Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. április 20.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. április 23. hétfő, 04:10; Megbeszéljük

2. oldal / 3

A multik bosszúja miatt nincs IMF-hitelmegállapodás
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Bolgár György: - Tegnap egy tanácskozáson vett részt, és utána adott egy tévés nyilatkozatot. Talán többet is, én egyet láttam. És abban egyértelműen állást foglalt az IMF-hitel szükségessége mellett, valószínűleg az üzletemberek többsége ugyanúgy látja, mint Ön, furcsa módon azonban a kormány mintha nem ennek megfelelően cselekedne. Ön szerint miért?

Parragh László: - Én azt hiszem, hogy mi könnyű helyzetben vagyunk, mert nem nagyon szoktuk a véleményünket módosítani. Ezt mi egy éve mondjuk, és jó néhány gazdaságpolitikai összefüggés esetében igazolt is bennünket az élet. Mi azt mondjuk, hogy szüksége lenne a magyar gazdaságnak egy megállapodásra az IMF-fel, hiszen ez csökkentené a kiszolgáltatottságot, csökkentené a kamatszintet, és nyilván olcsóbbá tenné az ország finanszírozását. És a bizalmi helyzet visszaállításán keresztül csökkentené a vállalati költségeket is. Ugyanakkor a másik oldalon persze azt is látjuk, hogy itt egy olyan húzd meg, ereszd meg birkózás zajlik, amiben mindegyik fél megpróbál pozíciót fogni magának.

- De mi értelme van? Az Európai Uniónak meg az Európai Bizottságnak az unión belül nincs semmi olyan érdeke, hogy Magyarország dolgát megnehezítse, sőt nyilvánvalóan az az érdekük nekik is, hogy Magyarország jól működjön, a gazdasága prosperáljon, a veszélyek elmúljanak a feje fölül. Másfelől persze látják, hogy itt a politikai és törvényhozási fejlemények aggodalomra adnak okot, tehát ezeket megpróbálják érvényesíteni a tárgyalásokon. Ámde, ha magyar részről az Orbán-kormány úgy látja, hogy nekünk erre bizony nagyon nagy szükségünk van a magyar fejlődés, a magyar gazdaság szempontjából, akkor miért nem ebből indul ki?

- Nézze, mi lassan egy éve mondjuk azt, hogy meg kell állapodni az IMF-fel. Ugyanakkor azt is mondjuk, ha visszanézi a nyilatkozataimat, hogy itt nem egy IMF-fel való alkudozásról van szó, hanem a Brüsszellel való alkudozásról, és a Brüsszellel való alkudozás mögött azok a nagy nemzetközi üzleti érdekcsoportok állnak, amelyeknek Magyarországon sérült az üzleti érdekük. A bankok, a kereskedőláncok, a telekommunikációs cégek, az energetikai cégek, a különféle építőipari vállalkozások, ezek súlyos eurómilliárdokat vesztettek az elmúlt időszakban Magyarországon. Gondoljunk a különadóra, gondoljunk a különféle árszabályozások bevezetésére. És én azt gondolom, hogy itt egy üzleti birkózás történik, ahol a magyar kormány megpróbálja megvédeni azokat az üzleti érdekeket, amelyek Magyarországot érintik.

- Nem túlságos leegyszerűsítése ez a problémának? Vagy azt sugallja kifejezetten, hogy az Európai Unió és annak politikusai, kormányai és különböző szervezetei lényegében a nagytőke bábjai?

- Én nem sugallom, hanem azt állítom, hogy magam is részt vettem nagyon sok olyan beszélgetésen, ahol nyíltan megfenyegettek, és elmondták azt, hogy amennyiben Magyarország ezeket a különadókat és monopóliumkorlátozó lépéseket nem vonja vissza, minket meg fognak büntetni. Ezt a kifejezést használták.

- De ennek megvan az az egyszerű oka, hogy ezek ütköznek az Európai Uniós szabályokkal, nemcsak az illető cégek érdekeivel.

- Én ezt nem gondolom. Amikor egy uniós cég azzal érvel, hogy Magyarországnak ne legyen mobil telekommunikációs hálózata állami tulajdonban, miközben egyébként maga a cég, egy másik uniós állam tulajdonában van, meghatározó állami részesedés van benne, akkor azt gondolom, hogy ez egy álságos érvelés. Itt arról van szó, hogy mondjuk Magyarországon egy perc mobildíj hatvan százalékkal több, mint Ausztriában. Ez egy jelentős nyereségkülönbség, ez milliárd eurónyi nagyságrend. Itt nem barátságról vitatkozunk, nem elvekről vitatkozunk, eurómilliárdokról vitatkozunk. A magyar gazdaságból energetikai ágon, kommunikációs ágon, banki ágon óriási pénzek mennek ki folyamatosan. A magyar nemzeti jövedelemnek éves szinten hat-hét, esetenként nyolc százaléka megy ki.

- És mennyi jött be az elmúlt húsz évben?

- Amit én mondok, az a nettó, tehát a szaldó.

- De az ő befektetéseik után képződő haszon egy része megy ki, és ez teljesen normális és legális. Ha az OTP beruház Szlovákiában, Romániában, akkor egy idő után, ha ott hasznot realizál, hazahozhatja, vagy átviheti máshová. Ez nem Szlovákia kirablása.

- Bolgár úr, én szaldóról beszélek. De akkor mondom magyarul. Én egyenlegről beszélek, a beáramló és a kiáramló közötti különbség mínusz hét-nyolc százalék. Ha meg tetszik nézni, hogy kamatágon ma mi megy ki az országból, akkor csak az államháztartásból, tehát csak a magyar állam eladósodottsága okán több pénz kimegy, mint amennyit elköltünk egy évben egészségügyre. Árfolyamveszteségen az elmúlt években a magyar nemzeti jövedelemnek nagyon jelentős része kiment, nézze végig a családokat, vállalkozásokat, önkormányzatokat, kormányzatot.

- De Parragh úr, szerintem most keverjük a szezont a fazonnal, de még mást is mással. Az államadósság kamatára egy évben mondjuk ezeregyszáz milliárd forint megy el. Ennél többet költünk egészségügyre, de ez egy dolog, mert a kettő nem összekeverhető. Ha egyszer fölvettük azt az államadósságot, akkor utána kamatot kell fizetni, ez ilyen egyszerű. Ez nem a mi kirablásunk, ha hitelt vettünk föl, azt törleszteni kell.

- Ez kétségtelen, én csak jövedelemszivattyúkról beszélek. Most megálltunk a pénzpiacoknál, de ezenkívül ott van a kereskedelem, ott van az energetika, ott van a telekommunikáció, ott van az építőipar, a biztosítási piac, nagyon-nagyon sok olyan terület van, ahol Magyarország nettó kifizető, ahol a jövedelmünk kiáramlik.

- Így is lehet mondani, bár a legnagyobb energetikai vállalkozást Magyarországon Mol-nak hívják, hogy aztán hogy tőlük hova áramlik ki a pénz, azt én meg nem mondom. De a másik, hogy nyilvánvalóan azoknak az orosz beszállítóknak, akik az energiát adják nekünk, azért áramlik ki a pénz, mert ők szállítják Magyarországra az olajat és a földgázt. Tehát ilyen egyszerű. Ha nálunk lehetne bányászni, akkor nem áramlana ki a pénz, ezek mind természetes gazdasági folyamatok, miért kell ezt úgy beállítani, hogy minket itt kvázi kizsákmányolnak?

- Azért, Bolgár úr, mert Magyarországon egy köbméter gáz ára az ipari felhasználók szempontjából harminc százalékkal magasabb, mint Németországban, holott mind a németek, mind mi alapvetően orosz gázt használunk, tehát a beszerzési forrásunk változatlan.

- Két éve az Orbán-kormány van hatalmon, miért nem tudta csökkenteni a gáz árát, és miért nem vagyunk a Gazprom legvidámabb barakkja? Azért, mert Orbán Viktor azt mondta, hogy nem kívánunk azok lenni. De miért nem sikerült neki?

- Azt gondolom, hogy befagyasztották a gázárakat, és ez is egy komoly konfliktusforrás, de a dolog alapvetően onnan következik, hogy Magyarországon monopolhelyzetek vannak a közszolgáltatás nagyon sok területén, amelyek korábbi állami monopóliumok voltak. Az állam politikai okok miatt hajlandó lemondani a profitról, de ezek mostanra magánmonopóliummá váltak, és ezek a magánmonopóliumok a normál monopólium természete szerint működnek, s ennek következtében termelik a profitot. Az már csak zárójeles, hogy ezek a cégek egyébként jobbára tőlünk Nyugatra fekvő országok állami tulajdonú cégeinek a tulajdonai, gondoljunk a vízenergetika területeire. Hadd ne mondjak konkrét neveket, mert nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni.

- Azért a nagy áramkereskedő Magyarországon a Magyar Villamos Művek állami tulajdonban van, óriási profittal.

- Ez kétségtelen, de az MVM csak a gerinchálózatot birtokolja, a gerinchálózat után következő alacsony- és magasfeszültségű hálózat már külföldi tulajdonban van kivétel nélkül. Nézze végig régiónként az áramszolgáltató vállalkozásokat, kivétel nélkül külföldi tulajdonban vannak.

- Eltereltük egymást vagy magunkat az alapkérdéstől, az Unió és Magyarország vitájától, illetve az IMF-hitel esélyeitől. Tudniillik azt mondja Ön, hogy azért vitázunk Brüsszellel, mert ezek a meghatározó nyugati cégek gazdasági érdekeiket sértve érzik, és ezért gyakorolnak nyomást Brüsszelre, hogy vegye rá a magyar kormányt az ő érdekeiket sértő intézkedések visszavonására. Csakhogy, amikor Orbán Viktor 2010 nyarán bejelentette ezeket a rendkívüli lépéseket a huszonkilenc pontos tervében, a válságadókat, rendkívüli adókat, ő maga mondta azonnal, hogy ezek átmenetiek lesznek. Akkor miért kellene itt bármiféle nyomást alkalmazni? Mi megmondtuk, mert tudtuk, hogy ez nem jó, hogy ezt csak néhány évre átmenetileg vezetjük be?

- Én elhiszem, hogy nehezen hihető, de ezek a cégvezetők egy pohár bor mellett egy négyszemközti beszélgetésben kendőzetlenül elmondják ezt. Tehát ők elmondják, hogy mi azért állunk bosszút, mert Magyarország a körmünkre vagy a lábunkra lépett, és nem szeretnénk, ha bárki követné a példáját. Én azt gondolom, hogy a magyar kormány az IMF-fel azonnal, egy perc alatt meg tud állapodni, feltéve, hogy ezeket az üzleti érdekeket sértő intézkedéseket visszavonja. El lehet dönteni, hogy ez jó-e nekünk, vagy sem, én most nem kívánok állást foglalni, csak az alternatívákat rajzolom föl. Vagy a másik, hogy megpróbál ebben egy szabadságharcot folytatni, és ennek eredményeként valamilyen eredményt elérni. Mi azt állítjuk, és ez van fönt az interneten számtalan nyilatkozatunkban, hogy a megsértett üzleti köröknek el kell mondani, hogy a partinak vége, azt a profitot, amit eddig kerestetek, már nem lehet megcsinálni, de az egyébként Európában szokásos nyereséget készek vagyunk a tőkebefektetésre kifizetni.

- De éppen ezért nem értem ezt a keménykedést. Ha a magyar kormány abból indult ki, hogy ezeket amúgy is visszavonja, akkor miért kell most ellenállni, ha nyugodtan visszavonná saját elhatározásából, és már rég meglenne az IMF-hitel?

- Én erre csak azt tudom mondani, amit én látok. Én nem látom azt, hogy visszavonta volna a kormány ezeket az intézkedéseket.

- De akkor viszont nem teljesíti a saját ígéreteit, amiket 2010-ben tett. Megmondták, hogy 2013-tól ezeket visszavonjuk. Miért nem teszik?

- Erre nem tudok nyilván válaszolni, mert nem vagyok kormányzati szereplő. Én csak azt látom, hogy itt komoly érdekütközések és érdekcsaták vannak. Egyébként meggyőződésem, hogy a magyar gazdaság vagy a magyar költségvetés finanszírozása találékonyságot fog igényelni a szakminisztérium részéről, és biztos vagyok abban, hogy újabb olyan ötletekkel fog előállni, amelyek az üzleti érdekeket megint csak meg fogják egy kicsit birizgálni. És azt hiszem, hogy ennek a mesének koránt sincs még vége.

- Meg fogják birizgálni, látjuk itt a különböző banki tranzakciós adók fölvetését, a sárgacsekk-adótól kezdve mindenféle pénzügyi művelet megadóztatásáig, vagy a legújabbat, a telefon- és internetadók ötletét. Az a baj ezekkel, hogy elsőre talán a cégeken csattannak, de másodjára, harmadjára, és aztán végig a fogyasztókon, mert biztos, hogy áthárítják őket, nincs az a kormány, amely ezt meg tudná akadályozni.

- Azért tőlünk Nyugatra vannak olyan technikák, amelyekkel a profit legalábbis mérsékelhető, egyrészt a verseny fokozásával, és mi arra biztatjuk a kormányt, hogy minél több szolgáltatásnál, minél több területen minél nagyobb legyen a verseny, mert a verseny árcsökkentő. Másrészt pedig bátran kell élni azokkal az államhatalmi eszközökkel, amelyek az ellenőrzés, a kontroll eszközrendszerei, mert nem kell nekünk újat kitalálni, el kell menni Ausztriába vagy Németországba, meg kell nézni, hogy ott hogy működik a rendszer, és ha annak csak a töredékét lemásoljuk, már jobban fog működni a miénk is.

- Visszatérve megint az alapkérdéshez, érdemes-e keménykedni, érdemes-e szabadságharcot folytatni, vagy ezzel sokkal többet ártunk, mint amennyit használunk, ugyanis húzzuk az időt, nem sikerül hitel-megállapodást kötni, és ezzel a kockázatok napról napra nagyobbá válnak, mert nincs meg a bizalom a magyar gazdaság iránt?

- Én nem gondolom, hogy nőnének a kockázatok. Itt egy hullámzó folyamatról van szó, van, amikor nő, van, amikor csökken, ez látszik a forintárfolyamon is, látszik a befektetői bizalmon is, látszik a kötvények kamatszintjén is. Én azt gondolom, hogy itt egy egyezkedési folyamat zajlik, és ha egyáltalán erre hallgat a kormány, én azt javaslom, hogy semmiképp se adja föl, keressen modus vivendit, de ne mondja azt, hogy mindent visszaállunk a startmezőre, és minden szabályozás ugyanúgy megy, mint ahogy 2010-ben volt. Szerintem az elmúlt két évben nagyon komoly áldozatok árán, de jelentős elmozdulás történt, sikerült az energiaárak szabályozásában, az üzletnyitás föltételrendszerének szabályozásában, a kamatszint-szabályozásban, a devizahitel-korlátozásban jelentős eredményeket elérni. Ha ezt most föladjuk, akkor egy olyan ország vagyunk, aki visszafordul félúton.

- Ellenben, ha továbbra is ilyen kemények vagyunk, akkor ez évente több százmilliárd forintunkba kerül, pontosabban a magyar adófizetőnek kerül ennyibe. Biztos Ön is olvasta a pénzügyi elemzéseket, hogy ha ilyen kötvényhozamokkal fogjuk finanszírozni a magyar gazdaságot, amilyenekkel most tesszük, akkor az, összehasonlítva a Nemzetközi Valutaalap remélt hitelével, bizony több százmilliárd forintos felesleges kiadás.

- Egyik oldalról igen, a másik oldalról pedig felesleges költség bukna el, ha nem tartanánk a pozíciót. Én tudok Önnek olyan anyagot mutatni, sőt írni is, amelyik mind a két érvrendszernek megfelel, tudok olyat is, ami azt mondja, hogy meg kéne azonnal állapodni, meg olyat is, ami azt mondja, hogy nem kéne megállapodni. Ön is alkudozott már, egy alkufolyamat hosszadalmas folyamat, ott mindenki enged, mindenki keresi a megoldást. Ebben a játszmában, azt gondolom, hogy mindenkinek érdeke a megállapodás. A magyar kormányét már elmondtuk, az Uniónak sem érdeke gazdaságilag megingatni egy térség meghatározó szereplőjét. Az a félelme, hogy ezt a magatartást más is átveszi. Ha hallja a szlovén nyilatkozatokat, a szlovák nyilatkozatokat, ezek erősen hajaznak arra a kommunikációra, amit a magyar kormány folytatott. Nyilván ők nem akarnak egységfrontot maguk ellen. Tehát itt lesz egy megállapodás, csak az a kérdés, hogy a határvonal hol lesz és ki mennyit fog engedni. Én nagyon-nagyon remélem, hogy nekünk kell kevesebbet engednünk.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!