rss      tw      fb
Keres

Egy érzés, amely mindent eltakar – első rész



Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – első rész
Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – második rész
Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – harmadik rész
Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – negyedik rész
Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – zárszó


A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből


Egy érzés mindent eltakar,
’s elhittük, mindörökké tart,
a törvény nálunk dől le majd,
de jaj, a szerelemnek múlnia kell,
akkor is ha égig emel,
és szép, hogy mást hiszel,
mert mást ígér….
    (Zorán: A szerelemnek múlnia kell)


Bevezető

A világ 1975-ben megváltozott. Ekkor jelent meg a Science and Behavior Books kiadásában A Mágia Struktúrája (angolul: The Structure of Magic), amelyben Richard Bandler és John Grinder részletes térképet készített az érzelem és a magatartás közötti kapcsolat lényegéről. Ekkor tudtuk meg, hogy érzelmeink befolyásolásával az egész világot a feje tetejére tudjuk állítani. Ekkor tudtuk meg azt is, hogy érzelmeink nemcsak kiváló szolgák, hanem zsarnoki uralkodók is. Innentől tudjuk, hogy annak a meghatározására, mire vagyunk képesek, a legjobb módszer úgy tenni, mintha tudnánk. Innentől kezd a valóság leírása érzelmi kérdéssé válni. Ekkor tudtuk meg, hogyan korlátozhatjuk világunkat a nyelvhasználat útján, és hogyan törhetünk ki ezen korlátok közül a kommunikáció eszközeivel.

Cikkem azoknak a honfitársaimnak szól, akik szeretik a hazájukat és szabadon szeretnének élni, függetlenül attól, hogy a világ melyik táján élnek, és milyen politikai szemszögből nézik a valóságot. Mivel ezen soraim az interneten keresztül jutnak el az olvasókhoz, kérem, kattintsanak a YouTube-ra – vagy tegyék fel lemezüket, CD-jüket, ha esetleg megvan Önöknek –, és mielőtt tovább olvassak az írásomat, hallgassanak végig két nagyon szép magyar dalt.

Az első Cseh Tamástól a Petőfi halála, a második, Zorántól A szerelemnek múlnia kell című dal. Mindkettő a hazaszerető magyarok szívéből, a hazaszerető magyarok szívéhez beszél. Kérem, hallgassák meg ezt a két dalt, higgyék el, segíteni fog, nemcsak abban, hogy megértsük egymást, hanem abban is, hogy megértsük önmagunkat.

Amikor az óriási tömegeket megmozdító budapesti „békemenet” tudósításait nézegettem, és elgondolkoztam a menetről szóló, egymástól eltérő elemzéseken, az én fejemben is ez a két nóta zúgott, zakatolt. Régóta kedvelem őket, olykor még kicsit könnybe is lábad tőlük a szemem. Talán azért is, mert oly szépen árad belőlük egyfajta magyar érzelem. Pedig egyik énekes sem Árpáddal jött a Kárpát-medencébe. De ez kit is érdekel, hisz mindkettő magyarnak tartja magát. És látják? Ez az érzés az, ami mindent eltakar.

Nézzük akkor, hogy mi is történt 2012. január 21-én Budapesten. Volt, aki üdvrivalgással fogadta a felvonulást, volt, aki magába roskadt, és úgy érezte, mindennek vége. Volt, aki néhány tízezerre zsugorította a résztvevők számát, volt, aki feltupírozta egymillióra. Volt, aki arról áradozott, hogy milyen jó arcokat látott a felvonulók között, és volt, aki gúnyolódott az arcok láttán. Volt, aki az óriási tömeg láttán sírt, és volt, aki csak nevetett. Volt, aki békemenetnek látta a nagy tömeget, és volt, aki „civil” hadseregnek. A tanulság? Mindig az történik, amit érzünk, ami a fejünkben él, és nem az, ami előttünk zajlik. Mit is mondott erről Dr. Wermer András pszichológus, Orbán Viktor egykori kommunikációs guruja, a mágia struktúrájának legtekintélyesebb hazai szakértője ? Azt, hogy „ami egyszer bement a fejekbe, azt onnan isten sem veri ki”. (Magyar Hírlap. 2006. április 3). A jelenséget, amelyről mások tankönyveket írnak, Zorán négy szóval a helyére teszi: „Egy érzés mindent eltakar”. Cseh Tamás pedig a következőképp teszi ugyanezt: „szemben velem, lovak dobognak, és senki sem….”


A méret és az élet

Engem nem nagyon érdekeltek, sőt, kifejezetten hidegen hagytak a találgatások arról, hogy hányan vettek részt a Fidesz „békemenetén”. Tudom, egyeseknek kicsit bántó lesz az, amit most mondani fogok, pedig nem az a célom, hogy bárkit is megbántsak. „Ha fáj, a kezed ne húzd el, annyi csodát idéz, amikor hozzám érsz” (Zorán). Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy igazságtalan vagyok, de én azt gondolom, hogy akik a méreteikkel hencegnek vagy mások méretein gúnyolódnak, azok tudatosan, vagy tudat alatt, valamelyik hiányosságukról, kisebbségi érzésükről szeretnék elterelni a figyelmet. Krisztus a maga idejében nagyon magányos férfi volt, mögötte csak egy tucat ember menetelt. Egy idő után viszont már nagyon sokan követték. Én mindig a „méret” mögé nézek, mindig azt keresem, vajon mit takar. Cikkemben a békemenet mérete által eltakart érzelmekről szeretnék beszélni.

Előrebocsátom, hogy egy pillanatra sem kételkedem a budapesti békemenet óriási méretében, a menetelők hazaszeretetében, a magyar kormány iránti őszinte, meghitt vonzódásukban. A menetelők nagyon, de nagyon sokan voltak, sokkal többen, mint azok, akik a kormány ellen tüntettek a budapesti Operaháznál, hetekkel korábban. Abban is biztos vagyok, hogy Orbán Viktor teljes seregének száma jóval meghaladja a budapesti békemenet méretét, hisz különféle okok miatt a miniszterelnök összes rajongója nem tudott a helyszínen lenni. (Az utóbbiak között van a saját nővérem is, aki egyike annak a valamivel több mint százfős kanadai magyar rajongótábornak, amely táviratban, a Magyar Hírlap lapjain üdvözölte a szervezőket, és hazugnak nevezett mindenkit, aki ne adj Isten, másként látja a valóságot, mint a jelenlegi magyar kormány).

Ellentétben egyesekkel, én nagyon jónak tartom, ha a hazájukat és kormányukat szerető magyarok időnként kimennek az utcára, hogy megmutassák hovatartozásukat, méretüket, és főleg, ha ezt békésen, méltósággal teszik, mondjuk egy szál gyertyával kezükben. A politikát nem szabad kizárólag a parlament folyosói közé szorítani. Éljen a haza! Éljen a hazaszeretet! „Vive la République!” (Cseh Tamás). De itt most nem a magyarok hazaszeretet-érzésről fogok beszélni, amelyet én magam is nagyon tisztelek, hanem arról, amit a hazaszeretet érzése nagyon sok honfitársam szeme elől eltakar. „Hogy lásd egy napod mennyit ér, néha látnod kell, hogy az élet hogyan fogy el”…(Zorán).


A lét elviselhetetlen könnyűsége

Miért kell óvatosan bánni a mennyiségi mutatókkal? Szakmámból kifolyólag rendszeresen nézegetem, tanulmányozom a közvéleménykutatásokat, a politikusok népszerűségi indexeit a világ minden tájáról. Mindig nagyon ügyelek arra, hogy a számokat megbízható forrásokból merítsem, mert megtanultam: minden szám mögött valamiféle érdek dübörög. A fehér nyulak sosem maguktól jönnek elő a fekete cilinderekből. „Fehér zubbonyban, sötét nadrágban az úton futok, hátam mögött – vive la république – két ló dobog" (Cseh Tamás)

A Tárki Zrt-re mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szociálliberális agytröszt. A cég tulajdonosa és Orbán pártja között már több mint egy évtizede szoros a kapcsolat. A Tárki gyakran végez közös közvéleménykutatásokat a Századvég Alapítvánnyal, amelynek tulajdonosa, főrészvényese, Stumpf István alkotmánybíró, Orbán Viktor egyik legrégibb harcostársa. Nincs okom azt gondolni, hogy a Tárki Zrt. kutatói tudatosan a Fidesszel vagy a konzervatív jobboldallal óhajtják szembefordítani a magyar emberek gondolkodását. Többek közt ezért is hivatkozom rájuk. Néhány évvel ezelőtt a Tárki kutatói megmutatták, mi az, amit a hazaszeretet érzése nagyon sok magyar ember elől eltakar, mi az, amit a hazájukat szerető konzervatív, jobboldali magyarok nem hajlandók észrevenni, vagy Wermer András szavaival élve, nem hajlandók, a fejükbe vinni.

„Magyarország a világ értéktérképén… egy zárt gondolkodású, magába forduló társadalom… a magyar gondolkodásmód a nyugati kultúra magjától távol, az ortodox kultúrához közel helyezkedik el… Az alapvető kulturális térképen Magyarország Bulgáriához, Moldovához, Ukrajnához vagy Oroszországhoz közelebb van, mint Szlovéniához vagy a nyugat-európai országokhoz… a magyar adatok a ’nyugati tömb’ szélén elhelyezkedő cseh és szlovák adatoktól is távol helyezkednek el… Mit jelent mindez a mai magyar értékszerkezetre vonatkozóan?... [azt, hogy] mi a nyugat-európai nem posztszocialista országok átlagához viszonyítva

1. kevésbé tartjuk fontosnak a polgári és politikai szabadságjogokat
2. kisebb mértékű a mindennapi politikai szerepvállalásunk
3. kevésbé toleráljuk a másságot
4. értékszerkezetünkben kisebb szerepet játszanak az önmegvalósítási értékek
5. kevésbé bízunk másokban

A magyar mutatók (az általánosított bizalom kivételével) a nem ortodox posztszocialista országoknál is rosszabbak.” (Lásd: „Bizalomhiány, normazavarok, igazságtalanságérzet és paternalizmus a magyar társadalom értékszerkezetében”. Tárki Zrt. Budapest., 2009).

„Ha sírsz, a szemed ne takard el, mért titkolnád, hogy egy kicsit nehéz?” (Zorán)

A Magyar Tudományos Akadémia, amelyet az Orbán-kormány egykori minisztere, Pálinkás József vezet, szintén nem nevezhető szociálliberális patkányfészeknek. Az Akadémia nagyszerű kutatói 2009-ben egy kérdőíves tanulmányt készítettek a 18 és 30 év közötti magyarok körében. Arra voltak kíváncsiak, miként is viszonyul ez a generáció a társadalmi előítéletektől leginkább sújtott két kisebbséghez: a cigánysághoz és a zsidókhoz. A kutatók szerint az EU tagországai közül Magyarország az antiszemitizmussal leginkább fertőzött országok közé tartozik. A felnőtt lakosság kétharmada – tehát egy sokkal de sokkal nagyobb tömeg, mint az Andrássy úti békemenetelők – azt gondolja, hogy nálunk a zsidók túlhatalommal rendelkeznek az üzleti világban. A Tudományos Akadémia kutatói szerint a magyar fiatalok 30 százalékát a nyílt, kirekesztő antiszemitizmus jellemzi. Egyötöde még azzal a szélsőségesen antiszemita kijelentéssel is egyetért, hogy a zsidók bomlasztják és gyengítik az őket befogadó nemzeteket.

A hazájukat szerető konzervatív magyarok, és főleg Orbán Viktor rajongói bizony nem nagyon szeretnek beszélni a fenti adatokról, nem szeretik észrevenni, „fejükbe venni” az ilyen adatokat, mert rossz érzéssel töltik el őket. És ebben nincs semmi meglepő. Én se jövök jó hangulatba, amikor ezeket a tanulmányokat nézegetem, olvasgatom. Engem is lehangolnak. Ami viszont meglep, hogy azokat, akik az ilyen adatokra rávilágítanak, Orbán rajongói általában magyarellenesnek, szennyesteregetőnek, olykor szarkeverőnek nevezik. Azoktól, akik az ilyen adatokat feszegetik, gyakran azt kérik, hogy beszéljenek inkább másról, a kommunizmus barbarizmusáról, Trianonról vagy Gyurcsány Ferencről, az előző kormány miniszterelnökéről. Azt pedig végképp nem értik, mi köze van a fenti adatoknak ahhoz a nemes, áhítatos békemenethez, amely január 21-én végigvonult Budapest legszebb utcáján. Mért kell azt is bemocskolni hamis vádaskodással?

Szeretnék mindenkit megnyugtatni – beszélni fogok az egypártrendszerre visszakacsintgató magyarok táborának méretéről és arról is, hogy az ő hazaszeretet-érzésük mit takar. Jobbról balra pásztázok, kérem, legyenek egy kis türelemmel. Nem fogok senkit sem kihagyni, még azokat sem, akik a politikai mezőny közepe felé húznak. A fenti adatokat nem azért közöltem, hogy elvegyem a jó érzésüket, a jó kedvüket a békemenetelőknek, vagy hogy bepiszkítsam ezekkel az adatokkal a békemenetelők táborát. Célom az, hogy szembesítsem az olvasókat azzal a ténnyel, hogy a békemenetelők táborán kívül még nagyobb méretű csapatok menetelgetnek Magyarország főutcáin, és ha ezekkel a menetelőkkel nem fordulunk szembe, sosem lesz béke hazánkban. Mindaddig, amíg a Fidesz békemenetelőinek hazaszeretet-érzése eltakarja a tábor tagjai elől azt a tényt, hogy a magyarok fejében nagyon gyengén pislákol a demokrácia lángja, és azt, hogy a fajgyűlölet és a kirekesztő intolerancia egyre inkább hódít a hazámban, nem lesz megbékélés, igazi összefogás vagy testvéri szeretet e szomorú és oly gyakran megtépázott tájon.

Igaza van-e Wermer Andrásnak? Ami egyszer bement a fejekbe, azt onnan isten sem veri ki? Csak részben. Én hiszek abban, hogy ha valamit beviszünk a fejünkbe, azt ki is tudjuk onnan vinni. A művelet csupán akarat kérdése. A legjobb bizonyíték erre maga Orbán Viktor, aki viszonylag gyorsan és könnyen kiverte egykori liberalizmusát a saját fejéből és mindazokéból, akik anno beálltak mögé. Ő tudja talán a legjobban, hogy a szembeforduláshoz nem kell isteni erő, ez csak saját akaratunkon múlik. És az egészhez Cseh Tamás már rég megírta a háttérzenét, Bereményi Géza meg a szöveget: Fehér zubbonyban, sötét nadrágban az úton futok, hátam mögött – vive la république – két ló dobog. A hátam mögött, vashegyek futó célra hajlanak, dzsidája végét kengyelbe akasztja a két lovas. Most, szembefordulni... Vive la... szembefordulni... (Cseh Tamás). Hajrá Magyarok!


Most... szembefordulni?

Mivel is kell most szembefordulni? Nem a békemenetelőkkel – nyugodjanak meg, testvéreim –, hanem azzal, ami a fejünkben van, és azokkal, akik a köztársaság, a demokrácia egyetemes értékrendszerének lelkét futó célpontnak tekintik, amit dzsidájuk vashegyével át akarnak szúrni, meg akarnak semmisíteni.

Magyarországon, a különféle közvélemény-kutatási adatokból én kb. egymillió hazáját szerető, fajgyűlölő nyilast számolok – akik dzsidájuk vashegyét futó célra hajlítva lovagolnak. Ha netán valaki most ebből arra következtet, hogy a Jobbik szavazótáborára gondolok, vagy össze akarom mosni a nyilasokat a békemenetelőkkel, kérem ne tegye! Bár a nyilasok és a Jobbik közt gyakori az átjárás, sőt, gyakran együtt mulatnak, ünnepelnek vagy szervezkednek, azért itt mégiscsak két táborról van szó, és tudni kell, hogy mindkettő bojkottálta a békemenetet! A félreértések és a sértődések elkerülése végett leszögezném máris: a Jobbik táborának mérete jóval meghaladja a nyilasokét – mintegy 20 százaléka az összmagyar lakosságnak, és elég szépen duzzad. Mérete ötszöröse az Andrássy úton békésen menetelő magyarokénak. De akár a Jobbik, akár a nyilasok táborát nézzük, kettőjük hazaszeretet-érzése, kettőjük impozáns, meghökkentő mérete egy közös fóbiát takar, melyet úgy hívnak, hogy antiliberalizmus. Most erről a fóbiáról szeretnék röviden beszélni.

A választ arra a kérdésre, hogy a nyilasok és a jobbikosok közös hazaszeretete mit takar, nem egy szociálliberális bolhafészek aljából fogom elővenni, hanem a magyar nyilasok, Jobbikosok vezéreinek szájából. A nyilasok egyik legbefolyásosabb vezérét Lantos Jánosnak hívják. Lantos egy 2011. október eleji nyilvános interjúban („Haragudjunk-e a zsidókra?” Kitartás.hu 2011. október 6.), majd október 23-án, 1956 közszellemiségének szent helyén, a Corvin közben, egy nyilvános előadás keretében tájékoztatta a magyarokat arról, hogy miért kell bosszút állni a liberalizmus vírusával fertőzött embereken, miért kell elnémítani őket. Lantos, a magyar nyilasok szellemi vezére Szálasi Ferenc szavaival kezdte antiliberális tájékoztatóját (minden kiemelés az idézetekben tőlem – GA):

A zsidó sohasem tud állampolgár lenni: vagy lázadó vagy burzsuj. Ha lázadó, istent, hazát, népet, fajtát, vallást, családot, vagyont és minden népi erkölcsi, szellemi, anyagi sajátosságot ki akar irtani, el akar pusztítani. Ha pedig burzsuj, istent, hazát, népet, fajtát, vallást, családot, vagyont és minden népi, erkölcsi, szellemi, anyagi sajátosságot a maga ronda képére akar formálni” Lantos János, aki ma is szabadon szívja a magyar közélet levegőjét, így folytatja: nekünk a zsidó szellemiséggel kell leszámolnunk kíméletlenül! És legelőször saját népünk berkein belül… a zsidóság nem tud mást adni, mint ami a lényege, de a fajárulókat (legyen ez akár szellemi vagy faji) mélységesen meg kell vetnünk. Olyanokról beszélünk, akik készakarva, tudatosan szolgálják ki a zsidóságot és sátáni ideológiáját, a liberalizmust. Mert ez népünk és fajtánk számára a halál, a dögvész ideológiája... Egyet jegyezzenek meg… Árulóknak nem járt sohasem kegyelem.”

A közös „nyuszi” a nyilasok és a Jobbik sötét kalapjában az, hogy a liberalizmust vagy kozmopolitizmust mindkét tábor a zsidóságtól származó és súlyosan fertőző vírusnak tekinti. Vona Gábor és Morvai Krisztina két táborra osztja a magyarokat. Az egyik táborban laknak a magunkfajták – a jók, a liberalizmus vírusától mentes magyarok. A másik táborban laknak a magukfajták – a judeo-liberalizmus vírusával fertőzött kozmopoliták, a meleg fajtalankodók, a bűnözés ösztöne által fűtött cigányság, a szabadkőművesek, akikkel nincs megbékélés, akikkel mindörökké harcban kell állnia a magyaroknak. Vannak jó zsidók – ezeket Józsinak becézik, a rosszakat meg Rózsinak. A Józsik azok, akiket nem fertőzött meg a liberális dögvész vírusa. Néhány idézet, hogy megkönnyítsem a budapesti békemenetelők szembefordulását ezzel a valóság show-val.

A pár napja elhunyt Csurka Istvánnal szeretném kezdeni, hisz nevét majd mindenki ismeri odahaza és a tengeren túl. Ő az az ember, akinek Budapest fideszes főpolgármestere nagyvonalúan, szegről végről odaajándékozta a főváros tulajdonában lévő Új Színházat, hogy ott élje ki magát. Csurka, aki mindig is nagyon szerette a hazáját, és nagyon sok hazáját szerető magyar ember tisztelte, már évtizedek óta a nyilasok nyelvén beszél, de tisztelői ezt képtelenek voltak észrevenni. Vagy ki tudja, tán ezért is tisztelték? Ezt csak ők maguk tudják. Lezsák Sándor, a Országgyűlés alelnöke így búcsúztatta jó barátját, szövetségesét a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, amikor a politikust az 56-os hősök parcellájába helyezték örök nyugalomra február 19-én: „azt vetették a szemére többek között, hogy radikális, és ezt mindig úgy értették, hogy szélsőséges, pedig nem szélsőséges volt, csak radikális a magyarság ügyében”. Csurka temetésén a gyászolók között volt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára, Kocsis Máté, L. Simon László, Papcsák Ferenc és Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselők, Bayer Zsolt újságíró és Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, de részvétkoszorút küldött Orbán Viktor miniszterelnök is. (Lásd: „Eltemették Csurka Istvánt” Heti Válasz. 2012. február 20)

Csurka István nyolc évet lenyomott a magyar parlamentben. Csurka lapjának, a Magyar Fórumnak 2007. augusztus 9-ei számát tartom a kezemben. („Ellenállás” 2. oldal). Nézzük hát, mit takart Csurka hazaszeretete, parlamentarizmusa: „Azt a technikát, amellyel most dolgozik a Gyurcsány-kormány, 1882–83-ban dolgozta ki a magyar és nemzetközi zsidóság. Akkor, 1882. április elsején örökre eltűnt Solymosi Eszter 14 éves szolgálólány, akinek utolsó útja a zsinagóga előtt vezetett el, ahol a sakterválasztásra összegyűlt vad lengyel zsidók (...) rituális okból vérét vették, hulláját eltüntették... (...) most a neoliberalizmus mocskos századában valami hasonló történik (...), most látjuk, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni a zsidók a nem zsidókkal szemben. (...) Nem az a baj, hogy a Jobbik Fekete Gárdát szervez, hanem az a baj, hogy ez komolytalan, komoly meg nincs.” (Kiemelés GA.).

Amikor az angliai írók és színészek két szövetsége – a Writer’s Guild és az Equity – megtudta, hogy 2011-ben Csurka Istvánt micsoda megtiszteltetés érte a Fidesz által jelölt budapesti főpolgármester részéről, azonnal felmondott minden együttműködést Magyarországgal, valamint annak nagykövetségével, és egy tiltakozó nyilatkozatban, 68 aláíróval, az angol kulturális élet színe javának közös hangjával állt ki a magyarországi kisebbségek emberi jogainak tiszteletben tartása mellett. Ez az a szembefordulás, amit én is elvárnék az Andrássy úton békésen menetelőktől, az Országgyűlés alelnökétől. Ne hagyjuk, hogy csak külföldiek szólaljanak fel a magyarok emberi méltóságának védelmében! Kezdeményezzék ezt a magyar békemenetelők! Tudom, nem könnyű ezt megtenni, ehhez más-ként kellene érezni magukat, rendet kellene tenni a fejükbe, ki kellene onnan vinni azt, amit egyszer már bevittek oda.

A Magyar Jelen, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az „egyesülő magyar nemzet" hetilapja. A lap főszerkesztője Toroczkai László, a Jobbik elnökének Vona Gábornak és Morvai Krisztinának egyik legszorosabb szövetségese, harcostársa. A Magyar Jelen 2007. augusztus 9. számának vezércikkéből megtudhatjuk, hogy mit takar Toroczkai, Vona és Morvai hazaszeretete, mi lapul fekete cilinderük mélyén: Mostantól egyszerűen ne tűrjünk tovább… és legkevésbé feleljünk meg annak, amit emberinek, európainak és demokratának hazudtak nekünk. (...) Ne mérlegeljük többé a következményeket: mindössze erőt kell felmutatni (...), erőt és határozott választ a társadalmon kívüli söpredéknek… a köztársaság szó nálam már a hazaárulás szinonimája lett (...)

Én inkább Cseh Tamással, Petőfivel és a békemenetelőkkel karöltve mondanám, hogy Éljen a köztársaság! Vive la République! Megtennék, kedves testvéreim? Ha nem okoz rossz érzést, mondjuk együtt, kedves békemenetelők: Éljen a köztársaság! Vive la République! Ugye nem volt nehéz? A jó érzés ettől csak növekedni fog.

2008-ban, egy évvel a fent idézett Magyar Jelen vezércikkének megjelenése után a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) mai napig tartó szövetséget kötött a Jobbikkal. A HVIM hetilapjának 2008. június 7-i számában, a 13. oldalon Toroczkai már így ecseteli a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye közös útvonalát: „A magyarországi zsidóságot soha a magyar néphez tartozónak el nem ismerhetjük.” Siklósi András ugyanitt „Tiszaeszlár tanulságai” című cikkében Csurka korábbi nézeteit a következő szavakkal eleveníti fel: „100 millió halott tanúsítja a zsidók többségének égő, olthatatlan vérszomját... Magyarország legnagyobb tragédiái mögött – Muhi, Mohács, Világos, Trianon – rendre ott álltak a zsidók.”

A HVIM vezére, a Jobbik legfontosabb civil szövetségesének vezetője a Magyar Jelen, 2008. október 30-ai számának 2. oldalán így tájékoztat bennünket: „Szálasi Ferenc az utolsó olyan vezetőnk, aki a Szent Koronára esküdött fel... nem kézfogás, önfeledt játszadozás jár a mi részünkről nemzetünk legsötétebb ellenségeinek, hanem pofánverés (ahogy például 2008. július 5-én sikerült Orosz Józsefnek és más buzeránsoknak adni egy pár nyaklevest), s a kötéllel sem hancúroznunk kell velük, pusztán azért, mert egyelőre nem tudjuk őket fellógatni egy fára. (Gondolom, bár ezt nem tudom megerősíteni, hogy Orosz József Pulitzer-emlékdíjas magyar újságíró azért távozott Kanadába, mert nem akart részt venni a neki szánt szereposztásban).

A Jobbikos Morvai Krisztina a következőképpen reagált Toroczkai üzeneteire: „Nem udvarlásként mondom, hiszen számos előadáson, felszólalásomban említettem már, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat szoktam példaként felhozni, hogy a civil szervezetek mennyire fontosak” (Toroczkai László interjúja Morvai Krisztinával. Magyar Jelen, 2009. április. 2. 9. oldal). A Magyar Jelen előbb idézett számában megszólal Vona Gábor is, a Jobbik vezére, és megerősíti Toroczkai szavait: „A magyarországi zsidó kisebbségnek végre egyértelművé kell tennie viszonyát a magyar nemzethez és országhoz.” Jól hallották? Igen. Egyenes beszéd volt. Vona ígéretet tesz arra, hogy a melegeket pedig következetesen ütlegelni fogják, „mert ez ugyanannak a sátáni folyamatnak a része, amellyel a hagyományos értékeinket akarják megsemmisíteni”.

Én már rég szembefordultam Morvaiékkal, Vonáékkal, már rég azt tartom fontosnak, hogy a magyar nemzet tegye végre egyértelművé viszonyát a kisebbségeihez – a zsidókhoz, a romákhoz, a liberálisokhoz, a másként gondolkozókhoz. Ne szarkeverőként, kártékony féregként, hanem megbecsült családtagként kezelje őket, és akkor végre béke lesz Magyarországon. Kanada, ahová az egyre növekvő hazai intolerancia elől visszidáltam, a világ legjobb példája arra, hogy rendet lehet tenni a fejekben, ki lehet kergetni onnan azokat a romboló, kártékony szemléleteket, amelyek odahaza és a világ több táján testvéreket egymás ellen fordítanak, és milliókat taszítanak a sötétségbe. De a legjobb az, hogy a rendteremtés nagyszerű érzéssel jár. Én azt szeretném, ha Magyarország is a békesség szigete lenne, mint Kanada.


Lake Louise, Canada –
Wikipedia

Ha valaki netán még most sem értené, mi köze van a fentieknek a január végi békemenethez vagy a Fideszhez, a következő részben elmondom.

_________________________


Göllner András




Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – első rész
Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – második rész
Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – harmadik rész
Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – negyedik rész
Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből – zárszó




Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!