Sámántánc a Szent Korona körül



Rájár a rúd a katolikus egyházra. Hol a püspökök egyike-másika adja a fejét nyílt kormánypropagandára [???], taszítva az inkább lelki mannára, s nem ilyen brutálisan direkt földi vezérségre áhítozó híveket; aztán föl sem ocsúdtunk még a holland atyák kegyetlen, embertelen, álszent undormányai miatti viszolygásunkból, jön a hír a kremsmünsteri szerzetestanárok szadizmussal keveredő pedofíliájáról – és hol van a többi, a továbbra is homályban tartott hazai ügynökügyek, az írországi visszaélések, a szüleiktől elrabolt spanyol csecsemők.*

És akkor itt van még nekik ez a sámán.



Zavartalanul ődöng-kering a Szent Korona körül, pont most, amikor éppen evangelizálni készülünk az őrületes kozmopolita romlás miatt elborzasztó mértékben elistentelenedett Európát meg ilyenek. És szegény püspöki kar, nem nagyon ugrálhat a Szent Istvánt sírbanforgató pogány bálványimádás miatt, mert ehhez bizony engedély kellett a Háztól: nyilvánvaló, hogy a tuvai sámán nem a látogatók közé vegyülve osonkodott be a Kupolaterembe. Egy ilyen engedélyhez pedig megfelelő sarzsi kell, egy egyszerű látogatói belépő nemigen elég ahhoz, hogy az egyszerre több fémdetektoros kaput is megvisíttató csengő- és egyéb fémmennyiséggel meg a dobbal csak úgy besétáljon valaki. És akkor az impozáns madaras fejdíszről még nem is beszéltünk.

Mondjuk nekem speciel tetszett ez a szakrális performansz – nem a lapos és kellemesen demagóg sablonreflexszel akarok jönni, hogy bárminemű tisztítás elkelne arrafelé, hanem hogy ha van multikulturális toleranciára nevelés, akkor ez az volt. Adott ugye egy tuvai sámán, egy Mária-énekeket éneklő magyar népművész, a nyalka, rezzenéstelen kormányőrök és az üvegkalitkába zárt korona anakronisztikus együttese, és egy ki tudja, milyen nációkból összeverődött bámészkodó gyülekezet plusz két operatőr, vélhetően friss technológiával. Egyenesen gyönyörűséges egyveleg: a bámészkodó népek nem kiabáltak, nem dobálóztak tojással, a koronaőrfőnök előzékenyen slisszolt arrébb, hogy ne akadályozza a szertartást, a sámán tiszteletben tartotta a zsinórkordont, és elfogadta, hogy kénytelen délre tájolni a búcsúzó tiszteletadást – csak gondolom, hogy kelet lett volna az igazi, de arrafelé a főlépcső van, és a nyugati oldalon nem biztosítható megfelelő magány sem –, sőt,  dramaturgiailag még messzemenően ki is használta, hogy a Kupolateremhez a felsőházi társalgó északról csatlakozik, így dél felé fordulva vonulhatott vissza a kvázi színházi függönyként funkcionáló ajtók mögé.

Nekem tényleg semmi bajom ezzel a tuvai sámánnal. Messziről jött, Ázsia szívéből – a Tuvai Köztársaság központjában, Kyzylban emlékmű mutatja, hol van Ázsia földrajzi közepe, legalábbis a helyiek szerint. A Dél-Szibériában, Nyugat-Mongólia határától északra, a Jenyiszej fölső folyásánál fekvő – azaz igen fontos egykori nomád területen lévő –, az Orosz Föderációhoz tartozó köztársaságban 250 ezernél többen beszélik a tuvainak nevezett szibériai török nyelvet.


 

A tuvai törökök azon kevés nép egyike, akik között még mindig él a tengrizmus, annak a hitnek a mai változata, amelyet egykor valamennyi nagy steppei nomád nép követett: a hiungnuk, hunok, türkök, ujgurok, bolgárok, kazárok, magyarok, mongolok. Aki figyel, észreveszi: a videón 8:30 körül hallható, hogy a sámán Tengrit szólítja.

Namost a tengrizmus tanítani valóan toleráns hit. Szinkretizmusába belefér, hogy a legfőbb – tulajdonképpen egyetlen „igazi” – isten, az Ég(isten), azaz Tengri más istenféleségekkel és szellemekkel együtt igazgatja a világ sorát. A világot Tengri „rakta össze”, és tőle származik az uralkodónak adományozott „kegy”, uralkodási felhatalmazás, de meglehetősen fontos a női princípiumot képviselő, a termékenységért felelős Földanya, nagy tisztelet jár a Nap, a Hold, az égitestek isteneinek, a folyók, kutak, sziklák, hegyek, utak, a tűz, az ősök szellemének. A tengrizmus természetes kísérője a szibériai eredetű samanizmus valamelyik – egymáshoz nagyon hasonlító, de nem szükségszerűen azonos – hiedelemegyüttese. Tengrit egyáltalán nem zavarta, hogy a sámánok jósoltak, betegséget űztek, lelkeket vezettek, dobjukkal belovagoltak a szellemvilágba, és próbálták mindenféle szellemlények jóindulatát megnyerni saját közösségük, rosszindulatát az ellenség számára. Tengri nem féltékenykedett, ha egy-egy nemzetség valamilyen mágikus állatőstől származtatta magát, sőt még az sem bosszantotta, ha tisztelői egy része sajátos szokásokat vett föl, és kőházakba kezdett járni, ott furcsa hókuszpókuszokat végzett, és ezt vallásnak hívta. Így aztán a kagánok az isteni bosszútól való rettegés terhe nélkül kérhették birodalmuk keresztény, muszlim, buddhista, esetleg zsidó papjaitól, hogy a maguk módján kérjenek áldást birodalmukra. A Budapestre látogató sámán, Oyun Agidzsi See Oglu tehát nem cirkuszi mutatványos, hagyományőrzésből élő pénznyelő automata vagy csakrákban utazó szélhámos, hanem rendes, céhbeli sámán, kiválasztva, fölkészülten és hivatásszerűen, nem pedig nyári hobbitáborokban elsajátítva űzi a rossz szellemeket.

Hitének szinkretizmusába természetesen belefér, hogy szentnek tartott tárgyakat tisztít, pláne, ha az ugyanúgy legitimálta az uralkodó hatalmát, mint Tengri alászálló kegye. Hitének az sem mond ellent, hogy szertartását meghívója Mária-énekekkel kísérje – annál is inkább, mert Kanalas Éva nemcsak a megszokott gyűjtőutakon tanult a Mezőségben, Moldvában, Gyimesben, Székelyföldön, hanem a baskíroknál, komiknál, obi-ugoroknál, s még messzebb, a hakaszoknál és tuvaiaknál is járt, hogy énektechnikáját gazdagítsa (sőt, nemcsak gyűjtött és tanult, hanem aktív revitalizálásba kezdett, csak éppen nem kórusműveket írt, hanem kobozkísérettel, jazzel, hangszínházzal kísérletezett), és többször énekelt már a tuvaiaknak. Ha valaki meg őt nem értené: nem Kanalas Éva az egyetlen, aki számára Mária az egykori pogány istennőkultusz megtestesítője – albuma Mária-énekekből, regösénekekből, csángó népdalokból is van –, óriási divatja van ennek. Igaz, az finoman szólva egyéni bejelentés, mely szerint örömmel értesíti honlapja látogatóit, hogy a Vésztő-Mágori Istenanya (a Vésztő melletti sokrétegű archeológiai kincsestár, a Mágori domb újkőkori szentélyéből előkerült töredékből rekonstruált termékenységi szobor) felhatalmazásával a misztikus „Ina-Nanna Primisszianatta” díjjal tüntette ki saját magát. Ha humor, elsőrangú (ha nem, akkor nem annyira.)

Ez mind szép és kedves mindazoknak, akik illőnek és üdvösnek tartják, hogy a Magyar Országgyűlés Kupolatermében bárki saját hite szerint tisztelhesse azt, amit szentnek hisz, még akkor is, ha az illető történetesen a belső-ázsiai nomád őshaza környékéről idekeveredett sámán. Gondolom, ezt megengedik majd igény szerint mindenféle más hit követőinek is, hiszen úgy méltó és igazságos.

Csak mégis: mit szól majd mindehhez szegény rúdverte katolikus egyház meg a KDNP?

(Sándor Klára)

____________________

* Lásd a hvg.hu-n folyó vitát:
– Tóta W. Árpád: Alien vs. Predator
– Balavány György: Árpád, hülye vagy?
– Kerék-Bárczy Szabolcs: Tóta W. Árpád esete a katolikus egyházzal
– Tóta W. Árpád: Ki a felelős a pedofil papok rémtetteiért?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!