rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. április 24.

A Barroso–Orbán-tárgyalásról
Tabajdi Csaba, szocialista európai parlamenti képviselő


Bolgár György: - Mit tud az Orbán-Barroso-találkozóról?

Tabajdi Csaba: - Az Orbán-Barroso-találkozóról csak azt lehet tudni, már legalábbis publikusan, amiről a magyar miniszterelnök nyilatkozott. Az előkészületekről, háttérről természetesen több mindent lehet tudni, de hát igazában csak holnap fog felszállni a fehér füst, a holnapi biztosi kollégiumi ülés után.

– Mármint, hogy akkor derül ki, valójában értek-e el eredményt vagy sem?

– A korábbi megbízható információk szerint Barroso elnök úr hajlott arra, hogy elinduljanak a hiteltárgyalások Magyarország, az IMF és az EU között. Ez volt az előzetes múlt heti megbízható forrásból származó információ. Az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr azt nyilatkozta, hogy áttörés történt, hát ezt nekünk komoly fenntartással kell kezelni. Egyrészről a tárgyalások megkezdése ennyi hónap huzakodása után, az semmiképpen nem tekinthető áttörésnek, legfeljebb a tárgyalások kezdetének. Áttörésnek én azt mondanám, ha a hiteltárgyalásról született volna megegyezés, mármint maga a hitelmegállapodás megszületett volna, de hát erről még szó sincs. Legfeljebb bizonyos akadályok elhárultak a Magyarország és a IMF EU hitel megállapodási tárgyalások elől.

– Az Európai Bizottság szóvivője a tárgyalások után azt mondta, hogy konstruktív hangulatú volt a megbeszélés. Mit jelent ez a diplomáciai nyelvben?

– Hát ez a konstruktív hangulat annak szólhatott, hogy bizonyos dolgokban engedett az Orbán-kormány, ugyanakkor szimbolikus ügyekben, például a Nemzeti Bank elnökének fizetésében vagy eskütételében, amely szimbolikus jelentőségű az Orbán-kormány számára, hogy ki az úr Magyarországonm az unió engedett. Mert az uniós közösségi jog szempontjából viszont elvi kérdés a jegybank függetlensége. Tehát eehhez, hogy konstruktív légkörben zajlott le, lehet, hogy a Széll Kálmán terv bejelentése is hozzájárult, mert ez a hatszáz milliárdos megszorító csomag, amit ilyen finoman eufemisztikusan takarékossági csomagnak hívnak, lehet, hogy ez azt a látszatot kelti, hogy az Orbán-kormány felelősen kíván gazdálkodni a pénzügyek terén.

– Hát lehet, hogy ezért is jelentették be tegnap. De azért én felfedezni vélek bizonyos ellentmondásokat itt a két fél nyilatkozatában. Orbán Viktor, illetve a szóvivője azt mondta, hogy a magyar kormány gyorsan meg fogja hozni az eddig megküldött megoldási javaslatoknak megfelelő intézkedéseket a Magyar Nemzeti Bank ügyében. Vagyis amellett a csomag mellett tart ki, amit benyújtottak a parlamentben. Ehhez képest az Európai Bizottság szóvivője azt mondja, hogy Barroso üdvözölte, hogy Orbán Viktor kötelezettséget vállalt a jegybank függetlenségét biztosító intézkedések maradéktalan teljesítésére. Lehet, hogy nem tudják pontosan értelmezni ezeket a dupla fenekű magyar mondatokat még mindig, és majd csak akkor döbbennek rá, hogy a maradéktalan, az csak az eddig benyújtottnak a maradéktalan elfogadása, nem pedig az európai kéréseknek a maradéktalan elfogadása? Akkor fogják eldönteni, amikor majd a törvény elfogadják?

– Én azt hiszem, hogy nagyon pontosan fogalmazott amikor azt mondta, hogy ne higgye azt Orbán miniszterelnök úr, hogy itt Brüsszelben az Európai Unióban hülyék az emberek vagy buták. Hát nehéz a sztyupid szónak a lefordítása. Pontosan tudják az Európai Bizottságban, hogy mit ér Orbán Viktor szava. Vagyis hogy ez kettős beszéd. Majd akkor fognak ennek hinni, amikor látják a megvalósulását, hisz itt már annyiféle összevissza beszéd volt, annyiféle ígéret volt. Ez a csiki-csuki játék, amelyet Orbán Viktor folytat, ebben tulajdonképpen nekünk az a nagy kérdés, és a bizottságnak is az a nagy dilemmája, hogy meg akar-e állapodni Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akar-e tényleg egy hitelmegállapodást, vagy csak ezekkel a csiki-csuki játékaival, például a mostani sajtókonferenciájával, amiben áttörésről beszél, csak a piacokat akarja megnyugtatni, hiszen látjuk, hogy már megint háromszáz forint körül van az euró árfolyama. Tehát nem lehet tudni, hogy kinek játszik ezekkel a mondataival. Nem, nincsenek illúziói senkinek ma már az Európai Bizottságban. Nagyon jól megértették azt, hogy egyszer hideget, máskor meleget fúj a szájából Orbán Viktor. Tehát csak a tényeket nézik, és nem az ígéreteket és nem a szavakat.

– A bizottság szóvivője szerint Barroso nyugtázta Orbán rendezésre vonatkozó ígéreteit. A többi ügyben, mint az igazságszolgáltatási reform, az adatvédelmi hivatal, illetve a bírák nyugdíjba vonulásának ügye. Igen ám, de Szijjártó Péter szerint arról biztosította Orbán Barrosót, hogy a kormány gyorsan és egészében végrehajtja a Velencei Bizottság által javasolt lépéseket, amelyeket a kormány elfogadott. Vagyis csak azokat hajtja végre, amit a kormány hajlandó elfogadni, azokat nem, amikben eddig nem volt hajlandó elfogadni a Velencei Bizottság álláspontját. A másik ügyben pedig szerintük már csak két jogvita maradt, és a kormány tudomásul veszi, ha ezek lezárása az Európai Bíróság eljárásában történik meg. Vagyis nem engedünk se a bírák nyugdíjazása ügyében, se az adatvédelmi hivatal ügyében, mert azt mondjuk, hogy hát akkor döntsön az Európai Bíróság. Én ezt úgy értékelem vagy érzékelem innét a távolból, hogy ez nem megegyezés, ez az ügyek elhalasztása és továbblökdösése. Vajon elég lesz-e ez Brüsszelnek az Európai Bizottságnak?

– Én hallva a tegnapi beszédét itt az európa politikai központban, ahol ő ezt nyíltan el is mondta, és nem is nagyon leplezte a magyar miniszterelnök, hogy ő nem is bánja, hogy ezek a dolgok az Európai Bíróság elé kerülnek... Szerintem ennek két oka van. Egyrészről ezt megint ki tudja játszani a maga nacionalista pozíciói erősítésére Magyarországon, hogy lám, lám, én ezekben az ügyekben nem engedtem, nem hagyom, hogy beleszóljanak a mi belső ügyeinknek az alakításába. Másrészről tudja, hogy az Európai Bíróság malmai lassan őrölnek, és addigra még inkább kész helyzet teremtődik, mint ahogy a bírák esetében ez a kész helyzet már rég megteremtődött.

– Vajon az Európai Unió, az Európai Bizottság legyint-e arra, hogy a magyar kormány így viselkedik, és azt mondja, hát Istenem, végül is mennek a dolgok a maguk útján, ha két év múlva lesz döntés, akkor lesz, ettől még kaphat Magyarország hitelt.

– Az, hogy esetleg holnap felszáll a fehér füst és elindulhatnak az IMF- EU közös tárgyalások a hitelmegállapodásról, hát az még elhúzódhat ám hosszú ideig. Azért az IMF-nek is lesznek feltételei, és ebbe a szervezetet leginkább finanszírozó nagy országoknak, Egyesült Államoknak, Németországnak, Franciaországnak azért a háttérből nem kis beleszólása van. És gondoljunk bele abba, hogy milyen a magyar-amerikai, a magyar-francia vagy a magyar-német államközi viszony. Tehát ez még nem azt jelenti, hogy akkor lesz záros határidőn belül hitelmegállapodás, tehát hogy áttörés történt volna. Persze a dologban az a szomorú, hogy ha a Portfolió elemzésének lehet hinni, január óta havi tízmilliárd forintot veszítenek a magyar adófizetők, és ha én azt nézem, hogy a szárnyvonalak és buszvonalak felszámolása tizenkét milliárd forintba került, akkor ez az Orbán-kormány huzakodása, és nem az unió huzakodása, mármint hogy az Orbán-kormány dacos kuruckodó politikából indíttatva eljátssza ezt a huzakodást az unióval, nem akar igazán megállapodni. Ennek az árát a magyar adófizetők állják és mi fizetjük meg, magyar adófizetők.

– Nincs-e elege az Európai Uniónak ebből a magyar huzakodásból és nincsenek-e fontosabb dolgai? Azért a francia elnökválasztás első fordulójának eredménye egy kicsit idegesítheti az európai politikusokat, hiszen megerősödött a francia szélsőjobb, közben felbomlott, lemondott a holland kisebbségi koalíciós kormány, mert egy szélsőséges jobboldali párt nem adta áldását a költségvetési megszorításokhoz. Vagyis Európa kulcsországai is belpolitikai válságokkal küszködnek. Hát pont egy magyar vita, konfliktus elhúzódása kell még az Európai Uniónak?

– Kétségtelen, hogy az Európai Bizottság nagyon sokáig tűrte mindazt, ami Magyarországon történt, akár az unortodox gazdaságpolitika terén, mind pedig a demokrácia lebontása terén. De ma már eljutott oda az Európai Bizottság, és meggyőződésem, hogy attól függetlenül, hogy elindulhatnak a tárgyalások az IMF-fel, ha úgy dönt holnap az Európai Bizottság, ez nem azt jelenti, hogy az Európai Bizottság nem fog odafigyelni a magyarországi viszonyokra. Csak az Európai Bizottság ma már pontosan megértette, hogy rendkívüli kutyaszorítóban, csapdahelyzetben van maga az Európai Unió az Európai Bizottság az Orbán-féle nacionalista populizmussal szemben. Mert ha nem kap Magyarország hitelt, akkor az Európai Bizottság és az IMF, de leginkább az unió a felelős a magyarországi problémákért, ha meg kap hitelt, annak lesznek gazdaságpolitikai feltételei mindenképpen az IMF részéről. Orbán rá fogja csúsztatni ezt az egész Széll Kálmán megszorító intézkedéscsomagot erre a hiteltárgyalásra, ezen a téren is az unió lesz a bűnbak. Tehát ilyen értelemben az unió akármit csinál, ha keményebben bírálja az Orbán-kormányt, akkor jön a sérelmi reakció és védjük magunkat, megvédjük a nemzeti szuveneritásunkat. Ha meg megtörténik a megállapodás és annak vannak gazdasági feltételei, akkor meg lehet rákenni az Európai Unióra a felelősséget azért az elrontott Matolcsy-Orbán-féle gazdaságpolitikáért amit csináltak az elmúlt két évben.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!