Éhségsztrájk a tisztességes médiáért



Kedden volt 60. napja, hogy Nagy Navarro Balázs és a még aznap hozzá csatlakozó Szávuly Aranka,  a Televíziósok és Filmkészítők Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke éhségsztrájkba kezdett az MTV székháza előtt, a Kunigunda utcában.

Előzőleg Nagy Navarro Balázs elítélte a soros tévébotrányt,  Lomnici Zoltán kitakarását egy híradós beszámolóból, és bejelentette: felháborítónak tartja, ami történt, és amennyiben nem nevezik meg és nem vonják felelősségre a Lomnici-ügy valódi felelőseit, meghatározatlan időre éhségsztrájkba kezd. Lomnici kitakarása december 3-án történt, az éhségsztrájk két kezdeményezője december 10-én, egy szombati napon 14 órakor megkezdte tiltakozó akcióját, és ettől kezdve 22 napon át éhezett és fázott az MTV székháza előtt. Csak gyümölcsleveket, meleg leveseket és teákat ittak, amit idegen emberek hoztak a nehezen megközelíthető Kunigunda utcába.

Előzőleg a TFSZ csatlakozott az október 1-jei nagy szakszervezeti megmozduláshoz, és részt vett a Szolidaritás mozgalom megalakulásában. A Szolidaritással a kapcsolat korábban szorosabb volt, majd némileg lazult, de Nagy Navarro Balázs szerint azt keresik, ami összeköti őket.

December 31-én Balázs és Aranka, valamint a hozzájuk csatlakozók felhagytak a kitartó éhezéssel, mert úgy ítélték meg, hogy nincs értelme kórházba kerülni. A tiltakozás gördülő éhségsztrájkká alakult át: a helyszínen lévők, akik hol többen, hol kevesebben vannak, addig éheznek csak, amíg ott tartózkodnak.


Fotó: Csoszó Gabriella

A Kunigunda utcai épület főbejárata előtt valóságos kis tábor alakult ki: felállítottak egy sátrat, és három lakókocsi parkol a járda mellett, ott lehet melegedni. Az emberek vidékről is érkeznek hozzájuk látogatóba, hogy legalább egy kis időre támogassák a tisztességes közmédiára vonatkozó követeléseket, és hordják az enni- és innivalót – termoszokból például már egész gyűjtemény van –, a gázpalackokat, a szőnyegeket, hogy ne a hideg kövön kelljen állni, és mindent, amire szükség lehet.

A közmédia vezetése mindent megpróbált, hogy megszabaduljon a sztrájkolóktól: a szeretet ünnepe táján napokon át üvöltött rájuk a Jingle Bells című karácsonyi dal, megpróbálták őket reflektorokkal kikészíteni, kordonnal körülzárni, és egyebek mellett birtokvédelmi eljárást is kezdeményeztek az önkormányzatnál, amely azonban részben a birtokviszonyok zűrös voltára, részben az állítólagos birtokháborítók nevének és címének a hiányára hivatkozva elutasította a kérelmet.

Közben Nagy Navarrót és Szávuly Arankát december végén rendkívüli felmondással elbocsátották; azóta nem léphetnek be az épületbe, és így nem jutnak be a szakszervezet irodájába sem.

December 31-én a Kossuth téren bejelentették a Tiszta Kezel Mozgalom megalakulását. Nagy Navarro akkor azt mondta: ha felülről megpróbálják lebontani a demokráciát, akkor ők alulról újra felépítik.

A Népszabadságnak Nagy február elején elmondta: „Papíron létezik csak a független közszolgálati média, ezért úgy döntöttünk, a mostani közmédia alternatívájaként, alulról építkezve, magunk hozunk létre független közmédiumokat. Ennek egyik terepe nyilván az internet lesz, ami viszonylag kevéssé korlátozott, miután az Alkotmánybíróság legalább ebben a tekintetben szűkítette a médiaalkotmánnyal felállított korlátokat. Emellett tévét, rádiót, újságot is tervezünk. Ehhez nyilván kell pénz is, de ma már egy viszonylag egyszerű videokamerával is lehet tudósítani, ha netán a közmédia tudósítója véletlenül lemaradna egy több tízezres tüntetésről. Nyilván nem egy nap alatt fog kiépülni a rendszer, de meg fogjuk csinálni, enélkül nincs továbblépés.”

A Kunigunda utcában pedig tovább tart a tiltakozás. A két kezdeményező sok időt tölt a helyszínen, de a tábor állandó lakói civilek: vidékiek és pestiek, olyanok, akik állásban vannak és innen járnak dolgozni, és olyanok, akik jelenleg nem dolgoznak, férfiak és nők, fiatalok és nem annyira ifjak, családosok és egyedülállók. Minden nap ragyogóan kitakarítják a táborban, szelektíven gyűjtik a szemetet, és olyan rend van, hogy a feljelentés nyomán helyszíni ellenőrzésre érkezett illetékes hatóság nem hogy a bejelentett patkányokkal nem találkozott, hanem egyáltalán nem talált kivetni valót.




Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!




A hangulat lelkes és lelkesítő, időnként különféle esti rendezvények vannak, dobolás, farsangi maszkabál, és február 11-én talán Bálint napi est is lesz.

Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka vasárnap Hatvanban csatlakozik a Munkát, kenyeret! Menethez.


Fotó: Csoszó Gabriella

Hogy meddig folytatódik a gördülő éhségsztrájk a tisztességes közmédiáért? A kérdésre Nagy Navarro azt mondta: távozott ugyan Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kommunikációs igazgatója, de Várhegyi Attila volt Fidesz-pártigazgató Prestige Média nevű cégével kötöttek szerződést, noha Várhegyit 2002-ben folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó – 154 milliós – hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen, egy évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. „Amíg ez folytatódik, amíg bármit megtehetnek, addig maradni kell” – jó néhány hétig biztosan.

A Kunigunda utcában egymásnak adják a lakókocsi kilincsét a legkülönbözőbb külföldi lapok újságírói, a tévétársaságok riporterei Németországtól Japánig, és a nemzetközi szervezetek képviselői.

Aki segíteni akar, ezen a címen minden szükséges tudnivalót megtalál.

Az Éhségsztrájk a tisztességes közmédiáért jó hangulatban folyik tehát tovább. Miközben azonban még az arra járó taxisok közül is sokan dudálnak egyet, szolidaritásuk jeleként, magyar újságíró Nagy Navarrón és Szávulyon kívül nemigen fordul meg a környéken, sem azért, hogy akár rövid ideig is részt vegyen a sztrájkban, vagy hogy üdvözölje az érte is tiltakozó kollégákat, de ami egyenesen ijesztő: még azért sem, hogy írjon az akcióról.

A Galamus a továbbiakban rendszeresen hírt ad arról, mi folyik a Kunigunda utcai táborban és körülötte.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Szerdán és csütörtökön „semmi különös” nem történt a kicsi táborban.

Részletesebben:

Szerdán este Aranka-napot ünnepeltek a táborlakók, természetesen Nagy Navarro Balázzsal és Szávuly Arankával.

Kedden valahogy víz szivárgott az egyik lakókocsit az áramfejlesztőről ellátó vezetékbe, így ott most nincs áram. A hosszabb ideje ott tartózkodó két fiatalember ezért átköltözött a másik lakókocsiba, hogy ott csinálják bejelentkezéseiket az Éhségsztrájk a tisztességes médiáért honlapján és Facebookon. Emellett ők és a majdnem a kezdettől ott lévő egyik hölgy – aki eleinte szabadságon volt, de egy ideje már onnan jár dolgozni, most azonban újra néhány nap szabin van – a gázpalackok szigetelésén dolgoztak, hogy azok ne fagyjanak meg.

Kicserélték a Toi-Toi illemhelyet.

Nagy Navarro Balázs, aki minden nap eltölt valamennyi időt az MTV székháza előtt, elmondta: szerdán főleg a különféle folyamatban lévő jogi eljárásokkal foglalkozott. Ezúttal konkrétan azzal, hogy a Lomnici-üggyel kapcsolatos beadványukra az MTVA-tól olyan választ kaptak, miszerint egyrészt az emberi méltóság megsértése csak csoport esetében merülhet fel, egyén esetében nem, a szervezetnek nincs hatásköre az üggyel foglalkozni, és nem tartozik a hatáskörébe a szerkesztők ellenőrzése. Mindezt az MTVA jogilag nem értékelhető, úgynevezett „tájékoztatásban” fogalmazta meg, ezért a sztrájkolók most bírósághoz fordulnak az ügyben.

És folynak a Valentin-nap előkészületei, a táborlakók azon dolgoznak, hogy minél vidámabb és szórakoztatóbb legyen az este, amelynek dátumát később közlik.

Ha valaki segíteni akar, a http://ehsegsztrajk.blog.hu/ címen megtalálja, hogy mire van szükség, de most elsősorban nedves törlőkendőből szűk némileg a keresztmetszet.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Pénteken délelőtt a Der Spiegel munkatársai keresték fel Nagy Navarro Balázst a Kunigunda utcai sztrájkolók „táborában”.

A sátor nagyjából le van szigetelve, a három lakókocsi közül kettő fűtött, de az esték, éjszakák és reggelek így is nagyon hidegek.

Arra a kérdésre, hogy érdemes-e folytatni, ezúttal Bruder Erika válaszolt nagyon határozott igennel. Ezt azzal indokolta, hogy a sztrájk kezdete óta szinte semmi nem változott, továbbra is manipulálják a tájékoztatást, és ez a sztrájk legalább napirenden tartja ezt a szégyenletes tényt.

Erika, túl a negyedik X-en, fekete-pink színű, divatos frizurával első ízben december 11-én, vagyis közvetlenül az éhségsztrájk kezdete után ment el a Kunigundába a férjével együtt, kifejezésre juttatni támogatását. Éhezni december 19-én kezdett, de akkor még csak egy-két napot töltött a táborban, majd szenteste oda is költözött. Egy nagy multi egyik szupermarketjében műszakvezető, férje rendőr volt, fia 24, lánya 17 éves. A házaspárt tavaly tavasztól ott volt minden tüntetésen. Erika 22 napig éhezett – noha közben hazajárt főzni a családnak –, 10-11 kilót fogyott, és azóta is fogy. Egy ideig szabadságon volt, és most a Kunigundából jár dolgozni, miközben továbbra is hazajár ellátni a családot. Állítja, hogy ez mostanra életformává vált számára.

Azt mondja, gyerekei és férje megértéssel viszonyulnak a sztrájkban való részvételéhez, egyetértenek a célokkal, de beismeri, hogy a dolog nem múlik el nyomtalanul a családi élet felett.

Visszatérve arra, hogy érdemes-e, meggyőződéssel jelenti ki: nem tudni, meddig kell folytatni a tiltakozást, de az biztos, hogy ő végig itt lesz.

Napközben egyébként a szokásos tevékenység zajlott: mint minden nap, kitakarították a „körletet”, az MTV főbejáratánál felállított sátor környékét, és a lakókocsikat is. A tiltakozás céljaival rokonszenvező emberek továbbra is hoznak mindent, ami szükséges. Az egyik lakókocsiban például egy nagy tál hortobágyi palacsinta állt az asztalon, nyilván azon táborlakók számára, akik hosszabb ideje éheztek, de most már esznek: a gördülő éhségsztrájkban azok éheznek az ott töltött idő alatt, akik támogatóként keresik fel a sztrájkolókat.

Pénteken egyébként gázpalackcsere is volt az egyik lakókocsinál, és tovább folytak a Valentin napi buli előkészületei – az ötletelés, a barkácsolás, a díszítés előkészítése –, amiből az állandó táborlakók közül Sánta Zsuzsa vállalja az oroszlánrészt. De Zsuzsáról, a tábor egyik őslakosáról majd máskor.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!




A Tiszta Kezek Mozgalom, amelynek egyik alapítója Nagy Navarro Balázs, szombaton részt vett az ACTA konvenció ellen a Stop ACTA nemzetközi akciónapon szervezett budapesti tüntetésen.

Ellenzői szerint a titokban előkészített, és Magyarország által is aláírt ACTA (Anti-Counterfeiting Trade Agreement) „ad acta” tenné az információszabadságot. A legújabb internetkorlátozási törekvések ellen ezen a napon százezrek vonulhatnak utcára világszerte: a nemzetközi Occupy mozgalom által „gondozott” szervezésben összesen mintegy 200 városban tüntettek. A budapesti tüntetők az ACTA budapesti hivatalához, a Garibaldi utcába vonultak, és megmozdulások voltak Pécsett, Szegeden és Székesfehérváron is.


Guy Fawkes-maszkot viselő tüntető áll az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen megrendezett fővárosi demonstráción a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) előtt a belvárosi Garibaldi utcában.
MTI Fotó: Marjai János 

Az éhségsztrájk résztvevői közül többen, élükön Balázzsal és Arankával vasárnap reggel Hatvanban csatlakoznak a Munkát, Kenyeret! éhségmenethez, és szombaton ennek az előkészületei is folytak. A Hatvanba indulók felszerelkeztek meleg holmikkal, kényelmes, meleg cipőkkel.

A Kunigunda utcai táborba pedig már napok óta folyamatosan érkeznek a telefonok, sms-ek és elektronikus üzenetek, hogy a résztvevők és támogatók közül ki, mikor, hol szándékozik csatlakozni a menethez. Legtöbben természetesen a budapesti Őrs vezér téren, vagy egyenesen a parlamentnél állnak majd be.

_______________________

A hírekben:
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
ACTA-ellenes tüntetések Európában

Korábban:
Magyarország aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást
Felfüggesztette a lengyel miniszterelnök az ACTA szerződés ratifikálását
Elfogadhatatlannak tartja a kalózellenes egyezményt a vezető szlovák ellenzéki párt
Leállítja az ACTA megállapodás jóváhagyási folyamatát a cseh kormány
Riga is felfüggesztette az ACTA-dokumentum ratifikálását



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Vasárnap az éhségsztrájkolók és támogatóik közül a Tiszta Kezek Mozgalom jelvényével heten gyalog, többen kocsival vettek részt a Munkát, kenyeret! menetben Hatvantól Gödöllőig: a 29 kilométert eltérő becslések szerint mínusz 10-15 Celsius-fokos hidegben, de napos időben, jó hangulatban tették meg. A társasággal gyalogolt egy kutya is.

Nagy Navarro Balázs elmondta: délutánra kivétel nélkül mindenkinek feltörte a lábát a cipő.

Hatvanból mintegy hatvanan indultak vasárnap reggel, Aszódon a polgármester gulyáslevessel várta a menet résztvevőit, és volt, aki palacsintát hozott. Onnan mintegy negyvenen mentek tovább Gödöllő felé.

Helyenként félreálltak, hogy a menet mögött feltorlódott kocsikat elengedjék, és Balázs megszámolta: az egyik helyen mintegy száz autó ment el mellettük, ezek közül 14 kocsi utasai juttatták kifejezésre rokonszenvüket dudaszóval és lelkes integetéssel, és két autóból mutattak trágár gesztust. Egy további helyen egy vonat vezetője is sípolt egy nagyot a menet tiszteletére.


Noha a Kunigunda utcai tábor állandó lakói közül is többen gyalogoltak a menetben, a körlet nem maradt üresen: számos támogató őrizte.

A táborlakók és a sztrájk támogatói Gödöllőről kocsival hazamentek, egyebek mellett azért, mert volt köztük olyan, akinek munkába kellett sietnie. No meg mindenkinek ápolnia kell a sebeit, hogy hétfőn reggel, Balázs megfogalmazása szerint, „fáradtan, feltört lábbal, de törve nem” tovább indulhasson a menettel Gödöllőről Budapest felé.

A Munkát, kenyeret! menet hétfőn 16 órakor érkezik a Parlament elé, és a résztvevők oda várják mindazokat, akik egyetértenek a követelésekkel, de addig nem tudtak csatlakozni.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Az Éhségsztrájk a tisztességes médiáért több résztvevője, élükön Nagy Navarro Balázzsal és Szávuly Arankával hétfőn a Munkát, Kenyeret! menettel megérkezett a Kossuth térre, illetve egészen pontosan az Alkotmány utcába.


Budapest, 2012. február 13. A „Munkát, kenyeret” tiltakozó menet résztvevői és szimpatizánsai a Parlament előtt, az Alkotmány utcában. A mintegy ötvenfős tiltakozó menet egy héttel ezelőtt indult el Miskolcról. A résztvevők közül többen felszólaltak, és a kormány politikáját bírálták.
MTI Fotó: Soós Lajos

Balázs, Aranka és még több sztrájkoló és támogató a Tiszta Kezel mozgalom jelvényével Hatvantól gyalogolt két napon át, a Kunigunda utcai „körlet” állandó lakói közül Sánta Zsuzsa Hatvantól Gödöllőig, Bruder Erika Gödöllőtől az Alkotmány utcáig gyalogolt.

Aki tehette, a nagygyűlés után hazament pihenni, és főleg forró fürdőt venni.

A „táborban” a két nap csendesen telt.

Hétfőn a Kunigunda utcában járt egy francia tévéadó forgatócsoportja, amelyet Kembe Sorel-Arthur fogadott. Ő kezdettől részt vett a sztrájkban, de egészségügyi okokból hamar fel kellett adnia.

Magyar újságíró ezekben a napokban sem járt a Kunigunda utcai tiltakozóknál, sem azért, hogy akár rövid időre közösséget vállaljon velük, sem azért, hogy beszámoljon a sztrájkról, ahol a sátor oldalán hatalmas betűkkel ez áll: „Érted is! Érted?”



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A Kunigunda utcai körletben szerdán egy svájci tévétársaság forgatócsoportja kereste fel a sztrájkolókat, köztük Nagy Navarro Balázst, a megmozdulás kezdeményezőjét, akivel már a Munkát, Kenyeret! Menetben is forgattak.

Balázs elmondta, hogy a svájci újságírók szerettek volna olyanokkal is beszélni, akik az épületben dolgoznak. Próbálkoztak is az MTVA ott álló buszában ülőkkel, de nem álltak szóba velük.

A Kunigunda utcai éhségsztrájkolók iránt továbbra sem érdeklődött egyetlen magyar újságíró, sajtóorgánum sem.

A kis táborban problémákat okozott a szélvihar: letépte a sátor saját konstrukciójú szigetelését, de estére ezt úgy, ahogy sikerült helyreállítani. Időnként leállt a két lakókocsi fűtése is, de egyelőre mindig sikerült újra beindítani.

Nagy Navarro Balázs egyébként rengeteg papírmunkát végez. Csütörtökön például listát visz a rendőrségre, amelyen azok a tanúk szerepelnek, akik tudnak valamit mondani a sztrájkolók elleni karácsony körüli „merényletekről: a reflektorozásról, az éjjel-nappal üvöltő zenéről és a kísérletről, hogy kordonnal vegyék körül őket.

Egyidejűleg több jogi eljárás is folyik, részben a sztrájkkal kapcsolatban. De nem csak. Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ), amelynek Balázs alelnöke, bírósági úton megtámadta, hogy az MTVA lett munkáltatóként az MTV jogutóda. A héten a fővárosi munkaügyi bíróság másodfokon visszautalta az ügyet első fokra eljárásjogi jogsértések miatt. A per kimenetele esetleg hatással lehet azoknak az elbocsátottaknak a sorsára, akik az elbocsátásukat a bekövetkezéstől számított 30 napon belül peres úton megtámadták. Balázs elmondta: közöttük vannak azok is, akik a saját ügyeik felfüggesztését kérték a szakszervezet perének lezárásáig, amire a bíróságok eltérően reagáltak: némelyik helyen „jégre tették” a pereket, másutt elutasították ezt a lehetőséget.

A külső szemlélőnek egyáltalán nem látható, még kevésbé követhető papírmunkáról, jogi eljárásokról Balázs részletesen be akar majd számolni az Éhségsztrájk a tisztességes médiáért honlapján – persze mihelyt időt tud erre szakítani rá a sok egyéb mellett.

Szerdán is folytak az előkészületek a Bálint napra: a Kunigunda utcában szombaton délután 18 órakor várják a támogatókat egy kis vidám együttlétre.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Szombaton este, a tisztességes médiáért kezdett éhségsztrájk 71. napján remek hangulatban zajlott le a Kunigunda utcában a néhány nappal elhalasztott Bálint-napi buli.

Ez volt az ötödik ilyen összejövetel a kis táborban: karácsonykor, szilveszterkor is volt hasonló, aztán kétszer ünnepelték a sztrájkolók és támogatóik a farsangot.


„Szárítjuk a sátrat... Tud valaki segíteni több zsák hulladék elszállításában? Kérjük segítsetek!”
Fotó: Facebook-oldal 

A körletet első Sánta Zsuzsa és több segítője feldíszítette: mindent elborítottak a piros szívecskék és a mécsesek. A kellemes, szinte tavaszi időben sokan táncra perdültek a jó kis retró zenére.

A bulira érkezők mindenféle finomsággal ellátták a vendégsereget a csörögefánktól kezdve – amelyhez természetesen baracklekvár is volt – a sós süteményeken át a forró teáig.

Volt hagyományos tombola, és volt játék: szív alakú papírokon mindenki üzenhetett a jelenlévőknek, akiknek a ruhájára piros szíveken kitűzték a nevüket.

A néha nagy nevetést kiváltó üzenetek között volt sok komoly is: sokan mondtak köszönetet és kívántak eredményeket Nagy Navarro Balázsnak, az éhségsztrájk kezdeményezőjének, és a kezdettől vele tartó Szávuly Arankának, és legalább annyian köszöntötték Tóth Istvánt, a Munkát, kenyeret! Menet egyik résztvevőjét, aki eljött a buliba.


D Kováts Zsolt fotója a Facebookon

Volt, aki egyenesen Walesből igazította hazautazását a Kunigunda-utcai Bálint-naphoz. De magyar újságírót e sorok írójának kivételével ez a rendezvény sem vonzott a tisztességes médiáért sztrájkolókhoz.

A buli sikerét a sok nevetés és táncolás mellett az is bizonyítja, hogy a mégiscsak hűvös időjárás ellenére a délután 18 órai kezdet után az utolsó vendégek csak tíz óra körül távoztak, a tábor állandó lakói akkor kezdtek hozzá a takarításhoz, hogy a 72. nap reggelén újra tiszta, rendezett környezet fogadja a látogatókat.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Még néhány kép a Bálint napi buliról:



Két plakát: meghívó a bulira és akiknek távozniuk kell – hogy a média tisztességes legyen


Aki a zenét szolgáltatta: DJ Balage


Sokan voltunk, majdnem elegen

A képek forrása



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!




Hétfőn a Kunigunda utcai táborban több kisebb baleset is történt.

Bruder Erika reggel megcsúszott, amikor rohanva kilépett a lakókocsiból, mert váratlanul korán érkeztek tisztítani a Toi-toi illemhelyet. Erika végigvágódott a földön, és beütötte a hátát; betegállományba került, noha készült munkába, ahová az utóbbi időben a Kunigunda utcából jár.

További kellemetlenség, hogy tönkrement az aggregátor, amely az utóbbi időben az egyetlen volt, így most egyáltalán nincs áram. Ha netán valakinek van egy átmenetileg nélkülözhető berendezése, sokat segítene, ha kölcsön tudná adni arra az időre, amíg a másikat megjavítják.

Emellett fogytán van a palackos gáz is: a két lakókocsiból már csak egyet tudnak fűteni. Annak, aki hozna gázt, cserepalackot tudnak adni.


Mindezek ellenére azonban kitartanak a tisztességes médiáért sztrájkolók, és előre is köszönnek minden segítséget.


Az új hatóságnál is jártak



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A nap szenzációja a Kunigunda utcában: nagyon hosszú idő után újra magyar újságírók keresték fel a tisztességes médiáért éhségsztrájkolókat: a HVG munkatársai jártak a tisztességes médiáért küzdők táborában.

A „körletet” felkereste egy nyugdíjas csoport is, amely tulajdonképpen a televízióban járt, de kíváncsi volt a sztrájkolókra is. Elbeszélgettek az ott lévőkkel, és szóvá tették, hogy nemigen hallanak róluk egy ideje.

A táborban egyébként továbbra sincs áram, miután a két aggregátor egyikét vissza kellett adni a tulajdonosának, a másik pedig elromlott, és javítás alatt áll.


A BKV-s szakszervezeti szövetségek közös demonstrációjának résztvevői vonulnak a Blaha Lujza térről a Főpolgármesteri Hivatal felé az Astoriánál. - MTI Fotó: Máthé Zoltán 

Szerdán Nagy Navarro Balázs és társai részt vettek a BKV-sok  Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) szervezte tüntetésen.

Balázs elmondta: hamarosan, lehetőleg csütörtökön feltesznek a Tiszta Kezek Mozgalmának a honlapjára több jogi dokumentumot is, hogy tájékoztassák tevékenységükről az érdeklődőket.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Csütörtökön apróbb baljós jelek zavarták meg a Kunigunda utcai sztrájkolók nyugalmát.

Reggel megjelent két Strabag feliratú egyenruhát viselő ember, és méricskélni kezdtek az üresnek látszó táborban. Az ott lévők jól emlékeznek rá, hogy ilyen egyenruhások próbáltak kordont építeni köréjük karácsony táján. Amikor ijedtségükből ocsúdva színre léptek, a két férfi kereket oldott, és szinte futottak az épület jelenleg használt bejáratáig, ahol be is mentek.

A déli órákban a közterület-felügyelet két kocsija érkezett a helyszínre, két különböző irányból, egyenként három fővel, és gondosan elkezdték fotózni azt a két autót, amelyről feltételezték, hogy a sztrájkolókhoz tartozik. A mi tagadás, szabálytalanul parkoló két autó tulajdonosai közül az egyik megúszta figyelmeztetéssel, a másikra 5000 forint bírságot róttak ki. A kegyesebb brigád egyik tagja finoman megjegyezte: „Az én kib…ott apám is itt sztrájkőrködik, szégyellem is.” Az így aposztrofált apa kilétére nem derült fény. Ezek után mindkét brigád távozott, mint ki jól végezte dolgát, és a többi szabálytalanul parkoló autót le sem fényképezték.

Estig több kellemetlen incidens nem történt.

Jó hír viszont, hogy az erősen fogytán lévő gázból a támogatók két palackot is hoztak: az egyiket a sztrájkolók egyik állandó támogatója, a másikat egy család – ők ezt már többször megtették eddig is.

Közben a Nagy Navarro Balázs, az éhségsztrájk kezdeményezője, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke a HVG-nek elmondta: feljelentésére a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya vizsgálódik. Személyi szabadság megsértése, zaklatás, önbíráskodás, gyülekezési jog gyakorlásának akadályozása bűncselekményeinek gyanújával folytat nyomozást a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya ismeretlen tettes ellen, Nagy Navarro Balázs feljelentése nyomán. A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke azután fordult a rendőrséghez, hogy a Lomnici-botrány miatt indított éhségsztrájkjukat tavaly év végén a köztévé vezetése elviselhetetlenül hangos zenével, reflektorokkal akarta ellehetetleníteni, majd az épület biztonsági őrei erőszakkal próbálták eltávolítani a tévészékház elől az éhségsztrájkolókat.

Mint a hvg.hu-nak Nagy Navarro Balázs elmondta, a III. kerületi rendőrkapitányságon tett feljelentést, innen került át az ügy a BRFK-ra. A szervezett bűnözés elleni osztály úgy került képbe, hogy a gyülekezési jog megsértése bűncselekményének gyanúja miatt kiemelt ügyként foglalkoznak a feljelentéssel. Nagy Navarro Balázst már ki is hallgatták sértett tanúként. „Majdnem négy órán át válaszoltam a kérdésekre, a rendőröket elsősorban az érdekelte, hogy erőszakkal próbáltak-e távol tartani minket a sztrájk helyszínétől” – mondta a szakszervezeti vezető, aki „több mint egy tucat tanút” nevezett még meg, akik szintén hajlandóak vallomást tenni.

Nagy Navarro Balázs szerint egyébként a feljelentésben foglaltak mellett még a lopás gyanúja is felmerül az MTVA-val szemben, ugyanis ő és Szávuly Aranka – a sztrájk másik fő szervezője – december 27-e óta nem tudják elhozni a tévé épületéből személyes holmijukat, mert nem engedik be őket. Nagy Navarro Balázsnak például a laptopja is ott van még.

Szintén az éhségsztrájkhoz kapcsolódó, jogi vonatkozású fejlemény, hogy a III. kerületi jegyző mind az MTVA, mind a tévészékház épületének tulajdonosának birtokvédelmi kérelmét elutasította. Az MTVA azért szerette volna, ha Nagy Navarro Balázzsal, Szávuly Arankával és Kembe Sorel-Arthurral szemben birtokvédelmet kap, hogy az érintettek ne sztrájkolhassanak az épület előtt.

„Nemcsak velünk, hanem még a szimpatizánsokkal szemben is szerették volna ezt elérni, de őket nem tudták megnevezni, ismeretlen személy ellen pedig nem lehet birtokvédelmet kérni, így elutasították a kérést” – mondta Nagy Navarro Balázs. A székháztulajdonos társaság kérelmét pedig arra hivatkozva utasította el a jegyző, hogy ez a bérlő kompetenciája lenne.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Pénteken sajtótájékoztatót tartott a Kunigunda utcában Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka, a tisztességes médiáért 77. napja folyó sztrájk két kezdeményezője, és elsősorban a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete által indított jogi eljárásokról számolt be. Balázs és Aranka a szakszervezet alelnökei.



Forrás: Facebook 


Többek között elmondták, hogy Cserháti Ágnes megint hazudott: az MTVA szóvivője 2012. január 19-én azt állította, hogy első fokon az MTVA megnyerte azt a pert, amelyet a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) indított a csoportos létszámleépítés miatt, arra hivatkozva, hogy az ideiglenes Üzemi Tanács és az MTVA közötti megállapodás semmis. A szóvivő azt állította, hogy a bíróság szerint törvényes és szabályos volt a 2011 nyarán történt csoportos létszámleépítés

Ezzel szemben a bíróság – részben helyt adva a TFSZ keresetének – megsemmisítette az ideiglenes Üzemi Tanács és az MTVA megállapodását, amelyet a csoportos létszámleépítés első fordulójának tárgyában kötöttek. Az első fokon eljáró bíróság szerint a semmisség kimondásának egyéb jogkövetkezménye nincs, szerintünk viszont lehetetlen, hogy ne legyen.

A döntésnek azoknál az elbocsátottaknál gyakorlati jelentősége lehet, akik elbocsátásukat a törvényes határidőn belül jogi úton megtámadták.

Balázs és Aranka az újságírók jelenlétében megpróbált bejutni az épületbe, ahonnan elbocsátásuk óta nem tudják elhozni személyes és egyéb holmiikat, de ezúttal sem engedték be őket.

A táborban tartózkodók arról számoltak be, hogy mihelyt egy kicsit jobbra fordult az időjárás, újra jelentősen megnövekedett a látogatók száma, mindenki hoz meleg teát, és sok minden mással is gondoskodnak a lelkes támogatók az ott lévők jólétéről.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A 80 napja a tisztességes médiáért megkezdett éhségsztrájk Kunigunda utcai „körletében” hétfőn a Canal Plus francia kereskedelmi tévéadó stábja forgatott.

Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke, a sztrájk kezdeményezője fogadta és tájékoztatta a francia adó újságíróját.

Egyébként a táborban tartózkodók nyugodt napról számoltak be. Mint minden nap, hétfőn is felkereste őket több támogató.

Ezen kívül kisebb-nagyobb betegségek és balesetek történtek: Balázs hörghurutot kapott, Szávuly Aranka, a szakszervezet másik alelnöke, aki az első nap csatlakozott hozzá, otthon elesett és megütötte magát, a múlt héten a lakókocsiból kilépve elcsúszó Bruder Erikát pedig egyelőre nem engedte vissza az orvos a munkába.


A sztrájkolók elkezdték feltenni a Tiszta Kezek Mozgalmának honlapjára azokat a részletes beszámolókat, dokumentumokat, amelyek az általuk kezdeményezett jogi eljárásokról szólnak.

Az eredeti éhségsztrájk egyébként újévig tartott: addig a sztrájkolók csak gyümölcsleveket, meleg teákat és turmixolt leveseket fogyasztottak. Mivel azonban el akarták kerülni, hogy bárki megbetegedjen, újévkor felhagytak a kitartó éhezéssel, és azóta gördülő éhségsztrájk folyik: azok éheznek, akik néhány órára vagy néhány napra felkeresik a körletet.

A 80. nap hétfőn kezdődött, de csak kedden ér majd véget: az időt attól a sajtóértekezlettől számítják, amelyen Nagy Navarro Balázs déli 14 órakor bejelentette, hogy meghatározatlan idejű éhségsztrájkba kezd. Ennek megfelelően a sátor falán látható táblán minden nap 14 órakor teszik ki az új számot.


Mondani sem kell, hogy a tábor lakói nagy örömmel fogadják az időjárás enyhülését, és a rengeteg fagyoskodás után élvezik a napos órákat, remélik, hogy most már közel a tavasz.

Követeléseiket ugyanis csak kisebb részben teljesítették, a Lomnici Zoltán „kitakarásáért” felelősök közül csak egyet bocsátottak el, egy másikat más beosztásba helyeztek, ám rajtuk kívül több felelős eltávolítását követelik a közszolgálati televízióból. Így a sztrájk még eltarthat egy ideig.

(A hvg.hu videója)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!




Kedden az Al Jazeera tévéadó forgatott az MTV székháza előtti „körletben”, illetve a hörghurutja miatt még kissé gyengélkedő Nagy Navarro Balázs lakásán.

Az éhségsztrájkból kinőtt Tiszta Kezek Mozgalom sok követője kedden este – a kultúra egyik célként megfogalmazott támogatása keretében – jegyet vásárolt a bezárás előtt álló Kamaraszínház* kedd esti előadására, és meg is nézte az előadást. Ezt ugyanis már nem hirdették meg, így nagyon kevés jegy kelt el, de a Tiszta Kezek csoport részvételével az előadást meg lehetett tartani – mondta el Balázs.


Budapest, 2012. február 10. Németh Kristóf színész beszél a Budapesti Kamaraszínház Károly körúti jegyirodája előtt, ahol a teátrum művészei akciót rendeztek a jegyek eladására, az előadások megmentésére.
MTI-fotó: Koszticsák Szilárd


_________________

* Mint ismert, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) 2011 decemberében felmondta a Budapesti Kamaraszínház támogatásáról szóló keretszerződést. A minisztériumnak, levele szerint, „a költségvetés helyzete miatt a színház számára a továbbiakban nincs módjában működési támogatást biztosítani, ezért a színházzal fennálló közhasznú keretszerződést 2011. december 31-vel felmondja”. Szűcs Miklós, a színház igazgatója elmondta, hogy a levelet minden előzmény nélkül vette át. Az MTI híre szerint a két fővárosi színház (a másik a Játékszín) szerződésének felbontásával „a tárca 477 millió forintot takarít meg”.

(A szerk. megjegyzése:
A hír szerint gazdasági társasági formában számos intézményt tart fönn a NEFMI, például a Művészetek Palotáját, a Nemzeti Táncszínházat, az Uránia Nemzeti Filmszínházat, a Magyar Cirkusz és Varietét, a Műcsarnokot, a keszthelyi és a gödöllői kastélyt, valamint a Budapesti, a Dél-Dunántúli és a Kelet- Magyarországi Filharmónia Nonprofit Kft.-ket, „ám a kulturális államtitkárságára vonatkozó költségvetési fejezeti előirányzatnak az a sora, amely a gazdasági társaságként működő kulturális intézmények finanszírozásáról szól, a 2011-es 7,3 milliárd forintról 2012-ben 6,4 milliárd forintra csökkent”. Megoldás: talán az összes kulturális intézményt be kellene zárni, és a 6,4 milliárdot az államadósságcsökkentő alapba befizetni – ha már az erre szánt koncert bevétel nélkül maradt –, esetleg a debreceni stadion építésére felajánlani.)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Pénteken a kelet-magyarországi rászorulóknak szánt, közepes teherautónyi mennyiségű ruhaneművel és élelmiszerrel elindult Ózdra az éhségsztrájkból kinőtt Tiszta Kezek a Demokratikus Magyarországért Mozgalom égisze alatt Szerencsés Rudolf, a sztrájkolók egyik régi támogatója.

Az adományokat a szállítmányhoz többek között a Kunigunda utcában is gyűjtötték.

A Tiszta Kezek mozgalomnak egyébként nagy tervei vannak: egyebek között lehetőségeket keres, hogy az internet útján létrehozzon egy alternatív sajtót, beleértve rádiót és tévét is. Ennek azonban egyelőre csak a technikai és pénzügyi előkészületei folynak.

A mozgalom hivatalos honlapjára az elmúlt napokban felkerült több nyelven Nagy Navarro Balázs nyilatkozata az éhségsztrájkról és a mozgalomról.

A héten az arab CNN-ként is emlegetett, katari központú al-Dzsazíra hírtelevízió forgatócsoportja és egy mexikói gazdasági hetilap brüsszeli tudósítója járt az MTV székháza előtti körletben, hogy továbbra is napirenden tartsák a világban a magyar sajtószabadság kérdését.

_________________

Újabb éhségsztrájkoló: Az Index adott hírt az éhségsztrájkoló BKV-alkalmazottról, Fodor Ibolyáról, aki „egy meleg ruhát tartalmazó hátizsákkal jelent meg péntek reggel 8 óra előtt a BKV Akácfa utcai székháza előtt. Szakszervezetis segítőitől kapott egy üveg ásványvizet, és a kapu mellett várta, hogy átvegyék a petícióját. Fodor az Indexnek elmondta, hogy két gyereket nevel egyedül, bruttó 109 ezer forintos fizetéséből, amihez csak a családi pótlék és a tartásdíj jön hozzá. Kiszámolta, hogy az utóbbi hónapok elvonásai mintegy 25 ezer forintot vettek ki a zsebéből, de a családtagok utazási támogatásának elvonása volt az utolsó csepp a pohárban.” (a szerk.)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Az MTVA beperelte a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetét, amiért három hónappal ezelőtt nem járult hozzá számos szakszervezeti vezető elbocsátásához, arra hivatkozva, hogy emiatt nem tudják lezárni a csoportos elbocsátást – mondta el Nagy Navarro Balázs csütörtökön. Az ügy annak idején más szakszervezeteket is érintett, és összesen mintegy 30 szakszervezeti tisztségviselő elbocsátásáról volt szó, de egyelőre nem világos, hogy a többi szakszervezetet is beperelték-e.

A dolog érdekessége Nagy Navarro szerint az, hogy a pert egyrészt három hónappal az esemény után indították. Másrészt már ki is tűzték a tárgyalást két hónapra, miközben azt a pert, amelyet a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete éhségsztrájkot kezdeményező két alelnöke, Nagy Navarró és Szávuly Aranka indított azonnali hatályú elbocsátásuk ellen, négyhónapos határidőre tűzték ki, noha az ilyen ügyet soron kívül kellene tárgyalni.

Most azt fontolgatják, hogy ezt az eljárást esetleg megtámadják.

Szerdán egyénként az éhségsztrájkból kinőtt Tiszta Kezek Mozgalom gyertyás tüntetést tartott a Budapesti Kamaraszínháznál, amelytől megvonták a támogatást. Már-már úgy nézett ki, hogy sikerül elodázni a színház bezárását, és legalább megpróbálni valamilyen megoldást találni a további működésére, de szerdán az illetékes szervek mégis megkezdték a felszámolási eljárást. Ezért vonult ki a mozgalom jó néhány tagja spontán tüntetésre.

Az még a 89. nap szomorú híre, hogy elment a Kunigunda utcából Sánta Zsuzsa, az éhségsztrájk és a kis „körlet” egyik oszlopos tagja. Zsuzsa nagyon önálló ember, szakmáját tekintve egészségügyi középkáder, sok éven át dolgozott arab országok egészségügyi intézményeiben laborvezetőként. Az éhségsztrájkolók táborába december 25-én érkezett, és azóta igen jelentős részt vállalt a körlet életének és az ottani buliknak a szervezésében, a rend fenntartásában, a dekorációk készítésében, és még sok másban. Hiányzik a többieknek.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Az Olasz Riporterek Országos Szövetsége Nagy Navarro Balázsnak és Szávuly Arankának, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete két alelnökének, a tisztességes közmédiáért kezdett éhségsztrájk két kezdeményezőjének ítélte a szervezet Az Év Riportere díját, amelyet a kitüntetettek vasárnap, a sztrájk 100. napján vehetnek át a szövetség tanácskozásán Viareggióban.

Hétfőn, az éhségsztrájk 94. napján újra méricskélni kezdtek a Kunigunda utcai „körlet” környékén, mint már karácsony táján is, amikor megpróbáltak kordont építeni a tüntetők köré.

Ezúttal az épületet anno tervező mérnök mért, az MTVA biztonsági szolgálatával konzultálva.

Nagy Navarro Balázs, az éhségsztrájk kezdeményezője elmondta: ez azért is furcsa, mert már több jogi döntés született arról, hogy a tüntetéshez joguk van. A kerületi önkormányzat már elutasította mind az épület tulajdonosának, mind a bérlőjének birtokvédelmi kérelmét, egyebek között arra hivatkozva, hogy a tüntetés közterületen zajlik. Emellett az ombudsman megállapította, hogy a kordon építésére irányuló kísérlettel megsértették a békés tüntetéshez való jogot.

Balázs úgy vélekedett, hogy  a hétfői méricskélés célja alighanem a sztrájk újabb megzavarása lehet, de hangsúlyozta: nem fogják engedni, hogy elkerítsék a területet vagy bekerítsék őket.

A táborlakók és az éhségsztrájkból kinőtt Tiszta Kezek Mozgalom tagjai közösen részt vesznek a Milla március 15-i tüntetésén, ahol Nagy Navarró Balázs beszédet is mond.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!




A Kunigunda utcai sztrájkolókat csütörtökön felkereste a Milla-tüntetésre érkezett francia csoport néhány tagja. Mint kiderül, az eredeti felhívást aláíró nagy nevek csupán felszólítottak a szolidaritásra, de Magyarországra főleg fiatalok jöttek el.

A vendégeket a „körletben” Nagy Navarro Balázs, az éhségsztrájk kezdeményezője tájékoztatta, ők pedig az iránt érdeklődtek, mivel segíthetnek.

Balázs délután más civil szervezetek képviselőivel együtt beszédet mondott a Milla  tüntetésén mintegy százezer ember előtt. Az éhségsztrájkolók bebizonyították, hogy nem lehet mindenkit megfélemlíteni, nem adják fel, mondta, és arra bíztatott mindenkit, hogy szükség esetén a saját környezetében indítson hasonló megmozdulást. Egyben kérte a jelenlévők támogatását a Tiszta Kezel céljának, egy alternatív médiahálózatnak a megvalósításához.

Meghívta a résztvevőket, hogy a tüntetés után keressék fel az MTV székháza előtti „körletet”, és vagy száz ember el is jött. Velük a táborlakók beszélgettek, és a sztrájkból kinőtt Tiszta Kezek Mozgalom a Demokratikus Magyarországért színész tagjai verseket mondtak.

Balázs nem tudott sokáig a helyszínen lenni, mert csomagolnia kellet: az Olasz Riporterek Országos Szövetsége Nagy Navarro Balázsnak és Szávuly Arankának, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete két alelnökének, a tisztességes közmédiáért kezdett éhségsztrájk két kezdeményezőjének ítélte a szervezet Az Év Riportere díját, amelyet a kitüntetettek vasárnap, a sztrájk 100. napján vehetnek át a szövetség tanácskozásán Viareggióban.

Emiatt nem lesz jelen vasárnap este sem a Kunigunda utcában, ahol az éhségsztrájk 100. napját ünneplik majd, és várnak mindenkit sok szeretettel.

A tüntetés után, amikor a távozók elhaladtak a Ferenciek terénél, miközben a Petőfi Sándor utca torkolatában néhány száz szélsőjobbos skandálta sűrű rendőrkordontól körülvéve, hogy „Fegyverbe!”, Balázs kezében szinte a levegőből megjelent egy tévékamera, ezzel átvedlett riporterré, és alig tudta abbahagyni a munkát.



Sánta Zsuzsa (balra) és Bruder Erika, az „oszlopok” (forrás)

Esemény a kis tábor életében, hogy visszajött Sánta Zsuzsa, aki december 25. óta a tábor egyik oszlopa volt, de a héten bizonyos feszültségek miatt távozott. Zsuzsának mindenki örült: ahogyan az lenni szokott, csak akkor jöttek rá, milyen nagy szükség van rá, amikor elment. Balázs elmondta: a valósághoz tartozik, hogy a tábor élete bonyolultabb, mint első pillantásra tűnik, az ilyen szűk térben való folyamatos együttlét természetesen feszültségeket is termel, de ez a neuralgikus pont most megszűnt.

Az első tavaszi napsugárral újra megjelent a Kunigunda utcában Sárosy Anni, a már nem egészen fiatal volt szociális munkás. Ő még a nagy hidegek beállta előtt jelent meg egyik hajnalban a táborban. Messziről, Kőbányáról jött, és forró kávét hozott, többek között azért, hogy Magyar Kati, az ötgyermekes családanya megihassa a reggeli kávéját, mielőtt hazamegy a táborból elindítani a gyerekeit. Anni ezt a mutatványt attól kezdve minden nap megismételte, és ott éhezett-fagyoskodott a Kunigunda utcában a kora délutáni órákig, amíg teendői haza nem szólították. Amikor nagyon hideg lett, nem jött többet, mert félt, hogy elesik: mint kiderült, szeptemberben combnyaktörése volt. De most már mindenki örömére újra naponta a táborban van, sőt, a tábor többi lakójával együtt ott volt a millás tüntetésen is.

Nem elfelejtendő: vasárnap késő délután, 17 órától a táborban a sztrájk 100. napján ünneplik, és mindenkit szeretettel várnak.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!




Az Olasz Országos Sajtószövetség (Fnsi) idei nemzetközi sajtódíját  Nagy-Navarro Balázs és Szávuly Aranka, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) két alelnöke, az MTV Kunigunda utcai székháza előtt a tisztességes közmédiáért 99. napja tartó éhségsztrájk két kezdeményezője szombaton este, a toszkániai Viareggióban vehette át.

Az Fnsi-hez tartozó Olasz Országos Újságíró Unió (Unci) 2004 óta ítéli oda az év újságírójának járó Az év riportere nemzetközi díj elnevezésű elismerést „a sajtószabadságért vívott küzdelmükért” kapták.

Az olasz köztársasági elnök és az olasz miniszterelnöki hivatal támogatását is élvező kitüntetést az indoklás szerint azért a két magyar újságírónak ítélték, mivel „ők bizonyítják, hogy az Európai Unió nem kizárólag gazdasági közösséget jelent, hanem a közös jogok, az információszabadság védelmét is képviseli” – mondta a díjátadást megelőző sajtótájékoztatón Roberto Natale, az Fnsi elnöke.

Nagy-Navarro Balázs az MTI-nek elmondta: a díj azért fontos a számára, mert vasárnap lesz századik napja, hogy újságíró társaival demonstrációba kezdett az MTVA Kunigunda utcai székházánál.


Tóth János fotója


Vasárnap, vagyis az éhségsztrájk 100. napján a Kunigunda utcai sztrájkolók 17 órára a „körletbe” várnak szeretettel mindenkit, aki sztrájkolt, éhezett velük, támogatta az akciót, vagy még csak most akarja kifejezésre juttatni támogatását. Az összejövetelre Viareggióból bejelentkezik Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka is.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!




Nagy bulival ünnepelték a tisztességes közmédiáért folyó éhségsztrájk résztvevői és támogatóik az akció 100. napját, de a kezdeményező Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka nem lehetett jelen, mert ők Olaszországban voltak: a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke szombaton Viareggióban vette át az Olasz Országos Sajtószövetséghez (FNSI) tartozó Olasz Újságíró Unió (UNCI) idei Év riportere nemzetközi díj elnevezésű elismerést „a sajtószabadságért vívott küzdelmükért”.

A 100. napon a legtöbben eljöttek azok közül, akik hosszabb-rövidebb ideig éheztek a Kunigunda-utcában az MTV székháza előtt, valamint támogatóik, és tiszteletét tette a Köztársak kórusa is, amely Verdi Nabucco című operájának Rabszolgák kórusát adta elő Fábri Péter magyar szövegével.

A „tábort” fenntartó, ellátó, takarító, őrző, egyszóval éltető civilek közül Bruder Erika mondta el, miért érzi úgy, hogy ott kell lennie, és a vendégek lelkesen megtapsolták a „körlet” lakóit és állandó támogatóikat: Bruder Erikát, Sánta Zsuzsát, Kerényi (nem Imre) Ákost, az „ezredest”, „Rudi urat”, és a többieket.



Sikerült telefonon elérni Balázst és Arankát, akik Firenzében éppen kellemes tavaszi időben sétálgattak. A Kunigunda-utcaiak elénekelték Balázsnak a Vidróczki híres nyájáról szóló dalt, amelyről úgy tartják, a kedvence, ő pedig elmondta az itthoniaknak: a díjat kettőjüknek ítélő olasz újságírók hangsúlyozták, hogy az az akció minden résztvevőjének szól.

Végül a hatalmas szélben, a zászlók csattogása közepette a jelenlévők pezsgővel – az autósok gyerekpezsgővel – koccintottak, és újra megfogadták, hogy nem adják fel.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!




Délelőtt kétségbeesett, de eltökélt segélykiáltás a facebookon: elszállították az MTV székháza előtt a tisztességes közmédiáért sztrájkolók „körletéből” a ToiToi illemhelyet, „DE NEM ADJUK FEL!!!”

Mint kiderült, az „illetékes elvtársak” – az MTV, vagy az MTVA – a múlt héten írásban felszólította a kék kabin bérbeadóját, hogy szállítsa el a tulajdonát, amit az hétfőn meglepetésszerűen meg is tett.

A táborlakók gyors szervezésbe kezdtek, és kisvártatva találtak egy szolgáltatót, aki hajlandó volt még hétfőn a helyszínre szállítani egy új kék fülkét. A helyszíni beszámolók szerint ez meg is érkezett, és több szempontból még jobb is az előzőnél, az ár elviselhető, benne foglaltatik a heti egyszeri tisztítás is, és ez a szolgáltató remélhetőleg nem húzza le a táborlakókat nagy összegű, jogtalan követelésekkel, amint az előző többször is megtette.

Az első havi díjat Gilicze Márti előlegezte meg, abban a reményben, hogy a sztrájkolók és támogatóik majd összeadják.

Emellett ugyancsak hétfőn újra méricskéltek Strabag egyenruhás emberek a „körlet” környékén, amiből a sztrájkolók arra következtetnek, hogy az „illetékes elvtársak” újra valami olyasmin törik a fejüket, amivel megzavarhatják vagy megakadályozhatják a tiltakozó akció folytatását. Pedig a kis tábor lakói már azt hitték, felhagytak ezzel. Hiszen jogi próbálkozásaik egyike sem járt sikerrel, a sztrájkolók hangos zenével és reflektorokkal való kínzása karácsony körül, meg a kordon építésére irányuló kísérlet bejárta a világsajtót, és csakis az ő hírnevüket rongálta tovább. De úgy látszik, nem túl tanulékonyak, és nem adják fel. A tiltakozók eltökéltsége pedig ettől csak erősödik.



(A kép mobiltelefonnal készült)


Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka, a sztrájk kezdeményezői, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) két alelnöke hétfőn koraeste érkezett vissza az olaszországi Viareggióból, ahol megkapták az Olasz Újságíró Unió (UNCI) idei Év riportere nemzetközi díj elnevezésű elismerést „a sajtószabadságért vívott küzdelmükért”, amelyet, mint Balázs elmondta, az akció minden résztvevőjének szántak. De már este részt vettek a továbbiak megvitatásában és eltervezésében.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!