rss      tw      fb
Keres

A Belügyminisztérium a Jobbik konyári akciójáról

MTI 2012. március 27., kedd 18:35

A Belügyminisztérium Magyarország törvényeinek tiszteletben tartására szólít fel, miután a Jobbik két országgyűlési képviselője kilátásba helyezte: a hajdú-bihari Konyárra látogat, hogy tájékozódjon a közbiztonsági helyzetről.

"A Jobbik ismét régi eszközéhez nyúlt: kiválaszt egy települést, - ahol egyébként a bűnözési statisztika semmivel sem tér el a környező településekétől, azaz nem rosszabb azoknál - és mesterséges feszültséget kelt" - olvasható Kontrát Károly belügyminisztériumi parlamenti államtitkár keddi, az MTI-hez is eljuttatott keddi közleményében.

A dokumentum szerint a Jobbik "a rövidtávú politikai haszonszerzés érdekében nem törődik az ott élő emberekkel, felhasználja őket".

A Hajdú-Bihar megyei Konyáron 2008-ban még 192 bűncselekményt regisztráltak, 2011-ben már csak 97-et. Idén tovább erősödött a rendőri jelenlét, a községben jelenleg két körzeti megbízott teljesít szolgálatot szorosan együttműködve a megerősített törvényi keretek között működő Országos Polgárőr Szövetség helyi erőivel - ismerteti Kontrát Károly, aki közleményében felszólítja "a rendetlenséget szítókat, hogy tartsák tiszteletben Magyarország törvényeit, álljanak el a mesterséges feszültség keltésétől".

A Belügyminisztérium a törvények betartását mindenkitől elvárja, ha szükséges, a megfelelő eszközökkel betartatja - zárul a közlemény.

A Jobbik két hajdú-bihari képviselője, Kulcsár Gergely és Rubi Gergely kedden ugyancsak közleményben jelentette be, hogy a helyszínen tájékozódnak a kialakult közbiztonsági helyzetről Konyáron.

"Mint megyei listáról a parlamentbe jutott képviselők kötelességünknek érezzük, hogy lépéseket tegyünk az utóbbi napokban a Hajdú-Bihar megyei Konyáron kialakult helyzettel kapcsolatban" - közölték a képviselők.

"Nem hagyhatjuk, hogy egy erőszakos kisebbség rettegésben tartson egy egész települést. Ezért - mivel a település vezetése és a rendőrség tehetetlennek mutatkozik - kezünkbe vesszük a dolgok irányítását és saját lehetőségeink szerint, a törvények maximális betartásával segítő kezet nyújtunk Konyár törvénytisztelő lakosainak" - fogalmazott Kulcsár Gergely és Rubi Gergely.

Az ügy előzménye: a település lakói a közelmúltban aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy felhívják a figyelmet a szerintük tarthatatlan közbiztonságra. A háromszáz aláíró szerint a faluban mindennaposak a betörések, állandósultak a lopások, emiatt kilátásba helyezték: ha nem kapnak hathatós segítséget a rendőrségtől, akkor a Magyar Gárdához fordulnak.

Az aláírásgyűjtésre reagálva a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya közleményben leszögezte: Konyáron a bűnügyi és közbiztonsági helyzet hasonló a megye azonos adottságokkal rendelkező településeihez. A rendőrség szerint a településen a rendőri jelenlétet megerősítették, s nagyobb mértékben vonják be a közterületek rendjének fenntartásába a községben működő polgárőrséget. Ugyanakkor a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a közbiztonság és a közrend megteremtése törvény szerint az állam alapvető joga és kötelezettsége. A közbiztonság és a közrend fenntartásában részt venni kívánó, a környezetük biztonságáért felelősséget érző állampolgárok számára a polgárőrség nyújt cselekvési lehetőséget.

Az Országos Polgárőr Szövetség területi és helyi szervein kívül más civil szerveződések nem felelnek meg a törvényi feltételeknek, ezért semmilyen közbiztonsággal kapcsolatos tevékenységet nem folytathatnak - szögezi le a rendőrség.