudnak, ahol a legfelső adókulcs 40 százalék, hiszen tudjuk, hogy nagyjából a minimálbérig egyébként is adómentes a jövedelem, utána pedig meglehetősen kicsi a kulcs. Tehát ez elsősorban arról szól, hogy gyarapítsuk tőkejövedelmeket, és ettől várjuk, hogy az ország gazdasági helyzete javuljon. Én ezt hamis logikának tartom, mert itt nagyon hamar kimerülnek a lehetőségek, és ezzel legfeljebb egyéni gazdagságokat növelünk és nem gazdaságpolitikai stratégiát alakítunk.

- De ha ez valóban így van, akkor a Fidesz abszolút mértékben a vállalkozók pártja.

- Ez így elég sarkos, de egyértelmű, hogy a vállalkozóknak akar kedvezni. Én úgy gondolom, hogy a vállalkozóknak valóban kedvezni kell, egyszerűsíteni kell az adórendszert, olyan kis- és középvállalkozókat támogató rendszereket kell kiépíteni, amivel tulajdonképpen Matolcsy úr folytatja azt a munkásságát, amit az előző Orbán-ciklus alatt csinált. De én úgy gondolom, hogy be kell merevíteni elsősorban a nyugdíjbiztosítási járulékokat…

- …A bemerevítésen azt érti, hogy nem szabad nyakló nélkül csökkenteni, hanem meg kell határozni egy olyan szintet, hogy azok fedezni tudják a majdani nyugdíjakat is?

- Igen. Ennek a mértékét én körülbelül a munkavállalói jövedelem 20 százalékára teszem, amihez innentől kezdve tulajdonképpen nem nagyon nyúlunk, illetve csak teljesen minimálisan. Szerintem az a gazdaságpolitika közgazdasági zavarban van, amelyik túl nagy szerepet szán az adócsökkentésnek, vagy akár az adóemelésnek abban, hogy a gazdaságban valami pozitív hatást elérjen. Úgy gondolom, hogy az egész gazdaságpolitikai gondolkodás zsákutcában van ebből a szempontból.

- És azt miért írja, hogy a foglalkoztatás növelésére sem volna képes az adócsökkentés?

- A foglalkoztatás problémái máshol húzódnak, hiszen tudjuk, hogy a középfokú, de főleg a felsőfokú végzettségűek foglalkoztatási szintje alig marad el a nyugat-európai értékektől. Az igazi probléma a 8 általánost vagy annyit sem végzetteknél van, itt pedig adócsökkentéssel eredményeket nem tudunk elérni. Nagyon erőteljes oktatásfejlesztésre lenne szükség, kollégiumi rendszerépítésre, a szakmunkásképzés teljes újjáépítésére, így lehetne csak eredményeket várni.

- Ezen a kollégiumi rendszerépítésen pontosan mit ért? Kikre vonatkozna ez, kiknek adna plusz lehetőséget?

- Elsősorban a cigányságra gondoltam, illetve a hátrányos helyzetű nem cigányokra is.

- Tehát ki kéne emelni őket a hátrányos környezetből és megpróbálni számukra rendezett, korszerű és állandó figyelmet adó kereteket teremteni, hogy tanulhassanak, képezhessék magukat.

- Igen. Részben azért, mert valószínű, hogy hosszabb hetekre, vagy rövidebb szünidőre van szükség. A Bölcsek Tanácsa Sólyom elnök úr felkérésére ezt meg is fogalmazta. Tehát igazán ezzel lehetne nagy lökést adni, részben azért, mert az otthoni tanulás lehetőségei ezekben a csoportokban kevéssé adottak, ez igazából csak úgy biztosítható, ha egy nagyszabású iskola- és kollégiumfejlesztés együttesen működik, és nemcsak felsőfokú végzettségűeknek, hanem főleg a középfokú, illetve a szakmunkásképzésben is. Ez pedig pénzbe kerül, de igazán eredményt így lehet elérni a jövő foglalkoztatását tekintve.

- Volt egy tézise, amely számomra ugyan evidens, és sok más, talán nem annyira szakember számára is, azonban mintha a Fidesz döntéshozói nemigen szeretnének róla tudomást venni. Lehet, hogy a gyakorlat majd mást mutat, de egyelőre elméletben semmiképp sem. Tehát Ön azt írja, hogy a mostani világgazdasági válság teljesen új helyzetet teremtett, többek között Magyarország számára is, és nem elég a költségvetési, államháztartási hiány lassú, fokozatos csökkentése, ennél erőteljesebb lépések kellenek. Vagyis még inkább hiányzik az a pénz, amit adócsökkentésre lehetne fordítani.

- Igen, erről van szó. Számomra nagy kérdés az, hogy mondjuk az Európai Unió elfogadna-e egy olyan magyar kormányzati lépést, amely inkább az adócsökkentést választja, ahelyett, hogy az államadósságot csökkentenénk. Úgy gondolom, hogy ezt sem az Európai Unió, sem az IMF nem fogadná el. Egyébként jelzem tisztelettel, hogy azóta Matolcsy úr is változtatott a véleményén és fokozatosan arra az álláspontra helyezkedett, hogy elsősorban az államadósság csökkentésére kell koncentrálni.

- Ez mégiscsak olyan, mintha a meleg víz fölfedezése volna. A Bajnai-kormány végig erről beszélt, és ezt is csinálta.

- Egyet ne felejtsünk el. Ha a Bajnai-kormány nagyon államadósságot akart volna csökkenteni, akkor például nem csökkentette volna 5 százalékkal a járulékokat. Azért még így is nagyon sok az a 3,9-es hiány, amely a költségvetési törvényben szerepel. Ez valamivel minden bizonnyal több lesz, még ha nem is olyan mértékben, mint ahogy jelenleg a Fidesz mondja, vagyis nem szalad fel, mondjuk 6,5 százalékig.

- De Ön azt mondja, hogy még radikálisabban csökkenteni kéne, legalább 3 százalékra?

- Igen, sőt tulajdonképpen még annál is jobban. Én úgy gondolom, hogy a következő tíz évnek erről kell szólnia. Lehet, hogy nagyon durva, amit leírtam. Én azt írtam le abban a cikkben, hogy már 2012-re nullszaldós költségvetés kell, tehát a bevételek és a kiadások egyensúlya. Lehet, hogy ez nagyon erős, és mások azt mondják, hogy nem ilyen gyorsan kéne, hanem csak 2013-ra vagy 2014-re kell ezt célul kitűzni. De úgy gondolom, mindenképpen ez a kitűzendő cél. Emlékeztetnék rá, Matolcsy úr azt nyilatkozta, hogy a hiányt évi 0,5-1,0 százalékkal, a GDP arányában kell csökkenteni. Én tulajdonképpen ezzel szemben írtam, hogy ennél jóval nagyobb lépésekre van szükség. És Matolcsy úr kommunikációjából az utóbbi 1-2 hétben már kiesett ez az érvelés.

- Lehet, hogy ő is olvas Németh Györgyöt, nemcsak én.

- Ha végignézi a magyar gazdasági sajtót, akkor nagyon sok más szerző is hozzám hasonlóan vélekedett ebben az ügyben. Úgy is lehet mondani, hogy a magyar közgazdásztársadalom szinte egyöntetűen abba az irányba presszionálta Matolcsy urat és a felálló Orbán-kormányt, hogy vegye nagyon komolyan az államadósság törlesztését.

- Ha Önön múlna, milyen gazdaságpolitikát terjesztene elő a kormány megalakulása után? Lenne benne adócsökkentés? Ha igen, akkor milyen? Vagy mi lenne a fő irány?

- Úgy gondolom, az adócsökkentést semmiképpen sem lehet prioritássá tenni. Az adóegyszerűsítést meg lehet csinálni, hogy a vállalkozók adószempontból is biztonságban érezzék magukat, lehet csökkenteni a felesleges adók számát a minimáladók megszüntetésével. Azt az adócsökkentést, amit a családi adózás bevezetése jelent - ami egy tipikus jobboldali téma - mélyen helyeslem, de ezen kívül a következő 4-5 évben nem venném a számra az adócsökkentés kifejezést. Ha felszabadulna olyan forrás, amely jelenleg elpazarlódik, azt szigorúan az államadósság törlesztésére fordítanám.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Az uniós támogatások átcsoportosíthatóságáról
Csillag István közgazdász, a Medgyessy-kormány gazdasági minisztere


Bolgár György
: – Egy hallgatónk vetette föl, hogy Matolcsy György is, Demján Sándor is, mások is az uniós pénzek átcsoportosításáról beszélnek. Hogy van ez? Valóban olyan egyszerű-e az úgynevezett termelőszférába átvinni ezeket az uniós támogatásokat? Én azt válaszoltam, hogy szerintem ez nem olyan egyszerű, mert alapvetően ezek infrastrukturális, környezetvédelmi és hasonló célokra fordíthatók. Ha valaki, akkor Ön biztos meg tudja mondani, hogy mik az uniós támogatások elköltésének szabályai.

Csillag István: – Kétféle uniós támogatásról beszélünk, ha nagyon leegyszerűsítjük. Az egyik az úgynevezett strukturális alapokból jövő támogatás; elsősorban ezekből az alapokból lehet kisvállalkozások, középvállalatok fejlesztésére különböző forrásokat fordítani. A másik forrás, az úgynevezett kohéziós alap. Ez egy nagy felzárkóztatási alap, amely arra szolgál, hogy ha egy országnak az infrastruktúrája a többihez képest nagyon elmaradott, akkor az úgynevezett nagyon nagy értékű projekteket, tehát autópálya, vasút, hídberuházásokat, vagy egy városi közlekedés szerkezetének az átalakítását lehet ebből finanszírozni. Azaz, ha különbséget teszünk a kétféle forrásból származó uniós támogatás között, akkor az egyiknek az átcsoportosítása fogalmilag kizárt. A kohéziós alapból származó támogatásokat kizárólag infrastrukturális célokra lehet felhasználni.

– Ellenben a strukturális alapoknál lehetséges a belső átcsoportosítás, ugye?

– Lehetséges, de annak is megvan a belső szabályozása. Az Unió 2006-tól 2013-ig hétéves költségvetést készít; erre a periódusra az egyes tagországok kitűzik azokat a célokat, amelyeket támogatnak. Meghatározzák azokat az országos célokat, hogy a különböző területeken – például az oktatás minősége, a foglalkoztatottság, a különböző vállalkozások technológiai felszereltsége vagy környezetvédelem – honnan hova kívánnak elérni. Erre egy hétéves tervet készítenek, különböző mutatószámokkal, majd azt mondják, hogy innét indulunk, ezeknek a támogatásoknak a segítségével, pályázatok meghirdetésével, és hét év múlva ehhez a helyzethez akarunk elérkezni. Ezt az országon belül vitatják meg, majd ezt hagyja jóvá a kormány, illetőleg az Országgyűlés, és ezután kerül ki a terv a Brüsszelbe, hogy ott is megvitassák. Brüsszelben ugyanis nem egy egyszerűen hatósági jóváhagyás történik, hanem azt vizsgálják, hogy a különböző felzárkózó országok egymáshoz hogyan tudnak igazodni – hiszen egy kohézió, egy integráció, egy konvergencia- vagy felzárkózási folyamat érdekében történik meg a különböző források, egyedi nemzeti célok, és a több egyedi nemzeti cél egymással történő egyeztetése.

Tehát nem elég az, hogy egy ország kitalálja, hogy én ezt vagy azt az iparágat szeretném fejleszteni, mert abban hátha legyőzöm a másikat, hanem az is kell, hogy az európai célok egymással összeegyeztethetők legyenek.

– Már a kérdés megfogalmazása sem helyes. Ha én egy adott iparágat fejlesztek, akkor ennek az állami támogatásával megzavarom a versenyt, hiszen az egész Európai Unió pontosan arról szól, hogy szabad legyen az átjárás az emberek, a technológiák, a vállalkozások között. Egyik ország sem dédelgethet egy iparágat. Inkább arról van szó, hogy elsősorban a versenyhátrányban lévő üzleti szervezeteket (többnyire ilyenek minden országban a kis- és középvállalatok) milyen módon lehetne segíteni a technológiájuk fejlesztésében, a szakismeretek elsajátításában és más területeken ahhoz, hogy helytálljanak a versenyben.
Ha én most azt mondom, hogy holnaptól itt a vadkender termesztése lesz Magyarországot húzó iparága, az ebben a formában valószínűleg versenykorlátozó lehet, mert elképzelhető, hogy már van olyan ország, amely ezt az ipart saját erejéből állami támogatások nélkül felfejlesztette. Ugyanakkor az állami versenykorlátozás vagy versenyrásegítést, az egész szabad versenyre épülő európai világban tilos. Ehelyett inkább közvetett úton lehet elősegíteni valakinek a boldogulását. Ennek érdekében már lehetséges a célok átcsoportosítása, illetőleg a célok között a források átcsoportosítása. Egyébként a világgazdasági válság hatására sor került már erre nemcsak Magyarországon, hanem az Unió többi országában is, hiszen nagyon sok országban a kis-, középvállatok kerültek a válság alatt és után likviditási zavarba.

Tehát az életben maradásukat segítették azzal, hogy uniós forrásokhoz is juthattak.

– Így van. Vagy az uniós forrásokat fejlesztési bankok használhatták fel kisebb összegű fejlesztések elősegítésére. Még egy dolgot szeretnék azonban mondani. Egyrészt az átcsoportosítás lefolytatásának vannak szabályai, hiszen először az országon belül egyeztetni kell, majd a belső konszenzus elérésekor azért az Unióval is tudomásul kell vetetni, hogy tudniillik új kiindulóhelyzetbő, új célba akarunk eljutni, és ezt meg is kell indokolni. Nem egyszerűen csak egy új kormány hatalomra kerülése az indok, hanem meg kell érvelni, hogy miért változtattunk egy hosszú periódusra, nemzeti konszenzussal kialakított célrendszeren. A kormányváltás ebben a tekintetben csak gyenge indok.

– Félórával ezelőtt Parragh László, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta, szerinte abszurdum, hogy annyi várat építünk most, mint a török időkben – merthogy tízmilliárdos nagyságrendben költenek a különböző régi várak felújítására. Ehelyett szerinte a termelésbe kellene forgatni a pénzt. Most Öntől is azt kérdezem, hogy ez tényleg ilyen egyszerű, vagy meg kell indokolni azt, hogy várfelújítások lesznek és fejlesztjük az idegenforgalmat, aztán egy olyan összehangolt koncepciót kell Brüsszel elé terjeszteni, amelyben a vendéglátás és az idegenforgalom fejlesztése a cél, mert külföldieket vagy akár belső turistákat vonzó úticélokat szeretnénk létrehozni.

– Nyilván nem butaságból újítják fel a várakat, hanem azért, mert különböző vállalkozó csoportok arra gondoltak, hogy a helyi regionális kultúra fellendítésével, várjátékokkal külföldi és belföldi turistákat fognak vonzani. Ezzel természetesen nő a bevételük, tovább tudnak majd fejlődni, és így tovább. Most arról beszélünk, hogy majd ezeket a pénzeket az iparba fordítjuk. Igen ám, de ezeket a pénzeket meg is kell pályázni. Hogyan? Úgy, hogy a vállalkozó azt mondja, hogy neki pillanatnyilag két pulóverkötőgép, satöbbi áll a rendelkezésére, és látja a piacon, hogy igény van arra, mit elő tud állítani. Ő gazdaságosan fel tudja használni a támogatást, ha bővíti a kapacitását. Gyökeret ereszt a piacon, növekedni és fejlődni tud.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy mint a voluntarista, szocialista, vagy rákosista időkben, úgy most is eldöntjük, hogy a vállalkozásoknak szénre, áramra vagy zöldenergiára van szükségük. Persze ezt is lehet, de csak azzal a feltétellel, ha lesz majd olyan pályázó magyar vállalkozás, amelyik éppen ezzel kíván foglalkozni. Meg kell vizsgálni, hogy eredményes lesz-e ez a vállalkozás, ha megnyeri ezt a pályázatot, és így fejlesztési forráshoz jut, aztán repcéből vagy bármi másból zöldenergiát állít elő, vagy eltereli a patakot, hogy vízienergiával hajtsa meg a lábtyűit, vagy bármi mást.
Kettőn áll a vásár. Nem elég, ha mondjuk a vállalkozói érdekképviseletek vezetői kijelentenek valamit, vagy a kormány különböző felelősei kijelentenek valamit. Azt is bizonyítani kell az előzetes átcsoportosítási döntés során, hogy lesznek olyan vállalkozói csoportok, amelyek fejleszteni akarnak és ehhez a fejlesztésükhöz hiányzik az a pénz, amelynek segítségével A-ról B-re mennek – Kínába fognak exportálni, Indiába fognak exportálni, elefántagyarat fognak megmunkálni, és így tovább, és így tovább.

Egy hallgatónak eszébe jutott, hogy hol van például a régi legendás Ganz, és sokaknak jut eszébe más tradicionális, nagynevű magyar márka, amelyből az évek vagy évtizedek során semmi se lett. Ha valakinek eszébe jutna, hogy mondjuk enyém a név, én föltámasztom a magyar mozdonygyártást, és az megint világhírű lesz, a kormány kiírhat egy olyan uniós pályázatot, hogy a magyar mozdonygyártás feltámasztására szeretnénk pénzt kérni, vagy azért a helyzet ennél kicsit bonyolultabb?

– Lényegében tilos uniós támogatással közvetlenül iparágakat támogatni. Például Franciaország nem mondhatja azt, hogy eddig csak Párizsban gyártották (ad abszurdumokat fogok mondani) a Renault-t meg a Citroent, és a fejletlenebb ardenneki erdőt most azzal lehet majd felvirágoztatni, hogy ott is lesz egy Renault üzem. Ez tilos. Egyszerűen azért tilos, mert megzavarja azt a versenyközeget, amelyben a saját pénzüket mindenáron kockáztatni akaró vállalkozók kalkulálnak. Ezt a gondolkodásmódot megzavarja, ha egyszercsak föláll az egyik miniszter vagy az egyik vállalkozás érdekképviseleti vezetője, majd azt mondja, hogy holnaptól a  a szegedi börtönben a Csillag műveket működtetjük úgy, hogy a szegedi börtönben berendezzük a csillagvizsgáló központot és ezentúl ez lesz az az iparág, amelyik húzza Magyarországot. Ez egyszerűen tilos. Csak közvetett célokat lehet meghatározni. Lehet azt mondani, hogy fejlesztjük a gyógyturizmust, és ennek keretében a szálloda- vagy a gyógyfürdő kapacitást növeljük, de konkrét ipari üzemek alapítása és fejlesztése előre ismert pályázókkal tilos. Nemcsak azért, mert ez egy kvázi korrupciós célként is megjelölhető, hanem azért is tilos, mert ugyanezzel az erővel, Magyarországon már alig van olyan üzem, amelyikről pontosan lehet tudni, hogy milyen nemzetiségűek a tulajdonosai. Egy integrált gazdaság részei vagyunk, tehát mondjuk a dán meg a német adófizetők pénzével nem tehetjük meg azt, hogy egy ilyen pályázati rendszer segítségével kiszorítsuk Magyarországról az egyébként sok száz, ezer vagy tízezer magyar munkavállalónak munkát adó külföldi tulajdonossal is rendelkező céget.

Végezetül még egy gyakorlati kérdés. Ha valamilyen átcsoportosítás mégis lehetséges, akkor ennek körülbelül mekkora az átfutási ideje?

– Szerintem az átcsoportosítás természetesen lehetséges, tehát induljunk ki abból, hogy a normális eljárási menetben az átfutási idő jó fél év. Meg kell vizsgálni, hogy adnak-e tiltott vagy versenyt korlátozó támogatást, esetleg nemzeti bajnokká akarnak-e tenni valakit – azaz Hofi szavaival "tud maga úszni? - és ha megfizetem?"
Ennek a vizsgálatnak van nemzeti, országon belüli eljárásmente, amely garantálja, hogy a különböző érdekképviseletek konszenzusra jussanak, azaz például a vasmunkások meg a textilmunkások nem egymás lenyomására, hanem együttes felemelkedésére szolgáló célokat tűzzenek ki. Ezután következik a nemzetközi egyeztetés. A teljes folyamat nagyjából 6-7 hónapot igényel. Gondoljunk csak bele, hogy amikor a válság idején megpróbálták ilyen átcsoportosításokkal megsegíteni a kis-, középvállalatokat, akkor ez nagyon gyors döntéshozatallal nagyjából 5 hónap alatt volt ez lehetséges. Most a világ már fellélegzett, bár vannak zavaró folyamatok – lásd euró- és görög ügyek – ezért a folyamat is már kicsit lassabb lehet.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái