rss      tw      fb
Keres

A személy felelőssége



Nem pótolhatók a jogállam garanciái személyes jóindulattal, intézményi biztosítékok nélkül veszélybe kerülnek a szabadságaink. A jogállam elvi alapja, hogy nem a megválasztott emberek személyes kvalitásaira bízzuk szabadságainkat és jólétünket, hanem unalmas szabályokra, amelyek még a legjobb szándékú embert is korlátozzák. Ezek a szabályok többnyire írásba adott önkorlátozások, a hatalommal rendelkezők cselekvési és döntési korlátai. Aki belép egy hatalomgyakorló pozícióba, vállalja, hogy minden körülmények között tiszteletben tartja őket, nem léphet át következmények nélkül a pozícióját határok közé szorító szabályokon. E szabályok hiánya az önkény.

De két kiegészítést érdemes tenni. Egyrészt a hatalom gyakorlására vonatkozó szabályok egy része nélkülözi az írásba foglalást, szokásként, önként vállalt kötelezettségként, szakmai etikaként, elvek iránti elkötelezettségként érvényesül. Ahol nem lehet számítani ezekre a kiegészítő normákra, mindig kiderül, hogy a formális írott jog hézagos, tökéletlen, elégtelen garancia, ki lehet játszani, ki lehet forgatni értelmét, és éppen az önkénytől nem véd meg. Amikor egy képviselő (nota bene: az Európai Parlamentben) arra hivatkozik, hogy nincs olyan szabály, amely tiltaná, hogy vezető kormánypárti politikus felesége egy hatalmi ág mindenható feje legyen, akkor nincs másról szó, mint a jogállam működéséhez szükséges nem írott szabályok hiányáról. Az összeférhetetlenség szabályozása sem csak a szövegszerűvé tett kizáró passzusokkal történik, hanem a hatalom megosztásának általános elvéből levezetett önkorlátozó rutinokkal.

Másrészt nem lehet teljesen lemondani a személyes kvalitásokról. Igaz ugyan, hogy a jogi garanciák többnyire védenek az emberi gyengeség, hatalomvágy, szolgalelkűség, kicsinyes bosszú, egyéni haszon csábításaitól, de nem tökéletesen. Így mindig érdemes körültekintően személyeket választani lényeges pozíciókba. Minél fontosabb státuszról van szó, a személyes minőség annál jelentősebb, alakító hatású. Ezt talán nem is kell különösebben illusztrálni a magyar olvasóknak.

Abban a helyzetben, amikor az írott szabályok hibásak, nem zárják ki az önkényt, sanda politikai szándékokból nyitva hagyják a visszaélés lehetőségét, az íratlan normáknak és a személyes minőségnek megnő a jelentősége. Csakhogy általában ott készülnek a jogállami elvek szempontjából minőséghibás intézményi szabályok, ahol az ilyen puha feltételek is hiányoznak. Ez a demokratizálódás és jogállamépítés paradoxona: a jogállam ott működik jól, ahol már régen jól működik. Tehát az intézmények jó szabályozása fontosabb azokban az államokban, ahol a szabályozással hagyományt kell teremteni, szokásokat kell kialakítani, rutinokat kell megalapozni. Természetessé kell tenni az önkorlátozást. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kormányzat jogállamrombolása azért akadálytalan, mert ezek a másodlagos tényezők nem képesek ellensúlyozni a tudatosan nem jogállami formális szabályokat.


Back stairs – flickr/elusive-fish

Miért is ragaszkodnak nemzetközi szervezetek ahhoz, hogy a bírói hatalom adminisztrációjának szabályozása térjen vissza néhány klasszikus garanciához? Elsősorban azért mert a bírói hatalom, mint a szabadságok végső garanciája, kiemelkedik a jogállami intézmények közül: bírói függetlenséget biztosító szabályok nélkül nincs jogállam. Nem létezik ma olyan demokratikus jogállam, amely következmények nélkül építhetné le ezeket a garanciákat. A jelentős intézményi különbségek ellenére van néhány biztos pontja, közös eleme ennek a garanciarendszernek. Például a bírák státuszának a köztisztviselői karhoz és más munkavállalóhoz képest kiterjedtebb védelme, kiválasztásuk és számonkérhetőségük visszaéléseket kizáró szabályozása, döntési kompetenciájuk védelme. Vagyis a függetlenségnél szélesebb értelmű bírói integritás. Az a politikai rendszer, amely komolyan veszi mindezt, nem tekintheti a bírói kar státusáról szóló szabályozást nyugdíj- vagy társadalombiztosítási kérdésnek. Nem gondolhatja komolyan, hogy a bíró megbízatása attól függhet, hogy a főnökei akarják-e őt továbbalkalmazni vagy sem.

De sohasem voltak illúzióink a jobboldal jogállami elkötelezettségéről. Mi a helyzet a személyekkel? Elvileg elképzelhető lenne, hogy a rossz szabályokat, különösen a miattuk kialakult éles nemzetközi felháborodás közepette, a megválasztott vezető az alkalmazásban alakítja. Nem használja a kétséges legitimitású hatásköreit, úgy használja, hogy közben látszik: érti a bírói integritás és a bírói autonómia lényegét.

Semmi sem akadályozza az Országos Bírói Hivatal elnökét, hogy alakító erővel lépjen be abba a pozícióba, amely korlátlan felhatalmazást, így elfogadhatatlan terjedelmű hatásköröket adott neki az igazságszolgáltatás irányítására. Ebben a helyzetben személyes felelőssége is van, saját döntéseiért nem háríthatja át a felelősséget teljesen a jogalkotóra. Személyesen dönthetne úgy, hogy a törvényben biztosított lehetősége ellenére a bírói hatalom függetlensége szempontjából lényeges hatásköreit, amelyek szerencsésebb államokban bírói testületek kezében vannak, csak az Országos Bírói Tanács egyetértésével gyakorolja. Személyesen dönthetne úgy, hogy a kétséges legitimitású eszközét, az ügyek áthelyezését másik bíróságra, nem gyakorolja, különösen nem politikai ügyekben, és különösen nem helyezi olyan bíróságra, ahol korábban hasonló politikai ügyet kétséges minőségben kezeltek.* Személyesen dönthetne úgy, hogy a vezetői kiválasztásban óvatosan jár el, nehogy az legyen a látszat, hogy a nyugdíjba küldés pusztán a lojális vezetők kiválasztása miatt annyira fontos.**

Mindenekelőtt persze személyesen dönthetett volna úgy, hogy egy ilyen pozíciót, ilyen családi és baráti kapcsolatok birtokában, nem vállal el. Vagy csak azért, hogy bizonyítsa, a hatékonyságon kívül van más fontos elv is, amelyet akkor is bizonyíthatóan komolyan vesz, ha a jogalkotó erre képtelen volt. Mindezen döntések hiányában csak azt látjuk igazolva, hogy a formális garanciák és az íratlan szabályok hiánya végzetes veszély a jogállam működésére.


________________

* Az ún. Zuschlag-perben a jogerős döntés szerint az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket túlnyomórészt helytelenül állapította meg, és a súlyuknak nem megfelelő értékelés eredményeként eltúlzott mértékű büntetést szabott ki az ítélet ellen fellebbező vádlottakra. Ehhez az elsőfokú bírósághoz nyilván nem akarhat újabb politikai korrupciós ügyet helyezni senki, csupán a hatékonyság miatt.

** A „kényszernyugdíjazás” során 9 ítélőtáblai és megyei (törvényszéki) elnök, 7 ítélőtáblai és megyei (törvényszéki) elnökhelyettes, 17 kollégiumvezető, 2 kollégiumvezető-helyettes, 69 tanácselnök, 15 városi (kerületi, munkaügyi) elnök, 1 városi elnökhelyettes, 3 csoportvezető cserélhető le egyszerű vezetői kinevezéssel.



Fleck Zoltán



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!