Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. március 27.



Bolgár György kérdései 2012. március 27-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Schmitt Pál plagizált, de nem ő a hibás. Erre a következtetésre jutott a Semmelweis egyetem tényfeltáró bizottsága. Szerintük a köztársasági elnök ugyan szokatlanul nagy terjedelmű fordításra alapozta a doktori disszertációját, egy műből szó szerint átvett nyolc oldalt az idézeteket nem jelölte, de a Testnevelési Egyetem követte el a hibát, mert nem tárta fel a szövegazonosságot. Na ehhez mit szólnak? Hol élünk?

Másik témánk, a hol élünk témára: a szibériai Tuvából érkezett sámán lejtett tízperces táncot énekkísérettel a szent korona körül a parlamentben. Ahogy mostanában kérdezni szokták, ezt akkor így most hogy?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Kubában tartózkodó Benedek pápa nem találkozik az ottani ellenzékiekkel, fáradtságra hivatkozva. A Castrók fontosabbak?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy a legfőbb ügyészség teljes körű jogi erkölcsi és politikai rehabilitációban részesítette Mindszenty József bíborost. De milyen alapon jön ehhez az ügyészség?

Beszéljük meg továbbá, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség üdvözli Károlyi szobrának eltávolítását a parlament mellől, mert szerintük Károlyi Mihály népköztársasága teremtette meg a bolsevista rémuralom szellemi és politikai alapjait. Nem a köztáraságét?

És végül ejtsünk szót arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank becslése szerint az idén sokkal rosszabb lesz, sokkal magasabb lesz az infláció, mint ahogy a kormány tervezte. 4,2 százalék helyett 5,6. Bírjuk majd forinttal?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Helyeslik a Károlyi-szobor elbontását
Gaal Gergely, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyettese


Bolgár György: - Az Ön által is képviselt szövetség üdvözli a fővárosi közgyűlés tegnapi határozatát, amelynek értelmében Károlyi Mihály szobrát eltávolíthatják a budapesti Kossuth térről. Elsősorban erről szeretnék Önnel beszélni, meg részben nyilatkozatuk egy másik témájáról, Mindszenty teljes körű rehabilitációjáról. De ha megengedi, itt szóba került az egyik hallgatóval az előbb az, hogy a parlamentben a napokban a Szent Korona körül lejtett valamiféle tiszteletadó táncot egy Szibériából érkezett sámán. És ezt ő is abszurdnak tartotta meg én is. Mit szól hozzá egy ifjú kereszténydemokrata?

Gaal Gergely: - Először is köszönöm, hogy a közleményünknek mindkét részét megemlítette. Tehát a mai közleményünket kettős okkal adtuk ki, mert az egyik részében üdvözöltük Károlyi Mihály szobrának eltávolítását, a másikban pedig Mindszenty József rehabilitációját. Ami egyébként azért is különösen fontos, mert éppen holnapután lenne Mindszenty József 120. születésnapja. Hogy a kérdés másik részére is válaszoljak, a sámánokra vonatkozóan, nyilván a magyar kulturális élet sokszínűsége ebből is látszik. Mi kereszténydemokrataként természetesen keresztény alapokon állunk és nem sámánista alapokon. Tehát alapvetően ezzel a kérdéssel mi nem foglalkozunk.

- De nem kéne szólniuk például, hogy ezt azért nem kellene a korona körül megrendezni, vagy hagyni, vagy beengedni? Hát mégsem színházban vagyunk, hanem a parlamentben, mégiscsak Szent István koronájáról van szó. Most akkor odagyűlnek sámánok, pogányok, akárkik, valamiféle műkedvelő színházi együttes, vagy akármilyen közösség és bármit elő fog adni a korona körül? Milyen dolog ez?

- Nézze, én annak örülök egyébként, hogy ezek szerint a Klubrádió hallgatósága is valószínűleg egyetért azzal, hogy a kereszténységet nem helyes összekeverni valamiféle sámánista kultuszokkal. És hogy ez zavart kelthet.

- Szerintem attól függetlenül, hogy hívők-e a hallgatóink vagy éppen nem hívők, valószínűleg egyöntetűen úgy gondolják, hogy nem szerencsés a kereszténységet valamiféle ősi, nem keresztény hittel összekeverni. És szerintem még arra is felfigyelnek, hogy talán nem szerencsés minderre valamiféle kis előadást rendezni a parlamentben.

- Igen. Nyilván Ön is tudja, hogy nem a kereszténydemokraták szervezték ezt az előadást, úgyhogy talán azokat érdemes megkérdezni, akik ezt támogatták.

- Nem érdemes szólni a Ház vezetésének, hogy az ilyen fajta eseményeket talán jobb volna mellőzni? Meg lehet nézni a koronát, körül lehet járni, tisztelettel adózni neki, meg lehet mutatni, de…

- Nézze, van személyes véleményem erről az ügyről keresztény emberként is.

- Mondja el. Kíváncsi vagyok rá.

- Hadd mondjam el előtte, hogy én egy ifjúsági szervezetnek vagyok az egyik vezetője, nem hiszem, hogy ifjúsági szervezetként a mi kompetenciánk befolyásolná a parlamentben való engedélyezéseket.

- De ez nem a személyes véleménye, ez csak arra vonatkozik, hogy nem feltétlenül tudna eljárni, bár szólhatnak az Ifjúsági Kereszténydemokrata szövetség elnökének, Stágel Bencének, aki parlamenti képviselő is, hogy szóljon. De mégiscsak a saját véleményére volnék kíváncsi, a személyesre.

- Én azt mondom, hogy köszönöm, hogy felhívta erre a figyelmünket, természetesen akár még az is lehet, hogy ebben az ügyben a szervezetünk esetleg véleményt fog nyilvánítani. Jelen pillanatban eddig még ezt nem tettük meg. Sajnos annyira nem terjed ki a szervezetünk kapacitása, mivel egy ifjúsági szervezet vagyunk, hogy a magyar közélet minden egyes jelenségére reagálni tudjunk.

- De ez természetes, és nem is kell feltétlenül, nem tartozik a legnagyobb hírek közé. De a Galamus hírportálon van egy nagyon érdekes beszámoló róla, ajánlom figyelmébe.

- Köszönöm. Én azért azt gondolom, hogy talán érdemes lenne arról is beszélni, amivel kapcsolatban keresett.

- Hogyne. Most tehát rátérünk Károlyira. Azt állapították meg ebben a nyilatkozatukban, hogy Károlyi Mihály népköztársasága teremtette meg a szellemi és politikai alapokat az utána következő bolsevista rémuralomhoz, ezért szobrának nincs helye Magyarország főterén. Miért gondolja, hogy az ő népköztársasága teremtette meg? Ráadásul a népköztársaságot nagyon elítélő módon használják itt. Ugye Magyarországon a Rákosi- és a Kádár-rendszer népköztársasága után az ember nem tud másra gondolni, mint a kommunista évtizedekre. De Károlyi népköztársasága nem az volt. Egyrészt nem volt kommunista, másrészt a népköztársaság akkoriban nem azt jelentette, amit az 50-es, 60-as, 70-es években.

- Igen. Kezdjük onnan az egész téma megbeszélését, hogy ugye a szobor eltávolításával kapcsolatban adtuk ki a nyilatkozatot. A nyilatkozatunknak az a lényege, hogy mi üdvözöljük azt, hogy a szobor elkerül Budapest egyik főteréről, Magyarország egyik főteréről, a Kossuth térről. Azért gondoljuk, hogy ez így jó, és azért üdvözöltük ezt a tényt, hogy a szobor el fog onnan kerülni, mert úgy gondoljuk, hogy Károlyi Mihály személye nem méltó arra, hogy Budapest egy ilyen főterén legyen.

- Miért nem méltó arra? Ő volt az első köztársaság kikiáltója. Egy csomó progresszív törvényt vezetett be. Az általános és titkos választójog hozzá fűződik. A mai parlament nem működhetne demokratikusan, ha Károlyi nem teremtette volna meg ennek a lehetőségét 90 évvel ezelőtt. Nem?

- Igen, sajnos azonban mindezek mellett el kell mondani azt is, hogy Károlyi Mihály egy olyan személyisége volt a magyar történelemnek, aki egy vészterhes időszakban, az első világháború végén és az azt követő katasztrofális időszakban nem állt legenyhébben szólva sem a helyzet magaslatán. Rossz döntéseket hozva az országot olyan helyzetbe hozta, amivel még rosszabb helyzetbe került, mint amiben korábban volt.

- De az alapvetően rossz helyzetet nem Károlyi idézte elő, hanem az a kormány, amely bevitte az országot az első világháborúba, és amely súlyos vereséget volt kénytelen elszenvedni. Nem Károlyi szenvedte el azt a vereséget, ő már beleült ebbe a kész helyzetbe, az őszirózsás forradalomba, ami éppen a tragikus helyzet miatt robbant ki.

- Károlyi Mihály ezt a helyzetet nem jól tudta kezelni. Tehát ha mondjuk, mai szóval, azt mondanánk, hogy egy válság volt, és abban az időben egy válság menedzselésére lett volna szüksége az országnak, akkor ő ezt nagyon rossz módon végezte el. Hiszen egyrészt egy olyan helyzetben, amikor Magyarország katonailag ellenséges erőkkel volt körülvéve, ő a hadsereg leszerelését kezdeményezte, és meg is valósította. Tehát rontotta saját hazájának pozícióit, olyan béketárgyalások előtt, amelyek aztán később a trianoni országcsonkításhoz vezettek.

- Amit egyébként nem Károlyi fogadott el, hanem már a Horthy-rendszer.

- Nem Károlyi fogadta el, de az ő miniszterelnöki meg az egész, abban az időszakban végzett politikai tevékenysége nagymértékben elősegítette azt.

- Alapvetően nem a háborús vereség segítette ezt elő?

- Így van, de a háborús vereségen nagyon sok tekintetben lehetett volna javítani, hiszen a magyar hadsereg – egyébként akkor az osztrák-magyar monarchia még létező hadseregének hetvenöt százaléka magyar erő volt – alkalmas lett volna arra, hogy a béketárgyalásokon komoly mértékben javítani lehessen a tárgyalási pozícióinkon.

- Jó. Tegyük fel, hogy Károlyi hibát követett el ebben, és az ő békepártisága naivitás volt, nyilván ez volt az egyik lehetőség. Ő arra gondolt, hogy békepártinak lenni, kiegyezni, ez fogja meghozni Magyarországnak a lehető legjobb feltételeket, és nem jött be. Lehet, hogy több katonai erővel, ellenállással többet tudott volna kiharcolni.

- Így van.

- De alapvetően nem tudott volna változtatni azon a helyzeten, hogy a nemzetiségek el akartak szakadni, önálló államokat akartak, és a győztes hatalmak ebben támogatták őket. Szét akarták szedni az osztrák-magyar monarchiát, és nem akarták, hogy ez a góc megmaradjon Európa közepén. Ez volt az alaphelyzet.

- Így van. De azt mindannyian tudjuk, hogy a trianoni békeszerződésnek, békediktátumnak a következményeként több millió magyar került Magyarországon kívülre, köztük olyan területek, ahol tömbben élt a magyarság közvetlen a határok mellett. Ezen a helyzeten javítani lehetett volna, tehát itt nemcsak egyszerűen arról volt szó, hogy olyan területeket csatoltak el Magyarországtól, ahol más nemzetiségűek laktak, hanem olyanokat is, ahol magyar nemzetiségűek laktak. Nem beszélve arról, hogy még Ausztria is kapott Magyarországtól területet, ami egyébként mindenféle logikának ellentmond. Ezen Károlyi Mihály javíthatott volna.

- Vagy javíthatott volna, vagy nem. Ezt Károly nyakába varrni minimum erős túlzás, de azt mondom inkább, hogy igazságtalanság. Egyszerűen olyan helyzetben volt Magyarország, hogy nemigen maradt mozgástere. Az egyik irányban elindult Károlyi, nem járt sikerrel, és amikor kapott egy elfogadhatatlan ultimátumot az antant hatalmaktól, a Vix-jegyzéket, akkor pedig lemondott. Vagyis tisztességesen cselekedett. Egy tisztességes polgári politikus volt, aki létrehozta az első köztársaságot, egy csomó haladó törvényt hozott Magyarországon. Tizennégy éves kor alatt nem kellett dolgozni például, vagy nem volt szabad dolgozni gyerekeknek. Az általános választójogról beszéltem már. Földet osztott a saját birtokaiból, és így tovább. Egy ilyen tisztességes politikust a hibái ellenére nem kellene elismerni? Hiszen a mai parlament, a mai demokrácia létéhez is tevőlegesen járult hozzá, a hibáival együtt.

- Igen, sajnos mindig nehéz a történelemben utólag megítélni olyan politikusokat, akiknek egyébként a nevéhez pozitívumok is köthetők, vagy egyesek szerint pozitívumok is köthetők. Mi úgy gondoljuk, hogy összességében tekintve Károlyi Mihály nem méltó arra, hogy szobra legyen a Kossuth téren, mert – mégiscsak azért visszatérnék az előbbi gondolatmenethez – az első világháború után a helyes cselekedet helyett leszerelte a magyar hadsereget, nem beszélve arról, hogy amikor megkapta ezt az Ön által is említett bizonyos Vix-jegyzéket, akkor lemondott a hatalomról, és a szociáldemokratáknak adta át a hatalmat, akik a kommunistákkal együtt március 21-én, tehát egy nappal később kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

- A jobboldalt ugyanis a nép elsöpörte az őszirózsás forradalommal. Azt a jobboldalt, amelyik belevitte az országot a háborúba és elvesztette. Ez volt mindennek az alapja és a döntő feltétele. Elvesztették a háborút. Egy szétvert ország, egy szétvert hadsereg.

- Az osztrák-magyar monarchia volt a hadviselő fél, ezt Ön is tudja. De mindenesetre Károlyi Mihály ettől függetlenül egy olyan társaságnak adta át az uralmat Magyarországon, akik egy több száz fő kivégzésével járó szörnyű terroruralmat valósítottak meg.

- Ezt sem lehetett előre tudni természetesen.

- Nem lehetett előre tudni, de azért már voltak akkor is, akik a kommunizmus valódi arcát ismerték. Nem beszélve arról egyébként, hogy Nyugat-Európa enyhén szólva sem tolerálta azt, hogy Magyarországon kommunista uralom van. Egyébként az is igen negatívan befolyásolta a béketárgyalások kimenetelét, hogy Magyarországon bolsevik uralom volt.

- De miért Károlyi nyakába van varrva Kun Béla? Azért mert utána következett?

- Mi azt mondjuk, hogy Károlyi ezek miatt a dolgok miatt nem méltó arra, hogy szobra legyen, végső soron ő adta át a hatalmat a szociáldemokratáknak, akik a kommunistákkal együtt Tanácsköztársaságot alakítottak. Ez tény, nyilván ezt Ön sem vonja kétségbe. Mint ahogy azt sem, hogy leszerelte a hadsereget egy olyan helyzetben, amikor az országot minden oldalról ellenséges haderők vették körül. Ez is tény. Ezért mi azt mondjuk, hogy nem varrjuk a nyakába természetesen, mert, mint minden történelmi helyzetnek, sok oka van.

- Horthyt hogy ítélik meg az ifjú kereszténydemokraták?

- Horthy Miklós kormányzót?

- Igen.

- Nézze, a mai nyilatkozatunknak nem Horthy Miklós a témája, és Horthy Miklóssal kapcsolatban még eddig egyszer sem adtunk ki nyilatkozatot.

- Csak kérdezem, hogy van-e valamilyen álláspontjuk róla?

- Hivatalos erről nincsen.

- Személyes? Csak azért szólok, mert ő meg Szálasinak adta át a hatalmat, ha nem is közvetlenül, de utána ő következett.

- Ez így van, valóban vannak olyan helyzetek a történelemben, amikor külső ellenséges haderő szállja meg az országot.

- 1919-ben nem ez volt, Gaal úr?

- 1919-ben egyáltalán nem volt szükségszerű, hogy Károlyi Mihály a kommunistáknak adja át a hatalmat, hiszen azoknak a külső erőknek, amelyek Magyarországot fenyegették, nem ez volt a kívánságuk, szemben az 1944-es, tehát a második világháború végi helyzettel. Egész más típusú helyzetről beszélünk. Itt Károlyi Mihály önszántából, saját baloldali meggyőződéséből adta át a szociáldemokratáknak a hatalmat, miként az egész életútja is bizonyítja, hogy ő egyébként baloldali embernek tartotta magát.

- És azok tisztességes baloldali elveket is képviseltek. Aztán, hogy mi lett a Tanácsköztársaság alatt, az egy másik kérdés.

- Ez egy elég fontos kérdés.

- Sok szomorú dolog is történt azalatt. De közben a magyar szellemi élet kiválóságai, kiváló írók, zeneszerzők tömege sorakozott fel a Tanácsköztársaság mellett, tehát mintha ők se tudták volna, hogy mi lesz ebből.

- Sajnos az a helyzet, hogy a történelemben mindenkinek joga van tévedni. Sajnos még ma is vannak olyan emberek, akik például Németországban Adolf Hitler uralmát is próbálják úgy beállítani, mintha ott sok pozitív lépés is történt volna. Hivatkoznak mondjuk az autópályákra. Mégis úgy gondolom, hogy teljesen egyértelmű, hogy ezt összességében negatív eseményként kell megítélnünk, és egy katasztrofális diktatúraként. Ugyanez a helyzet a Tanácsköztársasággal. Tehát annak ellenére, hogy voltak olyan lépései, amit esetleg egyesek a mai utókor szempontjából is pozitívnak értékelnek, összességében mégiscsak a Tanácsköztársaság negatív terrorista rémuralma volt ez, és azt hiszem, hogy ma ezt józan gondolkodású ember nem vonhatja kétségbe.

- De még egyszer mondom, nem Károlyi hozta létre. Még a nyilatkozatuk másik részéről egy mondatot. Kiemelik, hogy a legfőbb ügyészség határozatban részesítette teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitációban Mindszenty József bíborost. Aki ezt meg is érdemelte. De azon nem gondolkoztak el, hogy hogy jön ehhez a legfőbb ügyészség? Milyen alapon részesít az ügyészség bárkit rehabilitációban? Ez egy bíróság dolga volna.

- Nézze, az alapvető kiindulási pontunk az, hogy itt egy több évtizeddel ezelőtt történt eseményről van szó, illetve Mindszenty József 1975-ben ugye meghalt, és valójában itt egyfajta igazságszolgáltatásról van szó.

- De az ügyészség nem szolgáltathat igazságot.

- Nézze, valójában úgy gondolom, hogy senki nem szolgáltathat igazságot. Mondjuk a mi hitünk szerint a Jó Isten, de egyébként valamilyen módon mégiscsak fontos, hogy kifejezzük azt, és a közvélemény tudtára is hozzuk, hogy Mindszenty József igazságtalanul lett elítélve, igazságtalanul volt úgy a nácik, mint a kommunisták börtöneiben. Teljesen igazságtalanul bántalmazták és hurcolták meg.

- De akkor miért nem kérik fel a Kúriát, hogy hozzon erre vonatkozó határozatot és rehabilitálja Mindszenty Józsefet? A Kúria megteheti. De az ügyészség?

- Én jól tudom, hogy ennek a kezdeményezése még 1990 környékén indult el. Amit mi üdvözöltünk ebben a határozatban, az egyrészt az, hogy a legjobb időben, hiszen éppen Mindszenty születésének 120. évfordulóját ünnepeljük idén, ráadásul két nap múlva. Másrészt pedig fontosnak tartjuk azt, hogy ilyen tekintetben is lebontsuk az emberek fejében is a diktatúrák örökségét és helyre tegyük azokat a dolgokat, ahogy Ön is az előbb elismerte, hogy ez egy helyes dolog, hogy Mindszentyt rehabilitálják. Alapvetően mi is így gondoljuk, hogy mi örülünk annak, ha ez megtörténik, mert ez valahol valamiféle történelmi igazságszolgáltatás megnyilvánulása, és ez szerintünk jó.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Egyértelmű, hogy vissza kell vonni a doktori címet
Hadas Miklós sportszociológus


Hadas Miklós: - Annyit hadd mondjak, hogy nem sportszociológus vagyok, hanem szociológus, aki sporttal is foglalkozik sok mindennel egyetemben.

Bolgár György: - Na jó, velem lehet beszélni. De azért Önt így tartják nyilván, persze lehet, hogy csak az egyszerűség kedvéért. Sporttal foglalkozó szociológus vagy sporttal is sokat foglalkozó. Így jó?

- Igen. A sport nem egy kérdésével és férfikutatásokkal, genderkutatásokkal is foglalkozó szociológus vagyok. De azt gondolom, hogy a jelen helyzetben lényegtelen.

- Vettem. Sőt, a jelen helyzetben azt akartuk erősíteni, hogy sporttal foglalkozik. Schmitt Pál doktori disszertációjáról, pontosabban az erről készült tényfeltáró bizottsági jelentésről akarom kérdezni. Az első reakciók politikailag is, látom, itt-ott szakmailag is és az internetes portálokon adott beszámolókból is következtethetően eléggé lesújtóak. Ez nagyon balul sikerült bizottsági jelentés volt, bár állítólag nagyon hosszú, 1157 oldalas, és ebben arra jutnak, hogy bár a dolgozat nagy része szinte szövegazonos fordításon alapul, van benne nyolc olyan oldal is, ami betűről betűre át van véve egy külföldi tudós dolgozatából, de mégsem Schmitt Pál követte el a hibát, hanem annak idején a Testnevelési Egyetem. Méghozzá szakmai hibát vétettek, mert nem szembesítették a doktori disszertáció készítőjét a munkájával kapcsolatos problémákkal. Ön ezt érti? Mert én nem.

- Nehéz megérteni. Annyit hadd pontosítsak – itt van előttem a rövid összefoglaló, ami két és fél oldalas –, hogy tizenhat oldal az, ami a bizottsági összefoglaló alapján teljes szövegazonosságot tartalmaz Klaus Heinemannéval, a harmincnegyediktől az ötvenedik oldalig. Nem mondja a jelentés, hogy felmentené Schmitt Pált, hanem azt mondja, hogy a Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben. Vagyis akkor az én értelmezésem szerint, amikor beadásra és elbírálásra került a dolgozat, egyértelműen úgy olvasom ezt az összefoglalót, hogy az megállapítja, hogy plágium történt. Megállapít számos formai hibát, szabálytalanságot. Összemaszatolja, ami lényeges lett volna, hogy a száznyolcvan további oldal tulajdonképpen milyen formában mutat részleges egyezést Georgiev művével. Ezt éppenséggel jó lett volna tudni. De ha csak azt elfogadjuk, hogy tizenhat oldal egyértelmű átvétel, felsorolja a táblákat, ábrákat, diagramokat, amelyek egyértelmű átvételek, ezek önmagukban kimerítik a plágium bűntettét. Az összefoglaló idézi a Testnevelési Egyetem 92-ben érvényes szabályozási környezetét a doktori cím adományozásáról, és itt megfogalmazzák, hogy amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette vagy az más személy munkájának illetéktelen felhasználásával készült, az egyetemi tanács a doktorátust visszavonja. Tehát ezt megállapította a bizottság, következésképpen elfelejtették visszavonni a doktori címet. Ez, azt gondolom, már nem a tudomány szférájára tartozik, hanem a politika területére.

- De nem a politika kell hogy visszavonja a doktori címet, mert nem a politika, a kormány vagy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterének dolga, hogy visszavonja a doktori címet, hanem az egyetemé. Nem?

- Így van, teljesen egyértelmű, ebből a szempontból eléggé értetlenül állok az egyetem gesztusa előtt, miképpen a következtetés első mondata is – ha figyelmesen elolvassuk, és ezt szeretném most megtenni – mást jelent, mint ahogy a mai napon előtérbe került értelmezések ezt felfogják. Ugyanis így fogalmaz, idézem a dokumentumot. „A doktori eljárás formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.” Tehát a gyakorlatának felelt meg, nem pedig az adományozás szabályozásának, jogi környezetének. Ezzel gyakorlatilag feljelenti a Testnevelési Egyetemet, hogy máskor is formai hibákat követtek el, jogellenes intézkedéseket hoztak létre, amit én kikérnék magamnak az egyetem nevében. Mert minden bizonnyal az azért nem volt rendszeres, hogy plágium alapján született, formai hibáktól hemzsegő, idézeteket nem tartalmazó dolgozatokat fogadtak el kisdoktori fokozat alapjaként.

- Még azt is megemlítik, hogy kellett volna bizonyos egyéb feltételeket teljesíteni, nemcsak azt, hogy megjegyezni, mit, honnan idéz, pontosan ellátni bibliográfiával, ekkora szöveget amúgy sem lehet átemelni, akármennyire pontosan megjelölik, hogy mi honnan való. De kellett volna hogy legyen egy írásos témavázlat, kellett volna hogy legyen a szigorlatról szóló jegyzőkönyv, kellett volna, hogy legyen a bíráló bizottság üléséről készült jegyzőkönyv és ezek egyike sem található meg.

- Valamint azt is írják, hogy szakszerűtlen volt a forrásmegjelölés, nem hivatkozott, az irodalmi hivatkozások nem a szabályos eljárásoknak megfelelően szerepeltek. Sőt azt is írja az összefoglaló, hogy feltűnő, hogy a jelentkezés és a doktori értekezés megvédése között mindössze egy hónap telt el. Az ilyen gyakorlatot ismerők tudják, hogy minimum egy-két év szokott eltelni a kettő között.

- Ez egy vicc.

- Jelentkezem, megírom, megvédem, és utána megszerzem a fokozatot. Ez elég egyértelműen utal arra, hogy itt súlyos szabályszegések történtek. Így is fogalmaz az összefoglaló, hogy formai szabálytalanság.

- De akkor hogy lehet az, hogy a tényfeltáró bizottság tagjai, köztük például az egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja nem arra a következtetésre jut, hogy mindezek alapján egyértelmű, hogy vissza kell vonnunk Schmitt Pál doktori címét?

- Ez az én kérdésem is, ez nagy rejtély számomra. Ha én egy egyetemi tanárként részt veszek egy ilyen bizottságban és ilyen súlyos megállapításokat teszek, abból csupán egyetlen következtetést vonhatok le, hogy vissza kell vonni az oklevelet, mert plagizált a jelölt. Ez teljesen egyértelmű. Hogy miért nem így döntött a bizottság, arról nekem fogalmam sincs. Ahogy arról sincs fogalmam, miért nem válaszoltak a levelemre, amikor felajánlottam, hogy nagyon szívesen megvizsgálom a dolgot. Igen, felajánlottam még a bizottság létrehozása előtt nyilvánosan, hogy mivel Franciaországban végeztem, mivel a szakterületem kötődik ehhez, mivel az olimpiák történetéről is publikáltam, úgy érzem, hogy kompetens vagyok. A rektornak, a dékánnak, a doktori tanács elnökének – akik közül kettő benne volt a bizottságban – küldtem el kétszer is e-mailen ezt a levelet.

- És annyit sem mondtak, hogy mukk?

- Semmit nem válaszoltak.

- Azért néha egészen el tudok képedni.

- Én is. Eléggé furcsállom.

- Ha valaki a világ végéről, teljesen ismeretlenül megereszt egy e-mailt, mondjuk egy dékánhoz, és felajánlja a segítségét, talán még arra is válaszol az ember, bár rengeteg e-maillel szokták elárasztani a fontos embereket, de mégis megköszönöm, majd jelentkezünk. De hogy lehet az, hogy egy ismert kolléga, egy egyetemi tanár, aki ebben a dologban abszolút kompetens, felajánlja a segítségét, a munkáját, és azt sem mondják neki, hogy köszönöm, professzor úr, vagy köszönjük, de nem tartunk rá igényt, majd megcsináljuk a saját embereinkkel vagy más feltételek alapján, vagy majd szólunk, ha szükség lesz rá?

- Igen, a minimális udvariassági szabályoknak sem tett eleget.

- Milyen viszonyok vannak egyetemi körökben?

- Elég rettenetes, én is azt gondolom, hogy nehezen tudom értelmezni, és várom, hogy egyszer majd talán a dékán úr a doktori tanács elnök ura és a rektor úr megosztják velem álláspontjukat, hogy miért nem reagáltak a felajánlásomra.

- Milyen következménye lehet egy ilyen tényfeltáró bizottsági jelentésnek, amelyik nem meri levonni a következtetést? Nem is mondom azt, hogy szerecsenmosdatást végez, ezt inkább az egyetemre mondom, mert végül is az egyetemi munkatársak, az egyetemi tényfeltáró bizottság tagjai mossák ki az egyetemet, azt mondják, hogy hiába nem végezte el az akkoriban kötelező forráskutatást, ezt nem az egyetemnek kéne elvégezni. Nem feltétlenül kellett volna, hogy tudják, hogy létezik egy bolgár szerző egy ilyen munkával, erről talán a doktori disszertáció készítője informálhatta volna őket, főleg, hogy sok mindent idézett tőle. Bizonyos értelemben azt mondják, hogy ez nagyjából így volt húsz évvel ezelőtt, ez akár rendben is van, megsértettek bizonyos formai szabályokat, nem mondják ki, de lényegében a törvényt is, de ezek szerint ez rendben volt Magyarországon, úgyhogy köszönjük szépen, ennyi. Milyen képet fest ez, milyen állapotokat mutat be a magyar egyetemi rendszerről, a magyar oktatásról, ha 2012-ben egy tényfeltáró bizottság egyetemi tanárai ilyen következtetésre jutnak és nem állapítják meg egyértelműen, hogy súlyos szabálysértések történtek?

- Igen, ez elég lehangoló. Őszintén szólva szégyent éreztem, amikor elolvastam ezt a jelentést. Mentségére legyen mondva, hogy azt érzékelem, itt a bizottságban viták zajlottak, és így különböző álláspontok kerültek bele a jelentésbe. Ebből adódóan ellentmondásossá is vált mindez. Nyilván volt olyan, akinek a szakmai tisztessége megkövetelte, hogy a plágiumra utaló adalékokat egyértelműen sorolják fel, és nyilván volt olyan tag is a bizottságban, aki megpróbálta zárójeles megjegyzésekkel vagy a következtetésekben ezzel a furcsa megfogalmazással kvázi felmenteni a jelöltet. De azt gondolom, ha azokat az állításokat, amelyeket én itt a beszélgetésünk elején kiemeltem, összeolvassuk, akkor pillanatnyi kétségünk sem maradhat a tekintetben, hogy itt plágium történt. Hogy ez az egyetemen miért így alakult, és hogy miért nem merik vállalni a felelősséget a bizottság tagjai a tudomány tisztasága, a tudomány értéke nevében, azt én nagyon nehezen tudnám megmondani, és nem is mernék itt most ötletelni, hogy mi lehet mindennek a hátterében.

- De hogy a következménye mi lehet, arra merne ötletelni? Hogy tudniillik milyen tudományos és egyetemi híre lesz Magyarországnak, ha egy ilyen nyilvánvaló ügyben az egyetemi vizsgálóbizottság nem mer egyértelmű döntést hozni?

- Igen, ez rendkívül lesújtó. Amikor olvastam a német professzornak, Klaus Heinemannak azt a nyilatkozatát, hogy nagyon furcsállja, hogy a magyar tudósközösség nem emeli fel a hangját ebben az esetben, ez volt számomra a motiváció, hogy levelet írjak a Semmelweis Egyetem illetékeseinek, hogy azért a magyar tudósközösség védelmének és becsületének nevében talán mégiscsak próbáljunk meg értelmesen, nyíltan, transzparens módon véleményt alkotni arról, hogy itt plágium történt-e vagy sem. Ha ezt lefordítják és elolvassák az akadémiai világ képviselői Európába, Ázsiában, Amerikában a világ bármelyik részén, akkor...

- Márpedig ennek híre fog kelni.

- Ez óhatatlanul meg fog történni, és nyilvánvalóvá válnak a szöveg belső ellentmondásai. Az, hogy az érvényben lévő szabályozás alapján meg kellett volna fosztani a plagizáló jelöltet a címétől. Ha ez nyilvánvalóvá válik a nagyvilág előtt, akkor ez újabb rendkívül kínos dolgot fog jelenteni számunkra, és nem kimagyarázható adalék lesz arra a kafkai világra, amelyben mi most itt élünk.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A rohonci emlékműavatás és a magyar diplomácia
Szalay-Bobrovniczky Vince, Magyarország bécsi nagykövete


Bolgár György: - A hétvégén a határ osztrák oldalán, Rechnitzben – vagy magyar nevén Rohoncon – egy emlékművet avattak annak a majdnem kétszáz magyar zsidó munkaszolgálatosnak az emlékére, akit néhány nappal a második világháború vége előtt mészároltak le. Ezen a megemlékezésen és avatáson Ön is jelen volt és Heinz Fischer osztrák államfő is, aki – ha jól tudom – beszédet is mondott. Mi volt e megemlékezés üzenete, a hangulata, ki szervezte ezt és hogyan zajlott le az egész?

Szalay-Bobrovniczky Vince: - A megemlékezés szerintem nagyon méltó volt és nagyon – ha úgy tetszik – bensőséges is. Szép volt. Nagyon magas, elnöki szinten képviseltette magát az osztrák állam. A rendezvényt egyébként a Refugius civil szervezet szervezte, és számos magyarországi szereplő is részt vett rajta. Jöttek Budapestről, Zalaegerszegről. És magam is örömmel vettem ezen részt.

- A Refugius meghívására, ők szervezték a vendégeket?

- Igen, ők hívtak meg engem is. Ők küldtek szét meghívókat, és én fontosnak tartottam az ezen való részvételt. Koszorút is elhelyeztem az emlékoszlop mellett. És megnéztük a kiállítást, nagyon szép esemény volt. Beszéltem Fischer elnök úrral, megköszönte, hogy elmentem. Én megköszöntem, hogy ő eljött és így – hogy úgy mondjam – kölcsönösen megértettük egymást. Még egyszer, szép esemény volt.

- Ha már említi ezt a rövid eszmecserét is, ilyenkor nem szokás az a diplomáciában, hogy ha az egyik ország részéről ott van az államfő, akkor a másik ország hasonló rangú vezetőjét is meghívják?

- Nem feltétlenül. Az ilyen eseményeken többször előfordul az, hogy éppen a rendezvény civil szervezése miatt nem kerül sor, csak egyik oldalról, éppen a szervező ország részéről a magas szintű állami részvételre. Említhetek egy példát, a mauthauseni megemlékezésen minden évben jómagam egy kis magyar delegáció élén kivonulok a megemlékezésre – egyébként ezen részt szokott venni Szita Szabolcs úr is, aki a Holokauszt Dokumentációs és Kutatási Központ vezetője, itt Rohoncon is itt volt. Ilyenkor a legmagasabb osztrák közjogi méltóságok is részt vesznek, de az itt akkreditált szervezetek részéről igazából csak nagyköveti szinten jelennek meg az ország képviselői, más közjogi méltóság nem vesz részt.

- Azért Mauthausen annyiban különbözik Rohonctól, hogy ott már évek vagy tán évtizedek óta zajlanak a megemlékezések, nem egy, hanem több országból származó áldozatokra emlékeznek. Itt viszont mégis csak magyarokat érintett a dolog, most avatták fel ezt a szabadtéri kegyeleti múzeumot is, meg ezt az emlékművet is. Ez az első alkalom, ráadásul az, hogy ott volt az államfő ebből az alkalomból, nem indokolta volna-e azt, hogy a magyar kormányzat részéről is jöjjön valaki? Amivel nem akarom kisebbíteni a nagykövet részvételét, csak az ember úgy érzi, hogy egy külügyminiszternek vagy akár egy köztársasági elnöknek illett volna megjelenni az esemény súlyához mérten.

- Én igyekeztem megadni az esemény a súlyát. Szerintem ez így teljesen rendben volt. Értem az Ön által elmondottakat, teljesen egyértelmű, hogy a rohonci eseményre most került először sor, ez bizonyos értelemben a szervezők részéről is így fogalmazódott meg, mikor a meghívókat elküldték, Magyarországról nem hívtak meg mást. Azt gondolom, hogy ez diplomáciailag teljesen rendben volt. Mondom, az elnök egyébként szinte meglepődött azon, hogy én ezen részt vettem, amit egyébként jeleztem neki, hogy ez természetes, és saját magam is fontosnak tartom ezt, mint ahogy a magyar kormány is fontosnak tartja a megemlékezést. Minden hasonló rendezvényen egyébként ott vagyok. Szerintem ez diplomáciai értelemben teljesen rendben volt, ha ezt így mondhatom.

- Ilyenkor hogy működik ez, amikor Önt meghívják a rendezők, Ön haza jelenti a külügyminisztériumnak, hogy érkezett egy ilyen meghívás, Ön szeretne ezen részt venni? Kérnie kell hozzá engedélyt vagy esetleg javaslatot is tesz, hogy nagyon jó, hogy ezen én ott leszek, de esetleg felvetem a külügyminisztérium vezetésének, hogy képviseltessük-e magunkat magasabb szinten?

- A következőről van szó. Amikor megkapom a meghívásokat, akkor mérlegelem, hogy milyen szintű részvétel indokolt, és úgy véltem, hogy ez így rendben van. Mondom még egyszer, maga az osztrák államelnök is örömmel vette az ottlétemet. Egyébként jelzem – nyilván teljesen más típusú rendezvényről beszélünk –, hogy most pénteken nyílik Bécsben, a Künstlerhausban egy Munkácsy-tárlat, amit a Magyar Köztársaság elnöke nyit meg, és amin egyébként az osztrák államfő nem vesz részt.

- Aminek mi az oka?

- Úgy tudjuk, hogy nincs itt, nem tartózkodik itt. Tehát nem fog ezen részt venni.

- Lehet, hogy ezt a rohonci mészárlást az osztrákok bizonyos szempontból belügynek is tekintik? Hiszen itt osztrák nácik mészároltak le több száz magyar zsidó munkaszolgálatost, és lehet, hogy a lelkiismeretükkel akarnak elszámolni, ebbe nem akarták belevonni a magyar államot vagy a magyar állam vezetőit? Vagy csak annyira, hogy a nagykövetet meghívták természetesen, mint az érintett ország diplomáciai képviselőjét?

- Azt gondolom, hogy minden Ön által említett magyarázat valahol benne van ebben. Egyébként maga a szabadtéri kiállítás három nyelven van, magyarul is nagyon szépen meg van csinálva. És ők ezt offenzíven vállalják a külvilág felé. Amúgy az igaz, és ez így van, ahogy Ön is említi, hogy ők azért itt többször megemlítették, maga az államfő is utalt arra, hogy az osztrák félnek van mit tennie annak érdekében, hogy ezeknek a borzasztó körülmények között elpusztult és megsemmisített emberek maradványait megtalálják.

- Mert még nincsenek meg a holttestek, ugye? Ez a döbbenet egyik része.

- Így van. Nyolc tonna emberi maradványról beszélünk, körülbelül ilyen szám, ami felfoghatatlan mennyiségű. De ő elmondta a beszédében, hogy erről van szó, és itt az osztrák fél garantálja az együttműködését, erről egyébként a beszédében biztosította a jelenlévőket. Úgy Fischer úr, mint a helyi polgármester, aki egy magyar nevű úr, de nem beszél már magyarul. Én nagyon bízom Ausztriában, tehát nyilván megteszik a megfelelő lépéseket, hogy az áldozatok hozzátartozói is megnyugodjanak, amennyire lehet persze.

- Hogyan lehet jellemezni ezt a Refugius nevű civil szervezetet? Kik ők, mik ők, mi a céljuk? Ahogy olvastam és hallottam erről a rohonci tragédiáról, a helyiek ezt a borzalmat igyekeztek titkolni, vagy úgy tettek, mint akik nem tudnak róla. Mindenesetre távoltartották magukat ettől a szörnyű eseménytől, és kellett hozzá ott is valaki más, aki felrázza a közvéleményt és végül is valamilyen tettre kényszeríti.

- Bevallom őszintén, hogy a Refugiusról sok mindent nem tudok. Azonban az kétségtelen, többször elhangzott, hogy az ő áldozatos munkájuk gyümölcseként kerülhetett erre sor, és nekik sikerült a helyi közvéleményt felrázni, sikerült a hallgatás falait többé-kevésbé lebontani. De ez korábban nem vezetett teljesen tökéletes, megoldott helyzethez, ha szabad így mondani, mert hiszen az elpusztított kétszáz ember földi maradványait még mindig nem sikerült fellelni. Nagyjából ennyit tudok elmondani.

- De hatvanhét év után legalább van hol és van mire emlékeznünk.

- Így van.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!