rss      tw      fb
Keres

A Die Welt Orbán veszélyes útjáról és Kornai János újabb elemzéséről




A német konzervatív lap Orbán veszélyes útja címmel közölte Wolf Lepenies vezércikkét, ezzel a felvezetéssel: Magyarország autokráciává alakul át. Ám az EU nem elég szigorú Budapesttel szemben. Az embernek az a benyomása támad, hogy az euró gyengesége nagyobb veszély, mint a demokrácia hanyatlása.


Az EU politikáját a kétségbeesett kísérletek határozzák meg, hogy Görögországot az euró-övezetben tartsa. Csökken a többi európai válságövezetekre jutó figyelem. Különösen érvényes ez Magyarországra. A 2010 nyarán tartott választások óta drámai változás zajlik az országban. A szavazásra jogosultak egyharmada Orbán Viktor pártját, a Fideszt kétharmados többséghez segítette a parlamentben. Azóta Orbán szorításába fogta az országot, mint egy egyeduralkodó. A kommunista uralom vége után 23 évvel a fiatal magyar demokráciából autokrácia lett. Váratlanul prófétainak bizonyult Dan Qualyle akkori amerikai alelnök egyik 1989-ben tett kijelentése: „A legutóbbi közép- és kelet-európai fejlemények visszafordíthatatlanok. De ez nagyon hamar megváltozhat”.

Az EU tiltakozik és szankciókkal fenyegetőzik. Ám Orbánnak mindig újra sikerült verbális engedményekkel biztosítani, hogy politikájában semmi ne változzon. Magyarországgal szemben az EU nem elég szigorú. Az embernek az a benyomása támad, mintha az euró gyengesége nagyobb veszélyt jelentene a demokrácia hanyatlásánál. Ki garantálja, hogy nem lépnek más államok is Magyarország útjára?

Egy évvel ezelőtt, nyolc hónappal a magyarországi választások után Kornai János ismert, tizennyolc éven át a Harvardon tanító magyar közgazdász egy újságcikkben tiltakozott Orbán politikája ellen. Úgy látta, csalhatatlan jelei mutatkoznak annak, hogy Magyarország egy tekintélyelvű rendszerbe csúszik le. A parlament, amelyben már szó sem lehetett említésre méltó ellenzékről, szavazógépezetté lett. A kormány törvényjavaslatait futószalagon fogadták el. Az elnök már nem a pártok felett állt, hanem kizárólag a kormány akaratát reprezentálta. Ugyanilyen szolgálatkész volt a legfőbb ügyész. A választási bizottságban szinte kizárólag Fidesz-hívek ültek. Az alkotmánybíróság kompetenciáit olyan jelentősen megnyirbálták, hogy már nem tudott ellenőrző funkciót gyakorolni a kormánnyal szemben. A hivatalnoki karban nem olyan személyi változtatások mentek végbe, amilyenek szokásosak egy-egy választás után, hanem valóságos tisztogatást hajtottak végre. Az indoklás nélküli elbocsátások lettek a szabály, a közintézményekben fokozódott az ott dolgozók félelme, hogy az állam és a párt iránti hiányos lojalitásuk miatt elveszíthetik az állásukat. A hatalmi ágak a demokrácia márkajegyének tekinthető megosztásáról Magyarországon már szó sem lehetett.

Aki egyszer megismerkedett a magyar politikával, az nem lepődhet meg Orbán politikáján. A demokrácia angol meghatározása – olyan politikai rendszer, amelyben a kormány rendszeresen együtt vacsorázik az ellenzékkel – Magyarországon még sohasem volt érvényes. Teljesen elképzelhetetlen, hogy létezhetne olyasmi, mint „őfelsége lojális ellenzéke”. A politikai ellenfeleket általában ellenségnek tekintik. Nem terjedt el az az eszme,  hogy a nem személyekhez vagy pártokhoz kötődő, hivatallal járó legitimitás tiszteletet követel a politikai versenytársnak is. Orbán Viktor politikájában az újdonság a politikai radikalizmus, különösen ennek hosszú távú perspektívája. Orbán nyíltan beismeri, hogy mindent meg akar tenni azért, hogy pártja, a Fidesz, legalább húsz évig hatalmon maradjon.

Kornai János január végén a Népszabadság című lapban újra szót kért. Az interneten könnyen hozzáférhető cikkének címe „Központosítás és kapitalista piacgazdaság”. Ebben leírja azokat az eszközöket és mechanizmusokat, amelyekkel az Orbán-kormány az elmúlt évben konszolidálta uralmát. A középpontban az áll, amit Kornai központosító tendenciának nevez. Ez kiterjed a társadalom minden területére, és a pénzügyi igazgatástól az Állami Operaházig ér, amely utóbbi jelenleg egy közvetlenül a miniszterelnök által kinevezett komisszárnak van alárendelve. Orbán hosszú távú perspektívájában különös jelentőségük van az oktatási intézményeknek. Az iskolák és középiskolák felügyeletét a tervek szerint az önkormányzatoktól átveszi az állam, igazgatóknak a Fidesz híveit nevezik ki. A jövőben egységes tanterv érvényesül: ebből 90 százalék lesz kötelező, a tanároknak csak 10 százalékban szabad variálni a tantervet.

Nem mentes az iróniától, hogy Kornai a fokozódó központosítást teszi meg a Fidesz-kormány bírálatának tárgyává. Kornai János apját az auschwitzi koncentrációs táborban ölték meg. Ő maga 16 éves korában szerencsés körülmények folytán megmenekült a deportálástól. Az orosz hadsereg szabadította fel, és a háború után kommunista lett. Szakítása a kommunizmussal 1966-ban következett be. Az egyik intellektuális ok a magyar gazdaság végzetes „túlközpontosítása volt, amelyet Kornai disszertációja témájául választott*. Később a kommunista pártsajtó azzal vádolta, hogy ezzel felbujtotta az „ellenforradalmi erőket”. Kornai most azt írta, nem gondolta volna, hogy még egyszer témájává lesz a „túlközpontosítás”.

Kornai János kritikus cikkeit egy olyan magyar lapban tehette közzé, amely erre számára alkalmanként öt lapoldalt biztosított. Magyarország nem diktatúra. De megszilárdulóban van egy autokrata rezsim, és kérdés, milyen gyorsan tud az ország később visszatalálni a valós demokráciához. Az Európai Unió Magyarországgal szemben túl visszafogottan reagál. Alábecsüli azt a fertőzésveszélyt, amely abból adódik, hogy az unió egyik tagállamában erodálódik a demokrácia. A veszély elleni fellépés két személynek állna különösen jól. Angela Merkel tekintélyelvű rendszerben élt, és Nicolas Sarkozy apja Magyarországról származik. „Merkozy”** feladata nem csupán az lenne, hogy Európában a költségvetési fegyelemre figyeljen: nem lenne szabad tovább elfogadnia a demokratikus értékek elvesztését sem.

__________________________

* Lepenies itt téved. Kornai János nem 1966-ban védte meg A gazdasági vezetés túlzott központosítása című kandidátusi értekezését, hanem 1956-ban. Könyvformában 1957-ben jelent meg (a szerk.)

** Merkel és Sarkozy közös neve a nyugati sajtóban (a szerk.)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!