rss      tw      fb
Keres

Hadd szóljon!





Különleges ajándékot kapott a szabad magyar sajtó éppen március 15-ére azzal, hogy a létéért küzdő Klubrádió immár két pert* is nyert a Médiatanáccsal szemben.

A dolog pikantériája, hogy ezzel „papírunk” van róla, hogy a médiahatóság jogsértően járt el rövid regnálása alatt már két alkalommal is, véletlenül éppen az egyetlen ellenzéki rádió pályáztatási ügyeiben.

Még nem tudni, hogy a jogi útvesztőkben a Klubrádió végül melyik frekvenciához fog véglegesen hozzájutni, az nyilvánvaló, hogy a közösségi frekvencia, a 92,9-es megszerzése áll inkább érdekében, mert ezért nem kell díjat fizetni és profiljának is jobban megfelel.

Mindennek fényében kíváncsian figyelhetjük, mit fog lépni a kizárólag a Fidesz által jelölt tagokból álló Médiatanács.

Közleményei szerint (itt és itt olvashatók) egyelőre mindkét bírósági ítéletet sajátosan értelmezi.

Vajon megfellebbezi-e a döntést a 92,9 frekvencia ügyében, noha az a per szakjogászok szerint nem nagyon nyerhető meg. (Ha nem teszi, 2 héten belül a Klubrádióé a közösségi frekvencia jogerősen. Ha megteszi, nagy valószínűséggel pert fog veszteni, de húzódik a végleges döntés.)
Vagy a közösségi frekvencia sorsának végleges eldőlése előtt gyorsan kihirdeti győztesnek a 95,3-as frekvenciára a Klubrádiót, és akkor a rádió lépéskényszerbe kerülhet. Normális körülmények között ilyen helyzetben a felek tárgyalóasztalhoz ülnek. Erre nem látszik most remény, sokkal inkább számíthatunk jogi csiki-csukikra.

Sokszor hangzott el a médiatörvény és az egyszínű médiafelügyelet bírálatakor, hogy a puding próbája az evés. A Klubrádiót és hallgatóságát most éppen két bírósági döntés mentette meg a gyomorrontástól.

(Lánczos Vera)

____________________

* Egyrészt még február végén a Fővárosi Törvényszék első fokú, még nem jogerős ítéletével létrehozta a műsorszolgáltatási szerződést a Rádió és a Médiatanács között, a 92,9 MHz-es közösségi frekvenciára, egy korábbi, még az ORTT által meghirdetett és megnyert pályázat alapján, amelyet a Médiatanács utóbb nem akart elismerni. Másrészt a Fővárosi Ítélőtábla Közigazgatási Kollégiuma március 14-én hatályon kívül helyezte a médiahatóságnak a 95,3-as frekvenciára kiírt pályázati eredményét. A döntést többek között az indokolta, hogy a győztesnek kihirdetett Autórádió Kft. pályázata alakilag érvénytelen volt. A médiatanácsnak a pályáztatást nem kell megismételnie, de új határozathozatala során az érvénytelenséget vizsgálnia kell, és új döntést kell hoznia a nyertest illetően. A 95,3 kereskedelmi frekvencia, amelynek használatáért műsorszolgáltatási díjat kell fizetni, a kiírt pályázat pedig zenei profilú rádióra szólt.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!