Holdfogyatkozás

Előrebocsátom, hogy az átlagos köznapi szintnél nem látom át jobban a gazdasági élet finomságait és összefüggéseit, és ugyanilyen járatlan vagyok a magasabb katonai prioritások terén. Ezzel szemben lelkesedek a tudományos és technikai újdonságokért, az új felfedezésekért, és nagyra értékelem az érdekükben tett erőfeszítéseket. Így aztán meglehetősen lehangoló volt számomra, amikor felkerült hírblokkunkba az a tudósítás, amely szerint a washingtoni Fehér Ház költségvetési hivatala javasolja, hogy a 2010. szeptember 30-án kezdődő 2011-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervezetből töröljék (többek közt) a Holdra való visszatérést is előirányozó Constellation program támogatási keretét a NASA apanázsából.


Forrás: NASA

A hír nem ért különösebb meglepetésként, hiszen három nappal korábban két floridai újság már megkongatta a vészharangokat. Valószínűleg maga Barack Obama is fájó szívvel kénytelen tudomásul venni, hogy elnökként nem bábáskodhat fölöttük, ezért még közvetve sem lesz részese az ismételt holdraszállásoknak. Az elnök már a választási kampány alatt is többször hangoztatta, hogy a haladás elkötelezett híveként esetleges megválasztása után támogatja majd az ismételt holdutazásokat. Ám beütött a válság, nagyban változott a gazdasági helyzet és ezzel együtt a pénzügyi prioritások is átalakultak.

A szakértők azzal próbálják felvidítani a többségében hozzám hasonlóan lehangolt (nemcsak) amerikai közvéleményt, hogy a költségvetés megváltoztatása korántsem jelenti az űrkutatás halálát. Innovációkban így sem lesz hiány, hiszen a következő öt esztendőben összesen hatmilliárd dollárral akarják megemelni a NASA mostani, nagyjából 19 milliárd dolláros éves költségvetését. Viszont veszni hagyják az eddig a Constellationre elköltött 9 milliárd dollárt, és a megnövelt összeget újfajta hajtóművek kifejlesztésére, a földközeli űr élhetőbbé tételére (űrhajókon és űrállomásokon), földkörüli hajtóanyag-állomások telepítésére és az űrkutatás robotizálására akarják költeni.

Megértem, hogy ezeknek a céloknak az elérése közvetlenebb haszonnal kecsegtet, mint a Holdra szállás magasztos, ámde korlátozott társadalmi, tudományos, technológiai és gazdasági előnyei, noha sokak szerint talán nem is annyira korlátozottak ezek az előnyök. Azt is megértem, hogy a magánszektor tervezett erőteljesebb bevonásával markánsabb kereskedelmi jelleget ölthet, és így közvetlenebb anyagi hasznot hajtó tevékenységgé alakulhat át az űrkutatás. Belátom, hogy ezek eredőjeként a nem túl távoli jövőben sokkal nagyobb számban juthatnak fel emberek, akár turistaként is, a földkörüli űrbe. (Persze ettől még az űrutazás nem egyhamar lesz a széles néptömegek közkedvelt rekreációs tevékenysége, hiszen még így is csak egy szűk – nagyon szűk – rétegnek adatik majd meg a lehetőség.) Mindezeket elfogadom, de attól még szomorú vagyok, pedig oly távolinak tűnik, ezért lehet, hogy meg sem érném a Holdnak eredetileg a 2020-as évekre tervezett kolonizációját, és azt a 2030-as évekre tervezett marsutazást sem, amelyet a Hold ismételt meghódításával akartak előkészíteni.

Néhány nappal későbbi hírünk az Egyesült Államok tervezett 2011-es katonai büdzséjére vonatkozott. Belátom azt is, hogy a katonai kiadásokra szükség van (már csak azért is, mert közismert tény, hogy ezeknek közvetve gazdasági hatásai is vannak). Tisztában vagyok azzal, hogy a NASA és az Egyesült Államok hadserege ebből a szempontból más-más lapra tartozó, egymástól eltérő súlyú entitás, és a struktúráik mérete is eltér egymástól. Ezzel együtt is az a furcsa érzésem, hogy "odaát" a katonaság kamrájába számolatlanul lapátolják a pénzt, az űrkutatással – és sok más területtel – pedig határozottan szűkmarkúan és kicsinyesen bánnak. Az említett hírben ugyanis az áll, hogy a hadsereg tervezett 2011-es alapköltségvetése 549 milliárd dollár, a folyamatban levő háborúkra pedig idén 163 milliárdot költenek, és még jövőre is 159 milliárdot szánnak – pedig egy éve még a lecsengőben levő (?) csetepaték éves kiadásait "csak" 50 milliárd dollárra becsülték.

A tervek szerint a gazdasági megszorítások nem érintik a nagy fegyverprogramokat: bőven csordogál (ömlik) például a pénz az F35-ös ötödik generációs vadászgép fejlesztési munkálataiba, miközben tovább készülnek az F22-es vadászgépek, pedig Obama tavaly szorgalmazta az eddig 165 milliárd dollárt felemésztő projekt leállítását. Az USA légiereje egyébként most (2009. szeptemberi adat) 145 darab F22-essel rendelkezik, de összesen 187-et kíván hadrendbe állítani a darabonként 143 millió dollárba kerülő gépekből.


A 20 darab B2 Spirit egyike két F22 Raptor kíséretében - forrás: picasaweb.google.com

És még csak nem is ez a legdrágább repülő. A B2-es bombázókból álló flotta minden egyes gépe 2,1 milliárd dollárba került (!) – igaz, ezekből csak 20 darab van, ezért a teljes rájuk fordított összeg "mindössze" 44,8 milliárd dollár volt (plusz egy gép lezuhant). Az amerikai honatyák szerint valamiért érdemes volt ennyit legyártatni. Három háborúban már használgatták is őket, de hogy tényleg megérte-e...

Bevallom, hogy a B2-esekbe belezsúfolt technikai csodákra is felnézek, és elhiszem, hogy elrettentő erejük óriási. Valahogyan mégis az az érzésem, hogy legalább ennyire demonstratív lenne, és az egész emberiségnek jobb közérzetet biztosítana, ha a rájuk fordított összegből néhány embertársunk már berendezkedett volna a Holdon, esetleg már a Mars felé vagy a Jupiter holdjainak irányába tartana az űrhajóján.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

лобановский классapi viberтоп лучших игровых ноутбуков 2018