Elhúzódó hatású mérgek
- Részletek
- Lévai Júlia
- 2010. február 08. hétfő, 08:41
Február első napjaiban tették közzé, hatalmas felkiáltó-jelekkel, hogy Wittner Mária, egykori ötvenhatos elítélt, ma Fideszes képviselő fenyegető levelet kapott. Másodikán a Magyar Hírlapnak az érintett az eseményt úgy kommentálta, mint egy nyilvánvaló marhaság megnyilvánulását, maximum egy beteg elme ballépését: „Négyszer jöttem vissza a halál torkából, az ilyen jellegű marhaságok meg sem érintenek – éreztette az eset súlyát lapunkkal a politikus asszony, aki arról is beszélt, hogy nem tesz feljelentést az ügyben” – olvashatjuk a lapban. Aznap a Heti Válasz és a Szent István Rádió (utóbbi „A jó hír hangja”! Szmájli!) ugyanebben a szellemben tette közzé a hírt. S bár mindkét helyen kiemelték, hogy az érintett „halálos fenyegetést kapott”, az is ott állt, hogy lényegében komolytalannak tartja az ügyet.
A levél arról szólt, hogy valamiféle igazságosztó szervezet halálos mérget juttatott a képviselő testébe, aki az „ellenszérumot” csak akkor kapja meg, ha átutal tízmillió forintot egy bizonyos, pontosan megadott számlaszámra. Ha azonban a politikus értesíti a rendőrséget vagy bármelyik újságot, akkor nem semlegesítik benne a mérget.
Békeidőben ilyenkor a lapoknál egyértelműen eldöntötték, hogy a józan ész és a tudomány jelenlegi állása alapján mit tekintenek fontosabbnak: azt-e, hogy ki az esemény főszereplője, vagy inkább azt, hogy mit lehet tudni a fenyegetés reális – esetünkben szerves kémiai –alapjáról. Ha ez utóbbit, akkor a hír mellé akár keretbe téve, akár csak úgy, csatolt file-ként tárgyszerű információkat adtak ezzel kapcsolatban. Ilyesmivel azonban egyik lapban sem kísérleteztek. Pedig azért ez nem olyan nehéz feladat. Mert igaz ugyan, hogy az emberiség mindent még nem tud a mérgek hatásmechanizmusáról, de azt azért igen, hogy egyáltalán léteznek-e olyan méreganyagok, melyek hatását alku tárgyává lehet tenni. Hiszen az állítólagos mérgező nem kevesebbet állított, minthogy az általa titokban bejuttatott méreg hatása a felek megegyezésén múlik: ha a mérgezett hétfőn belemegy az alkuba, de a bankba majd csak pénteken ér rá bemenni, akkor még véletlenül sem fordulhat elő, hogy a méreg már szerdán megöli őt – szépen be fogja várni, míg a mérgezők megkapják a banki sms-t az átutalás jóváírásáról, és elindulnak az ellenszérummal a mérgezett irányába.
Apropó: ellenszérum. Ha van valami, ami könnyen közzétehető, az éppenséggel az ellenszérumok-ellenanyagok listája. Ezekből ugyanis meglehetősen kevéssel rendelkezik az emberiség – egy középiskolai kémiatanár vagy egy harmadéves orvostanhallgató is néhány óra alatt össze tudja szedni. A listából egyúttal az is kiderül, hogy igazán hatékony ellenszérumot eddig kizárólag a gyorsan ható mérgek (pl. kígyómarás, rájacsípés, medúzacsípés, egyéb idegmérgek) ellen sikerült kifejleszteni, az elnyújtott hatású anyagokkal szemben egyelőre nagyobb a tehetetlenség, mint a hatékonyság. De ha léteznek is hatékony ellenanyagok, azok sem egyetlen injekciót, hanem hosszú és bonyolult eljárásokat igényelnek. Ha tehát valaki azt állítja: van olyan lassan ható méreg, amelynek semlegesítéséhez egyedül ő rendelkezik egyszer beadandó ellenanyaggal, az nem tízmilliót fog kérni ezért, egy fideszes képviselőtől, hanem semmit, mert ennek árát már rég megadták neki Stockholmból, a Nobel-díj Bizottságtól. Ráadásul Wittner Máriának – mint mondta – nincs is tízmillió forintja.
A fent említett lapoknak azonban eszük ágában sem volt súlyozni a hír tartalmait, és semmiféle értelmező háttéranyagot nem tettek közzé. Minek következtében olyan helyeken, ahol újságolvasó emberek gyűlnek össze, február harmadikára már nem volt kérdés, hogy megmérgezték a képviselőt, ahogyan az sem, hogy ezt kik és hogyan tették. Természetesen ugyanazok a kommunisták voltak, akik ’56 után halálra ítélték őt. És mivel úgymond nem tudtak belenyugodni, hogy életben maradt, most a rájuk jellemző rafinált módon törnek az életére. Eltérések csak abban voltak, hogy ki milyen konkrét technikát tartott valószínűnek, egyfelől a méreg bejuttatását, másfelől a méreg mibenlétét illetően. Tudtak sztrichninről, nyílméreg-békáról, kergerépa-kivonatról és peszticidekről, amelyeket álgyógyszerekben vagy a Hófehérkében is kidolgozott gonoszmostoha-projekttel juttattak el az áldozathoz. Az egyetlen klisé, amit eddig még nem hallottam, a hegyes végű esernyős módszer volt, de ami késik, nem múlik. Mindenesetre egy biztos: emberek sokasága annak ellenére nem tekintette a dolgot képtelenségnek, hogy maga Wittner Mária is inkább a komolytalanságát hangsúlyozta.
Február hatodikától az emberek jelzett sokaságát abban mindenképp megerősítették a hírek, hogy a levelet komolyan kell venni. Ekkor ugyanis az jelent meg, hogy Wittner az előző nyilatkozata ellenére, mégis följelenti a zsarolóit. A Magyar Nemzet már úgy írt az eseményről, mint amelyben tényként kell kezelni, hogy Wittner Máriát „halálosan megfenyegették és megzsarolták” – semmi „beteg elme” vagy „marhaság”; egy szó utalás se arra nézvést, hogy a képviselő a minap még az egészet bohókás ügynek tekintette.
Kérdés, hogy mi történt február másodika és hatodika között. Milyen tényezők játszottak közre abban, hogy gyökeresen megforduljon Wittner Mária viszonya az addig nevetségesnek tartott eseményhez? Mitől vált fontossá, hogy egy ilyen levél kapcsán feljelentést lehet tenni, ismeretlen tettesek ellen?
Nem tagadom, szívesen csapnám le most ezt a kézenfekvő kérdéssel: csak nem arról az egyetlen tényezőről van szó, hogy elkezdett hatni a méreg? De nem kérdezősködöm, inkább lépjünk tovább, és maradjunk annál, hogy nem tudjuk, mi történt.
Lehet, hogy a mérgezőktől jött még egy jelzés, amely arra utalt, hogy mégiscsak komolyan kell venni a fenyegetést.
Lehet, hogy politikusoktól jött egy jelzés, amely arra utalt, hogy hasznos úgy tenni, mintha komolyan vennénk – jól jön az nekünk, a „ma is ugyanazokkal a gyilkos, diktátor, méregkeverő kommunistákkal kell szembeszállni” mantra hitelesítése érdekében.
Szólhatott egy jogász is, hogy bár a méreg-ügy képtelenség, nem árt az efféle, pénzkihúzásra játszó csalókat kinyomozni.
És az is lehet, hogy kívülről nem jött semmi – Wittner, mint esendő ember, magában, belül érezte, hogy nő benne a félelem, és ezért döntött úgy, hogy mégis komolyan veszi.
De ahogy ezt nem tudjuk, természetesen azt sem, hogy mi lesz az eljárás végeredménye: volt-e alapja a levélnek, vagy nem volt. Úgyhogy ne ítélkezzünk elhamarkodottan, viszont reménykedjünk, hogy ha voltak tettesek, akkor el fogják kapni őket. Fenyegetőzni akkor is nagyon ronda dolog, ha nincs mögötte egyéb, mint hogy a fenyegetőző más pénzén szeretne elutazni a Kanári-szigetekre.
Aminél már csak az rondább, ha kiderül: a hír sokkal inkább a kampányidőszak szerves része volt, semmint a szerves kémiáé. De mire ezt megtudjuk, már mindenki túl lesz árkon-bokron, és csak a rossz szájízünk marad meg, mintha egy pici mindenkinek jutott volna ezekből a legkevésbé sem biológiai jellegű mérgezésekből.
