Jelentős lépés egy hosszú úton
- Részletek
- Fleck Zoltán
- 2010. június 05. szombat, 05:31
A rosszindulatú feltételezésekkel szemben nekem is jólesik dicsérni egy bírósági döntést, viszonylag ritkán adódik erre alkalom. Persze egy jó, előremutató ítélet nem hír, ezért kevesebb figyelem esik rá. Ráadásul a nagyon elszúrt vagy felháborítóan selejtes bírói munka kapcsán mindig lehet az okokkal érvelni, mert az az igazán érdekes. Most azonban a Legfelsőbb Bíróság a magyar joggyakorlatban először hozott olyan ítéletet, amelyben a jogellenes hátrányt, iskolai szegregációt elszenvedő állampolgárokat kártérítéssel kompenzálta sérelmükért. Történt ugyanis, hogy a 2004/2005-ös tanévben öt miskolci diákot nem engedtek átiratkozni egy másik, körzeten belüli iskolába. Az ítélet indoklása szerint a miskolci önkormányzat "passzív magatartásával, mulasztásával", azzal, hogy nem változtatta meg időben az iskolai körzethatárokat jogsértést követett el, amely miatt egyenként 100 ezer forintos kártérítést ítélt meg a hátrányos helyzetben tartott diákoknak és családjuknak.
A hátrányos megkülönböztetés és ezen belül az iskolai szegregáció nem új terep a magyar bíróságok számára sem, többször állapította meg ítélet, hogy a Magyar Köztársaság területén nem elfogadható. Kiterjedt gyakorlata van az erre a célra létrehozott Egyenlő Bánásmód Hatóságnak is: tavaly 48 esetben állapította meg az egyenlő bánásmód alkotmányos követelményének megsértését, többségében a foglalkoztatási viszonyokkal kapcsolatban. Eljárásai során a Hatóság több mint 30 millió forint bírságot szabott ki. Etnikai jellegű ok azonban csak elvétve jelent meg az ügyek között, nyilvánvalóan a sértettek érdekérvényesítési képességeinek korlátozottsága miatt.
A most lezárult miskolci ügyben a sérelmet szenvedett állampolgárokat az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány képviselte, ahogy tette és teszi ezt számos más ügyben is. Annak ellenére, hogy a mostani ítélet remélhetőleg precedensértékű lesz az iskolai szegregáció felszámolásának hosszú útján, civil aktivitásra és adott esetben bírósági kikényszerítésre is szükség lesz még. 1954-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az alkotmányba ütközőnek értékelte az egyenlő ellátást biztosító, de szegregált (separate but equal) iskolák fenntartását. A jogi helyzet tisztázása azonban még csak a kezdeti, bár lényeges hatalmi és szimbolikus hatású lépés volt. Önmagában a mégoly nagy presztízsű Supreme Court sem volt képes egyedül megváltoztatni a társadalmi közfelfogást, csökkenteni az előítéleteket. Az első években még erőteljes hatósági fellépésre volt szükség ahhoz, hogy a fehér iskolák megnyíljanak a fekete diákok előtt, rengeteg felvilágosító program és propaganda dolgozott azon, hogy természetessé váljon egy norma, amely mára valóban megkérdőjelezhetetlenné lett. A hátrányos megkülönböztetés elfogadhatatlansága ugyanis akkor is megkérdőjelezhetetlen, ha az iskolarendszer egyenlőtlenségeit nem sikerült hatékonyan kezelni.
Separation anxiety – flickr/brilho-de-conta
De az amerikai történetnek, ahogy sok más sikeres emancipációs történetnek is, más lényeges szereplői is voltak. A bíróság, a perlést felvállaló szakmai szervezetek és a jogerős döntéseket kikényszerítő állam mellett igen látványos és erőt mutató polgárjogi mozgalom hívta fel a figyelmet a kirekesztés elfogadhatatlanságára. A polgárjogi mozgalom nélkül sokak szerint a szegregáció elleni küzdelem nem vezetett volna ilyen ütemben vagy ilyen módon eredményre. Egy bírósági ítélet jelentős szimbolikus lépés, de civil aktivitás nélkül üres szimbólum is marad, nem válik a hétköznapok részévé. További jelentős tényező volt az amerikai sikertörténetben az állami szociálpolitikai eszközrendszer kiterjesztése azokra a társadalmi csoportokra, amelyeket a faji szegregáció mellett súlyos foglalkoztatási, anyagi hátrány is sújtott. Ismeretes, hogy ez az egyenlőtlenség máig jelen van az Egyesült Államokban is, de egyértelmű eredményeket az iskolai szegregáció illegitimmé változtatásában az érintettek társadalmi helyzetének relatív javításával együtt lehetett elérni.
Tehát miközben okkal méltatjuk a Magyar Köztársaság bíróságának előremutató, az európai elvekkel és joggyakorlattal összhangban levő döntését, tegyük fel újra és újra azokat a kérdéseket, amelyek egy relatív javulás összes többi feltételének meglétére vonatkozik!
