rss      tw      fb
Keres

Vannak még hibák, elvtársak, de az irány, az jó!



A jelenség nem új, viszont nem látszik belőle kiút.

Lényege, hogy akik ma a nyilvánosságban helyzetértékelő személyekként megjelennek (politikusok, politológusok, újságírók vagy egyéb értelmiségiek), és adandó alkalommal a két nagy politikai blokkhoz köthető nézőpontokból beszélnek, azok intellektuálisan nem képviselnek alternatívákat. Pontosabban: nem alternatívákat képviselnek, hanem csupán az országra ma éppen jellemző – amúgy katasztrofálisan zárványszerű – ideológiai blokkok struktúráját tükrözik. A helyzetet azonban kénytelen-kelletlen mindig létre kell hozni, mert tény, hogy pl. egy rádióműsor politikai elfogulatlanságára az eltérő politikai filozófiák képviselőinek aránya is utal. Ráadásul a politikában szinte alig van olyan helyzet, amelyben a tisztázáshoz ne volna szükség több nézőpont tanulságaira. Ma Magyarországon azonban nincs több nézőpontú elemzés, csupán egy olyan, egydimenziós fölállás lehetséges, amelyben az egyik fél konzekvensen a dogmatikus ideológiák rendszerét képviseli, miáltal a másik oldalon lévők arra kényszerülnek, hogy vele szemben, a vita pillanatában egységesen, falanxként álljanak föl. A saját köreikben belüli alternatívákat pedig majd nélküle és egymás között ütköztessék.

Ha egy politikai vitában az asztalnál megjelenik egy kifejezetten Fidesz-párti elemző (ami már önmagában abszurdum, de ez egy másik kérdés), akkor a vitát egy ponton túl biztosan nem lehet a fölvetett témák valódi kérdései alapján végigvinni. A fideszes által behozott állítások rendre, kiszámíthatóan dogmákra, csúsztatásokra vagy hazugságokra fognak épülni, amit ma ráadásul természetesnek kell tekinteni, hiszen az eltelt egy év a Fidesz-kormányzás kapitális hazugságainak megszilárdítását szolgálta.

Hogy csak a legalapvetőbbeket mondjam: ők képviselik a kereszténységet és a moralitást, a nemzeti identitás azonos a szentek, háborús hősök és hatalomittas férfiak ájult tiszteletével, az ország szuverenitása azonos az EU-s normák megsértésével, az általuk képviselt rendszer ténylegesen és morálisan is szemben áll egyfajta fantomizált kommunizmussal (amelynek részelemeit viszont szabadon alkalmazzák), a gazdasági konszolidációhoz nem húzóágazatokat kell kialakítani, hanem a másodlagos területektől elvett, mankókiutalásokon megspórolt, egyszeri elvonásokkal kell lyukakat betömni, a gazdasági kényszerek szentesítik a visszamenőleges törvényalkotást is stb., stb.)

A Fidesz-szellemiségű elemzők megjelenésekor a többieknek két lehetőségük van: vagy nekilátnak egyenként kilőni a csúsztatásokat és hazugságokat – és akkor egy idő után már ők sem fognak emlékezni arra, hogy mindezt miért is teszik, ezért a műsor ettől válik értelmetlenné, vagy elsiklanak fölöttük, és mondják a kérdésben a saját érveiket – így látványosan el fognak beszélni egymás mellett, és akkor a műsor ettől lesz értelmetlen. Ez történik olyankor is, amikor például a Klubrádió Hetes stúdiójába a politikai szempontból kívánatosnak vélt politikai egyensúly kedvéért rendszeresen meghívják a Heti Válasz főszerkesztőjét, Borókai Gábort.

Az ő jelenléte annyit nem ér, hogy az ember egy egész estét rászánjon a teljes szöveg elemzésére (pláne honorárium nélkül), ezért most csak két olyan momentumot fogok kiemelni a február 18-i műsorból, amely jól jellemzi a fideszes híveket módszeresen kábító, a jobboldalon értelmiséginek tekintett gondolkodásmódot. És azért persze azt se feledjük, hogy a jobboldal mérvadó lapjának főszerkesztőjéről beszélünk.

Az egyik Borókainak a következő érvelése volt: az EU-s bizottság minapi szavazási végeredményét a valódi számarányok ellenére is azért kell úgy értékelni, mint amely egyszerűen a liberálisok és baloldaliak számbeli fölénye miatt jött létre, mert ebbe a számbeli fölénybe azokat is be kell számítani, akik eredetileg kommunisták voltak, és akiket ezért ő nem számít az igazi konzervatívokhoz. „Ahogyan itthon Demszky is a kommunizmusból jött, mint Barroso” – mondta. „A maoizmusból” – tette még hozzá.

A gondolat ott, ahol most elhangzott, érdemben nyilván csak abban a néhány fideszes agyban tett kárt (vagyis landolt érvényes igazságként), amelynek gazdája szombat délután, illetve vasárnap délelőtt is szorgalmasan kagylózza az ellenség hangját, de az is nyilvánvaló, hogy az ilyen és ehhez hasonló gondolatok nemcsak itt hallhatók. A másik „blokkban” ez a politikailag aktív polgárok mindennapi tápláléka.

Borókainak pontosan kell tudnia, hogy Demszky akkor sem „jött a kommunizmusból”, ha egyszer részt vett egy maoista tüntetésen. A maoisták a szocialistának (és nem kommunistának) nevezett rendszer baloldali ellenzékei voltak, akiket a Borókai által kommunistának nevezett hatalom történetesen példásan megbüntetett a maoizmusuk miatt. Demszkyt például egy évre kizárták az egyetemről, amiért részt vett az egyetlen hazai maoista tüntetésen, de ezt Borókai természetesen nem említi, hiszen az a célja, hogy Demszkyt összemossa a kádári hatalommal, valamint hogy általában is összemossa a politikai szellemiséget annak konkrét hatalmi formáival. Borókai azt is pontosan tudja, hogy a jobboldali hívek a „kommunista” szó hallatán alapvetően anyagyilkosokra, vérnősző barmokra, de ha már lehiggadtak, akkor is az előző rendszer elnyomásban jeleskedő, hatalmi funkcionáriusaira gondolnak, tehát a lekommunistázott Demszkyt is a tényleges politikai hatalom kommunistájaként fogják elhelyezni. Borókai tehát a legkevésbé sem azért kommunistázta le Demszkyt, mert ezzel bármit is jobban meg tudott magyarázni a Brüsszelben történtekről, mint a tőle eltérő világnézetű társai, hanem merő politikai számításból, a saját hívei manipulálásának szándékával tette. Azért, hogy ezzel is megerősítse a hazugságot, amely szerint mindenki a kommunista hatalom képviselője volt vagy az ma is, aki nem Fideszes. A hatalomé, és még csak nem is egy másfajta szellemiségé.

Borókai másik, minden vitát lehetetlenné tévő értelmezése pedig ebben a műsorban ez volt: vannak bajok bizonyos részletekkel a kormányt és a törvényalkotási munkát illetően, de csak a gyors tempó, az idő szűkössége miatt. Göncz Kingának az a mondata pedig, amely a törvények szellemére utalt, és azt kritizálta, teljesen értelmezhetetlen. Vagyis: a szellemiség, mint olyan, valójában már az ezotéria területe. Komoly politikai elemző ezt a szót a szájára nem veszi (kivéve persze, amikor a keresztény szellemiség kerül mégis valahogyan elő, mert az, érdekes módon, maga a szikár tárgyszerűség). A kormányt lehet kritizálni, de annak kizárólag az a fajta önkritika lehet a végeredménye, amelyhez az egypártrendszer időszakában is eljutottak: „Vannak még hibák, elvtársak, de az irány, az jó. Egyenesen haladunk a szocializmus fölépítésének rögös útján.” A különbség csupán annyi, hogy most, mint láttuk, már a szellemiségre utaló „irány” szót sem szabad mondani – föl se merüljön, hogy az irányban egyáltalán lehetséges a kételkedés. Általában véve föl se merüljön semmiféle kételkedés mint lehetőség.

Mindennek néhány év múlva látszólag semmi jelentősége nem lesz, mert ezek az emberek ugyan mindig jobban fognak élni, mindig biztosabb egzisztenciával fognak rendelkezni, mint bárki más, de érdemben, problémafeltáró vagy -megoldó módon semmihez sem fognak hozzászólni. Viszont addig is maradandó módon rombolják, napra nap, az amúgy is iszonyúan gyenge elemző gondolkodást. A rombolásuk erejét viszont csak azzal lehetne csökkenteni, ha az ilyen és ehhez hasonló műsorokban hagynák a fenébe a politikai számtant, és csak a gondolati egyensúlyra törekednének. Van elég ember a hatalmon kívül lévők oldalán is, aki eltérő nézőpontot tud képviselni. Csak el kéne kezdeni keresni őket.

(Lévai Júlia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!