rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. június 2.

Szinetár Miklós rendező, az Operaház volt főigazgatója, a Gundel Művészeti díj zsűrijének elnöke


Bolgár György:
- A mai lapokban is megjelent, a Blikk természetesen kitüntetett figyelmet is szentel az eseménynek, hogy Stohl András átvehette a Gundel-díjat, méghozzá Öntől. A díjat az Úri muriban nyújtott alakításáért kapta. A cikkben is felvetődik és gondolom az olvasókban, hallgatóban is, hogy egy ilyen súlyos közlekedési baleset elkövetője, akiről ráadásul kiderült, hogy alkoholt fogyasztott és talán drogot is, kaphat-e egyáltalán díjat? Vagy a két dolgot el lehet egymástól választani és a művészi teljesítményt ettől még elismerni egy díjjal?

Szinetár Miklós: - Úgy gondolom, a hír eleje már mutatja, hogy egy ilyen ügyben olyan nehéz tájékozódni. Tudniillik a díjat nem tőlem vette át Stohl András. Valóban én vagyok a zsűri elnöke, de ha már ez ilyen pontatlan, akkor honnan tudjuk, hogy a híradás pontos-e?

- Ezt olvasom szóról szóra. „Szinetár Miklós, aki a díjat is átadta neki…

- Akkor én, kérdem tisztelettel, honnan tudjam azt, hogy vajon az egyéb híradások amik a balesetről szólnak, mennyire pontosak. Én nem voltam ott. Én nem vagyok bíró, nem ismerem a dolgot. Az ügy még nem zárult le. Majd az illetékesek megítélik, hogy fognak-e vele foglalkozni. Én viszont láttam Stohl András alakítását, és az az alakítás megérdemli a díjat.

- Egyáltalán mi ez a Gundel Művészeti díj?

- Itt kezdődik a dolog. Ugyanezt kérdezte tőlem az egyik televíziós riporter, amit te most kérdeztél, mire én azt kérdeztem, hogy árulja el, hogy ha nincs ez az ügye Stohl Andrásnak, akkor is foglalkoznának-e a Gundel-díjjal? Nyilván nem. Ez egy nagyon fontos díj, idestova már kilencedik éve adják a legjelesebb magyar képzőművészeknek, zeneművészeknek, színészeknek. Nagyon tisztességes díj. Pénzzel nem jár, ezért nincs körülötte semmifajta versengés. Ezzel szemben erkölcsileg sokat nyújt. Én úgy gondolom, hogy Stohl András alakítása, mert ez mindig egy idei alakításról szól, az Úri muriban ezt megérdemli. Hogy az ő balesetének mik a körülményei, és hogy ott mi történt pontosan, arra nem vagyok hivatott, hogy megítéljem.

- Értem. Ezt majd egy eljárás tisztázza, esetleg egy bírósági tárgyalás. És ott nem Szinetár Miklós lesz a bíró.

- Nyilván. És nem is én adom át a díjat. Viszont annyi más kulturális téma lenne, amiről lehetne beszélni. Például, hogy az Erkel színház három éve zárva van, és 250 ezer néző esik el ezáltal az operától. Vagy mondjuk, hogy a magyar televíziózásból kiciánozták a tévéfilmet, az irodalmat, miközben Magyarországon több millió ember van, aki csak a televízió által juthatna hozzá egy-egy koncerthez, színházhoz, irodalomhoz. Én azt hiszem, hogy ez is fontos téma lenne. Megragadom az alkalmat, hogy kérdezted, mi az a Gundel-díj, és elmondom, hogy amint valami olyasmi történik, ami rendhagyó vagy botrányszagú, abban a pillanatban a dolog érdekessé válik és beszélnek róla. Én boldogan jelentkeznék megbeszélni az Erkel színházat is, a televíziót is, mert én azt hiszem, hogy ezek is vannak olyan fontos témák.

- Jó, akkor még egy mondatot vesztegessünk még arra a mondatodra, hogy azt mondod, erkölcsileg fontos volt ezt a díjat neki adni, gondolom művészileg. De a kérdés az, hogy egy ilyen erkölcsi elismerést, mert anyagiakkal ez nem jár, egy olyan pillanatban, amikor Stohl erkölcsi megítélése legalábbis kétes, helyes-e átadni? Nem próbálok előre ítélni sem pro, sem kontra.

- Világos. Az én kifejezésem nem volt helyes, mert az erkölcsi itt azt jelenti, hogy nem anyagi.

- Értem. Akkor már ne is folytassuk a dolgot, mert ez művészeti elismerést akart jelenteni.

- Igen, egy művészeti elismerés. Még egyszer hadd tegyem hozzá, hogy nyilvánvalóan más mérlegelés tárgyát képezné, ha ez a díj egy életművel díjazva olyan lenne, mint a Kossuth-díj, vagy a Prima primissima, ami átfogóan egy egész művészi életről szól. De itt egy, azaz egy alakítást díjaztunk. Ez az egy alakítás jó volt.

- Akkor beszéljünk az Erkel színházról. Azt mondod, három éve zárva van. De olyan állapotban volt, hogy be kellett zárni. És különösen a válság évei alatt nincs országnak és az államnak annyi pénze, hogy tízmilliárdokért újjáépítse, vagy egy újat építsen helyette.

- Én azt tudom mondani, hogy ez az összeg ahhoz képest, ami máshol elfolyik, nem olyan sok. Mondok egy egyszerű példát. Mondjuk az Erkel színház felépítése, ha nagyon rászámolok, valóban lenne tizenhét vagy tizennyolc, vagy akár húszmilliárd forint. A vagyonadó elmaradása önmagában ötvenmilliárd forint. Ami valahol nyilván be volt tervezve.

- És a módosabbak akkor ily módon támogathatták volna a kultúrát.

- Azt hiszem, de nem is erről van szó. Amikor kiderült, hogy annyi a hiány, amennyi, akkor azt olvastam az újságokban, hogy ez nem jelent semmit, ezt kibírja a népgazdaság. Ha ezt kibírja, akkor az Erkel színház tizenhét milliárdját miért nem bírja ki?

- Mert sokan arra gondolnak, hogy azt a tizenhét milliárdot gázár-támogatásra vagy nyugdíjemelésre, vagy a vállalkozók gazdasági tevékenységének ösztönzésére kéne költeni, a kultúra nélkül meg megvagyunk, majd kinyitjuk a rádiót.

- Persze, hogy megvagyunk, de hadd mondjak egy példát. Amikor az Operaház épült az Andrássy úton, akkor Erkel Ferencnek fennmaradt egy levele, amiben azt írja, hogy nagyon vigyázni kell itt a pénzzel, mert akkor az ország nagyon nehéz gazdasági helyzetben volt. Én nem emlékszem még olyan időre, amikor az ország nem volt nehéz gazdasági helyzetben, ha valamit kulturálisan kellett építeni.

- Ezért érdemes bölcs emberekkel beszélgetni, mert arra is emlékeznek, hogy mi volt az opera megnyitásakor. De ne csak operáról beszéljünk és az Erkel színházról, hanem a televízióról is, ahonnan, azt mondtad, kiciánozták a kultúrát. Ma mindenki ilyen keményen fogalmaz. Hol a honvédség vezetését „irtják ki”, hol a televízióból „ciánozzák ki” a kultúrát. Az biztos, hogy a közszolgálati televízióban legfeljebb beszélnek a kultúráról, ami szintén fontos dolog, de mutatni már nemigen van mit. Legfeljebb húsz-harminc évvel ezelőtti tévéjátékokat vagy egyéb felvételeket.

- De azok nem rosszak. Még ma is nézhetők.

- Nem rosszak, de egy ország kultúrájához abszolút mértékben hozzátartozna, hogy a televízió a legkülönbözőbb és mai kínálatot adja a kultúrából. De erre, úgy látszik, képtelen. Látsz valami reményt arra, hogy ez az állítólag lezajlott forradalom a televíziózásban is megjelenik majd?

- Én egész életemben optimista voltam. Komolyan mondom, nem viccből, én mindig bizakodom. Amíg élek remélek. Hiszek abban, tekintettel arra, hogy ez egy valós szükséglet, hogy nem biztos, hogy az emberek a televízióban színészek helyett éjjel nappal politológusokat akarnak nézni. Bízom benne, hogy lesz még felívelés a televíziózásban. Egyszerűen azért, mert ez egy létező szükséglet. Hadd mondjak egy számot, két vagy három évvel ezelőtt ez a mostani televíziós szemle, az Antenna Hungária, Veszprémben tartotta az évi versenyt. Veszprémben volt régen a tévétalálkozó. Anno egy veszprémi tévétalálkozón elővettem a műsorfüzetet, és abban hetvennégy darab kulturális termék, tévéjáték és tévéfilm szerepelt. Ezelőtt három évvel az egész magyar televíziózásból ugyanebben a műsorfüzetben három ilyen jellegű műsor volt megállapítható.

- Hát igen. Akkor érdemes lenne ezt is megbeszélni, de főleg tenni volna érdemes valamit.

- Igen. Én bízom benne, hogy előbb-utóbb a szükséglet csak megteremti magának ezt. Végül is itt van egy ország, ahol több millió ember van, aki színházi előadáshoz, irodalomhoz, zenéhez, koncerthez szokott. Amikor televízióról beszélek, akkor nem valamilyen sznob kultúrára gondolok, mert az néha ma is előfordul valamikor éjféltájban. Én emberi fogyasztásra alkalmas kultúrára gondolok. Olyanra, ami részben klasszikusokból, remekművekből áll, jó magyar színészekkel. Hiszek benne, hogy ennek még lesz, mert kell, hogy legyen terepe a magyar televíziózásban.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái