Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. június 2.

Bolgár György kérdései a 2010. június 2-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy a Fidesz egyre több jel alapján nem Sólyom Lászlót akarja köztársasági elnöknek. A Népszabadság értesülései szerint ezért sem tartanak kérdőíves szimpátiaszavazást, mint öt éve. A helyzet változására utal, hogy az MSZP-s Szanyi Tibor szerint viszont Sólyom lenne az ideális jelölt. És ha a Fidesz teljesen elfogadhatatlan jelöltet állítana, az MSZP-nek meg kéne fontolnia Orbán Viktor jelölését. Ügyes? Vagy túl átlátszó?

Másik témánk, hogy pillanatok alatt lefejezte a honvédség vezetését az új honvédelmi miniszter. Ennyit a nemzeti együttműködés rendszeréről? Vagy teljesen mindegy, hogy a régi vezérkari főnök egy napig vagy egy hónapig húzza?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Gaskó István vezette Liga szakszervezet is tiltakozik a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátásának terve ellen.

Beszéljük meg tovább, hogy az Index internetes újság cikke szerint a Fidesz képviselői rendszeresen lehurrogják a nekik nem tetsző ellenzéki felszólalásokat a parlamentben.

És végül mi a véleményük arról, hogy a súlyos balesetet okozó Stohl András díjat kapott és vett át színészi teljesítményéért. Szerencsés-e ez, és ha nem, akkor jobb lett volna-e visszavenni tőle a díjat?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője


Bolgár György:
- Néhány héttel ezelőtt láttam Önt az ATV-ben Kálmán Olgával, aki mindenáron meg akarta tudni, hogy Ön-e a Fidesz-KDNP főpolgármester- jelöltje. Ön nem adott teljesen egyértelmű választ, illetve a végén oda jutottak, hogy még nincs senki hivatalosan megnevezve, úgyhogy nem kell ezt erőltetni. Azonban nemrég, a kormány megalakulása után, a Kossuth téren Kósa Lajos, debreceni polgármester mondott a budapestieket felszólító és cselekvésre ösztönző beszédet, hogy végre vegyék át a várost a szociálliberálisoktól. Az ember azt várta volna, hogy Tarlós István mond egy ilyen beszédet, nem pedig a debreceni polgármester. Szóval túl messzemenő következtetés, ha azt gondolom, hogy ezek szerint még nincs lefutva, hogy ki a főpolgármester-jelölt? Esetleg még vidékről is bejelentkezhet egy fideszes?

Tarlós István: - Beszéljünk, akkor komolyan erről a kérdésről. Amíg az ember él, addig remél. Így van ez a szocialistának és liberálisnak nevezett körökkel is. Lehet reménykedni akár abban is, hogy egy icipici faluból nevezik a főpolgármester-jelöltet. Ami Kálmán Olgát illeti, talán férfitársaim számára érthető módon, ő a puszta megjelenésével is zavarba hoz. Talán ez volt az oka annak, hogy nem adtam neki azt a választ, amit szívem szerint és agyam szerint is adtam volna. Nem érdemes másban reménykednie Demszky Gáboréknak sem, másnak sem. Ennyit tudok mondani.

- Úgy érti, hogy Önön kívül nem érdemes másban reménykedni?

- Így értem, igen. Ami pedig Kósa Lajos barátomat illeti, ő természetesen nem debreceni polgármesterként, hanem a Fidesz ügyvezető alelnökeként mondta el, amit elmondott. Ezt velem egyeztette, és nekem segített vele. Úgy gondolom, hogy tartalmilag teljesen igaza volt. Ő keresetlen szavakkal elmondott valamit, aminek a lényege igaz volt. Én talán egy kicsit diplomatikusabban fogalmaztam volna. De maradjunk annyiban, hogy Kósa Lajos nekem segített.

- Azt írták ma a Heti Válasz című, a Fideszhez közelálló hetilapban, illetve annak online változatában, hogy egyértelműen Ön a főpolgármester-jelölt. Emellett egy érdekes újdonsággal is szolgáltak. Azt írták, hogy Rogán Antal az V. kerületi polgármester, viszont szuper főpolgármester-helyettes lehet. Ebben mennyi az igazság?

- Gondolhatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr, nem véletlenül jelentette be félhivatalosan az utóbbi fél évben az én jelöltségemet. Aki érzelmileg nem vészesen elfogult, az ebből sok mindent kiolvashatott. Ami pedig a reménybeli helyetteseket illeti, a következőket tudom mondani. Egyrészt a választáson túl kell lenni, ezt a választást meg kell nyerni. Én egyértelmű kategóriákat akkor alkalmaznék, ha mindezen túl vagyunk. Akár a saját vonatkozásomban, akár az elképzelt helyettesek vonatkozásában. Ha lehet tervezni vagy érdemes elképzeléseket mondani, akkor én a Heti Válasz értesüléseit nem cáfolnám. Leszámítva azt az apróságot, hogy ez a „szuper” jelző, egy kicsit eufemisztikus. Ha ebben a városban, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes úr után, van valakinek kedve a „szuperhelyettes” jelzőt magára venni, ám legyen. Egyébként kétségtelen, hogy a két említett urat én erősen támogatom.

- Tehát Önnek semmi kifogása nem volna Rogán Antal ellen, akiről tudjuk, hogy a Fidesz egyik meghatározó politikusa, ráadásul sikeres kerületi polgármestere.

- Így van. Azt tudom mondani, hogy Rogán Antal barátom ellen valóban semmi kifogásom nincs. Támogatni fogom a főpolgármester-helyettesi kinevezését, amikor ennek eljön az ideje. Azonban György Istvánt is meg kell említenem, aki pedig régi jó harcostársam. Ahogy mondani szokták, együtt húztunk csizmát még 1990-ben. Ő három cikluson – vagyis tizenkét éven - keresztül volt Kőbánya polgármestere, és az én szubjektív megítélésem szerint, a budapesti polgármesterek közül, minden idők egyik legjobbja volt. A programunk összeállításánál most is kulcsszerepet játszott, és kiválóan tudunk együtt dolgozni.

- Nahát, mintha már össze is állt volna a budapesti vezetőcsapat. Már csak a választás van hátra.

- Azért ne szaladjunk előre az időben. Mindenről illik feltételes módban beszélni. Át kell menni a hídon, meg kell mászni a várfalakat. Még nem fújták le a meccset. Tehát minderről csak azért beszéltem, mert Ön kérdezett, magamtól nem beszéltem volna róla.

- Igen, köszönöm. Ugyancsak ez a Heti Válasz cikk írja, hogy ha véletlenül nem jönne össze a Fidesznek a többség a fővárosban, akkor az LMP-vel kötnének koalíciót. A Jobbik és az MSZP nem jöhet szóba, bár Ön korábban többször mondta, hogy szívesen felajánlana egy főpolgármester-helyettesi posztot szocialistának is. De ezek szerint a dolog annyiban változott, hogy mivel az LMP viszonylag erős a fővárosban, akkor inkább hozzájuk közelednének. Ez valóban így van?

- A következő a helyzet. Ha Ön is emlékszik, az én éveken keresztül, úgy érzem, barátságosan tett javaslatomat, mintha a fővárosi MSZP vezetői kategorikusan visszautasították volna, a nem túl távoli múltban. Azonkívül voltak olyan történések, és olyasmikre derült fény az elmúlt időszakban, ami ezt a dolgot erősen megnehezíti. És az LMP-vel kapcsolatban ilyen történetek nem fogalmazhatók meg, egyáltalán nem lehet kizárni, hogy az LMP-vel kialakulhat egy szakmai együttműködés, ha az élet úgy hozza.

- De azért ugye nem mindegyik szocialista képviselőt írták le, mint például Hagyó Miklóst? Tehát Ön sem általánosít, és akár még akadhat olyan is, akivel Ön együtt tud dolgozni, nem?

- Akadhat olyan, de én ezt a személyt nem a jelenlegi budapesti vezetők soraiban keresem, mert amint megfogalmaztam, én azok közé tartozom, akik soha nem fogják elhinni, hogy amennyiben Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes úr megtette mindazt, amivel vádolják, akkor ezt ő valamilyen harcosként tette. Azt nem állítom, és nem is gondolom, hogy az MSZP budapesti vezetői azonos szerepet játszottak ebben, de hogy a budapesti MSZP-nek halvány fogalma sem volt, hogy mi történik a titokszobák mélyén, a kabinet- és frakció-összejöveteleken, az nem hangzik valami életszerűnek.

- Visszatérve Kósa Lajos beszédére. Ön azt mondta, hogy egyes esetekben diplomatikusabban fogalmazott volna. Tudna példát mondani?

- Például, ami Demszky Gábor főpolgármestert illeti, én egy picikét másként gondolkodom róla. Annak ellenére, hogy Demszky Gábor minden alkalmat megragad, hogy rólam negatívan szóljon, én még szeretnék igazságos lenni. Azt én nem feltételezem, bár természetesen az igazságot nem tudom, hogy például Demszky maga a kasszába nyúlt volna vagy ilyenre adott volna utasítást. Nem így ismertem meg. Emlékeim szerint nem ilyen normák és értékrend szerint él. Azonban más vonatkozásban mégiscsak van igazságtartalma Kósa Lajos barátom szavainak. Hiszen vezetői vagy politikai szempontból valóban nem lehet más következtetést levonni, minthogy Demszky Gábor alkalmatlan volt. Hiszen meg lehet nézni a BKV-t, a gyógyfürdőket, a közterület-fenntartókat, a Főtávot, a Vidámparkot és még ezek mellett ügyek százait. Hiába voltak az ellenzéki figyelmeztetések. Aki ennyi éven keresztül, első számú vezető létére nem képes tájékozódni, és egy kis rendet vágni, hogy ilyen kaotikus, drámai helyzet ne állhasson elő, annak a vezetői képességei a legenyhébben szólva is megkérdőjelezhetőek. Vagyis nekem jogi értelemben Demszky Gáborról nem annyira rossz a véleményem, ellenben politikai vezetői alkalmasságát tekintve tökéletesen egyetértek Kósa Lajossal.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Gaskó István, a Liga Szakszervezet elnöke


Bolgár György
: - Hát Gaskó úr, ellentétben azzal, amit több hallgatónk is mondott egy-két évvel ezelőtt, nem is egyszer, meg talán le is írtak itt-ott a sajtóban szintén nem is egyszer, hogy majd meglátjuk, Gaskó István az Orbán-kormány minisztere vagy államtitkára lesz, nem lett egyik sem.

Gaskó István: - Nem bizony. Maradt szakszervezetis.

- Ráadásul nemcsak hogy maradt szakszervezetis, de Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul a Liga Szakszervezet, mégpedig azért, hogy ne írja alá azt a törvényt, amelyet még nem fogadott el a parlament, de nagyon készül rá. És amelynek értelmében a kormánytisztviselőknek indoklás nélkül fel lehet mondani, meg lehet szüntetni a munkaviszonyukat. Ezzel pedig Ön szerint tízezreket sodornak létbizonytalanságba. Egy nagyon gyorsan, szinte pánikszerű gyorsasággal meghozott vagy meghozandó törvénnyel. A Liga Szakszervezetektől az ember azt gondolná, hogy egy kicsit óvatosabb, hogy tárgyalásokat kezdeményez a Fidesszel vagy a kormánnyal. Ehelyett máris mennek a köztársasági elnökhöz? Hogyhogy?

- Hát a Liga változatlanul szakszervezetként működik, és hát köszönöm, hogy elmondta mindazt, amit az elején felemlített az elmúlt egy-két évből, amikor arra gondoltak sokan, amit mondott...

- Hogy Ön elköteleződött Orbán Viktor és a Fidesz mellett.

- Így van. De láthatják első pillanattól kezdve, hogy nem vagyok elkötelezett. A Liga a munkavállalók iránt elkötelezett, nem párthoz, egyikhez sem. És természetesen körülbelül hatvanezer kormányzati tisztviselő lesz az új törvény alapján, és bizony ez a hatvanezer ember, ha indoklás nélkül meg lehet szüntetni a kormánytisztviselői jogviszonyát, akkor nem érezheti magát biztonságban.

- És arra mit mond, hogy azt vártam volna vagy azt várták volna sokan, hogy Önök tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal vagy a Fidesszel.

- Kezdeményezünk, már kezdeményeztünk korábban is. Most is fogunk kezdeményezni. De itt a kezdeményezés elsősorban a kormánytól lett volna elvárható, hiszen ugye ők nyújtották be - nem is a kormány, ugye, hanem a frakció nyújtotta be a parlamentben ezt a törvényjavaslatot. De hát mi nem sértődünk meg ezen, nyilván szívesen vesszük, ha a kormány még a végszavazás előtt leül velünk tárgyalni. Hiszen ha nincs, nem marad eszközünk, vagy nem lehet hatásunk ennek a törvényjavaslatnak a módosítására, akkor már csak egy lehetőségünk marad, amit Ön is említett: a köztársasági elnöknél próbáljuk elérni, hogy normakontrollra vigye el az Alkotmánybíróságra. Mert addig ugye, az ő kezdeményezésére indított alkotmánybírósági eljárás idejére, nem lép hatályba a törvény.

- Azért volna még egy lehetőségük, amit a közalkalmazottak, köztisztviselők szakszervezete kilátásba is helyezett, ha semmi sem menne. A sztrájk. Ezzel nem élnének? Vagy lehetőség szerint elkerülnék?

- Az a problémám, hogy ez nem hangzik túl hitelesen, hiszen az elmúlt években, amikor egy másik színű kormány volt, akkor ha fát vágtak a közszolgák hátán, akkor sem mozdították a kisujjukat sem.

- De ilyen fát itt azért nem vágtak, hogy indoklás nélkül elbocsássák őket.

- De elvették a jövedelmük egy jelentős részét. Az is elég vastag fa volt.

- Ez igaz, de hát óriási válság söpört át Magyarországon, bár nem biztos, hogy a legigazságosabban kezelték, ezen nyilván lehet vitatkozni. De azért nem arról volt szó, hogy mindenkit mindenféle indoklás nélkül ki lehessen vágni. Azért ez nem ugyanaz.

- Most sem arról szól ez hogy mindenkit.

- Nem mindenkit, akit akarnak.

- Hanem a kormánytisztségviselőket, ami nagyon széles kört jelent, úgy tudjuk, hogy hatvanezer embert érinthet a személyi hatály. De természetesen a köztisztviselőink, akiknek egy része a Ligánál is tag, fogják eldönteni, hogy abban az esetben, ha az alkotmánybírósági normakontroll átengedi a törvényt vagy sor se kerül rá, akkor milyen ellenlépésekre szánják el magukat.

- Vagyis ha a tagjaik úgy döntenének, mégis legyen sztrájk.

- Nálunk mindig a tagok döntenek.

- Akkor Ön is az.

- Gondolja el, ugyanazt mondom, mint két, három, négy évvel ezelőtt, mindig a tagok döntenek. Igen, ők fogják eldönteni, hogy milyen nyomásgyakorlást alkalmazzunk.

- Igen, de azért nem érez valami új minőséget ebben a törvényjavaslatban? Már ott kezdődik, hogy én el tudom fogadni azt, hogy lehessen rugalmasabban változtatni a létszámot vagy cserélni esetleg bizonyos embereket…

- Mondjuk akik politikai megbízatásból vannak szakbeosztásban és nyilván ez az álarcuk, azoktól ilyenkor elvárható lenne, hogy mondjanak ők fel. De akik nem vállalnak politikai érdekképviseletet a kormányzati tevékenységben, mert szakfeladatot látnak el, azokat ne lehessen kitenni ilyen bizonytalanságnak.

- Hiszen ez a helyzet rosszabb, mint a munkavállalók egyéb köreiben. Mindezt ráadásul néhány nap vagy egy-két hét alatt lebonyolított parlamenti vitával, vagy még annyi időt sem fordítanak erre, talán csak a törvényjavaslat benyújtásától a szavazásig telik el egy vagy két hét. Szóval nem valamiféle új minőség ez, és nem jobb, hanem rosszabb minőség, amelyik ami el kell hogy gondolkodtassa a szakszervezeteket, szabad-e engedniük, hogy a kormány ebbe az irányba menjen tovább. Vagy ideje figyelmeztetni őket, hogy ez rossz irány, még ha esetleg a szándék, a nagyobb rugalmasság, jó is.

- Hát tudja Bolgár úr, egy ilyen csatározás, egy ilyen választás után a győzőnek mindig nagyon nehéz feladat jut, mert el kell tudni döntenie, hogy mit tegyen a legyőzöttekkel. Na most ebben kell bölcs önmérsékletet tartani minden győzőnek.

- Hallottunk már ugye olyat, hogy jaj a legyőzötteknek. De nem biztos, hogy ezt kell a demokráciákban is alkalmazni.

- Hát igen. Bölcsnek kell maradni, és higgadtnak, és egy picit azért az tölt el reménnyel, hogy ezt nem a kormány vitte a parlament elé, hanem még a kormány megalakulása előtt vitték a képviselők. És hát a képviselők nem biztos, hogy vannak olyan higgadtak, olyan felelősek, mint egy hivatalban lévő kormány.

- Gondolja, hogy nem tűnt fel a kormány vezetőinek, hogy a szakszervezetek felhördültek, és még Gaskó is azt mondja, hogy na ezt azért már nem?

- Hát ezt tőlük kell megkérdezni. Én azt gondolom, hogy bizony itt óvatosabban és higgadtabban kell eljárni. Hiszen a köztisztviselők, akik kormánytisztviselőkké avanzsálnak az új törvény alapján, ők is emberek, és nyilván ők is egzisztenciákat építettek, ők is tíz, húsz, harminc éve dolgozhatnak ugyanabban a hivatalban. Nyilván rájuk is az általánosan elfogadott szabályokat kell alkalmazni és toleranciát.

- Akkor végül még annyit áruljon el nekem, hogy bár nem lett sem miniszter, sem államtitkár, de nem is keresték meg mondjuk a választási győzelem után, nem ült le Önnel tárgyalni bárki a Fidesz vezetéséből, hogy Gaskó úr, szeretnénk Önnek ajánlani valamit.

- Ugye első menetben, a sajtó korábbi sugallatai alapján valószínű, hogy még meg is sértődhetnék, de nem teszem, hanem büszke vagyok rá, hogy nem kerestek meg. Hiszen eléggé egyértelműen és világosan kommunikáltam, amikor a leginkább az Önök és az Önök hallgatói által feltett azon kérdések sőt állításokat cáfoltam, hogy nem tervezek politikai pályára lépni. És hát gondolom, ezt mindenki meghallotta, nem kamuból mondtam és nem is kerestek meg.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Szinetár Miklós rendező, az Operaház volt főigazgatója, a Gundel Művészeti díj zsűrijének elnöke


Bolgár György:
- A mai lapokban is megjelent, a Blikk természetesen kitüntetett figyelmet is szentel az eseménynek, hogy Stohl András átvehette a Gundel-díjat, méghozzá Öntől. A díjat az Úri muriban nyújtott alakításáért kapta. A cikkben is felvetődik és gondolom az olvasókban, hallgatóban is, hogy egy ilyen súlyos közlekedési baleset elkövetője, akiről ráadásul kiderült, hogy alkoholt fogyasztott és talán drogot is, kaphat-e egyáltalán díjat? Vagy a két dolgot el lehet egymástól választani és a művészi teljesítményt ettől még elismerni egy díjjal?

Szinetár Miklós: - Úgy gondolom, a hír eleje már mutatja, hogy egy ilyen ügyben olyan nehéz tájékozódni. Tudniillik a díjat nem tőlem vette át Stohl András. Valóban én vagyok a zsűri elnöke, de ha már ez ilyen pontatlan, akkor honnan tudjuk, hogy a híradás pontos-e?

- Ezt olvasom szóról szóra. „Szinetár Miklós, aki a díjat is átadta neki…

- Akkor én, kérdem tisztelettel, honnan tudjam azt, hogy vajon az egyéb híradások amik a balesetről szólnak, mennyire pontosak. Én nem voltam ott. Én nem vagyok bíró, nem ismerem a dolgot. Az ügy még nem zárult le. Majd az illetékesek megítélik, hogy fognak-e vele foglalkozni. Én viszont láttam Stohl András alakítását, és az az alakítás megérdemli a díjat.

- Egyáltalán mi ez a Gundel Művészeti díj?

- Itt kezdődik a dolog. Ugyanezt kérdezte tőlem az egyik televíziós riporter, amit te most kérdeztél, mire én azt kérdeztem, hogy árulja el, hogy ha nincs ez az ügye Stohl Andrásnak, akkor is foglalkoznának-e a Gundel-díjjal? Nyilván nem. Ez egy nagyon fontos díj, idestova már kilencedik éve adják a legjelesebb magyar képzőművészeknek, zeneművészeknek, színészeknek. Nagyon tisztességes díj. Pénzzel nem jár, ezért nincs körülötte semmifajta versengés. Ezzel szemben erkölcsileg sokat nyújt. Én úgy gondolom, hogy Stohl András alakítása, mert ez mindig egy idei alakításról szól, az Úri muriban ezt megérdemli. Hogy az ő balesetének mik a körülményei, és hogy ott mi történt pontosan, arra nem vagyok hivatott, hogy megítéljem.

- Értem. Ezt majd egy eljárás tisztázza, esetleg egy bírósági tárgyalás. És ott nem Szinetár Miklós lesz a bíró.

- Nyilván. És nem is én adom át a díjat. Viszont annyi más kulturális téma lenne, amiről lehetne beszélni. Például, hogy az Erkel színház három éve zárva van, és 250 ezer néző esik el ezáltal az operától. Vagy mondjuk, hogy a magyar televíziózásból kiciánozták a tévéfilmet, az irodalmat, miközben Magyarországon több millió ember van, aki csak a televízió által juthatna hozzá egy-egy koncerthez, színházhoz, irodalomhoz. Én azt hiszem, hogy ez is fontos téma lenne. Megragadom az alkalmat, hogy kérdezted, mi az a Gundel-díj, és elmondom, hogy amint valami olyasmi történik, ami rendhagyó vagy botrányszagú, abban a pillanatban a dolog érdekessé válik és beszélnek róla. Én boldogan jelentkeznék megbeszélni az Erkel színházat is, a televíziót is, mert én azt hiszem, hogy ezek is vannak olyan fontos témák.

- Jó, akkor még egy mondatot vesztegessünk még arra a mondatodra, hogy azt mondod, erkölcsileg fontos volt ezt a díjat neki adni, gondolom művészileg. De a kérdés az, hogy egy ilyen erkölcsi elismerést, mert anyagiakkal ez nem jár, egy olyan pillanatban, amikor Stohl erkölcsi megítélése legalábbis kétes, helyes-e átadni? Nem próbálok előre ítélni sem pro, sem kontra.

- Világos. Az én kifejezésem nem volt helyes, mert az erkölcsi itt azt jelenti, hogy nem anyagi.

- Értem. Akkor már ne is folytassuk a dolgot, mert ez művészeti elismerést akart jelenteni.

- Igen, egy művészeti elismerés. Még egyszer hadd tegyem hozzá, hogy nyilvánvalóan más mérlegelés tárgyát képezné, ha ez a díj egy életművel díjazva olyan lenne, mint a Kossuth-díj, vagy a Prima primissima, ami átfogóan egy egész művészi életről szól. De itt egy, azaz egy alakítást díjaztunk. Ez az egy alakítás jó volt.

- Akkor beszéljünk az Erkel színházról. Azt mondod, három éve zárva van. De olyan állapotban volt, hogy be kellett zárni. És különösen a válság évei alatt nincs országnak és az államnak annyi pénze, hogy tízmilliárdokért újjáépítse, vagy egy újat építsen helyette.

- Én azt tudom mondani, hogy ez az összeg ahhoz képest, ami máshol elfolyik, nem olyan sok. Mondok egy egyszerű példát. Mondjuk az Erkel színház felépítése, ha nagyon rászámolok, valóban lenne tizenhét vagy tizennyolc, vagy akár húszmilliárd forint. A vagyonadó elmaradása önmagában ötvenmilliárd forint. Ami valahol nyilván be volt tervezve.

- És a módosabbak akkor ily módon támogathatták volna a kultúrát.

- Azt hiszem, de nem is erről van szó. Amikor kiderült, hogy annyi a hiány, amennyi, akkor azt olvastam az újságokban, hogy ez nem jelent semmit, ezt kibírja a népgazdaság. Ha ezt kibírja, akkor az Erkel színház tizenhét milliárdját miért nem bírja ki?

- Mert sokan arra gondolnak, hogy azt a tizenhét milliárdot gázár-támogatásra vagy nyugdíjemelésre, vagy a vállalkozók gazdasági tevékenységének ösztönzésére kéne költeni, a kultúra nélkül meg megvagyunk, majd kinyitjuk a rádiót.

- Persze, hogy megvagyunk, de hadd mondjak egy példát. Amikor az Operaház épült az Andrássy úton, akkor Erkel Ferencnek fennmaradt egy levele, amiben azt írja, hogy nagyon vigyázni kell itt a pénzzel, mert akkor az ország nagyon nehéz gazdasági helyzetben volt. Én nem emlékszem még olyan időre, amikor az ország nem volt nehéz gazdasági helyzetben, ha valamit kulturálisan kellett építeni.

- Ezért érdemes bölcs emberekkel beszélgetni, mert arra is emlékeznek, hogy mi volt az opera megnyitásakor. De ne csak operáról beszéljünk és az Erkel színházról, hanem a televízióról is, ahonnan, azt mondtad, kiciánozták a kultúrát. Ma mindenki ilyen keményen fogalmaz. Hol a honvédség vezetését „irtják ki”, hol a televízióból „ciánozzák ki” a kultúrát. Az biztos, hogy a közszolgálati televízióban legfeljebb beszélnek a kultúráról, ami szintén fontos dolog, de mutatni már nemigen van mit. Legfeljebb húsz-harminc évvel ezelőtti tévéjátékokat vagy egyéb felvételeket.

- De azok nem rosszak. Még ma is nézhetők.

- Nem rosszak, de egy ország kultúrájához abszolút mértékben hozzátartozna, hogy a televízió a legkülönbözőbb és mai kínálatot adja a kultúrából. De erre, úgy látszik, képtelen. Látsz valami reményt arra, hogy ez az állítólag lezajlott forradalom a televíziózásban is megjelenik majd?

- Én egész életemben optimista voltam. Komolyan mondom, nem viccből, én mindig bizakodom. Amíg élek remélek. Hiszek abban, tekintettel arra, hogy ez egy valós szükséglet, hogy nem biztos, hogy az emberek a televízióban színészek helyett éjjel nappal politológusokat akarnak nézni. Bízom benne, hogy lesz még felívelés a televíziózásban. Egyszerűen azért, mert ez egy létező szükséglet. Hadd mondjak egy számot, két vagy három évvel ezelőtt ez a mostani televíziós szemle, az Antenna Hungária, Veszprémben tartotta az évi versenyt. Veszprémben volt régen a tévétalálkozó. Anno egy veszprémi tévétalálkozón elővettem a műsorfüzetet, és abban hetvennégy darab kulturális termék, tévéjáték és tévéfilm szerepelt. Ezelőtt három évvel az egész magyar televíziózásból ugyanebben a műsorfüzetben három ilyen jellegű műsor volt megállapítható.

- Hát igen. Akkor érdemes lenne ezt is megbeszélni, de főleg tenni volna érdemes valamit.

- Igen. Én bízom benne, hogy előbb-utóbb a szükséglet csak megteremti magának ezt. Végül is itt van egy ország, ahol több millió ember van, aki színházi előadáshoz, irodalomhoz, zenéhez, koncerthez szokott. Amikor televízióról beszélek, akkor nem valamilyen sznob kultúrára gondolok, mert az néha ma is előfordul valamikor éjféltájban. Én emberi fogyasztásra alkalmas kultúrára gondolok. Olyanra, ami részben klasszikusokból, remekművekből áll, jó magyar színészekkel. Hiszek benne, hogy ennek még lesz, mert kell, hogy legyen terepe a magyar televíziózásban.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!