„Nagyon szépen mondja a sztereotípiákat!”
- Részletek
- 2012. február 12. vasárnap, 06:33
- Bolgár György
Mint beszámoltunk róla, Kovács Zoltán államtitkár levelet írt a The American Interest című folyóiratnak (Kovács Ph.D. államtitkár válasza Francis Fukuyamának), mert hibákat fedezett fel, illetve vélt felfedezni* az amerikai filozófus korábbi írásában (Fukuyama az Orbán-rendszerről: a rossz szereplők tönkretehetik a legjobban kitalált intézményeket is**). Fukuyama újabb írásban reflektált a levélre (Fukuyama válaszol Kovács Ph.D. államtitkár levelére). Bolgár György interjúja a kommunikációs államtitkár – és kormánya – gondolkodás- és érvelésmódjának további részleteivel ismertet meg bennünket.
Bolgár György: - A Fukuyamával folytatott eszmecseréjét vagy levélváltását szeretném itt megbeszélni Önnel. Ugye Francis Fukuyamáról, híres amerikai filozófusról, politikatudósról van szó, aki a közelmúltban megjelentetett egy blogbejegyzést Magyarországról, a magyarországi változásokról, és csatlakozott azokhoz, akik nem kevesen vannak, és erőteljes kritikával érintik a demokrácia felszámolására tett kísérleteket Magyarországon. Ön pedig válaszolt erre az American Interest című folyóiratban, amely ezt közölte is, aztán kapott egy választ ismét Fukuyamától. Gondolja, hogy érdemes volt megválaszolni az ön által kifogásolt ténybeli tévedéseket tartalmazó eredeti Fukuyama-bejegyzést?
Kovács Zoltán: - Miért gondolja, hogy nem?
– Hát azért, mert az a benyomásom, hogy ha még nagyobb feneket kívántak keríteni annak, hogy Magyarországon nagyon súlyos bajok vannak, és mindezt egy olyan ember tollából és számítógépéből, akit a világon – bocsánat, ezt kell mondanom – milliószor többen ismernek, mint Kovács Zoltán államtitkárt, akkor ezt sikerült elérnie. Bizony pirossal aláhúzták még egyszer Fukuyama mondatait, sőt még alkalmat is adott arra a válaszlevelével, hogy Fukuyama megerősítse azt, amit gondolt és mondott.
– De azért bizonyára egyetértünk azért abban, hogy attól, hogy valakit milliószor jobban ismernek a világban, nem biztos, hogy igaza van.
– Az nem biztos, csak lehet, hogy a tekintélye nagy, és ha még egyszer elismétli, hogy bizony óriási bajok vannak, akkor abból Magyarország vagy Kovács Zoltán nem jön jól ki.
– Nézze, én önmagában azt eredménynek érzem, hogy elismerte, hogy ténybeli tévedésekkel tarkított a véleménye, és ezzel igazolta a levelemnek azon állítását, miszerint ténybeli tévedésekre, még ha részleges ténybeli tévedésekre alapozva nem lehet jó következtetésekre jutni. És máris ott vagyunk annál a pontnál, amely az egész vitának a lényege, és amelyet itt az elmúlt hetekben ahány fórumon csak tudunk, megpróbálunk érvényesíteni: ismerjék meg a valóságot, ha megismerik a valóságot, akkor rögtön másfajta következtetéseket lehet levonni.
– De épp ez az, hogy nem ez történt. Ön megismertette Fukuyamát a valósággal, vagy a valóságnak azon apró részleteivel, amelyekben tévedett, és ő nem jutott más következtetésre, éppen ellenkezőleg, megerősítve látta az eredeti véleményét.
– Hát én azt a véleményét látom megerősítve, hogy nem a tényekről akar vitatkozni, hanem benyomásokról és ízlésbeli kérdésekről, abban pedig – ahogy én ezt az elmúlt hetekben egyébként magam is egyértelművé tettem – szerintem nem szabad vitáznunk. Én ízlésbeli kérdésekben soha nem gondoltam, hogy a politikusoknak vitázni kellene, hiszen – ugye ahogy szokták mondani – az ördög a részletekben és a tényekben lakozik. Én azt gondolom, hogy ha valaki megismerkedik a magyarországi helyzettel, akkor ezek az ízlésbeli kérdések és azok az állítások, amelyek például Fukuyama professzor állításaiban is megfogalmazódnak, azok fel sem vetődnek.
– De vajon miért ízlésbeli kérdések azok, amelyeket akár Fukuyama említ, akár az Európai Bizottság, akár az Európa Tanács, akár az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet? Mind-mind nagyon tényszerűek. Lehet, hogy egy-két apróságban tévednek. Fukuyama például azt gondolta vagy azt hallotta, hogy az alkotmánybíróság bíráit menesztik hatvankét éves korukban, és akkor küldik el őket nyugdíjba, ellenben a helyzet sokkal súlyosabb, mert nem tizenöt bíróról van szó, hanem kétszáz-valahányról, úgyhogy a...
– De bocsánat, hadd, hadd vágjak a szavába, mert ugye azért az nem egy pici különbség, hogy alkotmánybírókról vagy – most félreértés ne essék és nem akarnék megsérteni senkit – csak rendes bírákról van szó. Arról nem is beszélve egyébként, hogy például azok a pici részletek is elvesznek ebben a vitában, hogy azon bírák esetében, akikről beszélünk, már nyolcvan százalékuk eleve nyugdíjban van, tehát nyugdíjba küldésről beszélünk, miközben ezek az emberek már nyugdíj mellett dolgoznak, tehát a listának van egy olyan eleme...
– De dolgoznak, de dolgoznak.
– Hát dolgoznak valóban, de még egyszer, tehát nem a nyugdíjba küldéssel történik a probléma, hanem azzal, hogy azok a szabályok változtak meg, amely a nyugdíjkorhatár felállításával és a nyugdíj melletti vagy utáni munkával kapcsolatosak, tehát a stilisztika rögtön a helyére...
– Csakhogy nyugdíj után...
– Hát bocsánat, hadd fejezzem be a mondatot!
– Igen.
– Hát rögtön az egész vita egy kicsit a helyére kerül, hiszen az első kifogások és a támadások azzal kapcsolatban jöttek, hogy mi kényszernyugdíjazzuk a bírákat. Szó sincs erről. Ezeknek a bíráknak a nagy része önszántából már nyugdíjban van, az egy másik kérdés, hogy engedélyt kapott, illetve lehetősége volt arra, hogy tovább folytassa a munkáját.
– De attól, hogy nyugdíjban van a többségük és mellette dolgozik, ami egyébként anyagi szempontból, ugye tudjuk, Magyarországon eléggé elterjedt, ettől Önök még akkor is kényszernyugdíjazzák őket, mert rájuk meg az ügyészekre és a közjegyzőkre...
– De látja...
– ...vonatkozik, hogy kötelező elmenniük nyugdíjba. Kötelező!
– Bocsánat, azért mosolygok itt magamban, mert nagy élvezettel szoktam mindig hallgatni az ön felvezetőit, amelyekben olyan szépen rejti el azokat az állításokat, például ugye a demokrácia felszámolására tett kísérletről beszélt a felkonfban. Nagyon ügyesen vannak ezek megfogalmazva. Szó sincs semmiféle nyugdíjkényszerítésről, egy általános új nyugdíjszabály bevezetésének a kezdetén tartunk...
– De hol van az az általános nyugdíjszabály? Hát talán meg kellett volna azt alkotni, és akkor az lehet mondani...
– Ne vicceljen, hát Ön is tudja, hogy...
– …hogy mindenkire érvényes.
– ...évek óta érvényes és felmenő rendszerben változik 62-ről 65-re 2020-ig, tehát magyarán, ha valaki egy – és térjünk vissza akkor az eredeti kérdés felvetéséhez – a részletekben meg a magyar valóság megismerésében egy picit elmélyül, akkor rögtön máshogy fogja látni a világot. Én azt gondolom, hogy ezek a kontextuális – ahogy szoktuk mondani –, tehát a körülményeket is felvillantó magyarázatok sokat segítenek abban, hogy olyan emberek, akik, kötve hiszem egyébként, hogy Fukuyama professzor az elmúlt időszakban Magyarországgal mélyebben foglalkozott volna, felüljenek olyan típusú állításoknak és félinformációknak, amiből ilyen következtetéseket lehet levonni!
– Még mindig ennél a kötelező nyugdíjba vonulásnál maradva, az ön minisztériumában, ha valaki eléri a hatvankettedik évét, kötelező nyugdíjba mennie, vagy nem? Elküldhetik, ez természetes, meg ő is kérheti...
– Természetes.
– ...a nyugdíjba vonulását, de kötelező-e, mandátumszerűen mindenkire kötelező érvényű-e az, hogy elérted a hatvankét éves kort, nyugdíjba kell menned?
– Én azt gondolom, hogy a kormányzat ezzel kapcsolatban eléggé világosan kifejezte a szándékát, miszerint ez egy általános érvényű szabállyá fog válni felmenő rendszerben, és azt hiszem, hogy semmiféle kivetnivaló nincs ebben.
– De fog válni, államtitkár úr, fog válni.
– Nézze, van, amely, hát fog válni. Egy folyamatnak az a lényege, hogy bizonyos csoportokkal elkezdődik ez a folyamat...
– Miért nem lehet egyszerre minden csoportra érvényesíteni, ha egyszer ez lesz a szabály?
– Hát látja meg, mekkora balhé lett abból is, hogy ha bizonyos csoportokkal kapcsolatban azt a filozófiát megpróbáljuk érvényesíteni, hogy fenntarthatatlan nyugdíjrendszert az ember nem működtet, mert mindenki, az összes magyar állampolgár megissza a levét…
– De bocsánat, ha már a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága miatt vezetnék be ezt a kötelező nyugdíjba vonulást, akkor azt mondanám, hogy már bocsánat, akkor tartható fönn inkább a nyugdíjrendszer, ha minél hosszabb ideig dolgoznak azok, akiknek most ezek szerint mégsem szabad dolgozniuk. Akkor nem volna szabad megtiltani azt, hogy tovább dolgozzanak, mert akkor nem kell nekik...
– Hát de nézze, de mondok ...
– ...nyugdíjat adni.
– ...mondok Önnek egy példát, például az is a fenntarthatatlansághoz tartozik, hogy olyan szabályok vonatkoznak, miszerint valaki elment nyugdíjba, felveszi a nyugdíját és fizetést is kap. A világon nagyon kevés helyen vannak ilyen típusú rendszerek, pontosan azért, mert fenntarthatatlan terhet jelentenek a költségvetés számára, de azt gondolom, hogy ez a vita olyan, ami az elmúlt évben számtalanszor előbukkant, úgyhogy talán nem tudok újdonságot mondani már ebben.
– Nem, csak egyet tudna nekem mondani, hogy miért nem egyszerre vezették be úgy, hogy mindenkire vonatkozzék? Miért emelték ki ebből a bírákat, ügyészeket és közjegyzőket? Ebből ugyanis csak az a következtetés vonható le, hogy önöknek valamiért nem tetszettek az idősebb bírák, gondolták, hogy így majd sikerül kétszáz-valahány új bírót kinevezni, akármiért is.
– Látja, megint tesz egy állítást, amely legfeljebb az Ön véleményét tükrözi, de ne tegyük általános érvényűvé...
– De nem csak az enyémet, hanem Fukuyamáét, Krugmanét...
– ...meg néhány más és egy csomó más emberét pedig egészen másként gondolkodik erről.
– ...Viviane Redingét, pedig ő az Európai Bizottságban ilyesmivel foglalkozik, tehát sok törvényt látott már. Hogy lehet az, hogy ennyi embernek, méghozzá nagyon tájékozott embereknek ugyanolyan a véleménye?
– Meggyőződésem, hogy őket is meghökkentette az a tény, hogy ezen bírák nagy része már nyugdíjba vonult, ezt például nem tudták. És akkor rögtön máshogy, máshogy közelítünk ehhez a dologhoz. No, igen.
Ghostbuster – flick/czra
– Visszatérve a vitájához Fukuyamával. Szóval azt mondja, hogy kiigazította néhány tévedését, amit Fukuyama el is ismert, de alapvetően változatlanul az a problémája, mint ami volt eredetileg, vagyis sikerült kiváltania egy vitát, erre még jobban odafigyeltek Magyarországon és külföldön, és azt látták, hogy a világ egyik legjobban tisztelt politikai szakértője úgy gondolja, hogy Magyarországon nagyon súlyos folyamatok zajlanak. Ez kellett?
– Igen, és a viszontválaszában is megismétel, pontosabban elkövet néhány hibát, úgyhogy én ezt szóvá is fogom neki tenni.
– Ki találja ki azt, hogy ez a Francis Fukuyama írt valami marhaságot Magyarországról, válaszoljunk már neki valamit?
– Miért gondolja, hogy ki kell találni? Én azt gondolom, hogy az az elv – mi természetesen figyeljük az összes Magyarországról megjelenő véleményt, már legalábbis amihez hozzájutunk, és azért ez, ha nem is teljes egészében, de elég nagy mélységében hozzáférhető –, hogy akivel csak lehet és aki hajlandó szóba állni, ez egy tanulságos dolog, majd ehhez visszatérnék, azzal mi természetesen nagyon szívesen beszélgetünk. Én azt gondolom, és talán az elmúlt hetek-hónapok, sőt az elmúlt másfél év munkáját látva az tapasztalható, hogy nincsenek tabuk, mindenről hajlandóak vagyunk beszélni, csak az a beszélgetés azon a szinten és olyan formában legyen, hogy legyen füle és farka.
– Az nagyon jó, hogy Önök nyitottak és hajlandók mindenről beszélni, meg az is jó, hogy ezek szerint a nyugati világban is hajlandók befogadni az Önök véleményét, annak teret adni...
– Én nagyon szeretném, bocsánat, hogy belevágok, nagyon szeretném, ha befogadnák nemcsak a véleményt, hanem, mondom, megjelenne az a típusú megértés, ami nélkül ez süketek párbeszéde marad. Tehát arra ösztönzünk mindenkit, hogy ismerje meg a magyar valóságot, legyen tisztában például a magyar jogrendszernek a sajátosságaival, és ne csak felületes vagy hallomásból ismert tényeken keresztül próbáljon érvelni vagy vitatkozni.
– Ha már süket fülekről beszélünk, és a magyar kormánynak nyitva vannak a fülei? Nem úgy nézem!
– Nyitva vannak a fülei, de azért azt Ön sem gondolja, hogy bizonyos döntések meghozatala előtt, mondjuk egy jogszabály végső formába öntése előtt olyan félinformációkon alapuló benyomásokkal kell foglalkozni, amelyek – még egyszer – nem vezetnek sehova. Tehát még egyszer, itt egy hihetetlen méretű átalakulás után van az ország. Valóban az üteme ennek időnként akár viharosnak is volt nevezhető, de azért valljuk be, másfél év alatt egy olyan alapvető intézményes strukturális alkotmányos változást sikerült eszközölni, amely gyökeresen változtatta meg azt a keretre, keretet, amelyben az országban működik.
– Hát épp, éppen ez az!
– Mindenkit arra sarkallok, hogy ismerje meg ezeket a kereteket, és mivel mindnyájan tanuljuk – és ezt gyorsan tegyem hozzá, hogy nemcsak a, mondjuk úgy, az ellenzék, amely elszenvedőjének gondolja magát ennek a dolognak, hanem mi, akik létrehoztuk, folyamatában fogjuk megtanulni ennek a rendszernek a működését –, én azt gondolom, hogy szükség van arra, hogy mindenki megismerkedjen a részletekkel, anélkül nem fog menni.
– De azt nem veszik észre, hogy lassan a nyugati világ, benne olyanok is, akik nem nagyon foglalkoztak közelebbről Magyarországgal, döbbenten ismeri meg, hogy mi zajlott itt az elmúlt másfél évben? Nem a gyorsasággal van a baja – bár részben azzal is –, hanem azzal, hogy az egésznek az iránya és végeredménye egészen elképesztő. Létrehoztak egy – maradjunk akkor a miniszterelnök szavainál – centrális erőteret, ami alapvetően ellentmond...
– De már bocsánat, Ön összekever bizonyos dolgokat! Tehát a politikai centrális erőtérről beszélve ezt ne keverjük össze az új alkotmányos rendszerrel. Az új alkotmányos rendszernek az a lényege, hogy bizonyos intézmények esetében szinte teljesen, mások esetében részletesen újraformálta a működési mechanizmust, kiiktatva a rendszerből azokat a fenntarthatatlan elemeket, amelyek az országot oda vezették, ahova jutott 2010-re.
– Hát például fenntarthatatlan, hogy az alkotmány...
– Most... Ha megengedi, befejezem!
– Persze.
– Ha megengedi, befejezem!
– Boldogan.
– Most innentől kezdve szerintem ne keverjük össze a politikai centrális erőteret – amely a pártpolitikában egy ismert kifejezés, minden politikai erő arra törekszik, hogy lehetőleg maximálja a szavazatait, és a lehető legnagyobb befolyásra tegyen szert – azzal, hogy mi újraszabtuk azt a gúnyát, amelyben a magyar demokrácia létezik. És gyorsan tegyem hozzá, hogy számomra az a meghökkentő, hogy most már egyes esetekben a nyugati újságírók részleteiben többet tudnak mondjuk a mi országunk médiatörvényéről vagy bírósági rendszeréről, mint a sajátjukról, és meghökkennének, hogy ezek a mechanizmusok adott esetben pont ugyanígy vagy nagyon hasonló módon, mint nálunk...
– Na látja, ez az, ami Fukuyama érvelésének egyik döntő eleme volt, hogy talán nem is mindig az intézmények a fontosak, mert lehet, hogy Angliában nincsenek meg azok az intézményes garanciák, amelyek egy normális nyugat-európai országban vagy a többiben megvannak, ámde az angol politikában senki nem veszi a bátorságot magának, hogy áthágjon olyan közmegegyezéses szokásokat, olyanfajta demokratikus alapelveket, amelyek alapján akár a királyságot is el lehetne törölni a parlamenti többségükkel. Magyarországon viszont Önök azért alakították át ezt a bizonyos alkotmányos struktúrát, hogy a kétharmados többségükkel bármit megcsinálhassanak, és úgy látszik, hogy meg is csinálnak, mert meg akarnak csinálni. Ezt vette észre a világ.
– Nagyon szépen mondja a sztereotípiákat meg azokat a vádakat, amiket most már egy éve hallunk, de azért gyorsan mondjuk azt, hogy Fukuyama professzor nyilván nem jövőbe látó, mivel a magyar alkotmány, az új alkotmányos berendezkedés még nem egészen két hónapja, másfél hónapja működik, ezért ennek a működési mechanizmusairól még vajmi kevés tapasztalata lehet.
– De nem azt látjuk mindenhol, hogy...
– Nyilvánvalóan az elmúlt más...
–...mindent korlátozni akarnak, és ez legyen az egyház...
– Hát nem. Már bocsánat, Ön lehet, hogy ezt látja, én nem ezt látom. Én azt látom, hogy azok az intézmények, azok a rendszerek, azoknak a rendszereknek a működései, amelyekről beszélünk, egy új formát kaptak. Ennek a működésnek a formáiról nagyjából egy-másfél hónapnyi tapasztalatunk van, de Önök, illetve Ön sem az elmúlt másfél hónap tapasztalatairól beszél, hanem a január elseje előtti időszak viharos körülményeiről, amely viharos körülményeknek adott esetben megvolt a maga oka. Én arról beszélek, hogy ezt a rendszert tessék szíves lenni megismerni, működési mechanizmusait összehasonlítani, nyugodtan összevetni más hasonlóan működő mechanizmusokkal és még véletlenül se a korábbival vessük össze, mert ahhoz képest egy teljesen más rendszert hoztunk létre.
– Hát ez a más rendszer például abban fogható meg, hogy majd a parlament többsége dönti el, hogy ki minősülhet egyháznak és ki nem. Márpedig ezt a feladatot egy demokráciában magára venni...
– De bocsánat, jó, akkor engedje meg, hogy itt...
– Igen.
– ...hallottam a hírekben is, ugye, hogy itt szó van arról, hogy önkényesen döntené el a parlament, amely egyébként az ország legfőbb szuverén döntéshozó testülete, tehát ezt gyorsan ne kérdőjelezzük meg...
– De miért hit kérdésében érzi magát felhatalmazva...
– De nem hit kérdésről beszélünk. Gyorsan tisztázzunk egy dolgot! Magyarországon a vallás szabad gyakorlását ma semmi nem korlátozza. Egy. Kettő: ha egy vallását gyakorló ember, illetve egy közösség intézményes kereteket akar találni ennek a működésnek, akkor a társasági jog és egyéb jogi keretek között számtalan formáját találja meg a működésnek. Egyetlen dolgot szabályoz a parlament – és ez egy óriási különbség –, minden egyes esetben elmondjuk a külföldi partnereknek is, amikor valamely egyházi közösség vagy magát egyházi közösségnek tekintő szervezet közpénzhez akar jutni, abban a parlament igenis jusson szerephez. Én azt gondolom...
– Hát ezt nevezik diszkrimináci...
– ...ez egy olyan legitim...
– Ezt nevezik diszkriminációnak!
– Nem, ez, de hát ne haragudjon, de ez nem diszkrimináció.
– Te jót hiszel, ő meg nem jót hisz, vagy nem jól hiszi, ezért ő méltó a közpénzre...
– De Bolgár, Bolgár úr...
– ...a másik meg nem.
– ...Ön összekeveri a szezont a fazonnal, szó sincs arról, hogy bárki hitbéli kérdésekben akarna dönteni. Itt egy olyan átlátható kritériumrendszernek kell megfelelni abban az esetben, ha valaki közpénzeket akar felhasználni egyházi működése során, amelyben igenis a parlamentnek kell kimondani a végső szót. Senki nem akarja megmondani, hogy ki miben hihet és hogyan gyakorolja a vallását. A parlament abban kapott egy jogot kimondani döntést, hogy kivel akar olyan viszonyba kerülni, ahol közpénz felhasználására ad lehetőséget. Ez ilyen egyszerű.
– Hát igen, csak ezt nevezik önkényes diszkriminációnak és ez az, amit például egész Európa meg az Egyesült Államok...
– De ez nem diszkrimináció...
– ...kifogásol.
– De ne haragudjon, ez nem diszkrimináció. Én azt gondolom, hogy ez egy abszolút és teljes mértékben legitim elképzelés. Hogy ha valaki közpénzekkel bánik, akkor abban az a testület, az a szuverén testület, amely hivatott dönteni arról, hogy ki használhat fel és milyen formában közpénzeket, annak van ebben egy szava.
– Azt mondta nekem az imént, hogy nem, nem korlátoznak semmiben, márpedig az összes törvényük, amit az elmúlt másfél évben és különösen a legutóbbi időszakban, a kétharmadosakban hoztak, valamifajta korlátozás. Ez érvényes az Alkotmánybíróság jogkörére... Mondhatok egy-két példát?
– De Ön korlátozást ké...
– Érvényes ez...
– Persze, mondjon.
– ...az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetésére, arra, hogy munkáltatók és munkavállalók gyakorlatilag nem tudnak a kormánnyal hármasban értelmesen tárgyalni, érthető és értelmezhető a médiaszabadságra is, mert igaz, hogy lehet szidni is a kormányt, én is itt vitatkozhatom Önnel nyugodtan és nem kell retorziótól tartanom, de mégis van egyfajta olyan fenyegetés és nyomás a médián, hogy van egy egypárti...
– Na látja, mindig ezzel a sugalmazással jönnek.
– ...egypárti, de ez nem sugalmazás, ez tény.
– Érzelmekkel nemigen…
– Hát ez egy tény.
– Mi tény? Mi a tény?
– Hát például az, hogy...
– Miben korlátozza ma az új médiatörvény a média szabadságát?
– Például abban, hogy a Klubrádió, amelyik egy sikeres rádió, mégse jutott frekvenciához, mert az a Médiatanács, amiben gyakorlatilag egypárti képviselet és irányítás van, úgy döntött, hogy legyen inkább zenei rádió a helyünkön, aminek semmiféle ésszerű alapja nincs!
– Bocsánat, bocsánat, bocsánat. Úgy döntött, hogy egy másik rádió nyerte azt az átlátható folyamatot...
– Mert zene...
– ...amely az úgynevezett pályázati folyamatként érte...
– Az átláthatóság lényege az volt, hogy zeneit akarunk, nem beszélőt.
– Nézze, a kritériumokat a pályázat elején kiírták, Önök nyugodtan beadhattak volna egy olyan pályázatot, amivel megnyerhetik! Nem jól gondolom?
– De abszolút adhattunk volna, ha zenélni akarunk, de nem zenélni akarunk.
– De nem igaz. Nem zenei rádióra, pontosabban...
– Akkor Ön hogy látja?
– ...zenei értelemben megerősített rádióra volt, de ugyanúgy megvoltak benne azok az elemek...
– De milyen alapon?
– Bocsánat, hadd fejezzem be a mondatot! Én természetesen ebben semmilyen szempontból nem szeretnék véleményt nyilvánítani, hiszen a médiatestület ugye egy független intézmény és ráadásul amennyire tudom, az Önök fellebbezése nyomán éppen bírósági szakaszban van ennek az elbírálása, lám egy példája annak, hogy a cheks and balances, ahogy szokták mondani, a fékek és ellensúlyok dolgoznak az országban, és gondolom, Önök is tiszteletben fogják tartani majd a bíróság döntését. Szóval Önöknek lehetősége lett volna egy olyan pályázatot beadni, amellyel tudnak nyerni. Én azt gondolom, hogy egy átlátható folyamatban nem a Klubrádió nyert, ez egy tiszta dolog, és a bíróság majd eldönti, hogy ez a folyamat tisztességes volt, vagy nem volt tisztességes, törvényes volt, vagy nem törvényes.
– Biztos...
– Minden ettől eltérő vélemény az vélemény, én tiszteletben tartom az Ön véleményét...
– Hát vélemény, de az tény, hogy ha a médiahatóság zenei rádiót preferál ezen a hullámhosszon, amit mi több mint tíz éve beszélésre használunk és eközben növekvő népszerűségre tettünk szert, akkor az egy hátrányos és önkényes megkülönböztetés. Ez nem egy átlátható és fair folyamat!
– Nem, ez azt jelenti, hogy Ön megkérdőjelezi, Ön megkérdőjelezi...
– Meg.
– ...egyébként az Országgyűlés által választott...
– Meg.
– ...illetve létrehozott testületnek azon jogát, hogy – egyébként ahogy az egyéb létező több mint háromszáz rádió esetében a lejáró frekvenciahasználati jogot követően – új pályázatot írjon ki.
– Nem, nem. Azt a jogát...
– Én nem kérdőjelezem meg.
– ...nem kérdőjelezem meg.
– Az én jog-, bocsánat, az én jogfelfogásomtól ez távol áll, hogy megkérdőjelezzem...
– Nem.
– ...a független intézmények eljárását.
– Na, ez a probléma, hogy joga van hozzá, és ezt veszik észre Nyugaton Fukuyamától Neelie Kroesig, hogy a magyar kormány a jogot önkényesen értelmezi és úgy értelmezi...
– Hát Önök megtesznek mindent azért...
– ...hogy mindent megcsinálhat, hiszen mindenre felhatalmazása van.
– Önök mindent megtesznek azért, hogy ez így tűnjön fel, és én azt gondolom, hogy ez egy rendkívül veszélyes precedens, mert Kroes asszony például megengedi magának azt a luxust, hogy egy folyamatban lévő bírósági eljárásban véleményt nyilvánítson egy olyan ügyben, amelyről legfeljebb korlátozott a...
– Önök is véleményt nyilvánítanak róla. Azt mondják, teljesen átlátható, jogszerű volt, és kész. Ez is egy vélemény.
– Az én véleményem az, hogy meg kell várni a bíróság döntését, amely mindenkire nézve kötelező lesz. Kroes asszony ezt a – hogy is mondjam – alapvető szempontot azt gondolom, hogy áthágta.
– Na visszatérve az alapkérdéshez, szóval Ön úgy érzi, hogy ezek az Önök által folytatott nyilvános vitatkozások különböző külföldi véleményekkel Krugmantól kezdve Fukuyamáig, amelyben lehet, hogy apróságokban vagy részletkérdésekben akár Önöknek igaza is lehet, hiszen tévedhetnek a külföldiek, akik nem ismerik annyira a magyar helyzetet és a magyar tényeket, de általánosságban mégis – legalábbis szerintem – jól látják. Ennek haszna van, vagy lehet, hogy inkább káros, hiszen még inkább Magyarországra és az itteni állapotokra és folyamatokra hívja fel a figyelmét?
– Nem szeretem a minősítő jelzőket. Én azt gondolom, hogy minden párbeszéd hasznos, sőt hiszek is abban egyébként, hogy ebben a párbeszédben meg lehet ismertetni a részleteket és azokat a kis, Ön szerint részletkérdésekben eltérő véleményeket, amelyek, azt hiszem, az egész képet is meg tudják változtatni. Ha egy részlet rendben van, ha az elemek rendben vannak, nagyon nehéz bebizonyítani, hogy az egésszel baj van!
____________________________
* Lásd ehhez Hanák András: Intellectual Mismatch
** Lásd ehhez Mihancsik Zsófia: Fukuyama érti a demokráciarablás természetét, illetve Kovács államtitkár BBC-interjújáról: Ennyire elkeserítő? – válasz egy olvasónak
Kovács Zoltánhoz az idei termésből lásd még például:
– The Washington Post: Magyarország belefárad az Európai Unióba
„Kovács Zoltán, a kormány egyik szóvivője kis szünetet tartott, amikor nemrég megkérdezték, hogy az EU jó-e Magyarországnak. A pillanatnyi hallgatás után azt mondta: ’Mindent egybevetve igen. Erről folyamatos vita van. De ez nemcsak magyarországi vita, hiszen pillanatnyilag minden európai országban zajlik. … Sok kérdés vár válaszra azzal kapcsolatban, milyen irányba tart Európa’.”
– A The Guardian Gyöngyöspatáról: Szegények, kihasználtak és másodosztályúak
„Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős miniszter ugyanerre a kérdésre azt válaszolta: ’Sajnáljuk, hogy egyesek kihasználják a helyzetet, és hogy egyes roma emberek olyan érv alapján hagyják el az országot, amely nem állja meg a helyét’. Egy telefoninterjúban azt sugallta, hogy a Kanadában menedékjogért folyamodó magyar romák azért beszélnek üldöztetésről, hogy ’pénzt kapjanak’, és megfejjék a szociális juttatások rendszerét. ’Nem hisszük, hogy a magyar romáknak bármiféle alapja lenne menedékjogot kérni, arra hivatkozva, hogy etnikai hovatartozásuk miatt üldözik őket’ – mondta, és hozzátette: ’Azt akarjuk, hogy minden magyar állampolgár itt maradjon’.”
– A magyar kétharmad megkönnyebbült; Orbán „esélyt ad” az EP-nek a „felelős magatartásra”
Kovács szerint „bizonyos erők azon munkálkodnak, hogy a jogi és technikai érveket ütköztető vita helyett az Európai Parlamentben és más fórumokon is olyan politikai vitát gerjesszenek, amely ’senkinek nem érdeke’. Külföldi újságírók rákérdeztek, hogy ki gerjeszt. Kovács azt mondta, politikai erők gerjesztenek vitát, mert Magyarországon és az EU-ban is húzódik egy politikai választóvonal azok között, akiknek érdeke a politikai vita, illetve akik ehelyett azt mondják, hogy az egész kérdést a jogi, technikai részletek egyeztetésének szintjén kell kezelni.”
– Ellentámadásba ment át a kormány
„Arra a felvetésre, hogy sokak szerint ez a forma autoriter, az államtitkár azt válaszolta: nem gondolja, hogy a magyar vezetés demokratikus elkötelezettségéről kellene politikai és érzelmi vitát folytatni, hanem érdemesebb lenne visszatérni a tartalmi kérdésekhez és azokat szakmai alapon megvitatni.”
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
