rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. május. 2.



Bolgár György kérdései 2012. május 2-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az ellenzék nagyobb részének távollétében, kisebb részének nem szavazata ellenére a kétharmados kormánytöbbség elsőre megválasztotta Áder Jánost köztársasági elnöknek. Áder első beszédében arról szólt, hogy a demokrácia igazságai mindig vitákban születnek meg, amelyekből soha sem hiányozhat egymás tisztelete. Mint mondta, ne arról szóljon az életünk, hogyan toroljuk meg sérelmeinket, hanem arról, hogyan tegyük helyre kudarcainkat és tévedéseinket. Új hang?

Ehhez kapcsolódó téma, hogy az új államfő megválasztása után az elnöklő Lezsák Sándor a Himnusz valamint a Székely Himnusz eléneklésére szólította fel a képviselőket. Ennek vajon mi az üzenete?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Hírtévé és persze a Fidesz is plágiummal gyanúsítja Gyurcsány Ferencet, de a volt miniszterelnök szellemi táborában is sokan kényesnek tartják az ügyet. Védhető-e Gyurcsány álláspontja vagy az eltüntetett szakdolgozatok miatt gyakorlatilag nem?

Beszéljük meg aztán, hogy sokan mentek el tegnap a szakszervezetek és a demokratikus ellenzéki pártok majálisára a Városligetbe. A helyzet fokozódik?

És végül mi a véleményük arról, hogy a Freedom House nevű ismert nemzetközi jogvédő civil szervezet drámaian leminősítette a magyar sajtót: szabadról részben szabadok lettünk. A kormány szerint ez is csak a nemzetközi lejárató akció része. Ha csak úgy nem?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A Freedom House szerint csak részben szabad a magyar sajtó
Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár


Bolgár György: - Jönnek a rossz hírek, jönnek a rossz hírek. Ön áll a vártán és ezeket kapásból vissza is utasítja. De azért őszintén szólva nem irigylem, nincs könnyű helyzetben, mert például elég nehéz megmagyarázni, hogy a Freedom House nevű washingtoni székhelyű nemzetközi jogot, demokráciát védő civil szervezet leminősítette Magyarországot a magyar sajtó: a magyar média szerinte már csak részben szabad. Hát azért ez nem hiányzott nekünk gondolom, ebben egyetértünk?

Kovács Zoltán: - Nem, nem tudom, az az igazság, hogy én sem irigylem Önt, úgyhogy…

Na erre kíváncsi vagyok. Ön miért nem irigyel engem?

– Hát, mert az is nehéz lehet, hogy az ember egy olyan dologgal próbálja a saját maga igazát védeni, amivel tulajdonképpen önmagának is árt, illetve az egész magyar sajtótársadalomnak árt. Amikor ezeket a vélekedéseket és értékeléseket olvasom, én alapvetően mélységesen szomorú vagyok. Tehát nem kell engem sajnálni. Szomorú vagyok, mert tavaly, talán emlékszik, Önnel is beszéltünk a módszertani kérdésekről, hogy hogyan is készül egy ilyen Freedom House jelentés, és azért nem csüggedek, mert azért van abban bizodalmam, hogy talán hosszú évek alatt majd sikerül eljutni oda, hogy azért a mi érveinket, illetve a mi tényeinket is meghallgatják egy jelentés elkészítésekor. Ebben a jelentésben nem így történt.

– Hogy lehet az, hogy az egész világ figyelmen kívül hagyja a demokrácia és a szabadság növelése érdekében minden lehetségest megtevő Orbán-kormányt. Hát hogy lehet az, hogy…

– De nem erről van szó. Mindig elmondom, nincs összeesküvés-elmélet, viszont olyan érvrendszerek és érvelések, illetve tévedések és ténybeli hiányosságok vannak ezekben az anyagokban, amelyekkel másfél éve küzdünk. És ennek ellenére képes a Freedom House egy jelentésében elírni, még úgy is, hogy én tavaly novemberben, amikor tizennégy újságíró szervezet, illetve sajtószabadsággal foglalkozó szervezet képviselőjével itt találkoztam, személyesen is elmondtam a Freedom House képviselőjének is azokat a tényeket, amelyek tételesen cáfolják az ő korábban megfogalmazott vádjaikat, illetve tételeiket. Ez egy nagyon nehéz, higgye el, ez egy sziszifuszi munka, nem adom fel, mert amint haladunk előre az időben, azért látszik, hogy ha kivesszük belőle a politikai élét és azt az elfogultságot amely egészen nyilvánvaló, és majd erre gondolom vissza is fogunk térni, hogy milyen forrásokból jön, akkor nem olyan nehéz szót érteni egymással. És egy picit más perspektívába kerülhet mindaz, amiről a Freedom House jelentése is szól.

– De ezek szerint a Freedom House mégiscsak megkérdezte Önt is például, ha egyszer beszélt velük.

– Ezért vagyok mélységesen elkeseredve. Megkérdezte, elmondtam, elmondtuk és ennek ellenére nem is veszik figyelembe. Tehát mondok egy példát. Ebben a jelentésben megint le van írva, hogy ha például ne adj Isten a médiahatóság bírságolna, akkor a bírságokat már azelőtt be kell fizetni, mielőtt arról a bíróság végleges döntést hozna. Ez tételesen nem igaz. Ennek ellenére ez a mondat a jelentés Magyarországról szóló részének második oldalán ugyanúgy szerepel, mint azelőtt, és ez ellen másfél éve küzdünk. Ez egy olyan ténybeli tévedés amelyet akárhányszor mondunk el, annyiszor nem vesznek figyelembe.

– Viszont a szankció megléte az ott van kétségtelenül, és ennek a szankciónak az alkalmazása nagyon súlyosan fenyegető erejű lehet, mert nagyon nagy összegű. És ez Magyarországon is elriasztó. Nyilvánvalóan másutt is az volna.

– Nyilvánvalóan másutt is az, és Magyarország még csak a nagyságrendet illetően sem áll egyedül ebben a dologban. Másfél éves történet, hogy elmondtuk, hogy az egyik portugál lapnál több mint egymillió eurós bírságot szabtak ki az ottani szabályozás megsértéséért. Ami még egyszer, ugye, félelmet kelt, félnek az újságírók. Na most ugye az érvelés egyik, szerintem agyaglábakon álló oszlopa lenne itt is az, hogy micsoda félelmet kelt a magyar a médiaszabályozás az újságírókban. Na ugye ez az a dolog amivel nagyon nehéz vitatkozni, mert most én hogy mondjam azt, hogy nem félnek az újságírók Magyarországon. Én azt látom, minden nap olvasván a sajtót, figyelvén a megfogalmazott véleményeket, illetve a leírt riportokat, hogy ez a félelem azért nem uralja a magyar sajtót szerencsére, nincsenek nyomai, hogy ennek olyan következményei lennének, hogy ne írnának le bármit. És a sajtó ne tudná ellátni azt a funkcióját amelyet egy ilyen demokratikus közegben, mint ami Magyarországon is létezik, elvárunk tőle.

– Tegyük fel, hogy így van. Bár én nem osztom teljes mértékben a véleményét, de miért van az, hogy az Orbán-kormány mégis minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a sajtó, a médiaszabadságát, lehetőségeit korlátozza, és hogy a média irányítását szigorúan egy kézbe, kormány alá rendelt egy kézbe összpontosítsa.

– Tényleg, tényleg ragyogóan csinálja ezt a dolgot. Tehát egy olyan kérdést tesz fel, amelyben megint olyasmik fogalmazódnak meg, amiket folyamatosan hallunk vissza. Tehát ha ez az interpretáció, hogy mi mindent elkövetünk, hogy a kormány alá rendeljünk, ez tételesen nem állja meg a helyét. Az anyagban is egyébként ez szerepel, hogy a kormány ellenőriz. Nem. Az NMHH, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság olyan testület, amely állami szerv. Nincs a kormány alá rendelve, a parlament alá van rendelve, és természetesen lehet azt mondani, hogy a Fidesz-többség miatt ez azt jelenti, hogy a kormány alá van rendelve, de nem. A szabályozás és az alá- és a fölérendeltségi viszonyok egy új rendszerrel jöttek létre az új médiatörvény által. És ezt elismeri egyébként maga a papír is. De ugyanakkor természetesen folyamatosan megismétli ezeket az alapvetően politikai kategóriájú vádakat, miszerint itt befolyásolás történik. El kell dönteni, hogy a szabályozás elvi vagy gyakorlati változatával van-e probléma, és el kell dönteni, hogy meg lehet-e büntetni egy országot kétszer ugyanazért a dologért. Ne felejtsük el, hogy a tavalyi értékelésben Magyarországot ugye hét ponttal értékelték le, akkor éppen a szabad nem szabad kategória fölött egy ponttal voltunk, és akkor azért húzták le vagy büntették az országot, mert tervezte a bevezetését a médiatörvénynek. Most pedig megbüntetnek minket azért, idézőjelbe teszem a megbüntetést, mert be is vezettük ezt a dolgot. Egyébként tévesen hivatkoznak rá, hogy január elsejétől, hiszen január 1-jétől illetve július 1-jétől történik. És egyetlen olyan döntés sincs a jelentésben, amely a médiatörvény, illetve a médiahatóság működésének eredményeként mutatna fel bármilyen olyan negatív változást, ami indokolttá tenné ezt a típusú…

– Hát csak éppen ők is látják azt, amit mi mindannyian érzünk, és én arra gondolok, hogy Ön azért nem irigyel engem, mert egy olyan rádióban dolgozom, amelyiknek még mindig nincsen frekvenciája, kéthónaponként újítják meg ideiglenesen.

– Éppen most is beszélgetünk ezen a frekvencián.

– Igen, kéthónaponként újítják meg ideiglenesen, vagyis az abszolút bizonytalanságban élünk. Gondolom, és ezt együttérzésként fogom fel, Ön ezért nem irigyel engem. De ezt látja az egész világ is.

– Ha megengedi, azért sem irigylem Önt, mert most úgy beszél velem, hogy van frekvenciájuk. Mert a jelentés szerint már megvonták Önöktől a frekvenciát, én pedig azt látom és hallom, hogy egy jogerős bírósági döntés értelmében egy új eljárásra kötelezték a médiahatóságot.

– De ha a médiaszabályozáson múlik, akkor nekünk már nincs frekvenciánk. Az, hogy még a jogállam működött ebben az esetben, az más kérdés.

– Bolgár úr, ez egy nagyon szép csúsztatás volt, de azt Ön is nagyon jól tudja, és ez a folyamatos tartalmi mondanivalónk az elmúlt másfél évben, hogy sok szempontból a médiahatóság működését sokkal inkább feszesebb keretek közé helyezi a mostani szabályozás, nem abban az értelemben, hogy szigorúbbak lennének, hanem például abban, hogy a bírósági felülvizsgálatok, illetve döntéseknek a rendszerét egyértelműbbé teszi, és az Önök esetében is pontosan az bizonyosodik be, amiről mindig beszéltünk, hogy az úgynevezett fékek és ellensúlyok ragyogóan működnek, például a médiatörvény esetében is. Hiszen bírósági végzés és döntés nélkül nem lehetséges a frekvenciahasználat megszüntetése, illetve folytatásának az engedélyezése. Tehát magyarán működnek azok a mechanizmusok, amelyeket ez a papír megkérdőjelez, hogy egyáltalán vannak.

– Milyen mechanizmus az, amelyik még csak ellenőrizhetővé sem teszi, hogy a médiahatóság vagy a médiatanács mikor és hogyan hoz határozatot a mi frekvenciapályázatunk ügyében. Mert létezik egy bírósági döntés, jogerős, csak éppen annak nincs határideje, nem kötelezi semmire a médiatanácsot. Ha nekik 2013-ban jut eszükbe új határozatot hozni, azt is megtehetik. Nincs kontroll fölöttük.

– Hát feltételezem, hogy azért az eljárási feltételekben ott vannak azok a kontrollok, illetve ellenőrzési lehetőségek is, hiszen értelemszerűen az Önök sugárzásának a kérdése az nagyjából megadja a kereteket is ehhez. Tehát ezt nem lehet a végtelenségig húzni. De engedje meg, hogy én hadd ne avatkozzak be egy hatósági, illetve egy bírósági folyamatba. Pontosan azért van a bíróság függetlensége és a hatóság függetlensége, hogy ezek a dolgok a jog talaján dőljenek el. Én azt gondolom, hogy az Önök esete is bebizonyítja, hogy a jog megadja a kereteket mindenki számára, nemcsak az Önök számára, de szögezzük le, hogy több mint háromszáz rádióállomásról beszélünk az országban, ha bármilyen vitája van akár a médiahatósággal, akár a civil életben bárki mással, akkor jogi úton tud elérni, tehát kérni, illetve várni döntést. És azt gondolom, az a helyes, ha ebbe sem a kormány, sem bármilyen állami más szervnek nincs illetékessége, nem avatkozik bele.

– De talán ezért vagyunk még részben szabadok, és nem vesztettük el teljesen a szabadságunkat, ahogy a Freedom House megállapította. De az, hogy Szerbia mögé kerülünk, azért az súlyos.

– Bolgár úr, mondjon nekem egy, mondjon nekem egy olyan példát amely miatt nem érezné szabadnak magát, illetve a sajtó nem érezhetné szabadnak magát.

– Hát nekem a saját példámnál, a saját rádióm példájánál nincs jobb példám, mert ez tökéletes állatorvosi ló. Tökéletes.

– Ezek technikai problémák, miszerint van-e sugárzási engedélye egy rádiónak, azt összekeverni egy politikai szabadságjoggal, illetve a véleménynyilvánítás szabadságával, amelyben sem Önt, sem bárki mást Magyarországon senki nem akadályoz.

– Akkor felhozhatom az alkotmánybíróság néhány hónappal ezelőtti határozatát is, amelyik egy csomó esetben és egy csomó törvénycikk esetében alkotmányellenesnek minősítette az Önök médiatörvényét, holott azt is ugyanilyen elánnal és ugyanilyen meggyőződéssel védte például Ön is korábban. Aztán kiderült, hogy még ennek az alkotmánybíróságnak sem tetszik.

– Bocsánat, hadd emlékeztessem arra, hogy jó egy évvel ezelőtt itt az Ön rádiójában is beszéltünk erről, ahol el is mondtuk, hogy egy, az Európai Bizottsággal folytatott jogi vita kapcsán megtettük a szükséges lépéseket, hogy tisztázzuk azokat a félreértéseket, amelyek a szövegezésben, illetve a megfogalmazott kritikák kapcsán voltak. És akkor is elmondtuk, minden alkalommal elmondtuk, hogy Magyarországon a jogrend úgy néz ki, hogy amikor az országgyűlés hoz egy törvényt, akkor természetesen az alkotmánybíróság hivatott annak a törvényességét ellenőrizni, és ha bármilyen kifogást talál benne, akkor értelemszerűen az alkotmányos megoldást meg fogjuk találni. Azt gyorsan szögezzük le, hogy az alkotmánybíróság nem mondta azt, nem az egészéről mondta a médiatörvénynek, hogy alkotmányellenes, hanem azt mondta, hogy abban a formában, ahogy megfogalmazásra kerültek ott a szabályozás különböző elemei, abban a formában nem megfelelő. Tehát magyarán nem az alapelveket kérdőjelezte meg, hanem meglátásunk szerint, illetve az érvelés szerint a formát. Úgyhogy értelemszerűen az alkotmányos formáját kell megtalálni annak, hogy az eredeti elképzelés, amely a médiatörvényekben megfogalmazódott, érvényesülni tudjon. Ezen dolgozunk, és a héten, ha az információink rendben lévőek, illetve később, a jövő héten, ez természetesen a parlament elé is kerül.

– Most egy kicsit megborzongtam, ezek szerint csak a formán fognak változtatni a tartalmon nem?

– Még egyszer. Filozófiáról beszéltem és formáról. A forma alatt a tartalmat kell természetesen értenie. Magyarán olyan tartalmi-formai megoldásra kell törekedni, amely összhangban van a médiatörvény eredeti elképzelésével, és természetesen megfelel a magyar alkotmányosság alapelveinek is.

– No, akkor tételezzük fel, hogy a Freedom House is félreértette Önöket, az alkotmánybíróság is csak a mondjuk a formát meg a filozófiát kifogásolta, de itt van az Európa Tanács is. Az még csak nem is az Európai Unió, hanem az összes európai országot tömörítő szervezet, és az pedig legalábbis a Népszabadság értesülése szerint átíratná a médiatörvényt, mert az alapjaitól kezdve nem ért egyet a filozófiájával sem, meg a konkrét kitételeivel sem. Ön látta ezt az Európa Tanácsi véleményt már?

– Hivatalosan nem láttam még az Európai Tanács véleményét.

– Na jó, nem hivatalosan ezek szerint látta.

– Sajtóértesüléseket pedig nem szoktunk kommentálni. A következő a helyzet. Az Európa Tanács természetesen egy véleményformáló, illetve tanácsadó testület, amelynek a meglátásait meg fogjuk fontolni. Ez, hogy is mondjam, ugyanúgy, ahogy a szakmai szervezetek is megfogalmazták a véleményüket, ezt tiszteletben tartva alakul a magyar álláspont. Én azt gondolom, hogy a jogi kereteket a magyar alkotmányosság, illetve azok az európai jogi keretek adják, amelyeknek ugye az Európai Unió, illetve a bizottság által is bizonyítottan a magyar médiatörvény megfelel. És a legfontosabb kontroll a médiatörvény ügyében a magyar jogrendszer, az alkotmánybíróság jelenti. Az én felfogásomban az alkotmánybíróságban egyébként eleve megtestesül az európai jog is, abban az értelemben, hogy Magyarország az Európai Unió tagja. Értelemszerűen maga az alkotmánybíróság olyan szempontok alapján hozza meg a véleményét, illetve a döntését, amelyben megtestesülnek nem pusztán a magyar, hanem ilyen értelemben az európai értékek is.

– Hát ehhez képest ugye az alkotmánybíróság jogkörét gond nélkül szűkítették vagy ezt az alkotmánybíróságot ugyancsak gond nélkül bővítették ki öt új taggal úgy, hogy az ellenzéknek megint nem volt beleszólása semmibe.

– Bolgár úr ennek mi köze van a médiatörvényhez?

– Hát az, hogy ha lehet az alkotmánybíróságot végső jogőrnek tartani, és az alkotmányosság, a demokrácia fenntartásának illetve fenntartása nélkülözhetetlen eszközének tekinteni, így is van, de azért Önök alaposan belenyúltak a működésébe.

– Ez már egy nagyon vékony mezsgye, amire tévedt, mert most már lassan azt próbálja megfogalmazni vagy fogja megfogalmazni, hogy az alkotmánybíróság működése és elfogulatlansága is veszélybe kerül azzal, hogy létszámát bővítették, illetve, hogy az alkotmány bizonyos gazdasági értelemben vett kérdésekben szűkítette a jogkörét, átmeneti időre.

– Ezt még nem mondta senki? Többek között a Velencei Bizottság is mondta, nemcsak én. Nagyon veszélyes vizekre tévednek kétségtelenül, de mondták.

– Illetve áttételesen a Freedom House is mintegy bírálja a médiatörvény kapcsán hozott döntésben is, hogy nem volt elég kemény a maga az alkotmánybíróság. Most én ezért tartózkodnék, én azt gondolom, hogy az alkotmánybíróság egy olyan tekintélyű testület, amelynek a döntéseit mindig és minden kormány végrehajtotta. Így a mostani kormány is végre fogja hajtani. És természetesen nincs helye ilyen típusú kritikának, mert én nem venném a bátorságot magamnak, hogy az autoritását, a kompetenciáját bármilyen szempontból megkérdőjelezzem.

– Mivel azonban jól ismeri a döntési mechanizmusokat a kormányban és nyilván a parlamentben is, Ön szerint az Európa Tanács véleményét figyelembe veszik az új médiatörvény megalkotásakor? Vagy esetleg két fázisban fogják. Először az alkotmánybíróságét, aztán az Európa Tanácsét.

– Még egyszer, ígéretet tettünk arra, hogy az Európa Tanács véleményét meghallgatjuk ebben az ügyben, és figyelembe vesszük. Külügyminiszter úr is ígéretet tett még az év elején, illetve a tárgyalások folyamatában emlékeim szerint Navracsics Tibor is.

– Hogyne, egy nagyon emlékezetes brüsszeli ülésen, igen.

– Ezt természetesen be fogjuk tartani.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A székely himnuszról és a Gyurcsány-dolgozatról
Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció alelnöke


Bauer Tamás: - Annyit hadd jegyezzek meg, mielőtt másról beszélnénk, hogy szerintem igen. Mármint a válaszom a Klubrádió kérdésére. Ennek a köztársasági elnökválasztásnak szerintem méltó eleme volt a székely himnusz.

Bolgár György: - Akkor beszéljünk az elején erről, mert alapvetően természetesen a Gyurcsány-féle „plágium-ügyről” szeretnék veled beszélni. Én őszintén szólva egészen elképedtem. Nem hittem volna, hogy egy ilyen ünnepélyes és ritka aktushoz az elnöklő akárki, ez most ugyan Lezsák Sándor volt, tehát nem akárki, azt mondja, hogy énekeljük el a himnuszt és a székely himnuszt is. Milyen üzenet ez?

– Hát olyan üzenet, amilyen üzenetek 2010 júniusa óta folyamatosan bocsát ki magából a Fidesz.

– Tehát nem meglepetés szerinted.

– Semmi meglepetés. De mondjuk ha megkérdeztél volna, hogy ez benne lesz-e a műsorban, akkor nem tudtam volna ezt előre megmondani. De hát maga ez a köztársaságielnök-választás is, ahol ugye előtte úgy módosítják a szabályt, hogy az ellenzék még csak jelöltet se állíthasson, mert 50-ről 78-ra emelik a jelöléshez szükséges képviselők számát, és utána ugyanúgy Orbán Viktor egyszemélyben dönti el a dolgot mint az előző alkalommal…

– De még csak nem is szégyellik. Megmondták. Orbán Viktor fog javasolni. Kész.

– Így van. És azt az Áder Jánost, akinek mind a korábbi házelnöki, mind a frakcióvezetői tevékenységéhez hát alkotmánysértések sorozata kapcsolódik, jelöli ki arra a tisztségre, amikor a fő feladata az államszervezet demokratikus működésének a biztosítása. Őrködik az államszervezet demokratikus működése fölött. Ez egy arculcsapása az alkotmányosságnak, egy személyi döntésben. Ezért nagyon örülök, hogy a demokratikus pártok bojkottálták ezt a köztársasági elnökválasztást. Nem tehettek mást.

– Miközben Áder bemutatkozó beszéde tulajdonképpen gesztusokkal volt tele. Abban az értelemben, hogy természetesen Göncz Árpádra – és mondjuk nem tehette volna meg, hogy éppen őt kihagyja az államfők, az államfő elődök sorából, de rá is hivatkozott, tőle is idézett, József Attilától is, Wass Alberttől ellenben nem. És azt mondta, hogy a sérelmeket nem felhánytorgatni kell állandóan, hanem valamilyen módon túl kell rajtuk lépni, és a tévedéseket korrigálni és így tovább. Tehát ha akarom, és bár akarhatnánk, úgy is felfoghatom, hogy valamiféle konszolidációra – a konszenzus már túl erős szó – törekvő elnök lépett hivatalba.

– Igen. Az ember, aki őt kiválasztotta, azt az alapelvet fogalmazta meg a saját tevékenységét illetően, hogy ne a szavaimat, hanem a tetteimet tessék figyelni. Mi Áder János tetteiből kell hogy kiinduljunk.

– Jó. Bár azért nem árt a szavakra sem figyelni, éppen Orbán Viktor esetében, mert az ember a fejét foghatja úgy napról napra azon, amit mond, és azonkívül persze a szavak és a tettek nincsenek is nagyon ellentétben egymással, ha a miniszterelnököt nézzük.

– Hát szerintem sem. Ezért nem tulajdonítok jelentőséget ennek az Áder-beszédnek.

– No de még egy mondat erejéig a székely himnuszra kitérve, szóval milyen üzenet ez? Kinek üzentünk azon kívül, hogy a magyar, mondjuk nacionalista választóknak vagy még a Fidesztől jobbra lévő választóknak is.

– Azoknak. Igen, ennek a tábornak üzentünk meg a világnak üzentünk.

– A világ? A világnak mit?

– Azt, hogy kitart amellett a – nevezzük így az egyszerűség kedvéért – nacionalista politika mellett, amit a Fidesz 1995 óta folyamatosan képvisel, amikor megtámadta a Horn-kormányt az előkészületben lévő szlovák alapszerződés miatt. Tehát azóta a Fidesz következetesen képviseli azt a politikát, amelyik szembefordul nemcsak a Horn-kormánnyal, hanem még az Antall-kormány szomszédságpolitikájával, politikai filozófiájával is.

– Nincs ennek a székely himnusznak ma egy kicsit több alapja mint korábban bármikor volt? Hiszen azt lehet mondani, hogy nyilván a székelyek közül is többen kértek és kaptak magyar állampolgárságot, tehát az ő államfőjük is Áder János.

– De igen, természetesen, ez összhangban van ezzel a politikával, és ez a politika van ellentétben az EU normáival. És ezt üzenik ezzel a gesztussal, hogy kitartunk, mint ahogy az Áder fő feladata, hogy óvja Orbán Viktor alaptörvényét és képviselje Orbán Viktor alaptörvényét. Ez a fő feladata, és nem az, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése fölött. Mert ugyanúgy ez a székely himnusz is egy politikai gesztus, hogy ezt a politikát képviseli a parlamenti többség. Természetesen ebben a tekintetben a Jobbikkal kiegészítve. Amelyik részt vett ebben a valamilyen módon, részt vett a köztársasági elnök megválasztásában.

– Egészen lecsupaszítva arról van szó, hogy nem nyugszunk bele Trianonba.

– Hát eszük ágában sincs belenyugodni Trianonba, én ezt sok-sok évvel ezelőtt úgy fogalmaztam meg, hogy területi igények nincsenek, területi igényeket nem támasztunk, de lakossági igényeket támasztunk.

– Hát akkor Gyurcsány szakdolgozata, mert ez volt az alapvető. De érdekes beszélgetés volt ez és nem is baj, hogy nem kerültük el. Szóval a körülmények sok tekintetben Gyurcsány ellen szólnak. Ugyanakkor nincs bizonyíték ellene. Hogy ítéli ezt meg mondjuk személyesen Bauer Tamás, aki egyetemi ember is és a Demokratikus Koalíció amelyiknek egyik vezetője is?

– Igen. Én előrebocsátanék valamit. Én valamivel régebben, mint Gyurcsány, 1968-ban végeztem el az egyetemet, és írtam ott akkor egy szakszemináriumi dolgozatot. Azt még nem szakdolgozatnak hívták, csak a szakszeminárium keretében írtam egy ilyen dolgozatot. Az egyetem akkori rektora volt a szakszemináriumi vezetőm, Szabó Kálmán egyetemi tanár. Sajnos már nem él. És tőle kaptam is egy jelest a dolgozatra. Na most ha valaki ma azt kérné tőlem, hogy szedjem elő ezt a dolgozatot, azt se tudom, hol keressem. Hogy az egyetemen megvan-e, azt nem tudom, nem is izgat különösebben. De még súlyosabb a helyzetem, mert még azt sem tudnám pontosan megmondani, hogy miről írtam negyvennégy évvel ezelőtt ezt a dolgozatot.

– Na jó, hát ez már gyanús.

– Ez nagyon gyanús.

– De tényleg így van, hogy végül is nem volt annak olyan súlya akkoriban. Lehet, hogy 80 mikor 82-ben, vagy 84-ben egy kicsit több súlya volt, de olyan nagy súlya nem lehetetett.

– Nem vagyok benne biztos, hogy egy tanár – ez akkor még egy tanárképző főiskola volt ahol Gyurcsány az első diplomáját szerezte –, én nem vagyok abban annyira biztos, hogy ez egy olyan súlyú esemény volt az ő életében, mint ma egy diplomamunka lehet.

– De lehet-e ezzel mentegetni egy volt miniszterelnököt, egy mai pártvezetőt, hiszen akár súlyos volt akár nem, ha másolta, akkor az erkölcsileg védhetetlen.

– Persze, ha másolta volna, mint ahogy énrólam is meg lehet kérdezni, nem másoltam-e a szakszemináriumi dolgozatomat valaki máséról. Na most a következő ügy. Ugye az elsőszámú hivatkozási alap, hogy azonos a címe. Na most általában a felsőoktatásban van egy olyan elterjedt gyakorlat, nem mindenütt, például a frankfurti egyetemen is, ahol én huszonnégy évig dolgoztam, meg a pécsi tanárképző főiskolán meg a pécsi egyetemen is sok-sok szakon. Szóval sok professzor kész témalistát tesz oda a diákok elé, tessék ebből választani. És ezt a listát éveken keresztül változatlanul használják. És bizony gyakori az, hogy ugyanolyan című dolgozatok születnek egymás után különböző diákoktól.

– Magyarán, például ha van oknyomozó újságírás az országban, akkor elmennek erre a pécsi főiskolára vagy tudományegyetemre most már, és végignézik visszamenőleg az összes vagy sok szakdolgozatot, hogy vannak-e hasonló vagy azonos címűek.

– Egészen biztos, hogy vannak hasonló témák.

– Lehet, hogy ilyenből sok tucat van.

– Azonos című dolgozatok. Tehát ez azért nem érv. Az egyetlen állítás, ami határozott, az az, hogy azonos a cím. Az összes többi állítás feltételezés.

– Nem, van még egy a feltételezésnél többnek látszó, hogy tudniillik a két szakdolgozatról készült bírálatok, de ez már egy kicsit nehezen követhető, hiszen a sógor szakdolgozata is eltűnt, valami munkapéldányról vagy vázlatról regélnek, hogy annak x-dik oldalán ugyanaz a téma szerepel, mint amit a Gyurcsány dolgozatról készült bírálat említ.

– Igen. Na most én a következőt mondanám. Szóval nem életszerű számomra az, hogy Gyurcsánynak, akit az utóbbi tíz évben sokan megismertünk, én is megismertem, tudom, hogy Gyurcsány mire képes mire nem. Tudom, hogy többek között nagyon jól ír, és nagyon önállóan ír. Rengeteg cikket írt a saját elképzelései alapján. Nekem az a tapasztalatom a saját ismeretségi körömben is meg a diákok körében is, hogy az, hogy valaki hogyan tud írni vagy valaki hogyan, milyen teljesítményre képes, az nagyjából az egyetemi évek végén már benne van. Én nem tudom elképzelni azt, hogy aki ma így ír… mint ahogy bennem is bennem volt az, ahogy az elmúlt negyven évben írtam, ez már az egyetemen látható volt. A hibáim is láthatók voltak, meg az ilyen típusú erényeim is. És az ismeretségi körömben is, kollégák körében is ugyanezt látom. Tehát az a Gyurcsány, aki úgy tud írni, ahogy ma ír, az meggyőződésem szerint 1984-ben is meg tudott írni egy szakdolgozatot. És azt is tapasztalom, hogy van benne egy önmagával szembeni igényesség, egy önbecsülés. Nagyon nehéz róla elképzelni azt, hogy egyszerűen átvett volna valaki mástól egy kész szöveget anélkül, hogy abba érdemileg hozzátette volna valami sajátot. Persze egy egyetemi szakdolgozatnál az eredeti, önálló tudományos produktum nem követelmény.

– Tehát nem lehet ebből a szempontból összehasonlítani a doktori disszertációval.

– Tehát plágiummal vádolni, az önmagában véve nem szakszerű kifejezése a vádnak, legfeljebb a csalást, a másolást lehetne. Azok az információk, amelyekkel a Hírtévé előállt, nem tűnnek nekem alkalmasnak arra, hogy ezt bizonyítsuk. Itt egy hallgató mindjárt a műsor elején párhuzamba állította a Schmitt Pál-féle disszertációt a gyurcsányi szakdolgozattal. Na most itt azért hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy Schmitt Pál cikkeit irodalmi munkásságát nem ismerjük. Ő nem egy író ember. Ő egy vívó ember, aki nem az írásaival tette magát ismertté. Nem baj, csak amikor egy ilyen ember ad le disszertációt, akkor nem életszerűtlen teljesen az, ha a disszertációnál, amelyik az egyetlen írásos produktuma, amiről hallottunk, hogy ott esetleg történt valami probléma.

– Hát ott ráadásul az első perctől kezdve sokkal erőteljesebb volt a bizonyíték.

– Igen, igen. És kezünkben voltak a szövegek. Kezükben volt az ő szövege is.

– Az övé is, meg az eredeti is.

– Az a két szöveg ugye, a bolgár meg a német, amiből ő átvett szó szerint. Na most a Gyurcsánynál egyik szöveg sincs a kezünkben megbízható módon.

– Na de lehet, hogy éppen ez jelenti a támadás következő szakaszát. Mert lehet, hogy valakinek ott van a kezében, és azt mondja, hogy csak tagadjon Gyurcsány, tagadjon csak, keményen utasítsa vissza, forduljon rendőrséghez, akárhová és majd mi előjövünk a részletekkel.

– Igen, csak nem tudjuk, hogy az amivel előjönnek, az honnan származik. Mert hogy az egyetemi lerakóhelyről vagy irattárból vagy valahonnan kétségkívül eltűnt. Hogy aztán mi lesz az, amivel esetleg a Hírtévé előáll… Szóval az egészből nekem úgy tűnik, abból amit én is tudok, és amit mindenki tudhat, hogy nincs komoly okom nekem arra, hogy nagyobb hitelt adjak a Hírtévének, mint Gyurcsánynak ebben a kérdésben.

– Tehát az önmagában nem ad okot semmiféle gyanakvásra vagy bizalmatlanságra Gyurcsánnyal szemben, hogy ugyanaz a címe a két dolgozatnak, mert ilyen több is lehetett, ezt tényleg ki is lehet deríteni, hogy volt-e. Az sem, hogy ő valóban hozzájuthatott, ezt maga is elismerte, a volt sógora szakdolgozatához, akár meríthetett is belőle bizonyos részleteket, ami szintén nem bűn, még csak nem is a szabályok megsértése. De az, hogy a bírálat szerint vannak gyanús oldalbeli és témabeli egybeesések, amiket persze bizonyítani nem tudunk, csak egy oldalról van felvetve, de azért ez is hozzátartozik a gyanúkhoz, ez mind nem elegendő ahhoz, hogy az ember meggyőződéssel mondhassa azt, hogy kérem szépen Gyurcsány Ferenc másolt és ez egy később miniszterelnökké vált jelenlegi ellenzéki vezetőtől nem szép dolog, ami megkérdőjelezi akár a mostani nyilvános tevékenységet is.

– Azt is mondanám egy ilyen rendőrségi kifejezéssel, hogy itt én nem látok alapos gyanút. Semmiképpen nem látható alapos gyanú.

– Tehát gyanúsítások vannak, de alapos gyanú szerinted nincs.

– Vádaskodás van, de ennek én semmi komolyan vehető alapját nem látom. És ugyanakkor azért az újságolvasónak, a rádióhallgatónak valami információja kell hogy legyen arról, hogy a Fidesz, a Hírtévé az elmúlt hosszú időszakban hogyan támadta folyamatosan Gyurcsányt meg a szocialistákat, most a DK-ról nem is beszélve, mindenért, ami előkerült. Hát itt volt és van Sukoró-vád, volt és van 2006. október 23-vád, mindez tulajdonképpen arra a vádra emlékeztet engem, amikor Horn Gyulát azzal vádolták, hogy valakinek kirúgatták, már nem is emlékszem…

– A fogát valakinek. Igen.

– A fogát valakinek kirúgatták, kiderült, hogy nem igaz az egész. Tehát a magyar jobboldal azóta játssza ezt a játékot Gyurcsánynál. Itt egy személyes bosszúról is szó van meg a politikai alternatíva eltüntetéséről is szó van. Tehát tudnunk kell, hogy arról az oldalról van egy nagyon erős motívum, hogy miért kell a Gyurcsányt még ezzel is megvádolni, miközben a többi vád sem igazolódott senkinek a számára megnyugtató módon.

– Tehát arra célzol, hogy elég a vád állandó ismételgetése, abba is bele lehet sántulni.

– Hát ezt hívják ma Magyarországon karaktergyilkosságnak. Ennek egy újabb lépcsője lenne ez a csalási vád, mert mondom, plágiumnak ez a szó igazi értelmében, azt hiszem, hogy nem is nevezhető. És én úgy látom, hogy ennek semmi alapja nincsen. Ma úgy látom és nagyon meg lennék lepve, ha valaki bármiféle hitelt érdemlő bizonyítékkal előállna, hát nem véletlenül mondja a rendkívül szavahihető és megfontolt, és megalapozott érvelésről ismert Selmeczi Gabriella, hogy Gyurcsánynak kell bizonyítania. Hogy nem követett el valamit. Hát kinek is kell bizonyítani bármilyen eljárásban? Annak, aki vádol és nem annak, akit megvádoltak. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőjéről van szó, nem akárkiről, azt állította, hogy Gyurcsánynak kell bizonyítani, és ha nem tudja bizonyítani, hogy ő nem lopta a szakdolgozatát, akkor távoznia kell a politikai közéletből.

– Ez jogilag természetesen abszurdum, de van azért abban valami, hogy a közéletben, a nyilvánosságban ennyi gyanúsítás és ennyi oldalról érkező megalapozott vagy megalapozatlan vagy csak félig megalapozott gyanúsításokra kellene valami meggyőző ellenválaszt adni ahhoz, hogy Gyurcsány sértetlenül kerüljön ki belőle. Ez ugyan nem Selmeczi és a Fidesz érdeke, de talán Gyurcsányé és a Demokratikus Koalícióé.

– Igen, én ezt értem, csak azt nem tudom, hogyan tudom én bizonyítani, hogy én nem követtem el valamit. Hát alibi, ugye, erre használja a bűnüldözés az alibi kifejezést, tehát ebben az esetben ez nem képzelhető el. Gyurcsány leadott egy szakdolgozatot, a leckekönyvében szerepel, hogy kapott rá egy négyest, azt állította Mayer professzor, hogy nem fordulhatott elő az, hogy átvegye mástól. Ugyanúgy, mint ahogy velem is foglalkozott annak idején Szabó Kálmán egyetemi professzor, az akkori rektor, ahogy írtam a szakszemináriumi dolgozatomat, meg szerintem veled is foglalkozott az, akinél te írtad.

– Így van.

– Mert együtt jártunk, együtt végeztünk a közgazdasági egyetemen. Gyurcsánnyal is, azt állítja ez a pécsi professzor, valakinek, a tanárnak kellett foglalkoznia. Én nem tartom valószínűtlennek, hogy igaz legyen az az állítás, hogy a tanárok akkor tehetséges ambiciózus fiatal diákként ismerték, mert az volt. Még az is igaz, hogy az első hír, az első támadás az volt, hogy neki mint KISZ-vezetőnek akkor nem is kellett szakdolgozatot írni. Ez jelent meg először. Ami másnap már levették ezt a vádat a napirendről, mert kiderült, hogy írt szakdolgozatot a leckekönyvéből, mert hát ilyen nem volt sehol Magyarországon, hogy egy KISZ-vezetőnek ne kelljen szakdolgozatot írni. Mellesleg én is KISZ-vezető is voltam az egyetemen, és természetesen én is írtam szakdolgozatot, mint minden KISZ-vezető. Szóval itt elképesztő állítások váltják egymást, amelyeknek nincs alapja.

– De a leamortizálás című szakdolgozat azért egyre nagyobb lesz és egyre több elemmel bővül.

– Én azt gondolom, abban reménykedem, hogy ha kiderül, hogy a leamortizálásnak ez az akciója nem igazolódott, nem sikerült, mint ahogy volt néhány más kísérlet itt 2010 júniusa, a kormányváltás óta, amiről kiderült, hogy nem sikerült. Mint ahogy nem sikerült legalábbis az elsőfokú bírósági döntés szerint a Dávid Ibolyáék és a Szilvásy György elleni akció sem. Amit teljesen megalapozatlannak minősített a bíró. Tehát azért reméljük, hogy ki fog derülni egy s más többek között erről az egyetemi szakdolgozati csalási vádról is, hogy nincs alapja. És akkor ez még némi megkönnyebbülést is okozhat.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A szakszervezeti összefogásról
Papp Zoltán, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke


Bolgár György: - Néhány nappal ezelőtt aláírt egy közös szándéknyilatkozatot Gaskó Istvánnal, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökével, mégpedig arról, hogy a verseny, a rivalizálás helyett a jövőben együtt kell működnie a két szakszervezetnek. És ahhoz képest, hogy láttuk az elmúlt években, hogy Gaskó külön utakon jár, ez most meglepetés. Minek tulajdonítható ez a változás? Kinek volt a kezdeményezése és egyáltalán mit remélnek tőle?

Papp Zoltán: - Az, hogy kinek volt a kezdeményezése, gondolom, nem új a dolog. Hét évvel ezelőtt is egyszer már leültünk, akkor nem lett eredménye. Ahogy tetszett mondani, inkább Gaskó úr indult el egy más úton huszonegynéhány évvel ezelőtt, hogy milyen indokból, hogy milyen politikai, egyéni érdekek mentén hullott szét – nemcsak a vasúton – az érdekképviselet, az egy külön mese lenne, de tény és való, hogy most nagyon sokan nyilatkoznak, beszélnek arról, hogy összefogás kellene. Én egy egyéves működés alatt azt gondoltam, hogy próbáljuk meg együtt. Nem akarom elvenni, nem akarom magamnak tulajdonítani, hogy ezt én kezdeményeztem, de az egy évvel ezelőtti kongresszusunk programja és az alapszabályunk is mond olyan mondatokat, hogy erősíteni kell az összefogást, javítani kell az érdekvédelmi erőket, csökkenteni kell a megosztottságot. És mi most ez ügyben tettünk egy pici lépést.

- Nem tart attól, hogy Gaskó István erőteljes médiaszemélyiség, olyan ember, akinek a hangjára, megnyilvánulásaira nagyon odafigyelnek, és könnyen azt a látszatot keltheti, hogy egy ilyen együttműködés után lehet hogy a szándéknyilatkozatból lesz majd egy együttműködési megállapodás is, átveszi a vezető szerepet, és maga alá hajt egy másik szakszervezetet, ami talán nagyobb is, mint az övé?

- A végével kezdve: igen, mi nagyobbak vagyunk, az István által vezetett szakszervezetnél nagyobb taglétszámmal rendelkezünk. Nagyobb hagyományokkal rendelkezünk, egységes arculatú szervezet vagyunk, nem ok nélkül két országos lapban is mi vagyunk május elsejével kapcsolatban. Ezzel indoklom azt, hogy miért nem félünk. Azt gondolom, elég erősek vagyunk, eléggé megmutattuk már a stabilitásunkat, egy folyamatosan növekvő szervezet vagyunk, és meg tudjuk magunkat védeni, ha éppen arról lenne szó.

- Folyamatosan növekvő szervezet? Ezt mondta?

- Igen.

- Minden szakszervezet megy össze.

- Így van. El lehet olvasni az újságban, és igazából Nyugat-Európától Kelet-Európáig azért ezzel küzd a gazdaság, hogy darabokra hullik, kisebb cégek jönnek létre, és ez nem kedvez a szakszervezeteknek, de mi az idén is több száz belépőt tudtunk magunk mellé állítani, ami azt gondolom, nagy dolog, egy zöld sziget itt a tengerben, ezért is nem félünk. Hangsúlyozni szeretném, hogy bizalomdeficit van, és az út kezdetén vagyunk. Van egy szándéknyilatkozat, van egy elnökségi döntés mindkét oldalról, ami azért nem egy fekete és fehér döntés. De utána következik egy magasabb fórum, és utána még egy következő. Tehát lesz egy íze a dolognak, és be tudjuk bizonyítani, hogy tudunk együtt munkálkodni. Nem az a lényeg, hogy nekünk kell-e kevésbé bizonyítani vagy nekik, azt gondolom, hogy egyszerűen ezt be kell bizonyítani. A média bizony érdekes dolog, egy év óta vagyok a VSZ elnöke, nyilván nem lehet olyan hátterem, mint Gaskó kollégának, aki húsz év óta űzi ezt az ipart. De ez persze hátrány is lehet. Új vezetőként, tiszta lappal indulva lehet azt mondani, esélyt látok arra, hogy ebben a széttöredezett szakszervezeti mozgalomba valamit tudjak nyújtani. Nemcsak egy vasat tartunk a tűzben, közlekedési szinten is kezdeményezést tettem, hogy a közlekedési munkavállalókat összefogjuk. Május elsején a KSZOSZ-szel közösen voltunk, nem felhagyva az MSZOSZ-kapcsolatot sem. Tehát azt gondolom, hogy dinamizmust vittem az ügybe, és remélem, hogy a munkavállalók érdekében ebből kijön valami jó.

- A közlekedési ágazatokban a szakszervezetek tagsága összesen mennyire tehető?

- A közlekedésben jó a szervezettség.

- És jók az érdekérvényesítési lehetőségek is.

- Ezek egymást generáló folyamatok. Ha jó érdekérvényesítő képességed van, ha jó kollektív szerződést tudsz kötni, és ha jó a kollektív szerződés, akkor a tagok azt mondják, érdemes idejönni. Tehát ezek egymást gerjesztő folyamatok. Most számszerűleg mennyi? Azt tudom mondani, hogy sajnos a BKV-nál vagy a Volánnál is megosztottak a szakszervezetek.

- Igen. Nagyon sok van például a BKV-nál is.

- Azt lehet mondani, hogy minél kisebb valami, annál jobban széthullik. Magyarországon hat konföderáció van, nálunk ötször nagyobb országokban egy-egy van. Tény és való, hogy nem hatszor jobb a magyar munkásnak a konföderációban az osztrákhoz képest. De visszatérve a közlekedésre, én ott látok lehetőséget, hogy a jó érdekérvényesítő csapatokból – a Volánnál, a BKV-nál – össze tudunk hozni egy közlekedési szövetséget. Nem akarunk még egy konföderációt, isten ments. De egy közlekedési szövetséggel, azt gondoljuk, határozottabban tudjuk majd az érdekeinket érvényesíteni, minden munkavállaló érdekében.

- Viszont nem lehet, hogy azon fog megbukni ez, hogy a kisebb szakszervezetek és azok vezetői úgy gondolják, hogy ha csatlakozunk egy közös szakszervezeti közlekedési szövetséghez, akkor a mi szavunk kevesebbet fog érni, akkor kevesebbet szólalunk meg, kevésbé lehetünk kezdeményezők, mert egyszer csak a nagyok kezében leszünk és egy kártyalap leszünk a sok közül?

- Ez a veszély mindig megvan a politikában is és az országok között is. A kicsi és a nagy is szeretné, hogy az érdeke érvényesüljön. Itt a szakszervezeteknél is így van ez. Nagyon jól tetszik mondani, sokszor az egyéni érdekek mentén dől el ez a dolog. De azt gondolom, hogy ez a húsz-huszonkét év elég tanúságot adott jó néhányunknak, hogy az összefogásnak nincs alternatívája.

- Tehát sokkal nagyobb erőt tud kifejteni egy vasutas, egy Volán, egy BKV szakszervezeti összefogás, mert adott esetben – most ne tételezzük fel ezt a végső rosszat – meg tudják bénítani az egész országot?

- Nem ez a cél, de azt gondoljuk, hogy előtte még egy csomó dolog van. Könnyebben le tudjuk ültetni a tárgyalófelet, tisztább helyzetet tudunk teremteni, ahol egyébként a kisebbek is meg tudják fogalmazni a saját érdekeiket. Sok példa van Nyugat-Európában arra, hogyan lehet a széttöredezett érdekérvényesítést összeszedni. Ehhez persze idő, türelem kell, perspektívát kell adni mindenkinek. Nem tudok mások helyett nyilatkozni, meg kellene kérdezni kisebbeket is. Azt gondoljuk, hogy ezzel a tizenkétezer fős aktív, tízezer fős nyugdíjas létszámmal itt Magyarországon nagy szakszervezetnek számítunk, de mégis úgy érezzük, hogy szükség van az összefogásra. Meg kellene kérdezni egy ezerfős szakszervezet vezetőjét, hogy ő hogyan látja, hogy van-e szükség összefogásra. Én helyette nem tudom megadni a választ, csupán véleményem van.

- Nézzük még ezt a friss fejleményt, hogy áprilistól négyszáz vonat közlekedését megszüntették, és ha nem is szárnyvonalakat zártak be, de gyakorlatilag az eredmény ugyanaz, vagy lehet hogy még rosszabb is. Mi a szakszervezetek álláspontja ebben a kérdésben? Mintha tehetetlenül széttárnák a karjukat, hogy nahát, most akkor mit csináljunk. Gaskó István se indította be a gördülő sztrájkot, hanem csak azt mondja, hogy tárgyalásokat szeretnénk, mert ez így nem jó. De mire jutnak?

- Pontosan ez az a kérdés, visszafele lehetne mondani a menetkedvezménytől kezdve, az országos ügyek, az új Munka Törvénykönyve, ilyenek szorítanak össze bennünket. Ilyenek mondatják azt ki, hogy együtt kell tenni valamit, mert igen, egy picikét tehetetlennek érezzük magunkat. Bár hangsúlyozzuk, hogy amit lehetett, megtettünk, polgármesterektől önkormányzatokon keresztül a Fidesz-frakcióig, mindenhova írtunk, de ez igazából nem fogja beváltani a reményeket, felesleges irritációt okoz. Nem is annyira érdekvédelmi kérdés ez a vasutas munkavállalók részéről, inkább a vidék, a munkások, a diákok ellehetetlenülése miatt emeltük fel a szavunkat. Hogy mekkora eredménnyel? Azt gondolom, azért legalább bevittük a köztudatba azt a kérdést, hogy mit jelent egyik oldalról azt mondani, hogy a vidéki Magyarország, megvédjük a vidéken dolgozókat, másik oldalról pedig gyakorlatilag ellehetetleníteni egy-két kis céget vagy egy-két kis falut. Ez az igazság, ez van, ez a magyar realitás. Szerintem nem fogja ez az intézkedés a hozzá fűzött reményeket beváltani, és olyan irritációt okoz, aminek mi látjuk az eredményét. Nyugodt a lelkiismeretünk, sajnos mindenhol elmondtuk, hogy ez mit fog okozni. És az a tragédia, hogy ha megkérdeztek volna bennünket, talán még tudtunk volna mi magunk is mondani egy-két olyan lehetőséget, amiben… ahogyan a racionalizálást is ráció, ész szerint lehetett volna megoldani, kétségtelen, hogy nem vagyunk boldogok ez ügyben. Hogy miért nem álltak jobban mellénk a polgárok, a hivatalok? Ez egy másik kérdés lenne, de ez is egy ok, hogy összefogjunk.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!