Kizárták a Jobbikból a párt szentendrei önkormányzati képviselőjét

MTI 2012. március 30., péntek 13:35

Kizárták a Jobbikból Filó András szentendrei önkormányzati képviselőt, miután a párt országos vezetősége nem értett egyet azzal, hogy a képviselő is megszavazta februárban a település új, a város számlavezető bankjának egyetértésével jelölt külsős alpolgármesterét.

Filó András az MTI-nek nyilatkozva elmondta: két fegyelmi tárgyalást is tartottak ügyében, csütörtökön kapta kézhez az országos fegyelmi bizottság kizáró határozatát, s még aznap bejelentette a szentendrei képviselő-testületi ülésen, hogy függetlenként folytatja tovább a munkát.

Hozzátette: tudomásul vette a kizárását. Mandátumáról való visszahívásáról közölte: szerinte mandátuma csak abban az esetben szűnhetne meg, ha lemondana.

Filó András kitért arra is, hogy a helyi szervezet éléről történő eltávolításáról szóló, szerinte jogszabályellenes határozatot, bíróságon támadta meg. Mint mondta, csak abban az esetben lehet valakit leváltani helyi pártalapszervezet éléről, ha az illető súlyosan szembemegy a Jobbik érdekeivel, illetve ha alapszabályt sért, de ő egyik vétséget sem követte el.

Szentendrén február közepén a helyi képviselő-testület egyhangú döntéssel a város számláját vezető Raiffeisen Bankkal egyetértésben megválasztotta Polányi Sándort, a Herendi Porcelánmanufaktúra korábbi vezérigazgatóját a város külsős alpolgármesterének.

A Jobbik február 23-án közleményben tudatta: mivel Filó András is a "bankárra" szavazott, a párt országos elnöksége egyhangú határozattal visszahívta mandátumából a képviselőt, ezen felül leváltotta őt a szentendrei alapszervezet éléről, s az ügy kapcsán etikai eljárást is kezdeményezett. Az ellenzéki párt szerint a szentendrei eset súlyos precedense annak, hogyan válhatnak nehéz helyzetben lévő településeink a bankok közvetlen alattvalóivá.

Filó András másnap azt közölte az MTI-vel, hogy semmiféle írásos tájékoztatást nem kapott a meghallgatása nélkül született "retorziókról", melyeket reményei szerint a pártelnökség a valós tények birtokában felül fog bírálni. Leszögezte: ő, illetve helyi képviselőtársai nem egy bankárra szavaztak, hanem egy átvilágító cég által javasolt menedzser-alpolgármesterre, voksa miatt tiszta a lelkiismerete. Szerinte "hajánál fogva előrángatott", az elmozdítását, illetve bemocskolását célzó ügyről van szó.