Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. február 14.



Bolgár György kérdései 2012. február 14-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük a kiugró 5,5 százalékra emelkedő inflációt.

Aztán azt, hogy Orbán Viktor levélben gratulált a 90 éves Göncz Árpádnak, de ezt a kormányzati kommunikáció nem hozta nyilvánosságra, csak a volt elnök titkársága.

Aztán beszéljük meg, hogy Kuncze Gábor újra politizál, legalábbis a Szabadelvű Polgári Egyesület elnökeként. Hogy ebből mi lesz, azt majd talán megtudjuk részletesebben tőle is.

Aztán a Népszabadság úgy értesült, hogy a Nemzetközi Valutaalap hitelének egyik feltétele valószínűleg az egykulcsos adó megszüntetése lesz, ehhez képest érdekes az is, hogy más értesülések szerint viszont megerősödött Matolcsy György helye a kormányban.

És végül kereszténydemokrata politikusok kegyelmet kértek az otthonszülés szószólójának, a két év fogházra ítélt Geréb Ágnesnek.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Visszatér a politikába
Kuncze Gábor, az egykori SZDSZ elnöke

Bolgár György: - Kedves Gábor, tudod te mit akarsz? Itt a Klubrádióban szeretnél világhírű műsorvezető lenni vagy a politikába akarsz visszamenni?

Kuncze Gábor: - Egyrészt a világhírű műsorvezetők mások, korábban kezdték a pályájukat, régebb óta vannak rajta és jól is csinálják. Az nem én vagyok.

- Jól csinálod, amit csinálsz. Úgyhogy innét folytasd.

- De akkor itt tegyük le, mert ilyen szép vége már nem tud lenni a beszélgetésünknek.

- Szóval azt mondod, hogy igen, ez szép, jó, de…

- Egyre többen kapacitáltak, de ez tényleg úgy néz ki, hogy ha az utcán végigmegyek, megállítanak, hogy miért nem csinálok valamit, miért nem vagyok aktívabb. És van ez a Szabadelvű Polgári Egyesület, amelyik tagjai szintén ugyanezt tették. Ezért aztán nemrégiben úgy döntöttünk, hogy átveszem a vezetését. Ennek az egyesületnek volt tegnap egy összejövetele, ahonnan nem mondom, hogy kiszivárgott, de szándékaink nem voltak arról, hogy most a nyilvánosság elé álljunk. Mindenesetre kiment a hír, hogy van egy ilyen. Ehhez aztán a Heti Válasz kerekített egy történetet, bevallom, a saját politikai céljaimnak megfelelően. Aztán én meg most itt beszélgetek mindenkivel, most például veled.

- Nem véletlen, mert azért Kuncze Gábor neve jelent valamit, méghozzá jót, és sokan valóban biztos az utcán is, meg máshol is, akik nem találkoznak veled, fájlalják, hogy otthagytad a politikát, még ha szeretik is a klubrádiós műsoraidat. De te mit vársz a politikától? Hiszen benne voltál húsz évig, és te hagytad ott, mint akinek elege lett az egészből.

- 2006 őszén jelentettem be, hogy kiszállok, és egyébként ezt is tettem. Azt gondoltam akkor, hogy az adott körülmények között egyrészt nem nagyon tudom már befolyásolni a folyamatokat, másrészt pedig az SZDSZ-en belül nagyon sokan bontogatták a szárnyaikat, és én úgy gondoltam, hogy lehetővé teszem számukra, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket. Ezért vonultam akkor a háttérbe. Azóta eltelt több mint öt év, most pedig különböző benyomások alapján úgy ítélem meg, hogy talán számíthat valamit a véleményem. Tényleg nagyon sokan vannak, akik úgy látják, hogy nem jó az, ami jelenleg van az országban. Azon belül vannak nagyon sokan szabadelvűek, liberálisok. Sokkal jobban szeretnék, ha inkább hasonlítanánk az európai demokráciákra. Annak idején, amikor én az európai uniós csatlakozás mellett érveltem, azt mondtam, hogy jó lenne, ha az értékeinkkel gazdagítanánk Európát és még jobb lenne, ha az európai értékek jobban érvényesülnének Magyarországon. Most úgy látom, hogy mindkét tekintetben ellentétes irányba megyünk, és ezt sokan ugyanígy gondolják. Ők azok, akik egyúttal azt is érzik, hogy most nincs politikai képviseletük, nincs aki megszólaljon a nevükben és nyilván ezért kapacitáltak engem sokan, hogy legyek aktívabb. És én most nem tértem ki a felkérés elől.

- Most ha nem is szembe, de fülbe foglak dicsérni. Kuncze Gábor sokak számára azt jelentette, hogy egy olyan politikus, akinek vannak szabad elvei és ki ne szeretne szabad lenni. De nem dogmatikus, vagyis nem arról beszél, hogy szabadság mindenekfölött a többi meg nem számít, hanem tudja, hogy mi kell az átlagembernek, tudja, hogy a szabadságon kívül még számos más létfeltétel is hiányozna, és ezeket is meg kell teremteni. Olyan ember, aki képes szót érteni tőle balra és jobbra állókkal. Vagyis egy realista, pragmatikus politikus, és ilyenből kevés van. Ráadásul még tisztességesnek is tartanak sokan. Tehát rendkívül sok alapja van annak, hogy te visszatérhess a politikai életbe. De közben mégiscsak azt látjuk, hogy a régi politikusoknak – kivéve a Fidesz vezetőit – nem sok babér terem mostanában. Látsz esélyt arra, hogy ezzel a Kuncze névvel meg az SZDSZ-es múlttal esélyes legyél arra, hogy tömegeket nyerj meg magadnak vagy a politikádnak?

- Először is, ami az SZDSZ-es múltamat illeti, azt vállalom. Annak nagyon sok szép időszaka volt és ráadásul nagyon sikeres időszakai is voltak. Az egy más kérdés, hogy mi lett a vége, de azzal most inkább ne foglalkozzunk. Másrészt azt is gondolom, hogy azért az, hogy öt alkalommal nyertem meg a választókörzetet, jelent egyfajta bizalmat az emberek részéről. Ilyenkor azt szokás mondani, hogy persze, mert visszaléptek a szocialisták. Ez a két utolsó választáson igaz volt, előttük 1994-ben meg a Fideszesek léptek vissza. 1990-ben meg összefogott a Fidesz és az MSZP és így tovább és így tovább. De ez is jelent egyfajta bizalmat. Egyébként pedig soha nem tudom meg, hogy az a bizalom, ami úgy tűnik, hogy árad felém, milyen erőteljes, ha nem teszek egy kísérletet arra, hogy megpróbáljam valamilyen módon összefogni azokat az embereket, akik szeretnék, ha csinálnék valamit.

- És egy egyesület vajon alkalmas-e erre? Mert sok egyesület létezik, és látjuk, tudjuk, érezzük, hogy csak akkor lehet belőlük valami, ha egy döntő pillanatban párttá alakulnak. Mert csak a párt képes megmozgatni tömegeket fizikailag is meg a fantáziájukat is.

- Most jól előre szaladtunk, mert nem tudhatjuk, hogy mi lesz. Azért ha körbenéz az ember, akkor egyrészt azt látja, hogy a parlamentben lévő ellenzéki pártok nem nagyon tudtak profitálni a Fidesz bénáskodásából és a Fidesz támogatásának csökkenéséből. Másrészt meg látjuk, hogy a civil szféra egyre erőteljesebben mutatja magát. Ők viszont valahogy egyelőre képtelenek beállni egy irányba, még a kapcsolatot se nagyon vették fel egymással, csak ilyen érintőleges kapcsolatfelvételek vannak. Én meg azt gondolom, hogy ha nem fognak össze egymással, akik kormányt akarnak váltani a következő választáson – legyenek pártok vagy civil szervezetek –, akkor az nem fog sikerülni. Ha ez az összefogás nem jön létre, és nem teremtődnek meg a kormányváltás feltételei, akkor például engem különösebben már nem is érdekel a dolog. Mert én azt látom, hogy kevés arról beszélni folyamatosan, hogy nem tetszik, ami ma történik az országban, ha eközben mindenki azzal van elfoglalva, hogy a saját maga vagy a pártja részére hogy tud minél előnyösebb pozíciót kiküzdeni. Hozzáteszem, hogy ez egy politikustól vagy egy párttól egyébként nem elvetendő, csak nem adekvát a mai magyar helyzetre. Szóval, ha ez így marad, akkor Orbán Viktor marad a miniszterelnök, és akkor a szerint fogjuk élni az életünket. Én most látok azonban egy másfajta esélyt, az összefogást, és ha ezt így gondolom, akkor abban nem kell feltétlenül pártként részt venni, részt lehet venni akár egyesületként is vagy bármilyen civil szerveződésként. A lényeg azon van, hogy akik azt szeretnék, hogy másként menjenek a dolgok, álljanak össze egymással.

- Ezt akkor technikailag úgy kell érteni, hogy te el tudsz képzelni a következő választások előtt egy olyan demokratikus szövetséget, amelyik majd kiállítja a jelöltjeit, megállapodik valamilyen alapvető programban, de ennek a szövetségnek nem feltétlenül csak pártok lennének a tagjai, hanem adott esetben egyesületek is. Köztük akár ez a Szabadelvű Polgári Egyesület is, és ily módon részeivé válnának a politikának, akár a parlamentnek, sőt reményeink szerint egy kormánynak is, de ehhez nem kell párttá alakulniuk, mert a helyük, szerepük egy szövetségben más lesz.

- Igen, bár nagyon előre szaladtunk, mondom még egyszer. De azt tudni kell, hogy választáson pártok indulhatnak, vagyis ha összeáll ez a szövetség, akkor azt választási pártként be kell jegyezni. És egyébként pedig azon belül, hogy kinek milyen szerepe van, milyen arányban tudnak részt venni, utána ha esetleg a parlamentbe bejutnak, sőt netán kormányzati pozícióba kerülnek, hogy osztják fel egymás között, hogy szétülnek-e frakciókra, ezek már mind későbbi lépések. Azonban az első lépésnek az összefogásnak kell lennie. Anélkül ugyanis a dolog nem fog menni. Látom, hogy ez nagyon nagy önmérsékletet és önkorlátozást igényel minden párt, szervezet és minden politikus részéről vagy jövőbeni politikus részéről. Hogy aztán lesz-e bennük ennyi belátás, és képesek lesznek-e erre az önkorlátozásra, ennek kell eldőlnie a következő két hétben.

- De ahogy te mondtad eddig a kérdéseimre, túlságosan előre szaladtunk. Mit fog csinálni a Szabadelvű Polgári Egyesület holnap? Vagy a jövő héten? Mi az, amit mind meg fogtok tudni vagy mi az, amit egyáltalán akartok, tartotok beszélgetéseket, fórumokat vagy hogyan fogtok politizálni, hogy tudjanak rólatok?

- Az egyesületnek van egy honlapja, a www.szabadpolgar.hu, ott rajta van egyrészt az a szabadelvű nyilatkozat, ami tükrözi a világképünket. Megjelennek benne az elveink és céljaink. Aki tehát csatlakozni akar, az a honlapon keresztül meg tudja tenni. Nem akartunk még a nyilvánosság elé állni, mert azt döntöttük el tegnap, hogy erősítjük a szervezetet, egyelőre a kapcsolatrendszereken keresztül. De ha már a Heti Válasz volt olyan kedves és ekkora sajtót biztosított az egyesület számára, akkor ez nyilván új helyzetet teremt. Most elsősorban a növekedés, megerősödés a cél. Természetesen már a hír alapján is történtek különböző kapcsolatkeresések és felvételek az egyesület és más civil szervezetek között.

- Látod, akinek ilyen ellenfelei vannak, azoknak barátokra sincs szüksége. Nem?

- Igen, az jó, amikor az ellenfél akkorát ad, hogy belöki az embert a barátai karjai közé. Ez jó megoldás, innentől kezdve minden lehetséges, mert lehetséges egy nagyobb jelenlét a nyilvánosságban, nyilván véleményt fogunk mondani különböző vitás kérdésekről. És hozzáteszem rögtön, hogy miután nem gondolom, hogy abból kell állnia a politikának, hogy mindig megmondom, mi nem tetszik, meg mit ne csináljanak, nyilván elő fogunk állni javaslatokkal is, hogy különböző ügyekben szerintünk mit kellene csinálni. Aztán a későbbiekben, hogy ez hova fut ki, azt meg majd meglátjuk.

- De ugye ez nem jelenti azt, mármint hogy szabadelvű polgári egyesületi elnök lett belőled, hogy abbahagyod a rádiózást?

- Nem, én azt gondolom, hogy a kettő összefér egymással, viszont biztos vagyok benne, hogy a rádiót azonnal támadások fogják érni. De be kell látni, hogy az ember attól, hogy ilyen-olyan társadalmi szerepeket vállal, még végezhet egyéb munkákat is, mert ha valaki egyesületben elnök, attól lehet még mérnök meg lehet közgazdász, akkor miért ne lehetne például műsorvezető is egy rádióban.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A Malév csődje mögött rejlő motívumokról
Tátrai Miklós a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója


Bolgár György:
- Nagyon érdekes és alapos cikket írt tegnap egy blogon a Malév összeomlásáról. Erre se időnk, se képességünk nem volna, legalábbis a magam részéről, hogy összefoglaljuk a cikk lényegesebb mondandóit. De mindenekelőtt már a szándékot is szeretném firtatni, hogy miért gondolta, hogy ez a cikk Önnek jól jön, hiszen vannak ügyek, amelyekben vádlott. Nem lehet, hogy még magára húzza a Malévot is, annyira feldühíti vele a kormányzatot?

Tátrai Miklós: - Természetesen semmit nem lehet kizárni, ismerve az ügyészség elmúlt egy-két évbeli tevékenységét, de a Malévnak sem a privatizációjakor, sem a visszaállamosításakor én nem voltam hivatalban. Tehát talán ezt mégsem próbálja meg sem Budai Gyula, sem az ügyészség az én nyakamba varrni. Pont azért választottam ezt a témát – hiszen bőven lett volna megszólalási lehetőség az elmúlt egy-két évben –, mert ebben személy szerint nem vagyok érintett semelyik oldal semmilyen véleményformálója szerint. Viszont azt gondolom, hogy kellő tárgyismerettel rendelkezem a témában ahhoz, hogy segítsek mindenkinek megérteni ennek a szerintem botrányos ügynek a folyamatát és a mostani helyzet előzményeit.

- Az elmúlt napok egyik legnagyobb visszhangot és meghökkenést kiváltó fejleménye az volt, hogy Budai Gyula közölte, van egy titkos záradék az egyik privatizációs szerződésben, és ennek alapján az államot rengeteg kötelezettség terhelné, szerinte majdnem ezermilliárd forint értékben, ha a Malév csődbe menne. Ön tud ilyenről?

- Én nem tudok ilyen záradékról, Budai Gyula az én ismereteim szerint arra hivatkozik, hogy a repülőtér privatizációs szerződésében van ilyen záradék a Malév csődje esetére. Erről határozottan ki tudom jelenteni, hogy ez nem igaz vagy legalábbis én ilyen dokumentummal soha nem találkoztam.

- A Malév privatizációs szerződésében nehezen lehetne ilyet találni.

- Abban bizonyosan nincsen. De még a reptérében sincsen. Annyi van a reptér privatizációs szerződésében tényszerűen, hogy ha az eladó magyar állam és a vevő által közösen megjósolt utasforgalomnál lényegesen kisebb lesz a repülőtér forgalma, és emiatt a vevő nem tudja fizetni azokat a hiteleket, amelyekből a vételárat a magyar államnak kifizette, akkor a magyar állam kell hogy állja a bankoknál a repülőtér fizetési kötelezettségét. Magyarul az történt, nyilván lehet ezt vitatni, hogy jó döntés volt-e ez 2006-ban vagy sem, hogy a vevő előre egy jó nagy vételárat fizetett, azt gondolom, hogy világviszonylatban egyedülálló vételárat.

- Igen, erről a szaklapok is olyasmiket írtak, hogy ilyen magas privatizációs vagy üzemeltetési díjat egy ilyen repülőtérért senki nem kért még.

- Sem akkor, sem korábban, sem azóta. Tán a világon nem volt ilyen bevételű tranzakció egy ilyen forgalmú repülőtérért. Mindenesetre akkor azt gondolták a felek, hogy például ebben az évben tizennégy milliós utasforgalma lesz Ferihegynek, ennek alapján fizetett előre hetvenöt évre díjat a vevő. Praktikusan ugye jó, ha hat-hétmillió körül lesz az utasforgalom ebben az évben. És ha ennek fényében úgy alakul, hogy nem tudja a vevő fizetni az államnak kifizetett összeggel megegyező kamatot a banknak, akkor az állam kell hogy helyette belépjen ebbe a fizetési kötelezettségbe. Ennyi van tehát a szerződésben és nem több.

- És ez is ugye vita meg tárgyalások tárgya lehet a következő hónapokban.

- Természetesen.

- Ez nem olyan egyszerű, hogy ez van a szerződésben, az államnak fizetnie kell. Itt nyilvánvalóan egyezkedések, alkudozások és egyebek lesznek.

- Így van. És még egyszer, a felek annak idején megállapították azt, hogy szerintük – mind a kettőjük szerint – x fő lesz az utasforgalom, ehhez társul y fizetési kötelezettség. És ha nem lesz x fő, akkor le kell ülni és tárgyalni kell, hogy hogyan viselik a különbség terheit. Most pedig ez a helyzet van, a Malévtól függetlenül is, hogy kisebb az utasforgalom a vártnál, a Malév összeomlása miatt pedig különösen.

- Az Ön végkövetkeztetése ebből a szempontból különösen érdekes, mert azt mondja – és ez nem csak elvileg van így, hanem az az idegesítő, hogy gyakorlatilag is –, hogy a kormány vagy együttműködő magatartást vesz fel, vagy konfrontatívat. És az együttműködés nyilván abból áll, hogy egyeztet, alkudozik, megpróbálja elérni, hogy a repülőtér üzemeltetője ne sózza az államra a terheinek a növekedését, és ennek érdekében esetleg valamilyen segítséget is próbál nyújtani. Tehát ez az együttműködő magatartás. A konfrontatív viszont az, hogy dögölj meg, és ha megdöglesz, akkor talán töredék áron vissza tudom venni állami tulajdonba a repülőtér üzemeltetését. Gondolja, hogy ez reális alternatíva az előbbihez képest?

- Nézze, hogy tényszerűen a jogi és a pénzügyi helyzet ismeretében ez lehetősége-e a kormánynak, azzal nem hiszem, hogy túl sokan vitatkoznának, hiszen a kormány ezt megteheti. Tudja olyan kedvezőtlen, sőt elviselhetetlen pozícióba kényszeríteni a repülőteret, akár jogi, akár pénzügyi eszközökkel, amelynek révén a jelenlegi üzemeltető azt mondja, hogy köszöni szépen, inkább kiszáll. Nem tudom, hogy van-e ilyen szándék; hogy ilyen lehetőség van, az biztos. És mondjuk az elmúlt másfél év kormányzati magatartása ismeretében azért teljességgel és nyugodt lélekkel nem is lehet kizárni.

- De azért ez is pénzbe kerülne. Lehet, hogy nem kellene négyszázhatvanöt milliárdért visszavásárolni az üzemeltetési jogot, mint amennyit annak idején a magyar állam kapott, de ha nagyon jó üzletet köt az állam és arra kényszeríti a német Hochtiefet, hogy adja vissza, szabaduljon meg ettől a nyomorult repülőtértől, akkor is lehet, hogy ki kell fizetni száz, százötven, kétszáz milliárdot ezért a repülőtérért. Márpedig ilyen gazdasági és pénzügyi körülmények közepette, amikor minden milliárdért kemény küzdelem folyik majd, hogy hogyan spóroljuk meg, nem biztos, hogy a Valutaalap tapsolni fog egy ilyen visszavásárlásnak.

- Nem is biztos, hogy ezt adott esetben a költségvetésnek kell kifizetni. A helyzet az, hogy a repülőtér ma a Malév összeomlása után szinte bizonyosan a mélyponton van utasforgalmát és bevételeit tekintve. Most ér a legkevesebbet, összehasonlítva az előző és a következő évekkel. Innen már csak felfele vezethet az út. Ha a kormány asszisztálásával, segítségével, nyomásgyakorlásával el lehet azt érni, hogy a jelenlegi befektető ne az államnak, hanem valaki másnak adja el a tulajdonrészét a repülőtért üzemeltető cégben, kellően nyomott áron, akkor ez szolgálhat politikai célokat is.

- Szóval magyar nagytőkések hirtelen pozícióba kerülhetnek.

- Azt gondolom, hogy ez egy reális és végrehajtható forgatókönyv. A szándékról nyilván nincs bizonyosságom, de érdemes végiggondolni az elmúlt hetek tükrében ennek a lehetőségét.

- Akkor most menjünk vissza egy kicsit a Malév csődjével kapcsolatos következmények taglalására. Ön azt is írja, hogy itt nem egyszerűen arról volt szó, hogy a Malév egy veszteséges cég volt, és az államnak, minden évben milliárdokat vagy tízmilliárdokat kellett beletömnie, és ilyen szempontból a két privatizációs kísérlet is kudarcot vallott, hanem arról is, hogy a Malév önmagában nem jelzi a veszteséget, hiszen egy csomó nem a vállalatnál kimutatható nyereség vagy hasznos tevékenység is jött vele. Egyrészt a Malév majdnem annyi adót fizetett, mint amennyit bele kellett pumpálni állami támogatásként, az alkalmazottai is itt fizettek adót, aztán azzal, hogy a Malév működött és a térségben valamiféle összekötő kapocsként tudott működni különböző átszállásokkal, összeköttetésekkel, az idetelepített néhány olyan nemzetközi céget is, amelyek úgy gondolták, hogy Budapest jó regionális központ, hiszen jó légi összeköttetést is teremt kisebb országokhoz, kisebb városokhoz. Ez szintén jelentett gazdasági hasznot. És akkor itt van a még közvetlenül nem is számolt cargo, tehát légi áruszállítás is, amelyik szintén vissza fog esni, ha a Malév nem működik. Már nyilván vissza is esett az elmúlt napokban. Úgyhogy rengeteg olyan egyéb gazdasági haszna, jövedelmező tevékenysége volt a Malév működésének, amit most nem számítunk bele az egészbe. Vagyis ezzel szerintem azt sugallja, tán ki is mondja valahol a cikkben, hogy a Malév végeredményben jóval hasznosabb volt, mint amit a veszteségben, mínuszban ki lehetett mutatni.

- Abszolút így van, ahogy mondja, és ezt ki is mondom a cikkben, hogy a Malév ilyen értelemben egy olyan infrastruktúra-elem, mint akár az autópályák, amelyek megépítése és fenntartása önmagában nem biztos hogy nyereséges, sőt nagy eséllyel nem nyereséges, de ha nem lennének, akkor nagyon sok befektetés és nagyon sok munka elveszne. Megállapítás, hogy konkrétan és nagyon szűken véve a Malév tevékenységének köszönhetően valóban annyi adóbevétel folyt be a költségvetésbe, mint amennyi a Malév egyébként horribilis vesztesége. Nem az volt tehát a kérdés, hogy érdemes-e a Malévet pénzügyi, költségvetési szempontból működtetni, hanem hogy megtalálják-e az egymást követő kormányok annak a módját, hogy ne legyen állami többség a Malévben, de mégis a veszteség valamilyen módon, kerülő úton finanszírozva legyen. Az, hogy ez nem sikerült, az elmúlt években regnáló kormányoknak egyaránt a kudarca. Egyébként azt gondolom, hogy ezeket a bizonyos nemzetgazdasági hatásokat, előnyöket teljesen korrekten és szakmailag jól mutatta ki a még Fellegi Tamás által vezetett Fejlesztési Minisztérium valamikor novemberben. Ezért is különösen érthetetlen, hogy miközben pontosan kellett hogy tudja minden kormány, a mostani is, hogy milyen előnyei vannak a Malév létezésének, érdemben semmi nem történt.

- Ezt Ön a csodavárás évének nevezi. De hát nem tudom mire számítottak. Arra, hogy megjelenik egy titokzatos és bőkezű befektető, aki azt mondja, hogy tudjátok mit, adjátok ide a Malévet, mert csak ez hiányzik az én koronámról vagy a fantasztikus befektetéseimből vagy az én óriási légivállalatomból, úgyhogy a Malévvel együtt minden tökéletes lesz, fizetek nektek egy csomó pénzt, leveszem a vállatokról a terhet?

- Ezt senki nem mondta.

- Senki nem mondta, de mintha erre vártak volna.

- A környéken járt befektetőjelöltek közül mindegyik azt mondta, hogy ha nem hordozza a cég a múlt adósságait, sok tízmilliárdos adósságot, és ha többségi tulajdont kaphat ebben valaki, akkor esetleg szóba jöhet a Malév tulajdonlása.

- Meg lehetett volna ezt csinálni?

- Abszolút meg lehetett volna csinálni, erre technikai forgatókönyvek hosszú évek óta, lassan tíz éve léteztek. És ha egy pici fantázia és nagy szándék van bármikor az elmúlt években, akkor néhány hét vagy legfeljebb néhány hónap alatt meg lehetett volna ezt csinálni. Még egyszer, azzal, hogy akár még ha az új cég, az átmentett Malév veszteséges maradt volna is, akkor is sokszorosan megérte volna az országnak. A mostani helyzet költségvetési, gazdasági, politikai és mindenféle szempontból a lehető legkárosabb.

- Ebből akkor két dolog vonható le következtetésként. Vagy nagyon dilettánsan álltak hozzá ehhez az egészhez, és mintha őket is váratlanul érte volna ez a csőd, mindenesetre nem készültek fel rá és hagyták az egészet veszni, mindennek a rengeteg súlyos gazdasági következményével, vagy nagyon tudatosan játszották el a tehetetlenkedést, mert lényegében az volt a szándék, amire a cikk végén utalást is tesz, meg itt a beszélgetés elején már beszéltünk róla, hogy egy ilyen csődhelyzet jól jöhet a magyar államnak, illetve olyan magyar befektetőknek, akik egyszer csak úgy gondolják, hogy milyen jó olcsón lehet repülőteret szerezni. Melyik a valószínű?

- Én az Orbán-kormány tevékenységét nem úgy ismertem meg, mint amire a nem hatékonyság a jellemző. Magyarul, amit ők akarnak, azt meg szokták csinálni és meg tudták csinálni. Ha tetszik, ez egy elismerés.

- De amit nem akarnak, azt otthagyják. Nem foglalkoznak vele.

- Ezért gondolom, és valahol talán még remélem is azt, hogy nem ok nélkül való és nem a teljes dilettantizmus az oka annak, ami történt. Ha pedig van valamilyen mögöttes cél, akkor az a dolgok nagyságrendjét tekintve és az összefüggéseket tekintve nem lehet más, mint a repülőtérért folyó csata elindítása és megnyerése. Ha mégsem ez van, akkor pedig a totális csőd és alkalmatlanság az egyedüli megfejtés.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A szellemi élet hiányáról
Pálfy G. István újságíró

Bolgár György: - A hallgatóknak mondanám, hogy nem azzal a Pálfyval beszélgetek most, aki itt a rádióban gyakran szerepelt és a KDNP képviselője, hanem azzal a Pálfyval, aki az Antall-érában kapott és vállalt jelentős televíziós, vezető szerepet. Most ez a Pálfy G. István az Élet és Irodalomban írt egy nagyon figyelemreméltó cikket Légüres Térben címmel, és ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy óriási bajok vannak a jobboldalon, az országban is, de különösen a jobboldal szempontjából azért, mert mintha eltűnt volna a konzervatív értelmiség, mintha megszűnt volna az önállósága, megszűnt volna a szellemi léte. Ezzel együtt megszűnt a szellemi közélet és az önállóság, és nincs egy olyan szellemi bázis, olyan szellemi háttér, amelyen egy valódi jobboldali értelmiség és politikai erő megszerveződhetne. Nincs más út, mondja a végén, mint az összefogásé. Úgyhogy kezdjük el a végén. Kinek az összefogására volna szükség a mai politikai helyzetben és miért?

Pálfy G. István: - Az írás végén én meg is nevezem, hogy azokkal lehet összefogni, akik komolyan veszik a demokráciát. De az írás más részeiben egyéb értékekre is kitekintek, az alkotmányosságra, a nemzeti méltóságra, az emberi méltóságra, a törvényességre, a jogállamiságra. Mindenre, ami valamikor a rendszerváltoztatás alapeszméi közé tartozott. És persze a magyar történelem is erről árulkodik.

- Hadd emeljek ki néhány mondatot a cikkből, csak azért, hogy érzékeltessem, hogy mit írsz. „Egy rettenetes kor árnyéka libben elő, azé a koré, amelyben zavartalanul szállt a hűség és hála éneke. Nincs érték és mérték csak érdek, nincs meg az, amit normális európai országokban szellemi közéletnek neveznek.” Szóval szerinted az értelmiség és különösen a jobboldali értelmiség – téged elsősorban ez bánt – beállt a politikai sorba és nem hallatja önállóan a hangját. Vajon miért?

- Vagy beállt, vagy pedig valóban az történik, hogy nem tartja fontosnak, hogy közemberként is megfogalmazza önmagát. Ha a végeredményt nézzük, akkor a kettő egyre megy. Ugyanis ha én nem szólok semmit annak érdekében, hogy egy klasszikus értékrend megnyilatkozhasson, akkor akarom, nem akarom, azokat szolgálom, akik helyettem szólnak. Azokat igazolom, akik esetleg feleannyit, tizedannyit nem tudnak, nem tisztelnek abból az értékrendből, ami bennünket megtartott. De ők vannak a felszínen, tehát akkor övék az igazság. Egy értelmiségi ember – akár a baloldalon, akár a jobboldalon – szerintem nem viselkedhet így. Azt írom, hogy annyi elefántcsonttornyot én még nem láttam visszamenőleg sem, történelmi ismereteimből Magyarországon, amennyi most van.

- Vagyis inkább nem szólok semmit, csak hogy ne szenvedjek el valamilyen hátrányt. Lehet, hogy otthon fortyogok, de nem állok a nyilvánosság elé, és nem mondom azt, hogy ez így nem jó, ami történik. De vannak olyanok, akik igenis megszólalnak, őket meg úgy minősíted, hogy „megbolondult vajákosok bújnak elő minden bokor mögül”. Ezek között olykor kenyerük javán túllévő művészek, tudósok, orvosok is felbukkannak és „sercintenek egyet Európa felé vagy loccsintanak egy kis petróleumot a gyűlölet itthoni tüzeire”. Igen, ez a másik meghökkentő dolog, hogy olyan emberek, akik tiszteletreméltóak lehetnek, tudásuk is, tapasztalatuk is van, egyszerűen megőrülnek attól, hogy a nyilvánosság elé kerülhetnek és oszthatják az észt. És elképesztő dolgokat mondanak. Nem egy, nem kettő, hanem sok van ilyen sajnos.

- Igen. És nem is tudok ennél többet mondani. Mert valóban ezt látom. Ennél szörnyűbbet nemigen tud elképzelni az ember, hiszen a nehéz helyzetekben – megint csak, talán túlzóan is a történelemre hivatkozom –, ha a mohácsi vészre visszatekintünk, ezt az országot a legnagyobb tragédiáitól mindig a kultúra mentette meg. Mindig az, hogy volt valami önálló gondolata. Arra az önálló gondolatra fel tudott építeni egy társadalmat. A mai értelmiség vajon tudja, hogy mi az ő öröksége?

- Azt írod, hogy nem. Nekem ebben a borzalomban az úgynevezett jobboldali értelmiség viselkedése fáj leginkább. Most, amikor végképp kiderült az ország keserves állapota, a mai szellemi élet jelesei közül feltűnően sokan ennek ellenére sem hajlandók jelezni, hogy bennük is gyülemlik némi aggodalom. Nincs veszélyérzetük? Nincs róla gondolatuk vagy nincs erő a szembenézésre? Tényleg, mi nincs?

- El nem tudom képzelni. Ott egy mondattal jelzem is, hogy ismerem én a magyar értelmiség ide tartozó részének az igen tekintélyes hányadát. Személyes ismeretségben vagyunk. Nem erről árulkodik az egész életútjuk. Nincs benne a korábbi életútjukban az ilyen típusú félrevonulás, valóban elefántcsonttoronyba vonulás. Pláne nincs benne az, hogy odaálljak egy olyan helyre, ahol sercintek egyet Európa felé.

- Nem lehet, hogy egzisztenciális félelem van egyfelől? Tudják, hogy ha kiállnának kritikával, bírálattal, főleg a vezér bírálatával, akkor annak akár egzisztenciális következményei is lehetnek. Vagy az van mögötte, hogy félnek a nem egzisztenciális, de ugyancsak fájó kritikától, ami aztán a sajtóban, a médiában, a különböző kommentekben vagy éppen jobboldali körökben személyesen is érheti őket, hogy áruló vagy, hogy mertél szót emelni ezért vagy azért vagy emez ellen és amaz ellen.

- Emberileg megértem. De értelmiségi szereplőként nem. Mondok most egy nagyon furcsát, személyes dolgot. A mi pályánkon te is én is megéltem, hogy egyszer egy pillanat alatt minden elveszett.

- Igen.

- De azért nem vész el az ember.

- Elég az emberre hivatkozni a kétségbeesés ilyen fokán? Hiszen igen, aztán majd leszűrhetjük tanulságként, hogy ha emberségesen, emberi módra viselkedtünk volna, akkor ez vagy az nem történhetett volna meg. De addig mégiscsak megtörténik számtalan szörnyű dolog és valószínűleg nem elég az, hogy arra hívod vagy arra hívjuk a figyelmet, hogy tessék önállóan gondolkozni, tessék bátran kiállni, tessék megmondani, hogy mi az elfogadhatatlan és az elviselhetetlen. Mert egy embertől, pláne egy értelmiségi embertől ez kívántatik meg. Lehet, hogy valami mást kéne ajánlani, máshogy kéne arra biztatni mondjuk a jobboldali értelmiséget, mondjuk a te közeli ismerőseidet, hogy csináljanak valamit.

- Ebben az írásban én ezt megpróbálom, nem tudom, hogy milyen sikerrel. Ugyanis azt fejtem ki, hogy a klasszikus nemzeti liberalizmusnak, a nemzeti szabadelvűségnek mára egyetlenegy alapfogalma nem maradt tisztán. Sőt, egyáltalán nem maradt életben. Ha tehát azt gondoljuk, hogy nekünk Kossuth, Széchenyi, Deák, Eötvös és mások gondolatai – mint ahogy írom is – egészen Antall Józsefig érvényben vannak, akkor itt valamit tenni kell a fogalmak tisztázása és az új, ilyen típusú élet megszervezése érdekében. Egy értelmiségi nem gondolkodhat úgy, hogy az ő személyes emberi léte miben fejeződik ki vagy miben merül ki, egy konzervatív értelmiséginek szerintem abban kellene gondolkodnia, hogy az ország, a társadalom, a nép, a nemzet jövője szempontjából fontos-e az, hogy mindaz, ami eddig a történelemben jelen volt, az a holnapban is benne legyen. Én csak egy olyan összefogásban tudok gondolkodni, amelyben az összes megmért érték benne van. És egyáltalán nem keresném most azt, hogy kikkel nem, hanem, hogy kikkel igen.

- Igen. Az elmúlt húsz évből megemlítesz olyan személyiségeket, akikre példaként hivatkozol, Antall József az egyik ilyen, közvetve Csoóri Sándor is, mert nehezményezed, hogy voltak olyanok, akik szétverték a Csoóri vezette Magyarok Világszövetségét. De ha már Csoórit említed, ő is azok közé a vezető értelmiségiek közé tartozik, akik beálltak a Fidesz mellé és nem emelik fel szavukat a demokrácia védelmében. Pedig nyilván egy Csoórira hallgatnának sokan a jobboldali értelmiségiek közül.

- Írásomban megtalálod a megfelelő mondatot, hogy milyen menedéket találok én arra, hogy ha valaki nem szól. És nem is akarok itt most személyeskedni, hiszen én Csoóri Sándort nemcsak személyes barátomnak, hanem a modernkori magyarság egyik legnagyobb személyiségének tartom, aki ha tévedett valamiben, akkor nem a tévedései fogják megőrizni, hanem az a teremtő erő, ami benne volt és benne van. Nem is annyira a személyes példák által akarom most saját magunkat figyelmeztetni arra, hogy cselekedni kell, hanem a konkrét történések által. Csoóri Sándort én úgy hozom be ebbe az írásba, mint akinek a világszövetségét szétverték, de kik? Akik most támogatva vannak abban, hogy Romániában, Erdélyben a húsz éve meglévő legnagyobb pártot szétverjék. Ugyanazok az emberek szerepelnek most ott, akik 2000-ben a Világszövetség szétverésénél.

- De ezek az emberek a Fidesz mögött állnak vagy a Fidesz nélkül nem tudták volna elvégezni, amit csinálnak.

- Ezt írom meg.

- Igen, de éppen ezért én arra következtetek az írásodból, hogy tulajdonképpen vársz olyan – meg is nevezed – hívó személyiségekre a jobboldalon, akik kimondják, hogy ez így nem mehet tovább.

- Hívó személyiségre várok a jobboldalon, de a baloldalon is. Egyvalami szinte hasonlóképpen történt. Karaktergyilkosságok történtek minden olyan személyiséggel kapcsolatban, aki hosszú távú szereplőnek számíthatott a magyar közéletben. Szinte mindenki válogatás nélkül meg van semmisítve. Kriminalizált életsorsokat látunk, csak azért, mert valamikor azok a szegény személyek bekerültek a politikába.

- Így van.

- Hihetetlen. És a közvélemény ezt a megbélyegzést elfogadja.

- Magyarán mit remélsz akkor a közeljövőben? Kik állnak fel, kik fogják a demokráciát restaurálni?

- Erre gondolok, hogy kell egy olyan értelmiségi magnak lenni, amelyik képes hitelesíteni előbb önmagát, utána pedig azokat a személyeket, akik képesek egy országot vagy a társadalom különböző részeit vezetni. Nem látom annyira tragikusnak a helyzetet, amennyire egyébként az. Legalábbis a kifejlet szempontjából. Lehetetlenség, hogy ez maradjon, hogy senki az égadta világon ne akarjon semmiféle szerepet vállalni. Kell egy mag, amelyik hitelesíti azokat az embereket, legyenek régebbiek vagy legyenek újak. De legyenek emberek, akik oda tudnak állni a társadalom elé és azt tudják mondani, hogy erre. Nem külön, hanem együtt.

- És ehhez kell egy elfogadható, érthető és világos szellemi üzenet, ha jól értem.

- Szellemi élet kellene. Tudod nem az a szellemi élet sajátossága, hogy mindenki egyfelé beszél, hanem egymás mellett beszélünk különbözőféleképpen. Ez a szellemi élet.




Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!