rss      tw      fb
Keres

A Liverpool megnyerte a Carling-kupát



Vasárnap délután a Wembleyben, iszonyú erőfeszítések és izgalmak közepette, ám nem jó játékkal a Liverpool hosszú idő után újra angol kupát nyert (összehasonlításképpen: aki látta aznap koradélután az Arsenal–Tottenham meccset, tudja, milyen az, amikor egy angol csapat teljes erőbedobással, mégis szellemesen, ötletesen, koncepciózusan játszik, sőt, még gólt is tud rúgni, ötöt – nem mintha az Arsenalnál ez lenne a megszokottnak nevezhető színvonal).

Furcsa szerzet ez a Kenny Dalglish-féle Liverpool, amelyik kis csapatoktól rendszeresen vereséget szenved, miközben a nagyokkal inkább elbír, amelyik idegenben többször győz, mint a lelkes hazai drukkerek biztatásától kísérve otthon, amelyiknek vannak ragyogó és vannak sajnos abszolút középszerű játékosai – a Dalglish-féle igazolások, José Enrique meg persze Suarez kivételével, többnyire ilyenek –, amelynek a góltermelésre hivatott első számú játékosa, a trabális szépfiú, Andy Carroll a legkisebb széllökéstől is hasra esik, így góljainak száma ennek megfelelően szinte kimutathatatlan, és amely régóta csak a kispadról cseréli be azt a játékost, aki nélkül a Liverpool elképzelhetetlen, még akkor is, ha formán kívül van, és csak a szívét, a tüdejét meg a hatalmas akarását viszi bele a játékba – Dirk Kuytről beszélek.

Mindegy, úgy hozta a sors, hogy a csapat túljutott minden nehéz ellenfelén a Carling Kupában, így ő játszhatta a vasárnapi döntőt a másodosztályú Cardiff Cityvel. A játékról és az erőviszonyokról ennek a statisztikának az alapján az is fogalmat alkothat, aki nem látta a meccset:


 

És ha kilencven plusz harminc perc alatt nem is (2-2 volt a végeredmény), tizenegyesekkel csak győzött a Liverpool (3-2). A liverpoolos meg a cardiffos Gerrard (Steven meg az unokaöccse) szolidárisak voltak egymással: mind a ketten mellérúgták a büntetőjüket. Kenny Dalglish szerint ugyan „még nem végeztünk”, mármint nyilván a kupákkal, mert a bajnokság megnyerése már szóba sem jöhet, a Liverpool-drukker azért kicsit szkeptikus, miközben persze örül és szurkol. Mégis jobban szeretné, ha egy olyan Liverpoolt láthatna, amelyből a középszerű játékosok is hiányoznak, meg a csapat működésében is felfedezhetne némi koncepciót.

De azért az öröm, az öröm, játékosoknak is, drukkereknek is.


Kattintás: teljes méret

És a Liverpool kupagyőzelmei szaporodtak:

  • 1981 – West Ham 2-1
  • 1982 – Tottenham 3-1
  • 1983 – Manchester United 2-1
  • 1984 – Everton 1-0
  • 1995 – Bolton 2-1
  • 2001 – Birmingham 5-4 (büntetőkkel)
  • 2003 – Manchester United 2-0
  • 2012 – Cardiff 3-2 (büntetőkkel)

Ez azonban nem változtat azon, hogy a klub utoljára az 1989–90-es szezonban nyert angol bajnokságot (a tizennyolcadikat), és a 2005–06-os szezonban Bajnokok Ligáját (az ötödiket). Úgyhogy hiába az újabb Ligakupa-győzelem, a szokásos, a Chelsea-nek címzett (csúnyabeszédű) drukkerénekben ezentúl sem változnak a számok:

F*ck Off Chelsea FC,
You ain't got no history,
Five European Cup's and 18 leagues,
That's what we call history...

De azért persze mindig és minden körülmények között: Hajrá Liverpool! Hajrá liverpooliak!



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!