Testvérek és mások

Válasz Prőhle Gergely válaszára

 

Prőhle Gergely írásának (lásd: Sem messiás, sem démon, Magyar Narancs, 2008. november 6.) alapfeltevése, hogy ha egy református teológus a kritikájában csak az egyik politikai oldal – Orbán Viktor – határsértéseit teszi szóvá, politikai elfogultság vezérli, tehát hamisan beszél, amikor az egyház szuverenitását Orbán Viktortól félti. Prőhle válaszcikkében ezt egyebek mellett azzal próbálja meg bizonyítani, hogy keres és szerinte talál is a politikai ellentáborban az Orbánéhoz hasonló megnyilvánulásokat, és egyenlőségjelet tesz a kettő közé. A baj csak az, hogy az egyenlőségjel hamis: önkényesen van kitéve.

Prőhle először is azt kérdezi: Ha Ballay Szilvia számon kéri Tőkés Lászlón, hogy mit keres a politikában, miért nem teszi ugyanezt Donáth Lászlóval, az MSZP országgyűlési képviselőjével is. Én meg azt kérdezem Prőhle Gergelytől: Donáth László nyilvános politikusi megszólalásai szerinte arról szólnak-e, hogy lelkek fölötti „hatalmát” felhasználva toborozzon szavazókat a pártjának vagy önmagának. Hol látja rendszeresen nyomát annak, hogy Donáth László, lelkészi szerepével visszaélve, a szakralitás mázával próbálja meg bevonni saját pártját, a baloldal ideológiáját vagy intézkedéseit? Szemben Tőkés Lászlóval, aki folyamatosan ezt teszi. A státusbeli azonosság, sajnos, önmagában semmit sem mond egy ember tevékenységéről, szerepfelfogásairól, etikájáról.

„A hazai áthallásoknál se legyünk egyoldalúak”, mondja másodszor Prőhle Gergely. Ő ugyanis az eukarisztia sajátos parafrázisát látja – bevallottan némi profán rosszindulattal – a 2006-os választás éjszakáján az MSZP-székházban rituálisan elfogyasztott narancsos buktában, és a Miatyánkra való kacsintgatást az SZDSZ „Jöjjön el az én országom” kampányában. Prőhle Gergely szerint vajon bármelyik itt felemlegetett aktus jellemzi-e a két fent nevezett pártot? Jelképes vallási aktusokra és áthallásokra építik-e fel politika propagandájukat és ideológiájukat, prófétai nyelvhasználattal szokták-e híveiket bármiről is meggyőzni? Ezzel szemben a Ballay Szilvia által leírt nyelvezet és politikafelfogás valóban jellemzi Orbán Viktort: „mítoszt alkot és hitre apellál, térít és nem elemez”, „vallásos közösséget” épít maga köré, amelyet „az értelmezési lehetőségek sokszínűségének a hiánya”, „a kizárólagos igazság” állítása jellemez. (Prőhle Gergely kérésére szívesen összeállítok egy ezt bizonyító idézetgyűjteményt Orbán szónoklataiból, sajnos, hosszú évekre visszamenőleg.) Ballay Szilvia tartalmi, módszerbeli, retorikai határátlépések, sőt területfoglalások miatt bírálja Orbánt, nem egy hanghordozás miatt. Ezért Prőhle Gergely újabb „áthallásként” odavetett példája tehát, hogy ugyanis „Gyurcsány Ferenc beszédmódját is sokan tartják paposnak”, sehogy sem jön ide, mindaddig, amíg Gyurcsány a maga állítólag „papos” hanghordozásával nem az isteni kegyelmet hívja segítségül a válság megoldásához. Erről majd mindjárt.

Prőhle az egyház Orbán-rokonszenvét is megpróbálja védelmébe venni. „Az egyházak nincsenek könnyű helyzetben. A hazai evangélikusokat tekintve – akiknek a helyzete nem sokban különbözik a többi történelmi egyház híveitől – korántsem lehetünk nyugodtak… az aktív hívek száma csökken, és valóban nagy kérdés az..., hogy az egyház hogyan tudja megszólítani korunk emberét.” Ez Prőhle Gergely egyik állítása. És a másik: az egyház „nagyon is érdekelt abban, hogy tevékenységét olyan politikai környezetben fejtse ki, amely elfogadja azt, hogy nem valami anakronisztikus képződményről, hanem a mai ember számára is releváns válaszokat adni tudó szervezetről van szó.” Én úgy gondolom, az egyházaknak nem a politikai környezettel kellene aktívan törődniük, hanem ezekkel a bizonyos releváns válaszokkal, illetve annak bizonyításával, hogy valóban nem anakronisztikus (mondjuk a két háború közti Magyarország klerikális politikai-uralmi struktúráját visszasíró) képződményről van szó. Én ugyanis nem veszem észre, hogy az MSZP vagy az SZDSZ, illetve közös vagy kisebbségi kormányuk egyház-, vallás- és hitellenes kampányt folytatna. Ha megszólalnak az egyházakat érintő ügyekben, általában védekeznek, mert az anakronisztikus uralmi struktúrák jegyében folyó és jelenkori pártpolitikai elköteleződésekről árulkodó támadásoknak vannak kitéve. Nem kellene „szakállas bácsizni” és kommunistázni parlamentben és templomban, az egyházaknak nem attól kellene függővé tenniük az emberellenes szavak és tettek elítélését, a verbális és fizikai brutalitásnak kiszolgáltatottak védelmét, hogy az irányadó jobboldali párt vezetőjének éppen mit diktál a politikai érdeke, és mindjárt közelebb jutnánk az elfogadó politikai környezethez.

Nem lehet csodálkozni azon, hogy az egyház azokat a politikai erőket preferálja, amelyek fogékonyak az érveire.” Prőhle Gergelynek ez a mondata arról a tragikus és alapvető félreértésről szól, amely miatt ez az áldatlan és eredménytelen vita azóta folyik, amióta Orbán Viktor úgy döntött, hogy a „térdre, imához” viszonyt „együttműködésre” cseréli fel az egyházakkal. Orbán Viktor szerintem nem az egyház érveire fogékony. Orbán Viktor visszaél az emberek hitével, ugyanúgy eszközként használja az egyházat és a vallásos embert, ahogy minden mást is. Az én olvasatomban Ballay Szilvia egész írása erről szól. Nem véletlen, hogy nem értette meg Prőhle Gergely, hiszen maguk az egyházak sem értik, vagy ha értik, a kölcsönös előnyök reményében tudomásul veszik. Szerintem egy modern egyház, amely meg tudja szólítani „korunk emberét”, és „releváns válaszokat” tud neki adni, távolságot tart a hatalommal és a politikai erőkkel szemben. Mindegyikkel, kivétel nélkül. Még a kenetteljes Orbán Viktorral is. Két okból. Egyrészt azért, mert az egyháznak, legalábbis annak az isteni tanításnak, amelynek képviseletére hivatott, tudtommal saját vezérelvei vannak: a másik ember tisztelete, a felebaráti szeretet, a megbocsátás képessége, a rászorultak segítése, csupa olyasmi, ami Orbán Viktor egész politikájából és magatartásából hiányzik (a szavaiból, természetesen, nem). Erről is szól Ballay Szilvia írása. Másrészt azért, mert úgy gondolom, az egyházaknak kizárólag ezeket a vezérelveket lenne szabad szem előtt tartaniuk olyankor is, amikor konkrét társadalmi és politikai kérdésekben állást foglalnak. Hogy csak egyetlen példát mondjak. Orbán Viktor a következő kijelentés tette a Nemzeti Fórum országos gyűlésén, október 19-én: „…a védelem joga szintén az elsődleges nemzeti érdekek közé kell hogy emelkedjen. Ugyanis erőszak nemcsak Budapest utcáin tapasztalható. Sőt nem ott tapasztalható elsősorban. Igaz, hogy a vidéki erőszak főszereplői nem bloggerek. Más természetű emberek veszélyeztetik a köznyugalmat meg a békés életet vidéken…(kiemelés: M.Zs.)” Mivel a „más természetű” emberek – a szónoklatból később kiderül – a saját fizikai biztonságunkat és a szeretteinkét veszélyeztetik, valamint „munkánk értelmét, mindazt, amit megtakarítottunk…, a vagyont vagy vagyonocskát”, nem kérdés, hogy a „más természetű” kódszó nem a Magyar Gárdát, hanem a cigányokat rejti. Az egyház nem lehet könnyű helyzetben, amikor el akarja dönteni, melyik Orbánt tekinti fogékonynak a saját érveire: ezt vagy azt, aki a múlt héten Brüsszelben a roma diszkrimináció megszüntetésére szólított fel.

Ha már a rasszizmusnál és a Magyar Gárdánál tartunk, Prőhle Gergely azt írja „Az önszántunkból, majd az igencsak szokatlan miniszterelnöki felszólítást követően megismételt nyilatkozatunk a Magyar Gárda tevékenysége kapcsán egyértelművé tette, hogy a náci időkre emlékeztető stílus és tartalom nem adekvát válasz mostani gondjainkra (kiemelés M.Zs.).” Bízom benne, ha átolvasta volna saját szövegét, Prőhle Gergely is rájön, mit írt le ebben a mondatban. Ha a nácizmussal csak annyi lett volna a baj, hogy nem adekvát válasz a világ problémáira, már rég elfelejtettük volna. És bár szerinte csak mostani gondjainkra nem adekvát válasz a nácizmus, őszintén hiszem, hogy Prőhle Gergely maga sem gondolja úgy, hogy eljöhet még az az idő, amikor az lesz.

Végezetül a Hold utcai templomban elhangzott beszédről. Prőhle Gergely „méltányolandónak” tartja, ha egy politikus nyílttá teszi felekezeti kötődését és nélkülözhetetlen igazodási pontként jelöli meg a Bibliát, noha ő maga „maximálisan” egyetért „az állam világnézeti semlegességének szükségszerűségével”. Hadd idézzem fel, kicsit hosszabban, mit mondott Orbán a Hold utcai templomban október 16-án, két nappal a Nemzeti Csúcs előtt!

„…a liberális világfelfogás antropológiailag hibás kiindulópontot választott. Leegyszerűsítve ez a gondolat annyit tesz, hogy arra kell törekedni, hogy az ember minél inkább kiszélesíthesse az autonómiáját, minél inkább megvalósíthassa önmagát, és hogy ha ez bekövetkezik, akkor az emberben lakozó jó kiárad, és a világot is jóváteszi. Ez a válság, amiben most vagyunk, arra emlékeztet bennünket, hogy ha az emberben benne lévő adottságok mindenfajta szabály, korlátozási keret nélkül kiáramlanak, akkor az a veszély fenyeget bennünket, hogy nemcsak a jó, hanem a rossz is kiárad […] …a liberalizmus, miközben a jót akarja terjeszteni, nem számol azzal az adottsággal, hogy az emberben jó és a rossz hajlamok egyszerre vannak jelen, és a kiáradás a konzervatívok felfogása szerint, ami »A liberalizmus kritikájában« olvasható, nemcsak a jó, hanem a rossz kiáradását is magával hozza. …a Biblia antropológiája más, mint a liberális vagy az azt kritizáló konzervatív antropológia. És ha jól értem, amit az Írás mond, valami olyasmit beszél, hogy nem arról van szó, hogy a jó is meg a rossz is kiárad, hanem hogy magától csak a rossz árad ki. A jó csak akkor árad ki, ha valamifajta kegyelemben részesülünk, és megtaláljuk azt a talapzatot, amelyre állva a bennünk lakozó jót elő tudjuk hívni, és kiáradásra tudjuk bírni. Azt kell mondanom tehát, hogy soha, legalábbis mióta én a közéletben forgolódom, nem volt olyan kedvező világhelyzet a bibliai antropológia számára, mint a mostani válságban. Csak nem szabadna engednünk, hogy a válság értelmezése pénzügytechnikai, közgazdasági vagy jogi természetű maradjon. Most kellene a keresztyén közösségeknek, a kereszténydemokrata politikusoknak rámutatni a válság antropológiai gyökereire és kimutatni azokat az összefüggéseket, amelyeket próbáltam én is most itt, Önök előtt szóba hozni. […] Ha megnézzük a mostani válság feldolgozásának… antropológiai dimenzióit, Európában erről alig van szó. Tegnap Brüsszelben például egyáltalán nem hallottam erről, és amikor felvetettem, akkor kicsit meglepetten néztek rám.

Értem, hogy Prőhle Gergely mint elkötelezett egyházfi örül annak, ha egy politikus ilyen fejtegetésekre ragadtatja magát, még akkor is, ha Orbán ezt – rá egyébként nem jellemző – mélységes primitivitással teszi. De egy kicsit is józan, a világban eligazodni képes egyházfi nem gondolhatja komolyan, hogy az Orbán szerint a liberalizmusból hiányzó szabályokat és korlátozási kereteket tényleg az isteni kegyelemnek kell pótolnia. Ha az állam világnézeti semlegességével maximálisan egyetértünk, még egyházi fejjel sem örülhetünk annak, ha egy miniszterelnöki önjelölt nem pénzügytechnikai, közgazdasági és jogi szabályokban, sőt még csak nem is erkölcsiekben, hanem isteni kegyelemben gondolkozik. Annak meg különösen nem, ha mélységes elbizakodottságában (ha jól tudom, Jézus az emberi elbizakodottságot sem kedveli) egész Európának meg akarja mondani, milyen dimenzióban van értelme a válság összefüggéseit kezelni. Talán megérti Prőhle Gergely, hogy én egyetlen megnyugtató és méltányolandó elemet sem találtam ebben a beszédben. Pedig, ha jól sejtem, Orbán miniszterelnöksége idején is (amitől, természetesen, Isten óvja a magyar hazát) a magyar állampolgárok közösségéhez tartozom majd, és ebben a minőségemben én is joggal várok biztos politikai helyzetfelismerést és szakszerű megoldást, azaz megnyugvást országom első számú politikai vezetőjétől. Még akkor  is, ha nem tartozom sem a hívők, sem a templomjárók közé. Nem az a baj tehát Orbán Viktorral, mint Prőhle Gergely írja, hogy „hitvallásos hangvétele” szükségtelenül sebezhetővé teszi, hiszen „egy-egy ilyen megnyilatkozásával publicisták sokaságának ad hetekre való muníciót”. Hanem az, hogy egy komolyan vehető politikai – nem egyházi, politikai! – vezető egyszerűen nem beszélhet így soha, sehol, semmikor. Még „kedves testvérei” körében sem, ahogyan Orbán a Hold utcában megjelenteket aposztrofálja. Egy politikai vezető számára nincs  kétfajta válságkezelési technika, egy a „testvéreinek”, egy meg mindenki másnak. Aki az isteni kegyelemben látja a válságelhárítás legfőbb eszközét, az pályát tévesztett, bár őszintén szólva arra az egyházi hivatalviselőre is furcsán néznék, aki a híveinek ezt a megoldást kínálná a 25 százalékos inflációval szemben.

A vallási igazság hit alapú, talán ebben Prőhle Gergely is egyetért Ballay Szilviával. A politikai igazság is épülhet kizárólag a hitre, de azt a rendszert, amelyben csak az számít a politikai közösség tagjának, aki hiszi a politikai vezető(k) által kihirdetett igazságot (vagy úgy tesz, mintha hinné), amely tehát ellenségnek tekinti a szuverén gondolkozást, a személyes meggyőződést és a bírálat jogát, diktatúrának hívják. Prőhle Gergelynek egyházi emberként, nekem vallástalan állampolgárként nem lehet érdekünk, hogy a hitre alapozott, tehát diktatórikus politikai szféra épüljön újra – vagy ma már: erősödjön meg – Magyarországon. Ezért is tartom felháborítónak, hogy holmi, mindent és mindenkit mindig lefitymáló publicisták „Orbán-fóbiával”, „Orbán démonizálásával” bélyegzik meg és intézik el írástudó honfitársaik többnyire alaposan megérvelt aggodalmait. És Prőhle Gergelytől is kifejezetten rossz néven veszem, hogy ezzel az érvvel söpri le kollégája, egy református teológus gondolatait. Ha másért nem, legalább a kollegialitás alapján fel kellene tételeznie, hogy a református egyházban vannak olyan emberek, akiket nem pártpolitikai ellenszenv vezérel, amikor szerintük súlyos határsértéseket tesznek szóvá. Érdemesebb volna elgondolkoznia azon, nincs-e valóban létjogosultsága a kollégája által felvetett szempontnak, hogy ugyanis más minőségű, más funkciójú, tisztességes szándékkal nem összemosható szférákról van szó. Hogy politika és vallás azért vált külön az emberi történelem során, mert az emberi életnek, az emberi konfliktusoknak, az emberi léleknek és érdeknek más dimenzióit kezelik, más eszköztárral és más célból. Mindkettő hiteltelenné válik, ha folyamatosan átkalandoznak egymás területére. Szerintem, persze, Orbán hiteltelenségének ez csak egyik oka. Az egyházénak viszont a legfőbb.

 

Megjelenés helye: Magyar Narancs, 2008. 12. 04.